Trendi dolog szidni a Facebookot, magam is szoktam, miközben naponta töméntelen időt töltök vele. De vannak csodaszép pillanatai is: sokan osztják meg kedvenc verseiket. Ma Kosztolányi Hajnali részegségét dobta elém. Boldogan olvastam - ki tudja hanyadszor bűvölt el. M-nak is kedvence volt Kosztolányi, már csak ezért is, itt is, megosztom.

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Mult éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kancsitva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csendből,
sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra."
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.
De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.
Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.
Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy menyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyult,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.
Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyücske hintó
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.
Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
Szerző: rás  2025.01.23. 21:03 10 komment

Címkék: Facebook Kosztolányi

Időnként újrahasznosítok régi bejegyzéseket. Ez most  apáról és fiáról, egy magyar-bolíviai-chilei kommunista festőművészről, s az ELTE BTK utolsó KISZ-titkárából jobboldali internacionalistává váló fiúról - ha tetszik, két világforradalmárról -, egykori barátaimról úgy került elő, hogy egykori rádiós kollégám a Facebookon (egy zárt csoportban) sorozatot ír az egykori Magyar Rádió Külföldi Adások Főszerkesztőségéről - s most éppen pár sort az 1978 és 1984 között általam vezetett spanyol szekcióról. 

Ez egy 2008-as bejegyzés: https://ras2.blog.hu/2008/10/22/updated_egy_evszazad_hordaleka_2_gyuri_aki_jorge

 

Szerző: rás  2025.01.21. 17:40 9 komment

Címkék: Rózsa György Eduardo Rózsa Flores KAF

"Minden műben sok a látszat., még tovább is mehetnénk, s azt mondhatnók, látszat az egész mű. Becsvágyó törekvése, hogy olybá tűnjék fel, mintha nem csinálta volna senki, hanem úgy keletkezett, magától pattant ki - mint ahogy Pallas Athéné pattant ki Zeusz fejéből domborműves fegyverzetének teljes ékességében. Ez azonban csak látszat, ámítás. Műalkotás sohasem pattant így ki sehonnét. A műalkotás munka, mesterségbeli tudás eredménye, célja a látszatkeltés - és ezek után csak az a kérdés, vajon tudatunk, megismerésünk, valóságérzékünk mai állapota mellett megengedhető-e még ez a játék, szellemileg lehetséges-e, komolyan vehető-e; vajon a mű mint harmonikus és magába zárt képződmény áll-e még valamiféle legitim viszonyban társadalmi állapotaink teljes bizonytalanságával, rendezetlenségével, diszharmonikus és poblematikus voltával, s nem válik-e manapság hazugsággá minden látszat, még a legszebb is, sőt éppen az a leginkább?

[...] A művészet lelkiismerete ma már berzenkedik a látszat és a játék ellen. A művészet nem akar többé játék és látszat lenni, megismeréssé akar válni.

De ha valami megszűnik egyezni a tulajdon meghatározásával - vajon nem szűnik-e meg egyáltalán? Hogyan tengesse létét a művészet, ha megismeréssé válik?"

 

Szerző: rás  2025.01.07. 23:49 9 komment

Címkék: irodalom művészet Thomas Mann

"Ekkor megsejdítettem az életérzés teljességét, amely az olümposzi görögségnek a mélység istenei előtt való áhítatos, beavatott hódolásában kifejeződik, és később gyakran magyaráztam felső osztályos gimnazistáimnak a katedráról, hogy a kultúra lényege az éjszaka sötét, félelmetes hatalmainak jámbor és rendező, szinte úgy mondanám: engesztelő bevonása az istenek kultuszába." (Doktor Faustus. Ford.:Szőllősy Klára)

Az élethez hozzátartoznak a rituálék; erről a többi között itt írtam, különös tekintettel az év eleji Tonio Krögerre. Most is Thomas Mann van - vagyis ünnep, áhitat, boldogság -, de most a Doktor Faustus. Nagyobb falat, másodszor vágok bele, elsőre, sok évvel ezelőtt beletört a bicskám; már arra se emlékszem, hogy valójában végigolvastam-e, csak arra, hogy kötelességérzettel rágtam át magam rajta. Ez az egyetlen - tudati búvópatakként nyugtalanító és valamikori újrapróbálkozásra ingerlő - kudarcként (Dosztojevszkij melletti) kedvenc írómmal kapcsolatban. Most az hívta elő, hogy a Magyar Narancsban Ács Pál az 1914-ben még nacionalista konzervatív Thomas Mann esszéjéről, az Egy apolitikus ember elmélkedéseiről írt. Noha Ács szerint ezt a magyarul csak 2000-ben megjelent könyvet nálunk szinte senki nem olvasta, én speciel igen (emlékeim szerint az istenben boldogult - és egy sötét Fidesz-MSZP alku következtében felszámolt [de ez mellékszál; mellékszál? ugyan!] Gondolat - Jel című rádióműsor hatására). A valóban zavarba ejtő Elmélkedések ideológiáján, világszemléletén aztán a nácizmus hatására jut végleg túl Mann, de valószínűleg ez ösztönzött arra, hogy most a Doktor Faustusért nyúljak. Szilveszterkor (még Magyar Péter újévi beszéde előtt) vettem le a polcról, és kezdtem mondatról mondatra kortyolgatni, ízlelgetni.)

