„Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.”

Már régóta József Attilának ezek a sorai jutnak eszembe a hol őszinte, hol álságos trianonozásokról; tíz éve is ezzel kezdtem az évfordulós bejegyzésemet .

A többségnek még ma is fáj Trianon, noha alig tud róla valamit – írta tegnap a hvg.hu egy friss felmérést ismertetve. Lássuk be, igazán így lehet búsmagyarkodni, Nagy-Magyarországot siratni, vagy eszelősen – vagy inkább nevetségesen – skandálni, hogy „Nem, nem soha!” meg „Vesszen Trianon!”

A félreértések elkerülése végett: az 1920. június 4-én a versailles-i Trianon-palotában aláírt békeszerződést igazságtalan, megtorló jellegű diktátumnak, a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájának tartom.

Egyéb, nem lényegtelen előírások (max. 35 ezer fős, önkéntes hadsereg – vagyis a hadkötelezettség tilalma –; Magyarország nem gyárthat vagy vásárolhat tankokat, repülőket, páncélosokat, hadihajókat; később megállapítandó jóvátétel fizetése 30 éven át – zálogul a magyar állam minden vagyonát és bevételét a Jóvátételi Bizottság ellenőrzése alá helyezése stb.) mellett és előtt természetesen a területi rendelkezések voltak a legsúlyosabbak, beleértve azok gazdasági következményeit is.

A Magyar Királyság (Horvátország nélkül számított) 282 ezer km²-es területe egyharmadára, 93 ezer km²-re csökkent, vagyis Magyarország közepes méretű európai országból  - és egy birodalom egyenrangú részéből! - a térség egyik kisállama lett. Lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra (43 %-ra) csökkent. Színmagyar területek kerültek az utódállamokhoz, de az elcsatolt területeken élő 10,6 millió főből 3,2 millió (=30,2 %) volt magyar, ami – figyelem! – azt is jelenti, hogy csaknem 70 százalékuk nem magyar volt.

S ezzel – minden hisztérikus összeesküvés-elmélettel szemben – máris Trianon tényleges okainál vagyunk. Ez egy soknemzetiségű ország volt, ahol a 19. század végén még kisebbségben voltak a magukat magyar anyanyelvűnek vallók (a népszámlálások nem nemzetiségre, hanem a mindennapi érintkezésben használt nyelvre kérdeztek rá); 1890-ben a lakosság 48,61 százaléka vallotta magát magyarnak, 1900-ban 51,48, 1910-ben 54,56 százaléka. A változás, a magyarok enyhe többségbe kerülése, mind a természetes – elsősorban az urbanizálódásból adódó – asszimilációnak, mind az erőszakos – állami – asszimilálásnak volt köszönhető. Utóbbi legismertebb példája az 1907-es „Lex Apponyi”, amely megvonta az állami támogatást a csak anyanyelven oktató nemzetiségi – elsősorban egyházi fenntartású – iskoláktól. (Egyáltalán nem mellékesen: a korabeli Nyugat-Európa liberális felfogásának megfelelően a lakosság kb. 5 százalékát kitevő zsidókat nem nemzetiségnek, hanem hitfelekezetnek tekintették, így hát a magyar többséghez az asszimilálódott zsidók is hozzájárultak.)

A magyar – mai kifejezéssel – politikai elit (tisztelet a kivételnek) képtelen volt kezelni a soknemzetiségű létet; emlékezzünk: az 1848-as forradalom vezetői is sokáig (szinte a bukásig) azt az álláspontot vallották, hogy Magyarországon csak egy politikai nemzet van: magyarul és nem magyarul beszélő magyarok. S ez a megközelítés lényegében nem változott az első világháborúig, Tisza Istvánig és Apponyi Albertig. Mire a világháború – amelynek Osztrák-Magyar Monarchiaként a kirobbantói, ha nem is egyedüli okozói voltunk – véget ért, lényegében már minden el is dőlt. A románokkal, csehekkel, szerbekkel és horvátokkal folytatott titkos tárgyalások és megállapodások garantálták az „utódállamok” létrehozását, a győztesek szemében agresszív, ellenséges Magyarország tudatos meggyengítését. Ami Magyarországgal történt a világháború után, az ugyanis csak része volt a győztesek érdekeit – és bosszúvágyát – kifejező általános európai újjárendezésnek.

