Amikor 23 éve ideköltöztünk, ebbe a budai háromlakásos, kertes házba, a pesti flaszteron felnőtt feleségem azonnal nagyszabású kertépítési munkálatokba kezdett: pontosabban szerzett egy szaktekintély kertészt, aki mindenféle bokrokat ültetett, valamint füvesítette kertrészünket, ahol csak vékony földréteg fedi a sittdombot. Én (kertes házban éltem gyermek- és kora ifjúkoromat) azonnal közöltem, hogy nem szándékozom törődni a kerttel, de J. mondta, hogy majd ő... Vettünk persze fűnyírót, amit, azt hiszem, ő soha be nem kapcsolt, én viszont fogadalmam ellenére mégiscsak viszonylag rendszeresen nyírtam a füvet, míg tökéletesen el nem gazosodott. Aztán már csak 3-4 évenként, kötelességtudatból, megnyírtam a bokrokat. Találomra, minthogy abszolút nem értek hozzá, és nem is érdekel, úgyhogy nem nézek utána az interneten. Most, hogy elfoglaljam magam, kértem az öcsémtől egy sövényvágó ollót meg fűrészt, és nekiestem a bokroknak. Négyet-ötöt megcsupáltam, aztán az öcsém, hál' istennek, visszakérte a szerszámokat. A levágott gallyakat a hétvégén kötöztem össze, és a hat köteggel elvánszorogtam vagy nyolcvan métert, hogy olyan helyre rakjam le, ahonnan elszállítják. Szerintem megtettem, mit megkövetelt a haza.
2020.04.01. 19:34
2 komment
Címkék: Koncz Zsuzsa
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/15578300
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Utolsó kommentek