A ma reggeli hivatalos adatok szerint Magyarországon 6, 47 %-os a koronavírusos megbetegedések halálozási arányszáma. Ez 2-4-szerese más európai országokénak. Ennyire azért nem tehetetlen a magyar egészségügy. Nyilvánvalóan másról van szó: az adatok szépítése (a pánik elkerülése?) érdekében vagy egyszerűen spórolásból, nálunk nagyságrendileg kevesebb tesztet végeznek, mint másutt. Így a nyilvántartott "igazolt" fertőzöttek száma  (jelenleg kb. 1200) nyilvánvalóan csak töredéke a valóságosnak. Kérdés persze, hogy a mit a kormány - Cecília néni szájával OV - mond, az fedi-e azt, amit valójában tud. És, hogy amit tud, azzal, amit tudni akar. A strucc, azt hiszem, nem a legokosabb állat...

Korosztályom többségéhez hasonlóan gyerekkoromban én is megkaptam az akkor szokásos fertőző betegségek szinte mindegyikét. Megvolt a szamárköhögés, a kanyaró, a skarlát, a mumpsz, a bárányhimlő. Ilyenkor jött Papp doktor bácsi, belém nyomott egy penicillin injekciót, és a bejárati ajtóra kirajzszögezett egy piros cédulát azzal a figyelmeztetéssel, hogy ebben a lakásban fertőző beteg van. De lehet, hogy a cédulán a "ragályos" szó állt. Gyermekkori emlékeim szerint volt valami fokozás abban, hogy betegség - járvány - ragály, és azt hiszem, volt is bennem valami büszkeség, hogy én "ragályos" vagyok. A legsúlyosabbat, az 1957-es gyermekbénulás járványt azonban megúsztam. Emlékeim szerint a Svájcba frissen kivándorolt (nem disszidált!) nagynéném küldött Salk-vakcinát - bár most, hogy a dátumnak utánanéztem, azt olvasom, hogy akkor már Magyarországon egyébként is oltottak vele.

Szóval azt akarom mondani, hogy a gyermekkori szocializációmhoz hozzátartoztak a járványok. Talán ezért is van az, hogy most nem pánikolok. Tudom, hogy mire kell vigyázni, egyébként pedig - ahogy a költő-hadvezér Zrínyi Miklós mondta: Sors bona, nihil aliud.

Csak a rend kedvéért: ma van a felszabadulás 75. évfordulója. Igen: felszabadulás.

Kezdődött azzal, hogy Orbán februári évértékelőjén - most először - egyenruhás tábornokok, főtisztek is ott ültek. Folytatódott azzal, hogy a járványról rendőrök tartanak tájékoztatót. Aztán katonákat vezényeltek az utcákra, bejelentették, hogy "járőrkörzetekre" osztották az országot, katonai irányító csoportokat küldtek 140 "létfontosságú" vállalathoz, katonai parancsnokok "segítik" a kórházvezetők munkáját, ellenőrzik a készletgazdálkodást. Tegnap pedig egy fél napon át élt az a kormányjavaslat, hogy kormánybiztosok és "védelmi bizottságok" ellenőrzése alá helyezik az önkormányzatokat neveznek ki a polgármesterek fölé. Ja, és a felhatalmazási törvény.

Elemzők boncolgatják, hogy mi ez az egész. A teóriák a gyerekkori frusztrációból eredő erőfétisizmustól a nyílt diktatúraépítés szándékáig (és megvalósulásáig) terjednek. Azt gondolom, mindkét magyarázat helytálló. Ami azonban az elmúlt napok, hetek történéseit illeti, van egy nagyon egyszerű, gyakorlati magyarázat is.

Ami most folyik Magyarországon, az valójában háborús hadgyakorlat. Minden országnak természetszerűleg van (folyamatosan aktualizált) felkészülési terve egy esetleges háborúra vagy nagyobb belső felfordulásra. Orbán most alkalmasnak látta az időt ennek kipróbálására.
És ami még eszembe jutott: Jaruzelskiék 1981-ben voltak annyira őszinték, hogy hadiállapotnak nevezték a magyarul eufemisztikusan "szükségállapotnak" nevezett katonai kormányzást. (Vö. "A krumplileves legyen krumplileves!")
De hol késik Orbán generalisszimuszi egyenruhája?

A karikatúra egy holland lapban jelent meg.

Amikor 23 éve ideköltöztünk, ebbe a budai háromlakásos, kertes házba, a pesti flaszteron felnőtt feleségem azonnal nagyszabású kertépítési munkálatokba kezdett: pontosabban szerzett egy szaktekintély kertészt, aki mindenféle bokrokat ültetett, valamint füvesítette kertrészünket, ahol csak vékony földréteg fedi a sittdombot. Én (kertes házban éltem gyermek- és kora ifjúkoromat) azonnal közöltem, hogy nem szándékozom törődni a kerttel, de J. mondta, hogy majd ő... Vettünk persze fűnyírót, amit, azt hiszem, ő soha be nem kapcsolt, én viszont fogadalmam ellenére mégiscsak viszonylag rendszeresen nyírtam a füvet, míg tökéletesen el nem gazosodott. Aztán már csak 3-4 évenként, kötelességtudatból, megnyírtam a bokrokat. Találomra, minthogy abszolút nem értek hozzá, és nem is érdekel, úgyhogy nem nézek utána az interneten. Most, hogy elfoglaljam magam, kértem az öcsémtől egy sövényvágó ollót meg fűrészt, és nekiestem a bokroknak. Négyet-ötöt megcsupáltam, aztán az öcsém, hál' istennek, visszakérte a szerszámokat. A levágott gallyakat a hétvégén kötöztem össze, és a hat köteggel elvánszorogtam vagy nyolcvan métert, hogy olyan helyre rakjam le, ahonnan elszállítják. Szerintem megtettem, mit megkövetelt a haza.

