A jövő héten a Fidesz országgyűlési határozattal kötelezi Orbánt, hogy vétózza meg a következő hétéves költségvetést, valamint a - segély- és hitelkeretből álló - európai helyreállítási alapot, ha nem ejtik a Magyarország ellen folyó jogállamisági eljárást, illetve ha bármilyen politikai feltételhez kötnék a pénzek folyósítását. (Erről itt olvashatsz.) Ugyanakkor több vezető európai politikus, legutóbb az Európai Tanács elnöke és a német kancellár is szükségesnek mondta a pénzkifizetés bizonyos feltételekhez kötését, a költéseknek a korábbinál szigorúbb ellenőrzését, például az Európai Ügyészség felügyelete alá helyezését, amelyhez, ugye, Magyarország (Orbán) éppen ennek elkerülése végett nem hajlandó csatlakozni. Patthelyzet vagy blöff?

Az Európai Unió alapokmány és jelenlegi eljárási rendje szerint Orbán valóban megakadályozhatja a költségvetés elfogadását. Ezzel azonban azt kockáztatná, hogy leállna a különböző támogatások kifizetése. A helyreállítási alap elvben akár leválasztható is lenne a hétéves költségvetésről, vagyis a gyors pénz reményében Orbán megteheti, hogy az előbbit megszavazza, az utóbbit, a távolabbi pénzt blokkolja, amíg a többiek nem engednek neki (meg a lengyeleknek, cseheknek). A kérdés csak az, hogy Merkel, Macron, Michel és a többiek meddig hagyják magukat zsarolni egy kis közép-európai ország diktátorától. 

Szerintem nem sokáig. Orbán pókerpartija felgyorsíthatja azt az elkerülhetetlen folyamatot, amit egyesek az Európai Unió szétesésének tartanak, mások viszont "többkörös" vagy "többsebességes" uniónak neveznek. Vagyis a jelenleg is létező "megerősített együttműködés" elvére és gyakorlatára támaszkodva, lényegében az eurózónára alapozva létrejöhet egy szorosabb együttműködés - ami öltheti egy Új Európai Unió, egy Európai Konföderáció formáját, kiüresítve a jelenlegi huszonhetek szervezetét. Ez a kör elfogadná saját költségvetését, újból meghatározná az együttműködés alapelveit, minden bizonnyal megerősítve a jogállami kritériumokat is. A többiek, a szegényebb peremországok pedig majd eldöntik, hogy akarnak-e csatlakozni. Ha nem, hát be kell majd érniük némi alamizsnával és a "körön kívüliek" másodrendű szerepével.

Magyarország viszont reménykedhet a Türk Tanács támogatásában. (Ezt viccnek szántam.)

Szerző: rás  2020.07.10. 17:05 5 komment

Címkék: Európai Unió

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr1115993862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2020.07.10. 20:51:28

Az EU és összes szereplőjének, Merkel kancellár asszonyt, és Orbán Viktort is beleértve színjátéka az egész. Aranyos vagy rás evvel a politikai hozzáállásoddal, de a gazdasági szükségszerűség határozza meg az unió álláspontját.
A német gazdaságnak szüksége van a mi országunk beszállítói voltára. Lehet, hogy eretnekség, amit most gondolok, de szerintem a nagyhatalmaknak az oroszokon kívül érdekük, hogy a Paks2 megépüljön, ők is , mint ennek a beruházásnak a beszállítói részt vennének benne. Olvasni lehetett, hogy Németország megsemmisíti atomreaktorát, de jó lesz, ha az energiaellátása bajba kerül esetleg , tőlünk venni. Azért azt Te is tudod, hogy az uniót a piaci hierarchia tartja fen, és nem a jóságos Joe bácsi.

egy nagyi 2020.07.21. 19:00:29

rás:hvg.hu-on olvasd el TGM mai kifakadását!

Egyébként a Lottót így nyertem volna meg, hogy engednek Orbánnak.

rás · http://ras2.blog.hu 2020.07.21. 20:08:04

@egy nagyi: Olvastam, és nem tetszik a hisztije. Egyébként pedig egy 27 országból álló szervezet, csak kompromisszumokkal működik. Ebben a játszmában - a nagyok és/vagy gazdagok játszmájában - Orbán eléggé alárendelt szerepet kapott. És olyan nagyon nem is engedtek neki.
süti beállítások módosítása