A múlt heti Élet és Irodalomban TGM – szokottan fensőbbséges stílusában – ostorozza a műveletlen magyar értelmiséget, politikusokat és közvéleményt, amiért nem érti, hogy Trianon nemcsak magyar ügy volt, hanem szlovák, román, horvát sorskérdés is. TGM-nek sajnálatosan igaza van, hogy valójában nem is meg nem értésről van szó, hanem súlyos ismerethiányról, sőt a megismerés igényének hiányáról. Nem érthetjük meg, hogy mi történt velünk száz éve – sőt, hogy mi történik a jelenben –, ha nem figyelünk a többiekre, akiknek sorsa történelmileg, kulturálisan és a mindennapokban is összefonódott a mienkkel.

Visszatérő kérdés, hogy mire való a történelemre emlékezés. Merengjünk a múltunkon, sirassuk az elveszített nagyságot vagy „nagyságot”? Vagy igyekezzünk megérteni a jelent, alakítani a jövőt? A „legnagyobb magyar” szerint a Múlt elesett hatalmunkból, a Jövendőnek urai vagyunk. 

Szerző: rás  2020.06.03. 22:40 19 komment

Címkék: történelem Trianon

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr6215738850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emdefalla 2020.06.04. 20:43:55

"A múlt sikerének lovára ma már nem lehet ráülni" Gregor József

egy nagyi 2020.06.05. 00:33:03

egy mai, élő paradoxon: felhúzatott a fekete zászló, megszólaltak a harangok, megállt egy percre a közlekedés, ugyanakkor, ha a kormány súlyos milliárdokkal támogatja a határon kívüli magyarságot mindenki sápítozik .
Egyetértek TGM-mel, ítéletet nem lehet hozni, amíg több szempontból nem vagyunk felvilágosítva, s ehhez könyvtárnyi könyveket kell végig bogarászni, és nem csak magyar szerzőket. A kedves uram múlt héten fejezte be Ablonczy Balázs Trianon kötetét, annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy ha befejezem a most olvasott könyvemet én is elolvasom.

beszélő név 2020.06.06. 22:57:49

Régen írtam már erre felé, pedig a blogot továbbra is követem. Most megengednék magamnak egy hosszabb hozzászólást, remélem, belefér.

Tökéletesen igaz, hogy amennyiben Trianont megérteni igyekszünk, nem pedig csupán sérelemként, örök sebként felemlegetni, jóval tágabbra kell állítani a fókuszt, és sokkal de sokkal alaposabban tisztába kell jönnünk a kor társadalmának dinamikájával, a különböző etnikumok magyarság-képével, motivációival és orientációjával. TGM cikkét, a felsorolt problémahalmazt és olvasmánylistát magam is olvastam, a jelenlegi értelmiség felkészültségéről – amennyiben a cikkében felsoroltak felől támasztunk igényt – nekem sincsenek illúzióim. Mégis meglehetősen félresikerültnek vélek minden ilyesfajta megszólalást, mivel elsiklik a történeti múlthoz való lehetséges viszonyulások közötti jelentős különbségek között.

TGM például úgy tesz, mintha nem tudná, milyen intenzív kutatási területté vált az utóbbi két-három évtizedben a kulturális emlékezet témaköre, illetve mennyire másképp működő konstrukciós szabályok érvényesek ennek az emlékezetnek a működésében, mint amikor egy történész gyakorolja a mesterségét. A kulturális emlékezet közösségi emlékezet, melynek során a múlt feldolgozása a közösségi identitás, a csoportkohézió érdekében történik. Mint ilyen erősen szelektív, szimbolikus tartalmakra fogékony, értékrendjét, retorikáját és argumentációs eszköztárát tekintve lecsupaszított, a politikai befolyásolhatóságnak meglehetősen kiszolgáltatott folyamat. S mint ilyen a múlt feltárásában a kauzalitás, a részletgazdagsághoz igazított szelekció, illetve a valószerűség támasztotta normarendszerben gondolkodó történész szemszögéből nézve meglehetősen silány eredményeket felmutató vállalkozás.

