Második napja vitatkozom egy kedves barátommal, és kicsi az esélye, hogy egyetértésre jussunk. Csalódott az ellenzékben, amiért ennek a szövetkezésnek része az a Jobbik, amely megszavazta tegnap a Fidesz által homofóbbá tett ún. "pedofil-törvényt". Fel van háborodva az elvtelenségen, nagyon egyetért az érzékeny primadonna-lelkületű Ceglédi Zoltán hörgésével, és bejelenti, hogy ezek után aligha fog jövőre az ellenzékre szavazni, hiszen minek cserélnénk egy szaros gatyát egy másik szaros gatyára. 

Tisztázzuk: nem barátot vagy szeretőt megyek majd választani. Egy olyan politikai erőre akarok voksolni, amelytől egyetlen dolgot remélek, tudniillik, hogy elzavarják (netán börtönbe, kényszermunkatáborba, vérpadra stb. küldik) Orbán Viktort. De számos baloldali, liberális meg "balliberális" ismerősöm, facebookos félismerősöm képtelen megérteni a hatpárti ellenzéki összefogás jelentését. Hat különböző világnézetű, eszmerendszerű, erkölcsi értékrendű - eltérő módon vonzó vagy taszító - szervezetről van szó, amelyektől csak az várható, hogy jó esetben beteljesítik azt, amiért szavazni fogok rájuk. Olyan pártokról, politikusokról van szó, amelyek és akik megértették, hogy erre egyedül - vagy csak "természetes" szövetségeseikre támaszkodva - képtelenek, ezért alkalmi politikai szövetséget kötöttek. Ettől még nem szeretik jobban egymást és egymás politikai, ideológiai elveit, világnézetét, de ezt most háttérbe szorítják az egyetlen közös cél érdekében. Konkrétabban: a Jobbik szállítja ehhez a szövetséghez a magyar társadalom egyáltalán nem jelentéktelen tömegű, zsigerileg vagy tudatosan fasisztoid, rasszista, antiszemita, homofób szavazópolgárát. Tetszik, nem tetszik, nélkülük nem lehet legyőzni Orbánt. (Ahogy a politikai kalandor Gyurcsány nélkül sem.) De ha legyőzik, az nem azt fogja jelenteni, hogy ők győzték le, hogy ők, a homofóbok, a rasszisták győztek. Ehhez viszont az kell, hogy a Jobbik megmaradjon annak, amit a támogatói látnak benne, várnak tőle. (Ahogy az LMP-nek is addig marad meg a néhány tucat szavazója, amíg hihető, hogy ők egy zöld párt.) Az előző mondatok ráadásul mélységesen egyoldalúak és igazságtalanok a Jobbikkal és a jelenleg a fővárostól a falvakig legnépszerűbb (lásd a Medián legutóbbi közvélemény-kutatását) ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölttel szemben. Ugyanis jelenleg nem az úgy nevezett baloldali (parlamenti) pártok, hanem a Jobbik és Jakab Péter az, aki a leginkább képes megszólítani a rendszerváltás veszteseit. Igen, demagóg módon. De Kovács Józsi vagy Kanalas Norbi őt meghallja, Tóth Bertalant (fel tudod idézni az arcát?) meg nem. Ez van.

Az ellenzéki összefogás - szövetség, koalíció - célja, feladata, hogy megverje Orbánt, és a győzelmet követő lehetséges demokratikus fordulat keretében a többi között olyan választási törvényt hozzon, amely lehetővé teszi, hogy megszabaduljanak egymástól, hogy tisztességes feltételekkel mérkőzhessenek meg egymással. (Is.) Most minden egyéb érdektelen.

Szerző: rás  2021.06.16. 19:01 28 komment

Címkék: politika választás ellenzék Jobbik

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr2316595710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő név 2021.06.19. 11:30:12

Mivel néha-néha Te is szoktál régi posztokat feleleveníteni, most magam is két régebbi kommentemből idéznék. Az első a 2018 február 2-án "Választok 1." címen közzétett posztodra való reakcióm részlete:

