Sorra maradnak el a koncertek, színházi előadások, amikre hónapokkal ezelőtt váltottunk jegyet, bérletet. Helyette tobzódhatok az internetes pótkoncertekben, előadásokban, a letölthető tömérdek filmben. Ráadásul három napja befejeztem egy nyűgös munkát, így olvasni is van időm. Csak a türelmem fogy. Ma a Netflixen elkezdtem nézni a Roma című, díjnyertes, hódoló kritikákkal elárasztott mexikói filmet. Egy órát bírtam a csaknem kettő és félből. Most éppen egy müncheni Kékszakállút nézek, hallgatok.Egy barátunk ajánlotta, küldte át a linket, azzal, hogy csodálatos. Hááát... Remek énekesek, csak a "modern" színpadi megvalósítás... pokoli idegesítő. Ráadásul előtte a Concertóból előjátékot csináltak hozzá egy szörnyűséges videóval. Ami meg az irodalmat illeti, egy korábbi bejegyzésből kiderülhetett, hogy Camus Pestisét olvasom. Unom. Biztos bennem van a hiba.

A hivatalos tájékoztató oldal szerint Magyarországon ma reggelig 6113 mintavétel alapján 187 fertőzöttet tartottak  nyilván, a 11.15-kor kikerült tájékoztató szerint 9-en haltak meg.

Olvasom az index (valószínűleg hétfői adatokon alapuló) ausztriai összefoglalóját: 3977 regisztrált fertőzött (közülük 30-an haltak meg): összesen több mint 23 ezer tesztet végeztek el, ezek közül csak vasárnap 2823-at. Kedd déli bejelentés szerint 15 ezer körülire emelik a napi vírusteszt-kapacitást, és mindent megtesznek azért, hogy a széleskörű gyorstesztek elvégzésével százezrek essenek át a koronavírus-teszten.

Tudjuk, hogy valójában mi a helyzet Magyarországon?

Az ellenzék meg tudta akadályozni, hogy  - 4/5-ös szavazás révén kivételes eljárásban - már holnap elfogadják a kormányt, vagyis Orbán Viktort kivételes hatalomhoz juttató ún. felhatalmazási törvényt, de ez a jövő héten 2/3-os szavazással meg fog történni.

"Felhatalmazási törvény". A kifejezés a hitleri diktatúrát megalapozó 1933-as törvényt idézi, amely a parlament, a Reichstag kikapcsolásával törvényhozási joggal ruházta fel a kormányt, azaz Hitlert. A Fidesz által beterjesztett törvénytervezetnek nem ez a hivatalos neve, az rendkívüli jogrendről beszél, amelyet az egészségügyi veszélyhelyzet és annak elhárítása indokol. Meghatározatlan időre, mindaddig, amíg a kormány úgy nem dönt, hogy már vége a veszélyhelyzetnek. (Vö. 2016 márciusa óta folyamatosan az ország egész területére nézve érvényben van a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet".).A törvény értelmében a kormány például felfüggesztheti bármely törvény alkalmazását, rendkívüli intézkedéseket hozhat, nem lehet időközi választást tartani (ezek kimenetele a Fidesz számára ősz óta bizonytalan), és börtönbe csukható, aki a "védekezést akadályozó" rágalmat, - a kormány megítélése szerint - hamis hírt terjeszt, vagyis az az újságíró, aki megírja például, hogy nincs a kórházakban elég védőfelszerelés vagy a szükségesnél kevesebb vírustesztet végeznek. Mindennek kellő nyomatékot ad az Orbán által a parlamentben ma is részletezett katonai-rendőri készültség, a "létfontosságú" üzemek - már megtörtént - katonai irányítás alá helyezése.

Az ellenzéki pártok is indokoltnak tartják az intézkedéseket, csak azt kérték, hogy a rendkívüli helyzetnek legyen a törvényben meghatározott - például 90 napos - határideje, ami után persze az Országgyűlés dönthet úgy, hogy meghosszabbítja a rendkívüli jogrendet. Az ellenzéki szónokok nem titkolták, hogy az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján nem bíznak abban, hogy a tényleges egészségügyi válsághelyzetet a Fidesz - Orbán - nem a jogállamot lebontó hatalmának további kiterjesztésére használja majd fel. A Fidesz - Orbán - azonban nem alkuszik, a miniszterelnök - "vezér és kancellár" megmondta: nálunk az erő, mi döntünk.

