Vajon tudta-e, hogy az élete utolsó névnapja? Képes-e ilyesmire gondolni az ember? Vagy elhatározta-e már, hogy az lesz élete utolsó névnapja?
Hogy fontos volt neki, azt tudom, mert halálosan megsértődött, amiért megfeledkeztem róla, és nem érdekelte az, amit mindig elmondtam neki mentegetőzésként, hogy ugyanis nekem fogalmam sincs a névnapokról - napok és nevek kapcsolatáról - lévén, hogy a mi családunkban (és rokoni, baráti körömben) soha nem ünnepeltünk névnapot. A megtorlás az volt, hogy kapcsolatunk során először ő viszont "megfeledkezett" az én szűk három héttel későbbi születésnapomról. Már nem emlékszem a saját reakciómra, de valószínűleg elfért benne a röhögés e gyerekes civódás felett.
Aztán újabb három hét, és... Gondoskodott róla, hogy most már mindig enyhe bűntudat fogjon el szeptember 21-én - feltéve, hogy eszembe jut, milyen nap van -, vagy máskor (gyakran), amikor eszembe jut a kilenc évvel ezelőtti szeptember-október.
Isten éltessen, Máté!
Utolsó kommentek