"Vegyük a politika értékmentes alapmeghatározását: közügyeink gyakorlása. Ehhez képest másodlagos, hogy amikor közügyeket gyakorlunk vagy azok gyakorlását véleményezzük, akkor ezt bizonyos normák és elvek szerint tesszük, melyek egyénenként és csoportonként sok szempontból lehetnek igen különbözőek. Vagyis: nem azért politizálunk, mert elveink vannak, hanem azért vannak elveink, mert politizálunk. Más szóval az elvek majdnem, de csak majdnem olyan fontosak, mint a közügyek, azaz elvileg lehetséges olyan közügy, amelyért érdemes hátat fordítani az elveknek. Számomra ez az alapvetés, amikor arról kell döntenem, hogy olyan csoportosulást támogassak, amelynek normái és politikai gyakorlata meglehetősen, vagy épp a politikai palettán a lehető legtávolabb esik saját meggyőződésemtől."

Most pedig következzen a legutóbbi választásokat követő, 2018 április 9-én született bejegyzésedre (Április 9., Magyarország) adott válaszom egy részlete:

"A jelenlegi és jövőbeli ellenzékiségről: A jelenlegi április 8-án elvesztette legitimitását, arra ugyanis nem csupán a hatalom gyakorlójának van szüksége. Ha a Jobbikra, az LMP-re tekinthettünk is eddig úgy, mint akik képesek megkülönböztetni magukat a rendszertől, vasárnaptól egy szinten kezelendők Gyurcsányékkal és az MSZP-vel. Akik három alkalommal sem képesek a számok nyelvére lefordítható változásokat kieszközölni, azok politikailag hullák. Erre nincs miért több szót vesztegetni."

A legutóbbi választás óta semmi érdemleges változást nem detektáltam közügyeink gyakorlása terén. Ez az ellenzék a NER részévé vált. Esetleges "győzelme" csakis ilyen, idézőjeles győzelem lenne, egy felejtésre méltó négy éves közjáték Orbánék visszatérte előtt, akik laza csuklógyakorlatként lerendeznék ellehetetlenítésüket mind intézményi, mind retorikai vonalon, vagy végső esetben kilóra megvennék őket. Ez az ellenzék ugyanis legfeljebb szavazatokat tud szerezni, de hatalmat már nem.

Igen, elképzelhető olyan szituáció, amikor van értelme zárójelbe tenni elvi meggyőződéseinket és azokkal nem összeegyeztethető politikai cselekvéseket végrehajtani. De más ez a zárójelezés, és megint más a politikai realitás. Ábrándokért, jelen esetben azért a vágyért, hogy tűnjenek el végre Orbánék, nem hagynám el a realitások terepét. Ez az ellenzék akkora nulla, annyi politikai hullát tudhat sorai között, hogy még a "győzelmükkel" sem változtatható meg a hatalom tényleges gyakorlója és gyakorlata.

beszélő név 2021.06.19. 11:31:44

Ja, amivel befejezni akartam: jövő tavasszal, választópolgárságom során először, nem megyek szavazni.

rás · http://ras2.blog.hu 2021.06.19. 12:24:04

@beszélő név: Érdekes és fontos, amit gondolsz és írsz, de nem értek egyet. Valami halvány remény - az esély megadása - nélkül nem lehet, nem érdemes közügyekkel, politikával foglalkozni. Azt meg nem tudom megtenni, hogy ne foglalkoztasson, ami körülöttem van.

beszélő név 2021.06.19. 13:18:40

Persze, engem is foglalkoztat, nagyon is. Ugyanakkor számomra a politikai cselekvésnek a "halvány remény"-nél több, kézenfekvőbb motiváció ad értelmet. Ha például halálos beteg lennék, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy meglehetősen irracionális lehetőségeket is komolyan fontolgatnék "halvány remény" címén, de amikor a közéletünk, a társadalmunk "beteg", akkor azért mégis csak egy metaforáról van szó. A morális züllöttség nem egyszerűen a politika csinálóit érinti, hanem a társadalom egészét. Végső soron mit lehet arról a politikai közösségről állítani, melynek jelentős többsége legitimálja azoknak a szereplőknek a működését, akik ennek a közösségnek az orra előtt olyanná kalibrálják államunk intézményes kereteit, hogy gátlástalan méretekben és büntetlenül lophassanak? Végső soron kivel, kikkel is van itt probléma? Milyen aktuálpolitikai esemény lenne képes megállítani, visszafordítani ezeket a folyamatokat? Egy parlamenti választás? Ugyan már!

