Az 1968-as Made in Hungary könnyűzenei bemutató nagy slágere, s egyben Harangozó Teri legnagyobb sikere. (Ez szerintem jóval későbbi felvétel.)

„Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány?” Valamitől ez a kb. 80 éves giccsesen/romantikusan bugyuta Eisemann-sláger zümmögött a fejemben, ebből indult ez a bejegyzés, amelyet úgy kell majd megszakítani, különben sose lenne vége.

Kezdjük hát ezzel, egy már idézőjelbe tett változattal a feledhetetlen Kiss Manyitól:

Amikor a youtube-on kerestem, nem ez volt az első találat, hanem a Sorstalanság c. film részlete: 

Álom – rémálom. Érdekes nemzetkarakterológiai elmélkedésre adhatna alkalmat, hogy az általam ismert nyelvek közül a magyar az egyetlen, ahol létezik ez a szópár.

*

A magyar nyelv értelmező szótára:

Álom

1. Bizonyos látási és hallási képzeteknek, emlékezetünkben lappangó képeknek rendezetlen és akaratunktól független sorozata, melyet alvás közben észlelünk. Érdekes álom, rossz álom, szép, szomorú, zavaros álom; álmot fejt, álmot magyaráz, álmot lát; elfelejti álmát.

2. <Csak egyes szókapcsolatokban:> alvás. Édes álom, könnyű álom, nehéz álom; mély álom; téli álom; elkerüli az álom a szemét; álom jön a szemére, az igazak álmát alussza… Ne vidd el v. ne vigye el az álmunkat (tréfás).

3. Alvásra való hajlandóság; álmosság. Elnyomja az álom; álom nehezedik a szemére, szempillájára; kimegy az álom a szeméből…

4. (átvitt értelemben) A szabadjára engedett képzelet képei; ábránd, képzelődés, elképzelés. Az álmok világában él; álmában sem gondolta volna.*

Nem teljes a felsorolás, persze, hiszen ott van például az álom mint halálmetafora:

"...Meghalni - elszunnyadni - semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni - elszunnyadni - és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban..."

De ha már Shakespeare, akkor a Szentivánéji álom is:

„Ha mi árnyak nem tetszettünk,
Gondoljátok, s mentve tettünk:
Hogy az álom meglepett,
S tükrözé e képeket.
E csekély, meddő mesét,
Mely csak álom, semmiség,
Nézze most el úri kegy,
Másszor aztán jobban megy.
S amint emberséges Puck
A nevem: ha megkapjuk,
Hogy most kímél a fulánk,
Jóvátesszük e hibánk,
Máskint a nevem ne Puck
Legyen inkább egy hazug.
Most uraim, jó`tszakát. -
Fel, tapsra hát, ki jó barát,
S Robin megjavitja magát.”

Mindkét Shakespeare egyúttal Arany János, úgyhogy önként adódik:

„Majd az édes álom pillangó képében
Elvetődött arra tarka köntösében,
De nem mert szemére szállni még sokáig,
Szinte a pirosló hajnal hasadtáig.
Mert félt a szunyogtól, félt a szúrós nádtól,
Jobban a nádasnak csörtető vadától,
Félt az üldözőknek távoli zajától,
De legis-legjobban Toldi nagy bajától.

Hanem amidőn már szépen megpitymallott,
És elült a szúnyog, és a zaj sem hallott,
Akkor lelopódzott a fiú fejére,
Két szárnyát teríté annak két szemére;
Aztán álommézet csókolt ajakára,
Akit mákvirágból gyüjte éjtszakára;
Bűvös-bájos mézet, úgy hogy édességén
Tiszta nyál csordult ki Toldi szája végén.”*

