Vannak szavak, kifejezések, amelyeket k...ra utálok, például azért mert pontatlanok, félrevezetők. Ilyen az Orbán-rendszerrel szembeni ellenzéket - pártokat, más szervezeteket, médiát, független értelmiségieket stb. - "leíró" ballib jelző. Ez a baloldali-liberális rövidítése. Két eltérő politikai és filozófiai irányzatot jelöl, amelynek képviselői a 20-21. században gyakran kötöttek/kötnek alkalmi szövetséget valamely közös ellenséggel (pl. fasizmus) vagy ellenféllel (pl. egy konzervatív párt) szemben. Ettől azonban még nem azonosak, nem "egylényegűek". Illetve...

A dolog kicsit bonyolultabbá vált azáltal, hogy Európában - ahol ezek a fogalmak megszülettek, fontosak és (sokáig) pontosak voltak - a 70-es és 80-as évek neoliberális előretörésétől és különösen a kelet-európai, "kommunistának" nevezett rendszerek összeomlásától (ami történelmi véletlenként(?) egybeesett a gazdasági neoliberalizmust kodifikáló washingtoni konszenzussal) - a baloldal, marginális csoportoktól eltekintve megsemmisült. Távolról sem csak a kommunista rendszerek és Moszkvából is támogatott nyugati kommunista pártok eltűnéséről van szó. A gazdaság, a termelés átalakulása; a nagy tömegű szakmunkásságot foglalkoztató gyáripar - a szakszervezetek és a rájuk épülő, erős szociáldemokrata és (pl. Olaszországban, Franciaországban) kommunista  pártok bázisa - visszaszorulása az atomizált munkavállalókat foglalkoztató szolgáltatások javára; a termelés kihelyezése a kapitalista centrumországokból a perifériára és félperifériára stb. kihúzta a talajt a hagyományos baloldali szerveződések alól.

Mondhatni: a kapitalizmus - a globális kapitalizmus - elsöprő győzelmet aratott. S a kapitalizmussal a liberalizmus, amely egyrészt az egyén szabadságával azonosított demokrácián, másrészt a lehető legkevésbé korlátozott szabadpiaci gazdaságon alapul. (Most nem mennék bele abba, hogy a mai, az oligopóliumok által uralt globális gazdaság mennyire tekinthető szabadpiacinak. Adam Smith-i értelemben semennyire.) A liberálisok (lásd például a német FDP) ma is ezt vallják - és amennyire tehetik, ezt érvényesítik. A posztszocialista államok - köztük a kapitalista nagyvállalatok, az ipari multinacionális monopóliumok érdekeit talán a leggátlástalanabbul kiszolgáló orbáni Magyarország - neoliberális gazdaságpolitikája mellől azonban hiányzik a liberalizmus másik "lába", a demokrácia.

A szakszervezetek meggyengülése (Magyarországon gyakorlatilag az eltűnésük), a politikai baloldal hanyatlása, helyenként megsemmisülése azonban nem jelenti a baloldali gondolat, a baloldal szükségességének, lehetséges szerepének a megszűnését. A közösségi felfogást és társadalmi gyakorlatot leíró, a 19. században gyökerező - és a 20. században éppen térségünk által lejáratott - olyan fogalmak mint szocializmus, kommunizmus, kommunitarianizmus ma is a baloldaliság lényegét fejezik ki. A (globális) kapitalizmussal, a (neo)liberális kapitalizmussal mint rendszerrel szemben. Ha tetszik, a liberalizmussal szemben.

A "ballibség" problémája abból adódik, hogy az elmúlt évtizedekben a baloldali pártok - az angol Munkáspárttól, a német SPD-n át a magyar MSZP-ig - a kapitalizmus és a szocializmus közötti, valamiféle ködös "harmadik utat" hirdetve lényegében feloldódtak a liberális politikában és ideológiában, lemondtak a "veszteseknek", a társadalom alsóbb vagy éppen peremre szorított rétegeinek a képviseletéről. Azokéról, akik éppen le- vagy kiszorítottságuk miatt nem vesznek részt a politikában - a "polisz", a köz ügyeinek intézésében -, vagyis választóként nem jönnek számításba. Lényegében legfeljebb csak nosztalgiából nevezik őket - vagy ők magukat - baloldalinak. Szóval ők - mszp-stől, Gyurcsányostól - nem "ballibek". Liberálisok. (Ami persze csak az Orbán-féle autokraták számára szitokszó. Számomra ténymegállapítás.)

Ahogy az egyszeri őrmester mondta: "Ami ami, az az."