Nem lesz határidő, s felkészülhetünk arra, hogy a "rendkívüli jogrend" lesz a rend a következő években. Háború lesz, háború van - a teljes vereségig, a vezérbunkerig.

"A csapás végeredményben megszokott dolog, de amikor lesújt ránk, nehezen hiszünk a csapásban. Ugyanannyi pestis volt már a világban, mint amennyi háború. És mégis, a pestisek és a háborúk az embereket mindig készületlenül találják. Rieux doktort is készületlenül találta, akárcsak polgártársainkat. Így válik érthetővé az orvos habozása. Így válik érthetővé az is, amiért a nyugtalanság és a bizakodás közt hányódott. Ha kitör a háború, ezt mondják az emberek: 'Nem tarthat sokáig, hiszen merő ostobaság.' Semmi kétség, hogy a háború valóban merő ostobaság, ám ez nem gátolja meg abban, hogy sokáig tartson. Az ostobaság mindig rendületlen, s erre rá is jönne az ember, ha nem gondolna mindig önmagára. Polgártársaink ebben a tekintetben olyanok voltak, mint a többi ember, önmagukra gondoltak, más szóval humanisták voltak: nem hittek a csapásban. A csapás nem emberszabású, bebeszéljük tehát magunknak, hogy a csapás valószerűtlen, rossz álom, majd csak elmúlik. De nem mindig múlik el, egyik rossz álom jön a másik rossz álom után, és az emberek múlnak el, és elsősorban a humanisták, mert nem voltak elővigyázatosak. A mi polgártársaink sem voltak vétkesebbek, mint bárki más, csupán a szerénységről feledkeztek meg, ennyi volt az egész. Azt hitték, hogy az ő számukra még minden lehetséges, amiből az következik, hogy a csapások viszont nem lehetségesek. Csak kötötték az üzleteket, készülődtek utazásaikra, nézeteik voltak. Hogyan is gondoltak volna a pestisre, mely megsemmisíti a jövőt, az utazgatást, vitatkozást? Azt hitték, szabadok, pedig soha senki nem lesz szabad addig, ameddig csapások lesznek." (Albert Camus: A pestis. Fordította: Győry János)

Ma reggel "honvédelmi irányító csoportok" jelentek meg 70 stratégiai fontosságú vállalatnál - jelentette be a "Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport" vezetője, Benkő Tibor vezérezredes, honvédelmi miniszter. Tegnap ugyan még pontosan kétszer ennyi vállalatról volt szó, de hát, úgy látszik, nincs elég katona az ország megszállásához, úgyhogy nyilvánvalóan be kell vezetni a hadkötelezettséget a COVID-19 elleni harchoz. (Ezt elrendelni mindenesetre egyszerűbb lesz, mint helyreállítani a szétvert magyar egészségügyet.) A tábornok-miniszter azt is elmondta, hogy holnap reggeltől nagyobb számban lesznek katonák az utcákon - ott, azokon a településeken, ahol amúgy is vannak katonák. Nyilván jogos igény - nemzeti követelés - lesz, hogy, a most hét katonai körzetre osztott (???!!!) ország minden városában katonák járőrözzenek majd (sorkötelezettség, lásd mint fent).

Most, hogy láthatóvá válik egy katonai rendszer bevezetése, az a kérdés foglalkoztat, hogy milyen rangot kap majd a junta vezetője? Címzetes nemzetvédelmi táborszernagy? Vagy egyszerűen csak "Parancsnok"? És vajon tervezik-e már Orbán díszegyenruháját, amelyben esténként (most, hogy nincsenek focimeccsek, ráér) bejelenti nemzetmentő intézkedéseit?