Felnőtt lakosságunk többsége asszisztál. Jelenkori ellenzékünk ráadásul úgy, hogy ezt észre sem veszi, vagy úgy tesz, mintha észre sem venné (ez a különbség csak olvasat kérdése). Mivel pedig észre sem veszi (vagy úgy tesz), alkalmatlan feladata ellátására. Nincs választási opció. Nem lehet eldönteni, mivel ártok inkább a hazámnak, a politikai közösségemnek, ha Orbánra szavazok, vagy ha az "ellenzékére".

beszélő név 2021.06.19. 13:27:11

Utolsó mondatom pontosabban: "Nem lehet eldönteni mivel ártok kevésbé..."

rás · http://ras2.blog.hu 2021.06.19. 16:06:13

@beszélő név: Brecht szerint a népet nem lehet leváltani. A "halvány remény" pedig jelen esetben annyit jelent, hogy adok esélyt arra, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem elviselhetőbb hellyé teszi Magyarországot. A remény "halvány árnyalatát" az ellenzék heterogenitása és ebből adódó sebezhetősége; az ellenzéki politikusok igencsak "vegyes" minősége, valamint azok a körülmények - az általuk behatárolt cselekvési lehetőségek - adják, amelyek közt netán kormányra jutnak.
Szóval, én - gondolom, az eddigiekből is kiderült - szavazni szándékozom. Rajtam ne múljon!

egy nagyi 2021.06.19. 19:29:07

Nagyon szeretnék reménykedni, de nem tudok. kb. két hónapja megfogalmaztam magamnak, hogy nem megyek el szavazni. Ma még 99%-ban így gondolom, a fennmaradó 1% az, amikor leszűröm az előválasztás menetekor, hogy változtatok-e ezen.

Egy kis valóság: pár évvel ezelőtt Észak-Olaszországban voltunk, idegenvezetőnk szájából jött ki ez a mondat/értelmiségi/: Kétszáz éve nem volt az országnak olyan miniszterelnöke, mint Orbán Viktor.
Szomszédasszonyom szerint ilyen koponya, mint Orbán Viktor nincs még egy.

Csütörtökön 6h óra körül mentünk vásárolni, kivonult Szél Bernadett és Donáth Anna, Bernadettel beszélgettünk.
Kérdésünk, hogy akarják eltakarítani a NER-lovagokat. A válasza, hogy ellehetetlenítik a vállalkozásaikat. Kimondva nagyon szép és üdvös, de egy közgazdász-szociológus szájából ez érthetetlen. Annyira átfonja a magyar gazdasági életet, mint mindent és mindenhol a tőke mozgása, amely a kisemberek alkalmazásakor nem kérdezik meg tőle, hogy melyik párt színeiben akar dolgozni. Ez még jobban vezet az államcsődhöz. Annyira azért elég öreg vagyok, hogy feltételezzem/ nem hiszek benne/, ha legyőzik a Fideszt akkor nemcsak az uniós hitelre, hanem adott esetben kínai és orosz hitelre is rákényszerülnek. Minden hitelt a lakosság fizet meg.

Egyébként férjem győzköd a szavazással, de nem.

rás · http://ras2.blog.hu 2021.06.19. 20:32:05

@egy nagyi: "Vétkesek közt cinkos, aki néma."

egy nagyi 2021.06.19. 23:16:23

@rás: ne aggódj, amikor már a "hülyeséget","primitívséget" "alpáriságot" nem bírom, meg szoktam találni a módját, hogy kiadjam magamból a véleményemet.

A Fidesz vétkeit pontosan tudom és nem érzem cinkosuknak magam, ha nem szavazok.
Nem a Fidesz némított el, hanem az a töketlenség, ahogy az ellenzéki összefogás el kezdett mutyizni. Hogy higgyek Szél Bernadettnek, amikor 2018-ban visszalépett a DK-javára.
Mit ér az én egy szavazatom a tömegesen vásárolt szavazatokhoz képest.
Hat év múlva 80 éves leszek, nem szeretnék a politikai huzavona rabja, kibice lenni, még élvezni szeretném az életet, amíg megadja a sors.

