Számtalan oka lehet annak, hogy az ember miért vesz a kezébe egy bizonyos könyvet. Az egyik ilyen szempont lehet, hogy a villamoson (buszon) olvashassam, netán elférjen a zsebemben. persze sok ilyen könyv van, tehát emellé kell még valami más ok is. Akad.
Bő féléve hevert az íróasztalomon egy kissé tépett papírfedelű könyv, Bertolt Brecht Munkanapló-ja (pontosabban egy abból készült válogatás, amely 1983-ban jelent meg az Európa Könyvkiadó Mérleg c. esszésorozatában). Habent sua fata libelli: a könyvet a Nemzeti Színház A jég c. előadásáról mentettem ki. Vlagyimir Szorokin darabja az ember és a társadalom mentális leépüléséről szól, s Mundruczó Kornél rendezésében (eredetileg a Krétakör előadása volt a Trafóban, onnan emelte át Alföldi - tempi passati) ennek illusztrálására - sok egyéb mellett, mintegy mellékesen - könyvekkel dobálóznak. A szünetben és az előadás végén is a színpadon keresztül kell kimenni, taposva a szerte heverő könyveken, akkor emeltem fel és el a lábam elé kerülő Brechtet. Szóval egyik nap ő tűnt alkalmasnak arra, hogy indulás előtt felkapjam. Bizonyára szerepe volt ebben, hogy amúgy is német irodalmi heteket élek; megintcsak a Nemzeti: még sikerült megcsípnünk a Mephistót (írtam róla: itt), és utána gyorsan elolvastam Klaus Mann (közepes) regényét, majd a benne lévő idézetek és hivatkozások kedvet csináltak ahhoz, hogy egy merész lélegzetvétellel felüssem Goethe Faustját. (Minthogy a feleségem német szakos volt, elhever belőle egy-két kiadás, akár németül is.) Legnagyobb meglepetésemre kifejezetten szórakoztatónak bizonyult; igaz, hogy Szerb Antal, valamint Attila barátom tanácsát megfogadva, csak az első részt olvastam el. (Aztán még hozzáolvastam egyet s mást Goethéről és koráról, hogy kikerekedjen a dolog.

A Heti Válasz legújabb címlapja – és a hozzá tartozó terjedelmes írásmű – sokaknál kivágta a biztosítékot.
Utolsó kommentek