... önkényuralmi propagandáért az asztali naptáram készítőjét (illetve forgalmazóját, mert csak az van feltüntetve), a Tip-Top 92 Kft-t, amely Debrecenben a bukolikus nevű Medvefű utcában lakik. Ugyanis az imént abból az alkalomból, hogy jövő keddre beírtam egy programot, észrevettem, hogy augusztus 20-ához az "Alkotmány ü." van első helyen benyomtatva. ALKOTMÁNY! Az a komcsi cucc. Hab a tortán, hogy utána, az István mellett, a Vajk is szerepel.

Mindenki megkapja a magáét: komcsik és fülkeforradalmárok, keresztények és pogányok.

(Megnéztem november 7-ét is, de legnagyobb csalódásomra ott NOSZF nélkül csak Rezső és Csenger áll. Hogy micsoda nevek vannak!)

"[M]inden gonoszság, sőt maga a Gonosz, Isten szent létének szükségszerű folyománya, elkerülhetetlen velejárója; mint ahogy a bűn sem áll meg magában, hanem az erény bemocskolásából meríti gyönyörűségét, nélküle gyökértelen volna; más szavakkal kifejezve: a bűn a szabadság élvezetében áll, mármint a bűnözés lehetőségének élvezetében, ez pedig benne foglaltatik magában a teremtésben.

   Ebben Isten mindenhatóságának és egyetemes jóságának bizonyos logikai fogyatkozása fejeződik ki, tudniillik Isten egyre nem volt képes: arra, hogy teremtményeibe, vagyis mindabba, amit magából kibocsátott, tehát ami aztán Rajta kívül létezett, beleteremtse a bűnre való képtelenséget. Ez ugyanis egyértelmű lett volna azzal, hogy a teremtménytől megtagadja a szabad akaratot, azt, hogy ha úgy akarja, elfordulhasson Istenétől... Isten logikai dilemmája tehát abban állt, hogy teremtményét, az embert és az angyalokat nem tudta egyszerre felruházni az önálló választás képességével, vagyis szabad akarattal és azzal az adománnyal, hogy ne tudjanak bűnt elkövetni. Jámborság és erény tehát annyit jelent, hogy a szabadságnak, amelyet Isten kénytelen volt megadni teremtményének, jó hasznát vegyük -- azaz: ne vegyük hasznát, ami persze, ha Schleppfuss szájából hallotta az ember, kissé olyasformán festett, mintha e szabadsággal való nem élés bizonyos fokig csökkentené az Istenen kívüli teremtmény létének intenzitását, gyengítené egzisztenciáját."

"Miért nem írt Beethoven harmadik tételt az opus 111-es szonátához?" meg "Beethoven és a fúga". Este körülbelül negyedórába telt míg átrágtam magam a 64-77. oldalon. Aztán ma délelőtt feltettem a c-moll szonátát a Hungaroton híres-hírhedt Fischer Annie-sorozatából.

„Hadd iktassak ide egy őszinte szót, mely napjaink tapasztalataiból fakad. A felvilágosodás híve számára a ’nép’ szó és fogalom mindig valamely archaikus-aggasztó árnyalatot foglal magába, az ilyen ember tudja, hogy a tömeget elég ’nép’-nek szólítani, ha valaki haladásellenes gonoszságra akarja felbujtani. Mi minden nem történt a szemünk láttára, vagy talán éppen nem a szemünk láttára, a ’nép’ nevében, ami sosem történhetett volna meg Isten nevében, az emberiség nevében, a jog nevében! – Nos, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a nép mindig Nép marad, legalábbis lényegének egy bizonyos rétegében, mégpedig éppen az archaikusban, és a Kis Rézöntő utca lakói, a ’Pince-Liese’ szomszédai, akik választáskor a szociáldemokrata pártra szavaztak, ugyanakkor képesek voltak valami démonit sejteni egy öreg anyóka szegénységében, aki nem engedhette meg magának, hogy föld feletti lakásban lakjék; képesek voltak közeledtekor magukhoz ölelni gyermekeiket, hogy megóvják őket a szemmel veréstől. És ha egy ilyen fehérnépet ma újra megégetnének – ami kissé módosított indokolással ma már korántsem elképzelhetetlen –, akkor ezek a jóemberek ott állnának a hatóság felállította korlát mögött, és a szájukat tátanák, de valószínűleg nem tiltakoznának. – A népről beszélek, de ez az archaikus, népi réteg mindannyiunkban megvan, és hogy kimondjam, ami a lelkemet nyomja: nem hiszem, hogy a vallás a legalkalmasabb módszer ennek féken tartására. Erre nézetem szerint csupán csak az irodalom alkalmas, a humanista tudomány, a szabad és szép ember eszménye.” (Thomas Mann: Doktor Faustus. Szőllősy Klára ford.)