Thomas Mann-nal egyébként természetesen az iskolai kötelezők - Mario és a varázsló, A Buddenbrook ház - voltak az első találkozásaim, utóbbit azt hiszem, (akkor) kicsit untam. Saját jogon nem sokkal később A kiválasztott meg A törvény című kisregények már igazi élményt jelentettek, és a következő évtizedekben nemcsak műveltségem, kultúrám, hanem az életem részévé váltak a József és testvérei (az Örkény Színház zseniális előadásával együtt), A varázshegy meg jónéhány novella.

És még valami: tizenhét évvel ezelőtt Thomas Mann volt a katalizátora, "terepe" egy máig fontos barátságnak az akkori Platen bloggerrel. Mélységes mély a múltnak kútja...

Szerző: rás  2025.01.02. 13:23 5 komment

Címkék: irodalom Thomas Mann Platen

2024 talán legszebb és legfontosabb fotójával - készült májusban az ózdi Hétes-telepen - kívánok boldog 2025-öt. (forrás: hvg.hu)

Szerző: rás  2024.12.31. 17:50 Szólj hozzá!

Egyre jobban idegesítenek azon baloldali meg (baloldali) liberális ismerőseim, barátaim, akik ha szóba kerül Magyar Péter és a Tisza Párt - márpedig ha politizálunk, szóba kerül - komor tekintettel előadják, hogy 1./ MP nagy valószínűséggel Orbán2.0; 2./ Fogalmunk sincs róla, hogy mit akar, nincs programja. 

Az első állítás, ugye, azt foglalja magában, hogy MP ugyanolyan autokrata személyiség, mint OV, és ugyanolyan antidemokratikus/autokratikus/diktatórikus rendszert "üzemeltetne", mint amilyen a Fideszé, Orbáné. Nos, azt gondolom, hogy ez lehetetlen. Bármilyen fordulat következtében - s e lehetőségek közül ma a legnagyobb valószínűsége a Tisza választási győzelmének van -, tehát bármilyen körülmények közt távozik/bukik Orbán, az rendszerének minimum a megváltozásával jár. Magyar ennél többet: rendszerváltást ígér. Persze ígérni sok mindent lehet, de MP annyira elkötelezte már magát bizonyos, a demokratikus jogállam helyreállítását célzó lépések mellett, hogy ezektől nehéz lenne visszatáncolnia - és miért is kéne azt gondolnunk, hogy nem gondolja őket komolyan. Ilyen ígéret a választási rendszer megváltoztatása, a parlament valódi funkcióinak és a hatalmi fékeket, ellensúlyokat  biztosító intézmények - ügyészség, Alkotmánybíróság, közmédia stb. - függetlenségének helyreállítása, s mindezek külső biztosítékaként csatlakozás az Európai Ügyészséghez, megállapodás a jogállamisági feltételekről az Európai Bizottsággal. Magyar politikai habitusának - vagy tudatosan választott politikusi profiljának (a kettő közti különbség szerintem mindegy; az első mellett az őszinteség, természetesség szól, az utóbbi mellett a politikusi profizmus) - bizonyítéka, ahogy országjárásai során fizikailag és verbálisan kapcsolatot teremt az emberekkel, vagy ahogy - gyakran elhangzott állítása szerint - szakemberek széles körének bevonásával dolgoznak a Tisza leendő választási és kormányprogramján. Ezzel kapcsolatban ismételten elhangzó kétség, vád, hogy miért nem látni ezeket az embereket, miért a folytatódó "one man show" (ami akkor is folytatódik, ha a gyűlésein fel-fel tűnik egy-egy tiszás fővárosi vagy EP-képviselő). Az állásából azonnal kirúgott Tarr Zoltán esete is mutatja, mi várhat a funkcióban, állásban lévő szakemberekre, ha nyíltan odaállnak Magyar Péter mellé. És MP-nek az az érve is elfogadható, hogy a fideszes tömegmédia karaktergyilkosságától is óvni akarja munkatársait, támogatóit. Feltehetőleg közben folyik pszichológiai és média-felkészítésük az elkerülhetetlen "coming out"-ra.

