Leírta már valaki, hogy az egyszerűen tömeggyilkosság, amit ezekben a napokban Orbán - a felhatalmazási törvény alapján most mindenért ő az egyszemélyi felelős - a kórházi osztályok kiürítésével művel?

Április 11., József Attila születésnapja, a költészet napja. (Volt..., de vázlatban felejtettem a posztot.)

József Attila: Eszmélet

1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

1933-1934 tele

A ma reggeli hivatalos adatok szerint Magyarországon 6, 47 %-os a koronavírusos megbetegedések halálozási arányszáma. Ez 2-4-szerese más európai országokénak. Ennyire azért nem tehetetlen a magyar egészségügy. Nyilvánvalóan másról van szó: az adatok szépítése (a pánik elkerülése?) érdekében vagy egyszerűen spórolásból, nálunk nagyságrendileg kevesebb tesztet végeznek, mint másutt. Így a nyilvántartott "igazolt" fertőzöttek száma  (jelenleg kb. 1200) nyilvánvalóan csak töredéke a valóságosnak. Kérdés persze, hogy a mit a kormány - Cecília néni szájával OV - mond, az fedi-e azt, amit valójában tud. És, hogy amit tud, azzal, amit tudni akar. A strucc, azt hiszem, nem a legokosabb állat...

Korosztályom többségéhez hasonlóan gyerekkoromban én is megkaptam az akkor szokásos fertőző betegségek szinte mindegyikét. Megvolt a szamárköhögés, a kanyaró, a skarlát, a mumpsz, a bárányhimlő. Ilyenkor jött Papp doktor bácsi, belém nyomott egy penicillin injekciót, és a bejárati ajtóra kirajzszögezett egy piros cédulát azzal a figyelmeztetéssel, hogy ebben a lakásban fertőző beteg van. De lehet, hogy a cédulán a "ragályos" szó állt. Gyermekkori emlékeim szerint volt valami fokozás abban, hogy betegség - járvány - ragály, és azt hiszem, volt is bennem valami büszkeség, hogy én "ragályos" vagyok. A legsúlyosabbat, az 1957-es gyermekbénulás járványt azonban megúsztam. Emlékeim szerint a Svájcba frissen kivándorolt (nem disszidált!) nagynéném küldött Salk-vakcinát - bár most, hogy a dátumnak utánanéztem, azt olvasom, hogy akkor már Magyarországon egyébként is oltottak vele.

Szóval azt akarom mondani, hogy a gyermekkori szocializációmhoz hozzátartoztak a járványok. Talán ezért is van az, hogy most nem pánikolok. Tudom, hogy mire kell vigyázni, egyébként pedig - ahogy a költő-hadvezér Zrínyi Miklós mondta: Sors bona, nihil aliud.

Csak a rend kedvéért: ma van a felszabadulás 75. évfordulója. Igen: felszabadulás.

Kezdődött azzal, hogy Orbán februári évértékelőjén - most először - egyenruhás tábornokok, főtisztek is ott ültek. Folytatódott azzal, hogy a járványról rendőrök tartanak tájékoztatót. Aztán katonákat vezényeltek az utcákra, bejelentették, hogy "járőrkörzetekre" osztották az országot, katonai irányító csoportokat küldtek 140 "létfontosságú" vállalathoz, katonai parancsnokok "segítik" a kórházvezetők munkáját, ellenőrzik a készletgazdálkodást. Tegnap pedig egy fél napon át élt az a kormányjavaslat, hogy kormánybiztosok és "védelmi bizottságok" ellenőrzése alá helyezik az önkormányzatokat neveznek ki a polgármesterek fölé. Ja, és a felhatalmazási törvény.

Elemzők boncolgatják, hogy mi ez az egész. A teóriák a gyerekkori frusztrációból eredő erőfétisizmustól a nyílt diktatúraépítés szándékáig (és megvalósulásáig) terjednek. Azt gondolom, mindkét magyarázat helytálló. Ami azonban az elmúlt napok, hetek történéseit illeti, van egy nagyon egyszerű, gyakorlati magyarázat is.