***

Thomas Mann az egyik kedvenc íróm, a Doktor Faustus-t azonban csak most olvasom, meg-megállva, szinte minden mondatot kétszer elolvasva, megrágva.

„Kanalazzák a levesüket, késsel-villával esznek, a tányér eltörik, a kés kicsorbul, agyonélesítik, elfogy, mosakodnak, a törülköző elkoszolódik, kimossák, elrongyolódik, konyharuhának még jó, a szappan szép, de egyre kisebb, rajta táncosnő, ruháit kinövi a kicsi, elhordja, vagy még idejében selyempapírba csomagolják, elavulnak a divatok, kimennek az ajtón, a kilincs leragad, kalapáccsal verik, letörik, feldrótoznak egy újat, ami nem odavaló, az ajtó megvetemedik, a lépcsők repedeznek, kikopnak, betonlépcsőt öntenek, vagy repülőtéri kifutóbevonattal kenik le a régit, ha a szuperszonikus gépeknek jó, mindenre jó, a plafon beázik, léckereten tapétát szerelnek alá, a papír felhólyagosodik, színészek fényképeit ragasztják a hólyagokra, szerelmes a színészekbe, egy lány hajszálait rejtegeti, szerelmesleveleket írogat, iskolába jár, tanul, labdázik, ródlizik, a ródli eltörik, picébe kerül, majd megcsinálják, jó lesz az unokáknak, soha nem csinálják meg, ottmarad az iskolásfüzetek évfolyamonként csomagokba kötött kupacai mellett, az egymásra tornyozott patkánymérges ládák és masnival átkötött szerelmeslevelek közt, a labdát már kutya harapdálja, az antikváriumban a könyvekből hajszálak kerülnek elő, a gyermekfürdőkád zománca sértetlen, kár lenne eladni, ha megint ilyen kell, biztosan nem lesz, le a pincébe, bele a rossz babákat, hullószőrű, répafőzelékkel különben is leevett plüssmacikat, a törött műanyaglovat, több generáción át élvezni egyetlen vásárlás hasznát, kicselezni a fogyasztói társadalmat, jót nevetve a pincében krumplit halmozni, a zsákok kicsíráznak, talán még megterem rajtuk a gomba, vagy jó lesz csincsillaeledelnek, ha már háború nincs egyelőre, addig talán alszik rajta valaki.” (Lábass Endre: Az ünnep.  JAK Füzetek 25., Magvető Könyvkiadó, 1987)

A videó Lábass Endre fotóiból készült.

Lábass fotóblogja

***

Minden mindennel összefügg: egyetem, munkásgyerekek,  egy huszonöt évvel ezelőtt megvásárolt, de el nem olvasott könyv, egy néha szünetelő blog... -- de ezt hosszú lenne elmagyarázni; (és még az is idetartozna, hogy a JAK Füzetek akkori szerkesztő bizottsága Csapody Miklós, Dérczy Péter, Elek István, Gyurácz Ferenc, Parti Nagy Lajos, Vilmon Gyula; felelős kiadó: Jovánovics Miklós)... úgyhogy csak köszönet H.K-nak.

Az MSZP közleményt adott ki a roma holokauszt évfordulóján (rövid, itt olvasható). Az mszp.hu honlapon vastagon szedett, bevezető mondat (lead): „Olyan napra emlékezünk ma, amely mindaddig kitörölhetetlen a nemzet és mindannyiunk emlékezetéből, amíg  tisztességes roma honfitársaink a minden állampolgárt megillető megbecsülésben és elbánásban nem részesülnek Magyarországon.”

Az 1944-es áldozatokról megemlékező utolsó mondat előtt ez olvasható: „… a hétköznapok valóságában a szavakon túl tettekkel is elő kell segítenünk a minden tisztességes, törvénytisztelő embert megillető érdek- és jogvédelmet, azt, hogy mindenki egyenlő és boldog életet élhessen”.