Programnélküliség. Írott általános és szakpolitikai programja valóban nincs a semmiből 7-8 hónapja létrejött Tisza Pártnak - a legutóbbi ígéret, ha jól emlékszem, tavaszra szól. Az azonban hazugság alapos csúsztatás vagy súlyos tájékozatlanság, ha valaki azt állítja, hogy semmit se tudunk, mit akar, mik a - gyakran még körvonalazatlan - elképzelései Magyar Péternek. A demokratikus jogállam helyreállításának ígéretével függ össze a korrupciós oligarcharendszer felszámolása, amiről rendszeresen és nagy hangsúllyal beszél. Ugyanekkora hangsúlyt kap az állampolgárairól gondoskodó és működő, szolgáltató állam követelése - lásd egészségügy, szociális ellátás, a bürokratikus tanügyi rendszerrel szemben a tehetségkibontakoztató, szabad oktatás. MP minden lehetséges alkalommal beszél az európai - sőt közép-európai - viszonylatban nyomorúságos minimál- és átlagbérrről, a nyugdíjakról. A kis és nagy településeket egyaránt felölelő országjárások állandó témája a vidék pusztulása, az oligarchikus nagybirtokrendszertől a falvak elnéptelenedéséig, a leépített egészségügyi ellátás és közlekedés. Súlyos politikai vakság - vagy bűntudat -, ha baloldalon valaki nem veszi észre, hogy Magyar országjárásai során tudatosan, rendszeresen keresi fel az ország legszegényebb településeit, ahol, ha külön nem is mindig hangsúlyozza, de a youtube és Facebook videóközvetítésekből nyilvánvaló, hogy a lakosság jelentős része cigány (esetleg éppen romatelepről van szó, mint amikor tavasszal az ózdi Hétes-telepről jelentkezett be.) Melyik baloldali (vagy "baloldali") párt vezető politikusa fotózkodott az utóbbi húsz évben cigányokkal? Tegnap alkalmam volt - közönségként - részt venni okos és tekintélyes baloldaliak szócséplésén hivatalos téma szerint a baloldal jövőjéről, a valóságban inkább kétes közelmúltjáról és sivár jelenéről. Valahogy futólag szóba került a feltétel nélküli, állampolgári alapjövedelem, amire rögtön elhangzott, hogy ez veszélyes, mert az ezt fölvető baloldali pártot, politikust azonnal a cigányok támogatásával fogják vádolni. Cinizmus, aljasság, gyávaság. Politikai gyávaság, ha nem vállalljuk az elveinket - de lehet, hogy nincsenek is elveink. Elnézést, ez már nem MP-ről szól.

Viszont éppen Magyar Péter szociális érzékenysége, a társadalom peifériájára szorult-szorított emberek, csoportok iránti nyitottsága teszi számomra kérdésessé a bal-jobb politikai skálán történő besorolását. MP önmagát nemzeti, keresztény jobboldaliként definiálja - akárcsak Orbán vagy Semjén Zsolt. A latin mondást - si duo faciunt idem, non est idem - gyakran idézik magyarul (hibásan) úgy, hogy "ha ketten ugyanazt mondják is, az nem ugyanaz", holott a latin faciunt cselekvést jelent. Nos, ebben az esetben azt gondolom, csak a szavak egyezéséről - mint MP mondani szokta, kisajátított fogalmakról, hazug fideszes szimbólumhasználatról van szó. Nem akarom MP-t baloldalinak beállítani, nem tudok olyan megnyilatkozásáról, amely az alapvetően igazságtalan kapitalizmust mint társadalmi-gazdasági rendszert bírálná. A szociális gondoskodás, az elesettek felé fordulás pedig simán belefér a százötven éves keresztényszocialista gondolkodásba. Sajátos módon ez ma Magyarországon - ha komolyan veszik - felforgató baloldaliságnak számít. De ez legalább már van.

Szerző: rás  2024.12.14. 17:58 4 komment

Címkék: baloldal Magyar Péter

(Mert az nem lehet, hogy pont csak én ne értékeljek.)

Azt gondolom, hogy az amerikai választók Trumpra voksoló többsége az erőre szavazott, egy erős férfira egy ingatag, bizonytalan világban. Egy - a kampánya alapján - semmilyen nővel szemben.