Ami most folyik Magyarországon, az valójában háborús hadgyakorlat. Minden országnak természetszerűleg van (folyamatosan aktualizált) felkészülési terve egy esetleges háborúra vagy nagyobb belső felfordulásra. Orbán most alkalmasnak látta az időt ennek kipróbálására.
És ami még eszembe jutott: Jaruzelskiék 1981-ben voltak annyira őszinték, hogy hadiállapotnak nevezték a magyarul eufemisztikusan "szükségállapotnak" nevezett katonai kormányzást. (Vö. "A krumplileves legyen krumplileves!")
De hol késik Orbán generalisszimuszi egyenruhája?

A karikatúra egy holland lapban jelent meg.

Amikor 23 éve ideköltöztünk, ebbe a budai háromlakásos, kertes házba, a pesti flaszteron felnőtt feleségem azonnal nagyszabású kertépítési munkálatokba kezdett: pontosabban szerzett egy szaktekintély kertészt, aki mindenféle bokrokat ültetett, valamint füvesítette kertrészünket, ahol csak vékony földréteg fedi a sittdombot. Én (kertes házban éltem gyermek- és kora ifjúkoromat) azonnal közöltem, hogy nem szándékozom törődni a kerttel, de J. mondta, hogy majd ő... Vettünk persze fűnyírót, amit, azt hiszem, ő soha be nem kapcsolt, én viszont fogadalmam ellenére mégiscsak viszonylag rendszeresen nyírtam a füvet, míg tökéletesen el nem gazosodott. Aztán már csak 3-4 évenként, kötelességtudatból, megnyírtam a bokrokat. Találomra, minthogy abszolút nem értek hozzá, és nem is érdekel, úgyhogy nem nézek utána az interneten. Most, hogy elfoglaljam magam, kértem az öcsémtől egy sövényvágó ollót meg fűrészt, és nekiestem a bokroknak. Négyet-ötöt megcsupáltam, aztán az öcsém, hál' istennek, visszakérte a szerszámokat. A levágott gallyakat a hétvégén kötöztem össze, és a hat köteggel elvánszorogtam vagy nyolcvan métert, hogy olyan helyre rakjam le, ahonnan elszállítják. Szerintem megtettem, mit megkövetelt a haza.

Nehéz ez a "Home office" - office nélkül. Meg barátok, színház, koncert, uszoda nélkül. Nyugdíjasként tulajdonképpen már megszokhattam, hogy főleg itthon vagyok, de azért mindig volt munkám - fizetett vagy önkéntes -, amiért kimozdulhattam, sőt akár vonatra is ülhettem. Most villamosra se. Mint már írtam, azért le-le járok vásárolni - holnap piacra megyek -, csak éppen most már korlátozott idősávban, korábban, mint megszoktam, és maszkkal, kesztyűvel. Lehet sétálni a környéken - szoktunk is -, olvasok, könyvet, újságot, internetet, de egyre nyomasztóbb a bezártságérzés, a tehetetlenség érzése. Időnként azon kapom magam, hogy múlt időben gondolok magamra. Talán mégse leszek depressziós, még sose voltam, és hülyeség lenne most elkezdeni. Hát akkor jöjjön egy, a fiatalságomat idéző, életvidám dal:

Az imént olvastam, és egy kicsit beleborzongtam az igazságába: "A cse​lek​vés le​he​tet​len​sé​ge meg​aka​dá​lyoz​ta az aka​rás le​he​tő​sé​gét, ami​vel le​zá​rult min​den le​he​tő​ség." (Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel)

"Amikor a világ összedől, az ember számvetésre kényszerül, vajon élt-e az ajándékba kapott lehetőségeivel. Vajon valóban szabadság volt-e, amiben részesültünk, vagy csak az új világ beköszöntével minősül utólag azzá? Nyomorból kászálódtak ki az eleink, nyomorba tartanak az utódaink, de közben volt valami majdnemlét, valami hozzávetőlegesen élhető még itt, Kelet-Európában is; a háború után született nemzedékeknek kivételesen szerencsés évtizedek adattak meg az elmúlt ezer évvel összehasonlítva; kérdés, ki mennyire tudott élni vele." (Spiró György, Élet és Irodalom, 2020. március 27.)