A közlemény Mesterházy Attila pártelnök nevével jelent meg, okkal feltételezhető tehát, hogy minden szavát alaposan megrágták. Korrekt szöveg.

(Lásd még: Olvasónapló)

"-- Hát, igen, igen -- mondta a sofőr. -- Elpüfölik a németeket Sztálingrádban, aztán jönnek majd vissza az emberek az evakuációból, és még rosszabb lesz a lakáshelyzet. Nálunk nemrég tért vissza egy munkás a gyárba, kétszer sebesült meg, a házukat persze szétbombázták, betelepedett a családjával egy lakatlan pincébe, a felesége persze teherbe esett, két gyerek már van, tuberkulózisosak. A pincében elöntötte őket a víz, térd fölött állt. Sámlikra deszkákat tettek, azokon közlekedtek az ágytól az asztalig, az asztaltól a rezsóig. Na, elkezdett az illető kilincselni, a pártbizottságon, a kerületi tanácsnál, még Sztálinnak is írt. Hitegették, hitegették. Éjszaka fogta, felvitte a feleségét, a gyerekeket, meg a cókmókjukat a negyedikre, és elfoglalt egy lakást, a kerületi tanács tartalékát. A lakás területe nyolc egész negyvenhárom század négyzetméter. Na, ebből aztán nagy botrány lett!  Az ügyész beidézte: huszonnégy órán belül elhagyod a lakást, vagy mész a lágerba, öt évre, a gyerekeket meg otthonba visszük. Erre mit csinált? A háborúból volt néhány kitüntetése, hát azokat odatűzte a mellére, bele az eleven húsba, és ott, a műhelyben felakasztotta magát, az ebédidőben. A fiúk észrevették, mindjárt elnyisszantották a kötelet. A mentők bevitték a kórházba. Ezután mindjárt megkapta a kiutalást, úgy, hogy még a kórházban volt. Szerencséje volt, a lakás kicsiny, de összkomfortos. Jól kifundálta."

 A szegénység mást jelent a budai kerületekben, mást Telkiben, mást Ózdon és mást Tiszabőn. Egy dolog viszont közös mindegyik helyen: a szegénység öröklődik, „újratermelődik”. Statisztikai szempontok alapján a szegények közé azokat kell sorolni, akik a mediánjövedelem 60 százalékánál kevesebből élnek meg. A nettó mediánkereset Magyarországon 131 000 Ft, ennek a 60 százaléka 78 600 Ft. A nettó minimálbér nem éri el ezt az értéket – hiszen csak 60 950 Ft. Tehát ez azt jelenti, hogy ha valaki 2012-ben egyedül élt, és minimálbért keresett, akkor a szegénységi szint alatt élt 22 százalékkal.

 Az egy főre jutó háztartási jövedelmek személyek közötti eloszlásának fontosabb egyenlőtlenségi mutatói Magyarországon, 1987–2012:

"Te, Abarcsuk elvtárs, különös természet vagy. És különleges időkben találkoztunk, azt hiszem, az volt életünk legjobb időszaka. Hát most megmondom neked... Tévedtünk. A tévedésünk ehhez vezetett, látod... Bocsánatot kell kérnünk. Adj egy kis tüzet. Vezeklés? Ugyan! Ezt nem lehet levezekelni semmivel. Ezt akartam mondani neked. Ez egy. Másodszor: nem értettük, mit jelent a szabadság. Széttapostuk a szabadságot. [...] Szabadság nélkül nincs proletárforradalom. Ez kettő. Most hallgasd meg a harmadikat. Utunk a lágeren, a tajgán vezet keresztül, de a hitünk mindennél erősebb. Csakhogy ez nem erő, hanem gyengeség, önfenntartási ösztön. Odakint, a dróton túl az önfenntartási ösztön azt parancsolja az embereknek, hogy változzanak, különben elpusztulnak, lágerbe kerülnek. [...] Itt pedig, a lágerban ugyanaz az ösztön azt parancsolja, hogy ne változzunk - ha nem akarsz deszkába takaródzni, a lágerbeli évtizedeken át ne változz, ez fog megmenteni."

Vaszilij Grosszman 1960-ban írt (befejezett), majd betiltott, elkobzott, aztán, már halála után, Nyugatra csempészett és az 1980-as években  ott megjelent, hozzánk tavaly eljutott regényét olvasom. A kb. 1100 oldalból a 220-on tartok.

Grosszmanról: itt

A regényről: itt