Eltekintve leghívebb, legelvakultabb - nem csekély számú - rajongóitól az emberek tisztában voltak/vannak, hogy egy gátlástalan hazudozóra, egy szeszélyes idiótára szavaznak, de egyszer már kipróbálták, volt elnök, és Amerika nem dőlt össze. És egy szeszélyes idiótától az is kitelhet, hogy csak másoknak (migránsok, Kína, a pökhendi potyautas európaiak) árt majd, és az nekünk jó lesz.

Az erőhöz, az egyszerű, gyors kemény megoldást ígérő politikusokhoz, pártokhoz húzás a 70-es évektől uralkodó neoliberális világrend felbomlása, kudarca nyomán világjelenséggé vált, a brazil az argentín Mileitől a holland Wildersen és a német AfD-n át Putyinig. Meg Orbánig, Ficóig.

Lásd még Leni Riefenstahl Az akarat diadala című filmjét.

(Amúgy meg szép lesz nézni Orbán pofára esését.)

Szerző: rás  2024.11.06. 18:40 18 komment

Címkék: USA Trump az erő kultusza

Я хочу о тебе думать –
  я думаю о тебе.
Я не хочу о тебе думать –
  Я думаю о тебе.
Я хочу о другом думать –
  я думаю о тебе.
Я не хочу ни о чём думать –
  я думаю о тебе.

(Eduardas Mieželaitis litván költő verse, én ebben az orosz változatban ismerem.)

*

Tíz éve halt meg Máté. Hat héttel utána írtam ezt a bejegyzést.

Szerző: rás  2024.10.30. 00:01 3 komment

"A megformálás eleven, lelkileg közömbös kézzelfoghatóságában gyönyörűséget talál a polgári érzésű tömeg, de a lázas, korláttalan fiatalságot csak a problémák kötik le: és Aschenbach a problémák embere volt egykor, és korláttalan, mint akármelyik ifjú. A szellemet szolgálta, rablógazdálkodást űzött a megismeréssel, vetőmagot őrölt, titkokat vetélt el, a tehetséget gyanúba fogta, elárulta a művészetet - mi több, mialatt művei szórakoztatást, fölemelő és elevenítő hatást keltettek a hittel élvezőkben, azalatt a fiatal művész a húszesztendősöket megdöbbentette cinizmusával, ahogyan a művészetnek, magának a művészmesterségnek is kétséges voltáról beszélt."

*

"A magányban némán szemlélődőnek megfigyelései elmosódottabbak s mégis élesebbek, mint a társas emberéi, gondolatai súlyosabbak, különösebbek, és mindig van bennük leheletnyi bú. Képek, benyomások, amelyeket egy pillantással, nevetéssel, egy eszmecserével könnyedén el lehetne intézni, mértéken felül foglalkoztatják, elmélyülnek a hallgatásban, jelentőséget kapnak, élmény, kaland, érzés lesz belőlük. Magány termi az eredetiséget, a merészen, meghökkentően szépet, a költeményt. Ámde a magány termi a fonákot, az aránytalant, az abszurdot és a tilalmat is. Így még most is nyugtalanították utasunk kedélyét az ideutazás tüneményei, a szörnyű, vén piperkőc, ahogy a "babájáról" fecsegett, a tilosban cserkésző, bérét elszalasztó gondolás. Bár gondolkodásra voltaképp nem adtak okot, értelmét nem vették igénybe, mégis úgy érezte, hogy gyökeresen elütnek a természettől, és éppen ennél az ellentmondásnál fogva nyugtalanítók. Közben pillantásával üdvözölte a tengert, és örült annak a tudatnak, hogy Velence oly könnyen elérhető közelségben van."

Fürdök a mondatokban, Thomas Mannt olvasni ünnep, hedonista élvezet. Ezt a novelláját se először olvasom, természetesen, de az újraolvasásban az a jó, hogy az ember mindig valami másra, "újra" figyel fel. Emlékeimben elsősorban persze a Tadzio kaland ragadt meg; szerintem volt olyan is, hogy átugrottam az első húsz-huszonöt oldalt Most szinte minden mondatot kétszer olvasok el, élvezem a befutott művész és közmegbecsülésnek örvendő, öntudatos polgár ironikus leírását, a környezetül szolgáló, néha a pillanatnyi percepció torzító tükrében ábrázolt epizódszereplőket. És még az egyharmadánál se tartok...