Lexikonokban is megnéztem az alvás címszót (van, aki ilyenkor dühösen/unottan abbahagyja a bejegyzés olvasását). A Magyar nagylexikon azt írja, hogy az álom „az alvás fázisaira jellemző elmebeli (mentális) folyamat”, amelyet a többi között „külső inger nélkül létrejött, túlnyomórészt látási érzékcsalódások, hallucinációk jellemeznek”, s ezek valóságosnak tűnnek az egyén számára. „Az álomban bizonytalanságok, váratlan ugrások, logikátlanság, lehetetlenségek, meg nem felelések is mutatkoznak”, és jellemzőek lehetnek rá erős érzelmek, pl. aggódás, szorongás is. Az álom tudományos tanulmányozása a 19. században indult meg, hogy aztán a 20. század elején Freuddal új fejezet kezdődjön, ha tetszik, bizonyos értelemben Freuddal és az általa a pszichoanalízis egyik kiindulópontjaként művelt álomfejtéssel (is) kezdődik a 20. század. Freud szerint az álom a tudattalan megismerésének „királyi útja”, egy elnyomott, elfojtott vágy (burkolt) teljesülése. Az álom Freudnál vágyteljesítő funkciót tölt be, elsősorban szexuális vágyakat fejez ki rejtett formában, vannak azonban traumatikus élményeket felelevenítő álmok is. Az álom – mondja Freud – a múlt elfojtott emlékeit, vágyait idézi. A pszichoanalízis másik nagy alakjánál, G. C. Jungnál viszont az álom a személyiség formálódó terveit jelzi előre. (Persze mindketten, valamint sokan mások, még sok mindent mondanak az álomról, de ettől most megkímélem magamat is, meg az olvasót is.)

*

Pihentetőül csipetnyi képzőművészet. A szimbolizmusnak, a szecessziónak és a szürrealizmusnak is fontos ihletője az álom. Gulácsy Lajos szinte egész munkássága álomképekből áll, ahogy sokan Csontváry képeit is egy álomvilág mozaikdarabjainak látják.

*

Ez meg a fáraó álma a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalből, a hét kövér és a hét sovány tehénről, amit a rabszolgának eladott József, Jákob fia fejt meg. Lásd még Biblia és Thomas Mann.

*

A beszéd teljes szövege

*

Vissza az irodalomhoz. A magyar irodalom talán leghíre álomképe a párizsi szín Az ember tragédiájában. A csaknem lenyakazott Danton-Ádám álmából ocsúdva a nagyságot, az eszmét siratja.

E hitvány korban, megvénült kebelnek
Csak a mámor teremt-e hát nagyot?
Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek!
Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral volt is befenve.
Mi óriás volt bűne és erénye,
És mind a kettő mily bámúlatos.
Mert az erő nyomá rá bélyegét. -
Óh, mért ébredtem? hogy körültekintve,
Jobban megértsem e kor törpeségét,
Mosolygó arc alá rejtett bünével,
S a megszokás hazug erényivel.
...
Tehát csak álom volt, és vége van.
De nem mindennek. Az eszmék erősbek
A rossz anyagnál. Ezt ledöntheti
Erőszak, az örökre élni fog.
S fejlődni látom szent eszméimet,
Tisztulva mindig, méltóságosan,
Míg, lassan bár, betöltik a világot.

*

Fejezzük be a mi „hitvány korunkkal”: amelyben rémálomként lettek újra aktuálissá régi verssorok.

József Attila Hazám szonettciklusának 5. darabja, a cukros ételekről álmodó szövőlánnyal. Ilyen ma már nincs – amennyiben gyakorlatilag felszámolódott a textilipar (is) Magyarországon.

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

*

Van más, ez Adytól: Álmodik a nyomor

Duhaj kedvek Eldorádója,
Száz tivornyás hely, ne bomolj.
Csitt, most valahol, tán Ujpesten,
Húszesztendős legénynek vackán
Álmodik a nyomor.

Gyár-marta, szép, sovány, bús alvó,
Melle horpadt, válla kiáll,
Arcán zúzos, jeges nedvesség,
Mosolyog. Szent, nehéz álmában
Urabb, mint egy király.

 Tiszta ágyat és tiszta asszonyt
Álmodik s vígan fölkacag,
Kicsit több bért, egy jó tál ételt,
Foltatlan ruhát, tisztességet
S emberibb szavakat.

Kevesebb vért a köhögésnél
És a munkánál több erőt
S hogy ne kellessen megjelenni
Legalább tíz-húsz esztendőig
Az Úr szine előtt.

Te, nagyváros, csupán öt percig
Álljon ürítetlen a bor
Dús asztalán dús nábobidnak,
Mert valahol talán utolsót
Álmodik a nyomor.