Az imént megosztottam a Facebookon egy olasz orvos szenvedélyes videóját arról, hogy ne menjünk ki az utcára, mert az halálos veszélyt jelent. Magamtól nem tettem volna, de egy kedves ismerősöm megkért rá, és udvariatlanság lett volna visszautasítani.

Két hete egy fiatal (kb. 40 éves) barátom (jó messze lakik tőlünk) felajánlotta, hogy bevásárol helyettünk, de könyörög, ne menjünk ki az utcára. Nagyon megköszöntem, de közöltem, hogy nem vagyok hajlandó én is hisztizni.

Egy héttel ezelőtt, amikor M. (kb. 40 éves), akinek a kocsiján megyek le néha én is a cigánytelepre tanítani, azt mondta, hogy ő inkább nem menne, mert koronavírus, és neki a családjában idős, beteg emberek is vannak. Meg van egy hatéves fia. (Az említett idős emberek, gondolom, nagyjából velem egykorúak lehetnek.) Én azt válaszoltam, hogy szerintem az ő kapcsolatrendszerében nagyobb eséllyel vannak olyanok, akik Észak-Olaszországban síeltek mostanában, mint cigánytelepi tanítványunknak. Ezt egyébként villamoson utazva közöltem vele, és provokatíven hozzátettem, hogy éppen találkozni megyek egy Londonból pár napra hazalátogatott (kb. 40 éves) barátommal. V-vel összeölelkeztünk a (ritka) találkozás örömére, beültünk egy étterembe, jót dumáltunk, majd elváláskor ismét megöleltük egymást. (Közben a beszélgetés során persze szót ejtettünk a járvány és az ölelés korrelációjáról...) M. másnap felelőtlennek minősített és Messengeren elárasztott a járványról szóló cikkekkel (amelyek jó részét már olvastam). Újabb fél nap múlva viszont némileg retiráltam, eszembe jutott ugyanis, hogy én ugyan makkegészséges vagyok (eltekintve néhány koromhoz illő nyavalyától), de van egy (szintén veszélyeztetett korú) feleségem, akinek az immunrendszere - egy autoimmun betegség miatt -  mesterségesen le van gyengítve, és hát talán mégse kéne...

Azóta nem ülök villamosra, metróra. Színház, koncert nincs, (Csak a jegyünk, bérletünk.) Csendes budai környéken lakunk, nyugodtan kimehetek sétálni - teszem, tesszük is naponta -, nem kell emberek között lenni. Még sincs szó - legalábbis egyelőre - önkéntes vesztegzárról, mert lejárok boltba, piacra, olyankor, amikor a legkisebb a forgalom. (Ma délután egyébként - kb. 40 éves - háromgyerekes szomszédasszonyunk felajánlotta, hogy ha úgy gondoljuk, szívesen bevásárolnak nekünk. Még nem gondoljuk úgy.) És persze állandóan mosom kezeimet.

A feleségem, aki napok óta folyamatosan és ismétlődően fertőtleníti a lakás különböző zugait, az autót, srb., holnap fodrászhoz megy... 

„Makacs kitartással már másnap délután újabb kísérletet tett, hogy színvallásra bírja a környezetét, és ezúttal a lehető legnagyobb sikerrel. Ugyanis a Márkus térről az ott levő angol utazási irodába lépett, s miután a kasszánál némi pénzt váltott, a bizalmatlankodó idegen ábrázatával a fatális kérdést intézte a kiszolgáló alkalmazotthoz. Gyapjúruhás, még egész fiatal brit volt, középen szétfésült hajjal, szorosan közel fekvő szempárral, lényében azzal a nyugodt szabatossággal, amely oly idegenül és furcsán hat a délvidékiek alamuszi fürgesége mellett.

Elkezdte:

- Semmi ok az aggodalomra, sir. Komoly jelentősége nincs az intézkedésnek. Ilyesmit gyakran elrendelnek, hogy kiküszöböljék a hőség és a sirokkó egészségtelen hatását... - De amint fölnéz, kék szeme találkozik az idegen pillantásával, mely kissé fáradtan és szomorúan, enyhe megvetéssel szegeződött az ajkaira. Ettől elpirult az angol.