Minden közösség szellemi konstrukció. Egy focicsapathoz kevés 11 embernek kisétálnia a pályára. Focicsapatként kell gondolniuk magukra és ennek a gondolatnak megfelelően kell viselkedniük. Amit például kb. 250 éve a "nemzet" szó alatt értünk, egy olyan politikai eredetű konstrukció, amelynek segítségével viszonylag jó hatékonysággal lehet állapotokat leírni, érdekeket tematizálni, érvényesítésükhöz embereket és eszközöket mobilizálni, stb. Ahhoz, hogy működjön, tagjainak ekként, "nemzetként" kell tudni gondolni magukra. Ehhez szolgáltat anyagot többek között a kulturális emlékezet. Ameddig a "nemzet" egy értékes, egy használható konstrukció marad, addig a kulturális emlékezet nemzetre vonatkozó működése is értékes és hasznos. Trianon kapcsán a konkrét adatokat nem ismerő, a tágabb összefüggéseket, a térség más etnikumainak nézőpontját figyelmen kívül hagyó, a megemészthetetlen veszteségre koncentráló, búsmagyarkodó tömegek kulturális emlékezetünket működtetik. Nem egyszerűen érthető és autentikus, amit tesznek, hanem – legalább is az említett konstrukció szempontjából – felettébb hasznos is.

Adatokat, tényeket, kontextust, azaz igényességet és alaposságot számon kérni a kulturális emlékezet hordozóitól a vaskos félreértés egy esete. Ha ezen a téren valami, akkor nem a tartalom részletezettsége, hanem a tartalom megválasztása és feltálalása a döntő. A jól értett emlékezetpolitikai felelősség olyan dilemmákban öltene testet, hogy bukott szabadsághősöket vagy innovatív tudósokat mutogassunk-e bankjegyeinken, hogy egy elhíresült versenyló, egy politikai mártír, netán egy sikeres gyáros történetének megfilmesítését támogassuk-e, hogy kudarcaink vagy sikereink mentén működjön-e az emlékezet, hogy miképpen lehetne a globális digitális dzsungel közösségében élő fiatalokat a nemzeti közösség részeseivé is tenni.

Egyetlen olyan példát ismerek, amikor hosszabb távon az vált a nemzettudat hasznára, hogy a politika csinálói szembe mertek menni a kulturális emlékezet elvárásaival, vagy pontosabban tettek azért, hogy ezek az elvárások radikálisan átrendeződjenek: a németek hozzáállását fasiszta, Holokauszttal súlyosbított múltjukhoz. Mert egyébként az elhallgatás is hatékony eszköz. Azt persze megértem, hogy egy magyar történésznek fáj, mennyire homályba vész a Holokauszt magyarországi történetében keresztény polgártársaink asszisztációja, de azt már kevésbé, miért gondolják úgy, hogy ez a homály kifejezetten ártalmas. Miért, vagy inkább, mi számára ártalmas? A "hamis" jelző egyszerűen irreleváns a nemzettudat kapcsán, ami egyébként sem egy birtokos jelzős szerkezet.

beszélő név 2020.06.06. 22:59:21

(Mivel az alábbiakkal túlfutottam volna a kommentelőknek megengedett 5000 karakteren – micsoda hülyeség ez! – így folytatom)

Ami pedig az értelmiség tájékozatlanságát illeti, két gondolat. Egyrészt az "értelmiség" szintén egy megkonstruált közösséget jelöl, egy olyat, amely meglátásom szerint manapság meglehetősen erodál. Eróziója azonban elsősorban nem felkészültségének minőségével hozható összefüggésbe, hanem sokkal inkább azzal az iszonyatos kulturális zajjal, ami körülveszi. Vagy egy kicsit pontosabban: azzal, ami manapság kultúraként igyekszik láttatni magát, annyira kusza, rendezetlen, ad hoc jellegű, ami sehogy sem kedvez az olyasfajta megszólalásoknak, melyek igénylik a megszólaló pozíciójának elvileg és végső soron morális konszenzus alapján igazolható kitüntetettségét. Végső soron az az értékrend tűnik el ebben a zajban, ami hivatkozási alapot biztosíthatna arra nézvést, hogy ilyesfajta megszólalásokra szükség van a közbeszédben. Az esetleges felkészületlenség – ha valóban tetten érhető – inkább erre az ellehetetlenülésre, tét nélküliségre épül rá.