RSS

Jó volt. A ronda idő ellenére több tízezren voltunk, s végre sok fiatal is. Sokfélék is voltunk, ez is tetszett. Találkoztam rég ismert, idős szocikkal,  s begyűjtöttem kedves, fiatal anarchisták szórólapját - Mi egy autonóm, önszerveződő csoport tagjai vagyunk, akiknek közös céljuk egy független anarchista közösség létrehozása...Az erőszakkal járó, hagyományosan értelmezett 'forradalom' helyett egy fejekben lezajló, társadalmi mentalitást megváltoztató forradalmat akarunk elérni, amely a kapitalista rendszer által megfertőzött emberi gondolkodásmód megváltoztatásán alapszik." Meg a Zeitgeistesekét, akik számokkal bizonyítják, hogy "a jelenleg fennálló társadalmi rendszer" nem tudja kezelni a munkanélküliséget és nem tudja ellátni a közösségi feladatokat.

Beszédet mondott egy egyetemista, egy cigány szociológusnő, a Millások meg a TASZ képviselője, de nekem legjobban a 4K! (Negyedik Köztársaságot!) mozgalom nevében beszélő Istvánffy András tetszett, aki politikai programot hirdetett: az Orbán-rendszer megdöntését és a Negyedik Köztársaság megteremtését:

„Mi történik körülöttünk? Nem arról van szó, hogy a kormány pusztán rossz törvényeket hoz. A harmadik köztársaságot, amit 89-ben ezen a napon, október 23-án kiáltottak ki, megdöntötték. A köztáraság szót még az ország nevéből is törölték. A kormány új rendszert épít, de nekünk nem tetszik a rendszer.
De miért lehetet megdönteni a harmadik köztársaságot? Mi volt a baj vele?
Hiányzott a valós részvétel lehetősége, hogy az emberek ne csak négyévente tudják befolyásolni a döntéseket. A politikai elit eltávolodott a társadalomtól. Az emberek nem véletlenül ábrándultak ki a politikából, pontosan érzékelték, hogy az nem értük dolgozik.
Hiányzott Magyarországnak egy olyan fejlődési pálya, ami a többség számára biztosítani tudta volna a létbiztonságot, a lehetőséget, hogy tisztességesen, csalás nélkül dolgozhasson és boldogulhasson.
Húsz év csalódás után óriási volt a vágy az újrakezdésre. Sajnos egy olyan ember kezébe került ez a lehetőség, aki visszaélt vele.
Az Orbán-rendszer elárulta 56-ot, és visszalépés 89-hez képest. Ez nem újrakezdés, hanem a rendszerváltás ígéreteinek végső elárulása. Most már se jogállam, se létbiztonság, se szolidaritás nincsen. Csak félelem, létbizonytalanság és mindent átható cinizmus…

…Nekünk, akik különböző ellenzéki mozgalmak és pártok tagjai vagy szimpatizánsai vagyunk, vagy éppen nem tartozunk sehova sem, a közös célunk a valódi újrakezdés, a köztársaság újraalapítása kell hogy legyen.
Olyan negyedik köztársaságra van szükségünk, ami valódi fejlődési pályára állítja Magyarországot.
Olyan negyedik köztársaságra, ahol a demokrácia valós részvételi lehetőséget jelent, ami nem csak négyévente működik.
Olyan negyedik köztársaságra, ahol tisztességesen lehet boldogulni, ahol senkinek sem kell középkori nyomorban élnie, és ahol a tehetség alapján előbbre lehet jutni.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, három feladatunk van.

A demokratikus, köztársasági erők természetük szerint sokszínűek. Ma azonban sokaknak nincsen politikai otthona. Sokan nem találják a pártjukat, a mozgalmukat. Az első feladatunk az, hogy megszervezzük azokat az erőket, amelyek ma hiányoznak.
A második feladatunk az, hogy megteremtsük az ellenzék demokratikus erőinek összefogását. Egyik demokratikus erő sem tud egyedül kihívást intézni az új rendszer ellen. Az összefogás megteremtésének útja hosszú és rögös lesz, lesznek benne sikerek és visszalépések, de nincsen más lehetőségünk, ha egy szabad országban akarunk élni.
Az ellenzéki összefogás célja a köztársaság újraalapítása, a negyedik köztársaság megteremtése kell legyen. Ez a harmadik, a legnagyobb feladatunk. ”