rás · http://ras2.blog.hu 2021.06.20. 10:27:15

@egy nagyi: Rosszul emlékszel: 2018-ban Széll Bernadett nem lépett vissza. A 2018-as választáson hiába kaptak az ellenzéki pártok országosan - és számos egyéni körzetben - több szavazatot, mint a Fidesz, ezek a szavazatok szétforgácsolódtak a "baloldal", a Jobbik és az LMP között. Ez ébresztette rá (elég későn) az ellenzéki pártokat, hogy egymásra vannak utalva. Az előválasztások a 2010 előtti választási első fordulót pótolják, hogy kiderülhessenek az egymás közti erőviszonyok, illetve, hogy egy-egy körzetben ki a legalkalmasabb a Fidesszel szemben, miközben a hat párt közül mindegyiknek megfelelő számú jelöltet kell majd jövőre állítani, hogy a majdan felálló parlamentben önálló frakcióval rendelkezhessen. Ennek az országos kombinációnak a része az is, amit most sokan - te is - visszaléptetési mutyizásnak tartotok.
A politika, mondta Kossuth, az exigenciák felismerésének művészete.

egy nagyi 2021.06.20. 13:33:39

@rás:miután nem vagyok budapesti és a mi körzetünk egyik ellenzéki indulója Sz. B., már több választás alkalmával, lehet, hogy keverem a dátumot. Amit a hat párt jelenlegi szándékáról mondasz, azzal tisztában vagyok. A Kossuth idézetet férjem is szokta mondani.

De engedtessék meg nekem a többszólamú fantáziálás, hogy milyen győzelem esetén, bármelyik oldalról, mit várhatok, és az a szerencsétlen honpolgár mit kap az ország vezetőitől, ha a creditjét leadja.

rás · http://ras2.blog.hu 2021.06.20. 16:03:13

@egy nagyi: Természetesen annyi szólamban fantáziálhatsz, amennyiben akarsz; én maradok a tényeknél: amit most magam körül látok.

beszélő név 2021.06.20. 18:23:18

@rás: Hozzáállásod és optimizmusod méltánylandó. A politikai aktivitás és a kompromisszumkészség meg amúgy is édestestvérek. Választani valóban csak abból lehet, ami kínálkozik, legfeljebb még annyi játéklehetőség adódhat, hogy a választásról való lemondás is értelmezhető megnyilvánulásként. Ez meg az én "halvány remény"-em.

rás · http://ras2.blog.hu 2021.06.20. 19:10:20

@beszélő név: Egyáltalán nem vagyok optimista. Nem tudom, egyáltalán megéri-e a tavaszt, a választást az ellenzéki összefogás. Ha igen, akkor is kétesélyesnek látom a választást. És hogy aztán mi következik...?

Igen, a szavazástól való távolmaradás is legitim opció, volt már eset, hogy magam is éltem vele. De akkor nem tartottam ennyire kritikusnak a helyzetet, megengedtem magamnak az abszolút moralitás, a tisztaság luxusát. (Mert, mint tudjuk, tapasztaljuk, a politika mocskos dolog.)

látjátok feleim szümtükkel 2021.07.02. 10:04:55

@rás:

Gratulálok, írásod helyén való, és tűpontos, mondaná egy kommenttárs ( más blogon ).

Mi az, hogy a jelölt pontosan mondja meg, mit tesznek majd? Nem Istent, hanem képviselőket választunk. Az ellenzéki öszefogás azokat az embereket "fogja" össze egy cél érdekében, akik nem a fidesz és hátulja körébe akarnak tartozni. Ezek az emberek ti, is mi vagyunk, ti akik fanyalogtok, de érdemi megoldást nem tudtok adni.

egy nagyi 2021.07.02. 12:19:24

@látjátok feleim szümtükkel: tudom, hogy arra célzol, ha nem megyek el szavazni, nem vagyok fideszes. Majd délután, ha normálisan be tudok lépni a blogba, akkor kifejtem , hogy mire jutottam egy fontos irodalmi mű hatására. Egyébként már figyelik a blogolokat szerintem.

látjátok feleim szümtükkel 2021.07.03. 13:34:23

@egy nagyi:

Eszembe sem jutott olyan, hogy nem vagy fidszes, pont az ellenkezője, hallgatólag segíted a fideszt.

Ezt azért olvasd el, és gondold át:

Francois Villon: Ellentétek balladája

Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Hazám földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az bíztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem bosszúság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.