TGM Trianon kapcsán előadott olvasmánylistájának neki ülni pedig nem az átlag-értelmiségi, de még csak nem is a közbeszédet alakítani szándékozó véleményformálók feladata (ahogy korábban sem volt), hanem a Trianonra szakosodott történészeké, akik – remélhetőleg – pontosan tudják mikre is utal cikkében a szerző. Az értelmiségivel szemben megfogalmazható elvárás annyi, hogy amennyiben véleményt szeretne nyilvánítani Trianon kapcsán, előzőleg vegyen kézbe kortárs történészeink erre vonatkozó munkáiból néhányat. Lépjen át a kulturális emlékezetre jellemző normarendszerből egy másikba, azaz szellemi értelemben azon legyen, hogy elkülönítse magát a többségtől. Ennyi elegendő.

egy nagyi 2020.06.07. 16:13:32

@beszélő név: nem értem, " Mért, vagy inkább,mi számára ártalmas?"a megelőző gondolatot értem

és óvodás kérdés: a nemzettudat mindig releváns?

beszélő név 2020.06.07. 20:59:36

@egy nagyi: Ott tényleg kicsit homályosan fogalmaztam. Tehát: A történész természetesen figyelmeztetheti közönségét múltunk agyonhallgatott, sötét foltjaira. Az az állítás is értelmes, hogy ezek a sötét foltok messze nincsenek összhangban azzal a képpel, amit a nemzeti közösség önmagáról ápol. Az az állítás viszont már necces, hogy EZÉRT a nemzeti közösség önmagáról alkotott képe hamis. Ezzel ugyanis egy olyan kritériumot, nevezetesen a történelmi tényeknek való megfelelés mértékét kérjük számon a nemzet önképén, amely kritériumra az önkép kialakításáért felelős emlékezet-technika, ez a bizonyos "kulturális emlékezet" nagy fokú érzéketlenséget mutat. Mivel pedig az állítás egy félreértésből indul ki, az a további vélemény is irreleváns, hogy ártunk nemzetünk önképének, ha meghagyjuk ebben a hamisságban. A nemzet történelmi önképének hatékonysága, az tehát, hogy mennyire képes hozzájárulni a közösségi összetartozás erősítéséhez, független attól, mennyire pontosan feleltethető meg a történészek által feltárt tényeknek.

egy nagyi 2020.06.07. 21:27:19

@beszélő név: köszönöm értem.

jó éjszakát!

rás · http://ras2.blog.hu 2020.06.08. 11:26:02

@beszélő név: Köszönöm elgondolkodtató kommentedet.
Több dologgal is vitám van, amit írtál. Ha jól értlek, azt mondod, mindegy, mi a nemzettudat tartalma, mennyire felel meg a valóságnak, a történelmi tényeknek, ha erősíti a nemzetet, a nemzeti összetartozást, akkor hasznos.
Idézek tőled: "Ameddig a "nemzet" egy értékes, egy használható konstrukció marad, addig a kulturális emlékezet nemzetre vonatkozó működése is értékes és hasznos." Túl könnyű labda "hasznosságra" hivatkozni a nemzettudattal kapcsolatban, és lecsapni a 20. század nacionalista őrjöngéseire, a nácizmusra való emlékeztetéssel.
Ennél alapvetőbbnek tartom azt a kérdést, hogy vajon "értékes, használható konstrukció-e" még a nemzet. Határozott véleményem, hogy nem. A globalizáció - gazdaság, kultúra, média, személyek mozgása, multietnikus és multikulturális társadalmak kialakulása - egyszerűen értelmetlenné, értelmezhetetlenné tette. És ez független attól, hogy "szeretem" vagy nem a globalizációt. (Van, amit szeretek benne, van, amit nem, de tényként kezelem.) Éppen a globalizációra való visszahatásként felértékelődött viszont egy "nemzet, nemzettudat előtti" érték, a lokalitás.
Szóval nekem alapvetően a nemzettel mint aktuális - valóságos, intézményekben realizálódó és eszmei - konstrukcióval van gondom. Ehhez képest másodlagos a Trianon-kérdés, az ezzel kapcsolatos hamis tudat dominanciája, a "Nem, nem, soha!" ábrándkergetése.
Azt gondolom továbbá, hogy az értelmiség feladata - erre van "kitalálva" -, hogy befolyásolja az emberek, a társadalom tudatát. Ami egyrészt nagyon hosszú folyamat. Másrészt nem mindegy, hogy ezt milyen irányban teszi: a tények - a többi közt a történelmi tények - megismertetésére alapozva, vagy hamis ideológiát terjesztve. Ebben az értelemben nem lehet elválasztani egymástól a történettudományt, az értelmiséget és a szélesebb társadalmat. Nem mondhatom azt, hogy elegendő, ha a történészek tisztában vannak a tényekkel, az emberek meg gondoljanak azt, amit akarnak.