Jó volt. A ronda idő ellenére több tízezren voltunk, s végre sok fiatal is. Sokfélék is voltunk, ez is tetszett. Találkoztam rég ismert, idős szocikkal,  s begyűjtöttem kedves, fiatal anarchisták szórólapját - Mi egy autonóm, önszerveződő csoport tagjai vagyunk, akiknek közös céljuk egy független anarchista közösség létrehozása...Az erőszakkal járó, hagyományosan értelmezett 'forradalom' helyett egy fejekben lezajló, társadalmi mentalitást megváltoztató forradalmat akarunk elérni, amely a kapitalista rendszer által megfertőzött emberi gondolkodásmód megváltoztatásán alapszik." Meg a Zeitgeistesekét, akik számokkal bizonyítják, hogy "a jelenleg fennálló társadalmi rendszer" nem tudja kezelni a munkanélküliséget és nem tudja ellátni a közösségi feladatokat.

Beszédet mondott egy egyetemista, egy cigány szociológusnő, a Millások meg a TASZ képviselője, de nekem legjobban a 4K! (Negyedik Köztársaságot!) mozgalom nevében beszélő Istvánffy András tetszett, aki politikai programot hirdetett: az Orbán-rendszer megdöntését és a Negyedik Köztársaság megteremtését:

„Mi történik körülöttünk? Nem arról van szó, hogy a kormány pusztán rossz törvényeket hoz. A harmadik köztársaságot, amit 89-ben ezen a napon, október 23-án kiáltottak ki, megdöntötték. A köztáraság szót még az ország nevéből is törölték. A kormány új rendszert épít, de nekünk nem tetszik a rendszer.
De miért lehetet megdönteni a harmadik köztársaságot? Mi volt a baj vele?
Hiányzott a valós részvétel lehetősége, hogy az emberek ne csak négyévente tudják befolyásolni a döntéseket. A politikai elit eltávolodott a társadalomtól. Az emberek nem véletlenül ábrándultak ki a politikából, pontosan érzékelték, hogy az nem értük dolgozik.
Hiányzott Magyarországnak egy olyan fejlődési pálya, ami a többség számára biztosítani tudta volna a létbiztonságot, a lehetőséget, hogy tisztességesen, csalás nélkül dolgozhasson és boldogulhasson.
Húsz év csalódás után óriási volt a vágy az újrakezdésre. Sajnos egy olyan ember kezébe került ez a lehetőség, aki visszaélt vele.
Az Orbán-rendszer elárulta 56-ot, és visszalépés 89-hez képest. Ez nem újrakezdés, hanem a rendszerváltás ígéreteinek végső elárulása. Most már se jogállam, se létbiztonság, se szolidaritás nincsen. Csak félelem, létbizonytalanság és mindent átható cinizmus…

…Nekünk, akik különböző ellenzéki mozgalmak és pártok tagjai vagy szimpatizánsai vagyunk, vagy éppen nem tartozunk sehova sem, a közös célunk a valódi újrakezdés, a köztársaság újraalapítása kell hogy legyen.
Olyan negyedik köztársaságra van szükségünk, ami valódi fejlődési pályára állítja Magyarországot.
Olyan negyedik köztársaságra, ahol a demokrácia valós részvételi lehetőséget jelent, ami nem csak négyévente működik.
Olyan negyedik köztársaságra, ahol tisztességesen lehet boldogulni, ahol senkinek sem kell középkori nyomorban élnie, és ahol a tehetség alapján előbbre lehet jutni.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, három feladatunk van.