- Ez a hivatalos magyarázat - folytatta csendben s kissé fölindultan -, amihez itt jónak látják ragaszkodni. Én megmondom önnek, hogy mi rejlik még mögötte. - Azután egyenes és tempós nyelvén megmondta az igazságot.

Az indiai kolera már évek óta egyre nagyobb hajlandóságot mutatott az elterjedésre és a vándorlásra. A Gangesz-delta meleg mocsarai szülték, a mefitikus párákkal támadt, abból a hasznavehetetlen bujaságú, ember nem lakta ősvilági szigetvadonból, ahol a bambuszbozótokban a tigris leskel, keletre Kínába, nyugat felé Afganisztánba és Perzsiába csapott át, és a karavánok fő forgalmi útjait követve, Asztrahánig, el egészen Moszkváig hurcolta borzalmait. De mialatt Európa reszketett, hogy a rém onnan szárazföldi úton vonulhat be, szíriai kereskedők nyomán csaknem egyidejűleg bukkant föl a Földközi-tenger számos kikötőjében; Toulonban és Malagában is fölütötte a fejét, Palermóban és Nápolyban tömegesen mutatta rút ábrázatát, és úgy látszott, egész Calabriában és Apuliában végképpen megvetette a lábát. A félsziget északi felét megkímélte. Ez év május közepén azonban Velencében ugyanazon nap folyamán egy hajósinas és egy zöldségesasszony kiaszott, feketés hulláiban fedezték föl a rettentő csírákat. A két esetet titokban tartották. De egy hét múlva tízre, húszra, harmincra szaporodott számuk, mégpedig különböző városrészekben. Egy osztrák tartománybeli férfi, aki néhány napi szórakozásra jött Velencébe, városkájába hazatérve félreismerhetetlen tünetek közt múlt ki, és így történt, hogy a lagúnák városát ért csapásról német napilapokba jutottak el az első hírek. A velencei elöljáróság válaszul kijelentette, hogy a város egészségi állapota soha jobb nem volt, és megtette a legszükségesebb elhárító intézkedéseket. De alighanem élelmiszerekbe jutott a métely, zöldségbe, húsba vagy tejbe, mert míg javában tagadták és leplezték, a halálos kór továbbharapódzott a szűk kis utcákban, és a szokatlan korán beütött nyári hőség, amely langyosra főzte a kanálisok vizét, különösen elősegítette a továbbterjedését. Sőt úgy tetszett, mintha új életre támadt volna a kórság ereje, mintha erjesztő csíráinak életképessége és termékenysége megkettőződnék. A gyógyulás ritka eset volt; száz beteg közül nyolcvan halt meg borzalmas halállal, mert a ragály a legnagyobb vadsággal lépett föl, és gyakran azt a legveszélyesebb formát öltötte, amelyet "száraznak" hívnak. Ennél a test a véredényekből tömegesen kiválasztott vizét még ki sem tudta hajtani magából. Néhány óra alatt elszikkadt a beteg, és görcsök közt, rekedt hörgéssel fulladt meg szurokszerűen nyúlósra vált vérében. Még jó annak, de ilyen kevés volt, akinél a betegség könnyű rosszullét után teljes önkívületbe csapott, amelyből többé nem volt fölébredés. Június elején csöndben megteltek az Ospedale Civico elkülönítőbarakkjai, a két árvaházban fogytán volt a hely, és rémítően élénk forgalom támadt az új rakodópart és San Michele, a temetősziget között. De az általános károsodástól való félelem, az imént megnyílt képkiállítás a népkertben, az óriási veszteségek, amelyek pánik és rossz hírek esetén a szállókat, az üzleteket, az idegenekből élő egész, sokrétű iparágakat fenyegették - mindez súlyosabban esett latba a városban az igazságszeretetnél és a nemzetközi megegyezések tiszteleténél, emiatt a hatóságok kénytelenek voltak makacsul kitartani az agyonhallgatás és a letagadás politikája mellett. Velence legfőbb orvosi méltósága, egy nagyérdemű férfi; fölháborodva köszönt le tisztéről, és helyébe hirtelenében alkalmazkodóbb valakit toltak. A nép tudta ezt; és a felsőbbség korrupciója, szövetkezve a bizonytalansággal, a kóborgó halál okozta kivételes állapottal, az alsóbb rétegekben bizonyos erkölcstelen hajlamot ébresztett, napfényre csalta a bujkáló antiszociális ösztönöket, melyek mértéktelenségben, cédaságban és bűnesetek szaporodásában nyilatkoztak meg. Tilalom ellenére esténként sok berúgottat lehetett látni: híre járt, hogy éjjel gonosz szándékú csőcselék veszélyeztette az utcák biztonságát: egyre-másra történtek rablótámadások, sőt gyilkosságok is, mert már két esetben bizonyult be, hogy a ragály állítólagos áldozatait saját rokonaik méreggel tették el láb alól; és a ledérség ipara oly tolakodó és garázda formákat vett fel, amelyek itt eddig ismeretlenek voltak, és csak az ország déli részén és keleten otthonosak." (Thomas Mann: Halál Velencében. Ford.:Lányi Viktor) 