egy nagyi 2020.06.08. 17:09:53

Fiúk! Nem vagyok ilyen szakszerű és bőbeszédű, de úgy gondolom,hogy éppen a mai világban/globalizáció/ értékelődött fel a nemzethez, mint "közösséghez" való tartozás. Annak a sok millió lengyel embernek, vagy magyarnak nem lehet nemzettudata, akik az USA-ban élnek?Vagy vegyük Svájcot, vagy UK-ot, Spanyolország?, ahol több entitás van stb.
Kérdem mely történész fogja megmondani az egyes egyénre, közösségre lebontva, hogy mily érzéssel, hittel, fog egyáltalán gondolkodni.

Tudjuk-e egyáltalán, hogy mikor és miért, és hivatottak vagyunk-e eldönteni, hogy milyen irányban befolyásoljuk az embereket. Mindig az a nyerő, aki az életterüket teszi komfortossá.

rás · http://ras2.blog.hu 2020.06.08. 18:14:08

@egy nagyi: Nem hiszem, hogy a történészek (vagy akár szociológusok) feladata lenne megmondani, ki "mily érzéssel, hittel, fog egyáltalán gondolkodni". És hogy "hivatottak vagyunk-e eldönteni, hogy milyen irányban befolyásoljuk az embereket"? Ha értelmiségiek vagyunk, és véleményt mondunk a világról, a körülöttünk zajló eseményekről, akkor ezt tesszük. Az utolsó mondatod pedig azt a - mélységesen igaz - marxi alaptételt visszhangozza, hogy a lét határozza meg a tudatot.

beszélő név 2020.06.08. 22:16:20

Mindenekelőtt én is köszönöm a tartalmas választ. A hasznosság kérdésében valóban gyökeresen eltérő a hozzáállásunk, de előbb egy kis pontosítás. Azt, ahogy számba adod, nem állítottam, hogy "mindegy, mi a nemzettudat tartalma", hiszen példákat hoztam éppen azzal kapcsolatban, hogy adott esetben érdemes elgondolkodni azoknak, akiknek hatásuk lehet rá, milyen tartalmakat propagáljanak. Azt azonban tényleg úgy vélem, hogy a funkció ellátása, a nemzeti kohézió erősítése, illetve a történelmi hűség nem függnek össze egymással. A fasiszta Németország az egyik legegységesebb nemzetként funkcionált, amióta nemzetállamokról egyáltalán beszélhetünk, miközben kulturális emlékezete tele volt olyan elemekkel, amikhez egy valamirevaló történész nem adta, adná a nevét. Amit Te, ha jól értelek, szempontként hiányolsz, az egy ilyesfajta helyzet morális olvasata. Ez, mondjuk egy történész szemszögéből, aki ráadásul értelmiségiként is definiálja magát, valóban releváns olvasat. Magam is úgy gondolom, hogy egy történész nagyon is motivált lehet arra, hogy hasson a kulturális emlékezet működésére, a nemzet önmagáról alkotott történeti képzeteire. Állításom ezzel kapcsolatosan csak annyi, hogy ha ezt azért teszi, mert úgy gondolja, a történeti tényekhez közelebb álló tartalmakból összeállított kulturális emlékezet inkább erősíti nemzetét, mint azok, amelyek köszönő viszonyban sincsenek velük, akkor egész egyszerűen tévedésben van a kulturális emlékezet és csoportkohézió összefüggésében. Egy nemzet nem inkább nemzet, amikor történeti képzetei pontosabbak, és nem kevésbé, amikor pontatlanabbak. Véleményem szerint a morális olvasat a politika csinálói részéről merül fel sokkal súlyosabban: milyen irányba mozdítunk meg egy tömeget akkor, amikor egységes, amikor nemzetként megmozdítható: anakronisztikus törpeállamaink felszámolásával létrehozzuk az egységes Németországot, vagy rárontunk zsidó honfitársainkra.