A demokratikus, köztársasági erők természetük szerint sokszínűek. Ma azonban sokaknak nincsen politikai otthona. Sokan nem találják a pártjukat, a mozgalmukat. Az első feladatunk az, hogy megszervezzük azokat az erőket, amelyek ma hiányoznak.
A második feladatunk az, hogy megteremtsük az ellenzék demokratikus erőinek összefogását. Egyik demokratikus erő sem tud egyedül kihívást intézni az új rendszer ellen. Az összefogás megteremtésének útja hosszú és rögös lesz, lesznek benne sikerek és visszalépések, de nincsen más lehetőségünk, ha egy szabad országban akarunk élni.
Az ellenzéki összefogás célja a köztársaság újraalapítása, a negyedik köztársaság megteremtése kell legyen. Ez a harmadik, a legnagyobb feladatunk. ”

Jó volt. A ronda idő ellenére több tízezren voltunk, s végre sok fiatal is. Sokfélék is voltunk, ez is tetszett. Találkoztam rég ismert, idős szocikkal,  s begyűjtöttem kedves, fiatal anarchisták szórólapját - Mi egy autonóm, önszerveződő csoport tagjai vagyunk, akiknek közös céljuk egy független anarchista közösség létrehozása...Az erőszakkal járó, hagyományosan értelmezett 'forradalom' helyett egy fejekben lezajló, társadalmi mentalitást megváltoztató forradalmat akarunk elérni, amely a kapitalista rendszer által megfertőzött emberi gondolkodásmód megváltoztatásán alapszik." Meg a Zeitgeistesekét, akik számokkal bizonyítják, hogy "a jelenleg fennálló társadalmi rendszer" nem tudja kezelni a munkanélküliséget és nem tudja ellátni a közösségi feladatokat.

Beszédet mondott egy egyetemista, egy cigány szociológusnő, a Millások meg a TASZ képviselője, de nekem legjobban a 4K! (Negyedik Köztársaságot!) mozgalom nevében beszélő Istvánffy András tetszett, aki politikai programot hirdetett: az Orbán-rendszer megdöntését és a Negyedik Köztársaság megteremtését:

„Mi történik körülöttünk? Nem arról van szó, hogy a kormány pusztán rossz törvényeket hoz. A harmadik köztársaságot, amit 89-ben ezen a napon, október 23-án kiáltottak ki, megdöntötték. A köztáraság szót még az ország nevéből is törölték. A kormány új rendszert épít, de nekünk nem tetszik a rendszer.
De miért lehetet megdönteni a harmadik köztársaságot? Mi volt a baj vele?
Hiányzott a valós részvétel lehetősége, hogy az emberek ne csak négyévente tudják befolyásolni a döntéseket. A politikai elit eltávolodott a társadalomtól. Az emberek nem véletlenül ábrándultak ki a politikából, pontosan érzékelték, hogy az nem értük dolgozik.
Hiányzott Magyarországnak egy olyan fejlődési pálya, ami a többség számára biztosítani tudta volna a létbiztonságot, a lehetőséget, hogy tisztességesen, csalás nélkül dolgozhasson és boldogulhasson.
Húsz év csalódás után óriási volt a vágy az újrakezdésre. Sajnos egy olyan ember kezébe került ez a lehetőség, aki visszaélt vele.
Az Orbán-rendszer elárulta 56-ot, és visszalépés 89-hez képest. Ez nem újrakezdés, hanem a rendszerváltás ígéreteinek végső elárulása. Most már se jogállam, se létbiztonság, se szolidaritás nincsen. Csak félelem, létbizonytalanság és mindent átható cinizmus…

…Nekünk, akik különböző ellenzéki mozgalmak és pártok tagjai vagy szimpatizánsai vagyunk, vagy éppen nem tartozunk sehova sem, a közös célunk a valódi újrakezdés, a köztársaság újraalapítása kell hogy legyen.
Olyan negyedik köztársaságra van szükségünk, ami valódi fejlődési pályára állítja Magyarországot.
Olyan negyedik köztársaságra, ahol a demokrácia valós részvételi lehetőséget jelent, ami nem csak négyévente működik.
Olyan negyedik köztársaságra, ahol tisztességesen lehet boldogulni, ahol senkinek sem kell középkori nyomorban élnie, és ahol a tehetség alapján előbbre lehet jutni.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, három feladatunk van.