Kevéssé vagyok hajlamos engedni a tömeghisztériának, pániknak, és mindig szerettem (volna) hinni a szakmai alapon elhangzó érveknek, állításoknak.

Ma (péntek) délutánig az volt a hivatalos álláspont - ezt mondta ma reggel a miniszterelnök is (na jó, ő általában hazudik), de ez hangzott el tegnap az operatív törzs orvos tagjaitól is -, hogy egyelőre nem indokolt az iskolák bezárása (mondjuk a magyar iskolaügyet, úgy, ahogy van, be kéne zárni - de ez mellékszál), mert egyelőre nem olyan súlyos a járványhelyzet, meg nem lenne jó az esetleg mégiscsak vírushordozó (de meg nem betegedő) gyerekeket jobb híján (felügyelet) rászabadítani a sebezhetőbb nagyszülőkre. Aztán most olvasom, hogy a Fidesz - meg a többi - statiszta - párt azt kéri, hétfőtől rendeljenek el tanítási szünetet. És van barátom, aki máris lelkesedik, mert lám, a Fidesz szembeszáll Orbánnal... (Lóf...) Politikusaink - Orbántól Gyurcsányig és (hogy is hívják az MSZP elnökét?-ig) nem mernek keresztbe feküdni a (pánikból fakadó) népakaratnak. Semmilyen népakaratnak, néphangulatnak, lásd migráncsok, cigányok, bűnözők... Sőt, rátesznek: a veszélyhelyzetet elrendelő szerdai kormányülés után a DK és a Jobbik politikusai egymással versengve követeltek sokkal szigorúbb intézkedéseket.

Ahogy másnak se lehet, nekem sincs fogalmam arról, hogy mi lesz, milyen lesz a járvány lefutása, megmarad-e körülhatárolható foltokban, mint  - mutatis mutandis - Kínában, vagy ellenőrizhetetlenné válik, mint Olaszországban. Ahogy az se tudható -legfeljebb aggódni lehet -, hogy a lepusztult magyar egészségügy mire lesz képes. De ha a pánik és a demagógia uralja a védekezést, akkor nem sok jó jósolok.

Ja! Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján orvos nem vett részt, csak rendőr...

Meghalt valaki, akinek a nevét most nem írom ide. Kellemes társasági ember volt - valamint kedvesen lusta, és közszereplőként megalkuvó, cinikus gazember. (én legalábbis ezt gondolom róla.) Tudom, ilyet nem illik mondani egy nekrológban, de ez nem az, és valójában nem is róla szól a bejegyzés, hanem rólam, az én fura érzéseimről.

A fentiek ellenére a halálhíre szíven ütött. Egyetemi KISZ építőtáborban hozott össze vele a sors, de kiderült, hogy már a gimiben is párhuzamos osztályba jártunk. Az azóta eltelt évtizedekben ha valahol véletlenül összefutottunk, kedvesen mosolyogva köszöntünk egymásnak, de - hál' istennek - semmi közünk nem volt egymáshoz. De kortársam - volt. És ilyenkor az ember elgondolkodik...