Szerző: rás  2024.10.06. 14:45 1 komment

Címkék: irodalom Thomas Mann

Tegnap mintegy véletlenül kiderült, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója - ez nagyjából olyan tisztség, mint az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának lenni (na, jó, vicceltem; mutatis mutandis -, aki ráadásul az Orbán (Viktor)-rendszer legfőbb káderképzőjének, az MCC-nek is a főnöke, buta. Teljesen mindegy, hogy Orbán Balázs valójában mit gondol az orosz-ukrán háborúról vagy 1956-ról vagy általában háborúról vagy a fegyveres honvédelem, ellenállás értelméről, mindegy, hogy a szavai mennyire a gondolatait fejezik ki, amit mondott, az szimpla butaság. Megesik, hogy az ember hülyeségeket mond, mert fáradt, mert előző este sokat ivott, vagy valójában a csalfa/kívánatos szeretőjén jár az esze, de utána, amikor figyelmeztetik, gyorsan, pironkodva (elsőre azt írtam, hogy pitonkodva, Freud) viszaszívja, bocsánatot kér, és közli, hogy pár pillanatra Gyurcsány vagy/és Magyar kerítette hatalmába a súgógépet.

Nem akarom, hogy a fenti szóömlenyben elsikkadjon a mondanivaló: Orbán Balázs buta. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ez az ember - legalábbis e sorok írásakor még - a világstratégiában gondolkodó magyar miniszterelnök tanácsadója. Mármost felmerül a kérdés: O. Viktor látomása a világrendszerváltásról, benne Magyarország jövőjéről (legalább részben) O. Balázstól származik, vagy inkább arról van szó, hogy O. B. azért kerülhetett erre a - képességeit jóval meghaladó - posztra, mert fenntartás nélkül megismétli O. V. gondolatait. (És közben azért mond sajátot is, mint ez a tegnapi Zelenszkijes-56-os hagymáz.)

O. V. és O. B. az utóbbi időben sokszor és hangsúlyosan beszél arról, hogy a világot blokkosodás fenyegeti, ebből Magyarországnak ki kell maradnia, és ennek legfőbb eszköze a gazdasági semlegesség. Na most: a helyzet az, hogy a blokkosodás - újrablokkosodás - már végbement, és Magyarország NATO- és EU-tagsága révén az egyik - a nyugati - blokk része. Az - egyelőre csak gazdaságilag hangsúlyozott - semlegességnek csak úgy van értelme, ha Orbán Viktor eldöntötte, valami módon kivezeti Magyarországot ebből a blokkból. Ez a cél értelmet ad nemcsak az egyre erősebb orosz és kínai kapcsolatnak, hanem az EU-ban ismétlődő magyar külpolitikai vétóknak, valamint annak a látszólag értelmetlen makacsságnak, amivel az Orbán-kormány fenntartja a "brüsszeli" magyar pénzek befagyasztását. Ez utóbbira a családi, haveri korrupció, síbolás lehetőségének fenntartása kevés magyarázat. De ha végleg befagynak az EU-s pénzek, ha a magyar vétó - a "magyar érdekeket védő" álláspont - egyre többször válik megkerülhetővé, akkor a ma még EU-párti magyar közvélemény előtt - és a rogáni propaganda minden eszközének bevetésével - már a siker reményében vethető fel a Huxit, az EU-ból való kilépés, "a magyar szuverenitás visszaszerzése".

Csakhogy: az elmúlt évtizedekben a magyar gazdaság a német függvényévé vált. A kínai akkugyárak magyarországi telepítése is - túl egy téves iparpolitikai koncepción - elsősorban a német autógyárakat szolgálja. Én az EU-t a globális kapitalizmus egyik szervezeti formájának, eszközének tartom, tehát számomra ideológiai, politikai rendszerellenfél, de Magyarország számára (is) a belátható jövőben (a kommunizmus győzelméig) megkerülhetetlen realitás.

A blokkon kívüliség célja (illúziója?) a rendszerváltás után gyorsan elillant, Magyarország 1999-ben a NATO, öt évvel később meg az EU tagja lett. Önként és dalolva. A baloldal néhány marginalizálódott képviselőjén kívül csak Csurka István és "nemzeti, szocialista" MIÉP-je lépett fel ez ellen.

A legnagyobb közhelyek egyike, hogy "a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni". Persze meg lehet próbálni, csak éppen a kerék könyörtelenül átgázol a próbálkozón (vö. "nem vak ez a ló, hanem bátor").

Szerző: rás  2024.09.27. 11:48 10 komment

Címkék: Orbán Viktor semlegesség Orbán Balázs

süti beállítások módosítása