Remélem, nem feledkeztem volna meg a születésnapjáról. Négy nap múlva lenne 44 éves - 36 maradt. De nem erről akarok írni, hanem arról, hogy a világ kerek, a dolgok egymásba érnek, meg arról, hogy csodálatos volt újraolvasni Máté kommentjét (alig több mint két héttel a születésnapjára írt bejegyzésem után - nyilván Kisgenyával voltak valahol. Ha nagyon akarnám, talán utána is nézhetnék, de nem akarom, nincs jelentősége).
Tizenkét évvel ezelőtt is Ulickaját olvastam, mint most. Akkor a Daniel Stein, tolmácsot, most az Imágót. Hihetetlenül érdekes kaleidoszkóp az egykori Szovjetunióról, egykori szovjet emberekről, főleg olyanokról, akik - a kultúra , az irodalom, a zene jóvoltából - nem váltak homo sovieticusszá. Körülbelül a felénél tartok az Imágónak, és hirtelen szükségét éreztem annak, hogy "fellapozzam", mit írtam valamikor a másik regényéről. (Egyébként mást is olvastam Ulickajától.) Három bejegyzés is szólt a Daniel Steinről (is), s ennek kapcsán az identitásról, arról, hogy ki is vagyok tulajdonképpen, és miért ez, miért ilyen vagyok. Az Imágó kaleidoszkópja meg a hogyant mutatja meg.
Szóval akkor Ulickaja és az identitás kérdése foglalkoztatott - vagyis Máté. A bejegyzés - a tizenkét évvel ezelőtti születésnapi köszöntő - címét Karinthy Ferenctől kölcsönöztem: Kyvagiokén, és Máté a kommentjében (a megszűnt Freeblogról konvertálva "Ismeretlenként") az általa éppen akkoriban olvasott Karinthy-Naplóból vett idézettel nyitott. De nem ettől hatódtam meg...
Utolsó kommentek