Nem biztos csak a kétes szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körül sompolyog;
Mindig nyerek és vesztes maradok;
Fektemben is a fölbukás fenyeget;
Van pénzem, s egy vasat se keresek,
És reggel köszönök jó éjszakát;
Várom, senkitől, örökségemet;
Befogad és kitaszít a világ.

Semmit se bánok, s ami sose kellett
Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
Csalánnal a szeretet szava ver meg,
S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;
Barátom aki elhiteti, hogy
Hattyúk csapata a varjú-sereg;
Igazság és hazugság egyre-megy,
És elhiszem, hogy segít, aki árt;
Mindent megőrzök s mindent feledek:
Befogad és kitaszít a világ.

AJÁNLÁS

Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön ? Várom pályabéremet
Mert befogad és kitaszít a világ.

rás · http://ras2.blog.hu 2021.07.03. 16:05:55

@látjátok feleim szümtükkel: Bár nem nekem küldted, köszönöm a verset. :)

egy nagyi 2021.07.03. 17:24:33

@látjátok feleim szümtükkel: köszi a verset, igazán tanulságos.

Tegnap délután nem voltunk idehaza, ezért most írom le mire jutottam magammal. Hónapok óta halogattam Simone de Beauvoir:Mások vére regényének elolvasását. Elolvastam, s mélyen beleégett a tudatomba az a folyamat, amikor a főhős levetve kispolgári énjét eljut oda, hogy a második világháborúban párizsi ellenálló lesz. Az egzisztencialista filozófia dilemmái, álláspontja egy nagyon élvezetes regényben jelenik meg.A francia baloldal vívódása a pacifizmus kontra ellenállás között. A főhős és ellenálló csapata felrobbantanak egy fontos náci intézményt, s miután nem adják fel magukat, kivégeznek 12 fő ártatlan francia polgárt, s itt a dilemma elveszíthetjük-e ezeket az embereket, vagyis feláldozhatjuk-e őket valami nagyobb bűn elhárításával szemben. Az író/nő/elfogadja a harcot. Sok-sok eszmecserét lehet erről a regényről folytatni, rám a megvilágosodás erejével hatott, tehát, ha továbbra is SZÉL BERNADETT LESZ A MI FIDESZES JELÖLTÜNK ELLENFELE,behúzom azt az ikszet Bernadett javára. Egyszerűen legjobban az bosszant, amit a fidesz-senkik a kultúra és egyéb fontos területeken művelnek. Számítok rá, hogy egy ellenzéki győzelem esetén keserves világ jöhet gazdaságilag/fidesz mindent megtesz azért, hogy így legyen/, de úgy érzem, ha sikerül valamit elérni a baloldalnak, talán a saját lelkem szabadságát is megkapom, már nem habozom.

egy nagyi 2021.07.03. 22:38:01

@látjátok feleim szümtükkel: nem értem miért nem más színű a Te blogneved, eljutott hozzád a fentebbi szövegem,

egy nagyi 2021.07.03. 22:55:34

@rás: privát tudod ki a látjátok feleim szümtükkel, csak igen vagy nemet mondj, lehet, hogy provokátor

egy nagyi 2021.07.04. 16:04:35

@rás: tudom, hogy vicces vagyok, szoktam a tükörbe nézni, de írd a javamra, hogy megtértem és az egyetlen mód, ahol talán összejön a diktátor leváltása már nem idegen tőlem.
különben jó nevetést,az olyan, mint az életelixír

látjátok feleim szümtükkel 2021.07.04. 21:16:44

@egy nagyi:

Hol más színű a blognevem? Nem értem, mert amióta a blog.hu-ra léptem, mindig ugyan ez volt.
Egyébként értettem én azt, hogy mi a gondod, de ilyen hozzállás segítette legutóbb a fideszt a harmadik kétharmados nyereséghez.
Nyugaton ha kell ellentétes ideológiájú pártok is koalícióznak, mert csak úgy tudnak nyerni. Ez azért jó, mert egy koalícióban saját maguk fékjei, és ellensúlyai, kénytlenek kompromisszumokat kötni. A fidesznek nincs kivel, mert a seggevége soha nem mond ellent. Nincs miért, megkap mindent amit akar, még kérnie sem kell.
Ezen kéne elgondolkodni a kire szavazzakon dillemázóknak.
süti beállítások módosítása