A nemzet mint politikai fogalom használhatósága engem is izgat. Szerintem a progresszív fősodortól leszakadó államok és népek esetében nagyon is használható marad, mert remekül lehet ideologizálni (ellenségképet gyártani, külön utasságot megfogalmazni stb.) általa. A világ jobb helyein viszont hamar az eszmék szemétdombjára kerülhet. Egyrészt a tömegek egyre egyszerűbb hívószavakkal mobilizálhatók ("elveszik tőlünk az internetet", "megalázzák a nőket a munkahelyükön", "fölszántották a bicikliutat" és társaik), másrészt egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy a kapitalizmus további fejlődéséhez a fogyasztói szokások közötti különbségek radikális felszámolásán keresztül vezet az út. Végső soron ez utóbbi fogja megpecsételni a "nemzet" sorsát szerintem, ez utóbbi, amire tényleg az a bevett kifejezés: globalizáció.

egy nagyi 2020.06.09. 07:15:45

@beszélő név: nem hiszem, hogy az eszmék szemétdombjára kerülhet a nemzet, mint politikai fogalom. A varázsló mindig előhúzza a cilinderből az érdekeinek megfelelő konnotációt, amire a közönség harap. A progresszív fősodor is csak átmenetileg konstans.
A fogyasztói szokások radikális felszámolása nem fogja megpecsételni a nemzet sorsát. A nemzet sorsa ott dől el, hogy milyen módon képes a keretét képező állam a magas technikai tudás által generált munkanélküliség tömeges jelenségével mit kezdeni ,és hogyan tudja fogyasztóvá tenni, mert adók és bevételek nélkül nem működik az élet.
Már régóta úgy gondolom, hogy ez a folyamat, hosszútávon kikezdi az emberek mentális állapotát, mert ez egy olyan paradigmaváltás, amely a tömegszórakoztatást teszi a legfőbb iparággá. Ebben az értelemben erősen hat a globalizáció.

egy nagyi 2020.06.09. 09:04:55

fogyasztói szokások közötti különbségek ....

rás · http://ras2.blog.hu 2020.06.09. 09:58:19

@beszélő név: Történelmi tapasztalatok alapján, de nem történészként, hanem a közélet, a politika iránt érdeklődő emberként (állampolgárként? de semmiképpen nem rossz emlékeket idéző "nemzettársként") a nemzetfogalom 20-21. századi használatával kapcsolatban éppen az a legnagyobb gondom, amit te pozitívumnak látsz: a mozgósító képességét. Erre a közelünkben legutóbb a Jugoszlávia szétrobbanását kísérő háborúk szolgáltattak példát. De ez - túl a tragikus praktikumon - ideológiai kérdés. A másik állításom, hogy a nemzet mint valóságos történelmi kategória alól a gazdasági és technikai-technológiai fejlődés, valamint a velük összefüggő kulturális és mentális változások kihúzták a talajt.

egy nagyi 2020.06.09. 12:13:47

felfogható-e "Jugoszlávia", mint nemzet?

rás · http://ras2.blog.hu 2020.06.09. 18:45:40

@egy nagyi: Természetesen nem. Jugoszlávia egy soknemzetiségű állam volt (mellesleg nagyon észszerű találmány), amelyet az egymásnak feszülő nacionalizmusok robbantottak szét. (Nem gondoltam, hogy az események kortársa számára ez magyarázatra szorul.)

egy nagyi 2020.06.09. 19:41:59

@rás: köszi a kioktatást.
gúnyként kérdeztem.

egy nagyi 2020.06.29. 23:25:17

a bejegyzés elején írt hozzászólásomban megemlítettem, hogy elolvasom Ablonczy Balázs most megjelent Trianonnal kapcsolatos kis könyvecskéjét. Nem bántam meg, hogy elolvastam, nem egy az egyben szakmunka, hanem a 18-20-as évek etnikai, nagyhatalmi, és különböző szláv, román, szlovák stb. paramilitáris harcainak a leírása. A szerző sokszor hagyatkozik különböző naplók, készülő dolgozatok kutatásaira. A korszak levegője tökéletesen átjön, összetett tényezők következménye a békeszerződés. rás:olvasd el! Hidd el megéri!

rás · http://ras2.blog.hu 2020.06.30. 09:40:05

@egy nagyi: Köszönöm, tervezem. Egyébként az elmúlt hetekben Ablonczy elég sok helyen beszélt, írt Trianonról.