Nehéz ez a "Home office" - office nélkül. Meg barátok, színház, koncert, uszoda nélkül. Nyugdíjasként tulajdonképpen már megszokhattam, hogy főleg itthon vagyok, de azért mindig volt munkám - fizetett vagy önkéntes -, amiért kimozdulhattam, sőt akár vonatra is ülhettem. Most villamosra se. Mint már írtam, azért le-le járok vásárolni - holnap piacra megyek -, csak éppen most már korlátozott idősávban, korábban, mint megszoktam, és maszkkal, kesztyűvel. Lehet sétálni a környéken - szoktunk is -, olvasok, könyvet, újságot, internetet, de egyre nyomasztóbb a bezártságérzés, a tehetetlenség érzése. Időnként azon kapom magam, hogy múlt időben gondolok magamra. Talán mégse leszek depressziós, még sose voltam, és hülyeség lenne most elkezdeni. Hát akkor jöjjön egy, a fiatalságomat idéző, életvidám dal:

Az imént olvastam, és egy kicsit beleborzongtam az igazságába: "A cse​lek​vés le​he​tet​len​sé​ge meg​aka​dá​lyoz​ta az aka​rás le​he​tő​sé​gét, ami​vel le​zá​rult min​den le​he​tő​ség." (Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel)

"Amikor a világ összedől, az ember számvetésre kényszerül, vajon élt-e az ajándékba kapott lehetőségeivel. Vajon valóban szabadság volt-e, amiben részesültünk, vagy csak az új világ beköszöntével minősül utólag azzá? Nyomorból kászálódtak ki az eleink, nyomorba tartanak az utódaink, de közben volt valami majdnemlét, valami hozzávetőlegesen élhető még itt, Kelet-Európában is; a háború után született nemzedékeknek kivételesen szerencsés évtizedek adattak meg az elmúlt ezer évvel összehasonlítva; kérdés, ki mennyire tudott élni vele." (Spiró György, Élet és Irodalom, 2020. március 27.)

Orosz rulettet még nem játszom, de képtelen vagyok a teljes elszigetelődésre. Mint már írtam, többen felajánlották segítségüket vásárláshoz, de továbbra sem - egyelőre? - nem élünk vele. Villamos mellőzésével séta piacra, Aldiba, a bejáratnál szájmaszk és kesztyű fel, vásárlás, aztán kocsival értem jön a feleségem. Eddig bevált, hogy a kiszámíthatóan kisebb forgalmú időpontokban mentem - ennek most betesz a 9-től 12-ig nyuggerkorlát. Tegnapelőtt, még a kijárási tilalom korlátozás előtti utolsó napon, jó ösztönnel elintéztünk egy banki ügyletet is. Két számla felszámolása nettó másfél óra (a bruttó eggyel több, mert valamit otthon felejtettünk, amiért J. hazaugrott, azalatt én a Mammutban kóricáltam. Mondjuk, nem kellett sok emberrel találkoznom, a bankfiók is tök üres volt.

Ma délelőtt pedig egy látogatót is beengedtünk a lakásba: telefonszerelő. A Telekomnak ugyanis most jutott eszébe, hogy modemet cseréljen, amit tegnap két(!) fickó letett az ajtóba, mondván, hogy könnyen "ki tetszenek tudni cserélni". Elvben tényleg egyszerű a dolog, csak éppen... Csak éppen utána nem volt wi-fi, nem működött a vezetékes telefon, és a PC nem érzékelte, hogy bele van dugva egy (két) hangszóró. A wi-fit a szolgáltató rendkívül készséges műszaki távsegítségével sikerült megoldani. Ma jött a telefonszerelő (szájmaszkkal, gumikesztyűvel), aki megállapította, hogy fordítva dugtam a fali aljzatba az új zsinórt, és elég gyorsan megoldotta a hangproblémát is. (Úgyhogy most, amikor ezt írom, Mozart szól a gépből. Most jelzett a Fesztiválzenekar, hogy mindjárt megkezdik szokásos esti karantén-kamarakoncertjüket.) A srác után persze azonnal fertőtlenítettem mindent, amihez (emlékeim szerint, de rossz megfigyelő vagyok) hozzáért.

Telefonszerelő el, J. haza a biopiacról, és elmentünk sétálni - maszk nélkül. 

A Vírusnaplót megszakítva egy mai hír, ami valamiért nekem is fontos:

Gattyán György cége lett a Kodolányi János Egyetem fenntartója.

A magyar milliárdos, Gattyán György cége lett a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem fenntartója. A felek néhány hete egyeztek meg – írja a 24.hu az intézmény honlapján megjelent tájékoztatás alapján. A vagyonát főleg online erotikus biznisszel megalapozó Gattyán korábban ennek az egyetemnek volt a hallgatója.
Az egyetem honlapja(pdf) szerint a szenátus már két hete jóváhagyta a luxemburgi bejegyzésű Docler Holdinggal kötött szerződést. A testület 18 igen szavazattal, tartózkodás és nem voks nélkül vette tudomásul, hogy az egyetemet fenntartó KJE Fenntartó Zrt. részvényeit 100 százalékban megvásárolja a Docler Holding S.à r.l. cég.