A demokratikus, köztársasági erők természetük szerint sokszínűek. Ma azonban sokaknak nincsen politikai otthona. Sokan nem találják a pártjukat, a mozgalmukat. Az első feladatunk az, hogy megszervezzük azokat az erőket, amelyek ma hiányoznak.
A második feladatunk az, hogy megteremtsük az ellenzék demokratikus erőinek összefogását. Egyik demokratikus erő sem tud egyedül kihívást intézni az új rendszer ellen. Az összefogás megteremtésének útja hosszú és rögös lesz, lesznek benne sikerek és visszalépések, de nincsen más lehetőségünk, ha egy szabad országban akarunk élni.
Az ellenzéki összefogás célja a köztársaság újraalapítása, a negyedik köztársaság megteremtése kell legyen. Ez a harmadik, a legnagyobb feladatunk. ”

József Attila szobrát is eltávolítják a Kossuth térről, amelynek visszaállítják 1944 előtti „képzőművészeti arculatát”. Nem József Attila a célpont, ő csak „káló”, járulékos veszteség. A kormány 2,5 milliárd forintot szán arra, hogy eltávolítsa Károlyi Mihály szobrát, szimbolikusan is kifejezze, hogy a Horthy-Magyarország örökösének tekinti magát, és ezzel gesztust tegyen a Fidesz „Jobbik-érzelmű” (potenciális) szavazóinak. Ez az egyetlen értelme ugyanis a tér átalakításának.

A megtört, illúzióit vesztő Károlyi szobra, Varga Imre szép, a történelemről elgondolkodtató alkotása 36 éve áll a téren. Ma célpontja mindazoknak, akik Raffay Ernő és Koltay Gábor áldásos tevékenysége révén úgy „tudják”, hogy a „zsidóbérenc” vörös gróf a felelős Trianonért. Márton László József Attila-szobrát 1980-ban állították fel. Sokan vitatták művészeti értékét – én speciel szeretem –, de aki járt iskolába, annak a A Dunánál-t szimbolizálja. „A harcot, amelyet őseink vívtak/ békévé oldja az emlékezés.” Hát nem.

A Kossuth térhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a Kossuth-szobor. Ez a ma élők számára a forradalmi népet, a honvédeket, s középpontban a forradalmi vezért ábrázoló, lelkesítő emlékmű. 1952 óta áll ott, csaknem 60 éve. Ezt akarják most visszacserélni egy mindössze 25 évig ott álló, a Batthyány-kormányt ábrázoló, s az elbukott, levert forradalmat szimbolizáló szoborcsoportra. Amely egyébként 1973 óta (38 éve!) Dombóváron áll, a dombóváriak a magukénak tekintik. A dombóvári tanácselnök sokak helytelenítését kiváltva még 1959-ben szerezte meg városa számára, s állíttatta fel az Országház elől száműzött, „méltatlanul melankolikus” és megsemmisítésre ítélt emlékművet. Antal István még ma is él, és jó esélye van arra, hogy elvegyék „luxusnyugdíját” vagy ha olyan nincs neki (biztos, hogy nincs), akkor „jóvátételi adót” vessenek ki rá a Wittner–Lázár-féle javaslatok alapján.

Mindezek után két kérdés merül fel bennem. Az első: vajon eltávolítják-e az ’56-os emlékművet is a Kossuth térről? A második: például Pozsgay Imrére és Szűrös Mátyásra is kivetik a „jóvátételi adót”?

"Nem állítom természetesen, hogy a hajléktalan helyzetből következő érzékszervi tapasztalatok kellemesek lennének, hogy jó élni egy olyan városban, ahol láthatólag egyre több a nyomor. Biztosan tudom azonban, hogy az ilyen durva kirekesztés súlyosan rombolja a társadalom bizalmi viszonyait és szétzilálja az egyébként is cafatokban létező normatudatát. Ha szabad utat adunk az undor által motivált cselekvéseknek, nincs megállás. Embertársaink néha csúnyák, néha mosdatlanok, néha büdösek, néhányuknak nincs hol lakniuk. Van, aki csúnyán beszél, bűzös ételeket eszik, pedig azt tényleg tiltják a tömegközlekedési eszközökre kiragasztott utazási szabályok. Hol van a tolerancia határa? A hajléktalanok nem képesek megvédeni magukat, nincs kockázata a kirekesztésnek: gyengék és bizton lehet számítani a többségi támogatásra, vagyis a szolidaritás hiányára. Senki nem fog az érdekükben felállni."

Fleck Zoltán jegyzete a Galamuson