Nézek a Netflixen egy sorozatot: gyönyörű, 19. századi környezetben, kosztümökkel, enteriőrökkel a londoni arisztokrácia körében - és a családjukra, származásukra büszke, sznob arisztokraták közt négerekkel. Néger hercegek a 19. századi Angliában! Tudatosan használom a ma illetlennek, sértőnek számító néger szót, akkoriban ugyanis így nevezték a fekete bőrű, afrikai származású embereket. Most súlyos diszkriminációnak számít, ha észreveszem, hogy a másik ember más... Ennek jegyében - valamiféle affirmativitás jegyében - úgy látszik, kötelező fekete és ázsiai színészeket is szerepeltetni, akkor is ha az súlyosan anakronisztikus, mintha, mondjuk farmernadrág és mobiltelefon is feltűnne a 150-200 évvel ezelőtt játszódó történetben. De nem, a ruhákkal, tárgyakkal, a királynő előtti bókolással minden rendben van.

Sok minden eszembe jut erről. Például, hogy a közelmúltban le kellett venni a budapesti Operaház műsoráról Gershwin Porgy és Bess című operáját, mert a magyar énekesek fehér bőrűek, márpedig Gershwin kifejezett - a jogörökösök szerint ma is kötelező érvényű - akarata volt, hogy a feketéket fekete énekesek alakítsák. Az 1930-as évek Amerikájában ennek megvolt az oka: a hitelesség mellett nyilván az a szándék is, hogy megfelelő lehetőséghez juttassák az afro-amerikai énekeseket, színészeket (akiket persze nyilván Gershwin is négernek nevezett). Ma Amerikában és Nyugat-Európában botránynak számít a black face, vagyis ha egy fehér bőrű ember egy szerep vagy egy farsangi jelmez kedvéért feketére mázolja az arcát.

Bő egy évtizeddel ezelőtt kezdődött az az őrület, hogy a political correctness jegyében Mark Twain Huckleberry Finn-jéből elkezdték kihúzni a nigger szót. És persze nem csak Mark Twain járt így. Klasszikus irodalmi művek orwelli szellemű meghamisításához csatlakozik persze a történelem például szobordöntésekben megnyilvánuló átírása. Tulajdonképpen nincs nagy különbség a magyar történelemből majd' fél évszázadot kitörölni kívánó Orbán és Kövér, illetve az alapvetően jogos felháborodást kifejező amerikai Black Lives Matter mozgalom szélsőségeseinek Kolumbusz és a rabszolgatartó alapító atyák, Washington és Jefferson ellen forduló dühe között.

Egészen más - vagy mégse? Sok éve kilátástalan nyelvi harcban állunk nagyon kedves bécsi barátunkkal, egy negyvenvalahány éve Bécsben élő, hoch intelligens, rendkívül művelt magyar - nem magyar származású, hanem anyanyelvét tökéletesen megőrző magyar - nővel. Azzal kezdődött, amikor egy budapesti rádióinterjú kezdetén üdvözölte a hallgatókat - és a hallgatónőket. Azóta se sikerült meggyőznünk róla, hogy noha a németben valóban van (nyelvtani) nemük a főneveknek, és például a foglalkozást kifejező szavaknál ez sajnálatos módon hímnem, tehát ott a píszí jegyében valóban lehet létjogosultsága az efféle kiegészítésnek, magyarul azonban a hallgató, énekes, festőművész, szobafestő vagy koldus szavak egyaránt jelentenek/jelenthetnek férfiakat és nőket. 

A politikai korrektséget - vagyis hogy tilos bármilyen módon, akár szavakkal, viselkedéssel is - diszkriminálni, megsérteni egyes embereket, vagy társadalmi csoportokat tőlük független tényezők - származás, vallás, bőrszín, fogyatékosság stb. - miatt, nagyon fontos és értékes dolognak tartom. De ezt is lehet nevetségessé, kontraproduktívvá tenni. Sajnos.