Mostanában ritkábban sétálok, inkább úszni járok, most talán ezért is esett különösen jól az Ördög-árok mentén megtett, Pasarét – Nyék – Hűvösvölgy (Hűvösvölgyi út – Pasaréti út – Páfrány utca – erdő) útvonal.

Az első nagy élmény, hogy a kétnapi esőzés után víz folyt a „normál időkben” egyébként száraz, szemétlerakóhelyhez hasonlatos Ördög-árokban. Pedig hát, ha úgy vesszük, a Duna mellett ez Buda „fő folyója” (jó, persze, hülyéskedem). Ami viszont tény: gyakran sétálok arra, ahol az egykori katonai Akadémia előtt, a Hidász utcánál egy hatalmas csatornagyűrűben a föld alá bújik az Ördög-árok, de nem emlékszem, mikor láttam benne utoljára vizet. Sebesen folyó vizet – igaz, petpalackokat görgető (dinnyehéjat majd a Duna), piszkossárga vizet. Sétám utolsó szakaszán, a Hűvösvölgy előtti erdőben viszont már igazi erdei patakká lett – illetve hát volt, mert hiszen ez a „felső” szakasz, ebből lesz aztán lejjebb szennyvíz.

Vicc a múlt századból: Nicolae Ceausescu vidékre látogat, s egy faluban szóba elegyedik a parasztokkal.

– Hogy vagyunk, hogy vagyunk – tréfálkozott Ceausescu.

– Jól vagyunk, jól vagyunk – tréfálkoztak a parasztok.

Ez jutott eszembe a „nap híréről”, hogy ugyanis Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedélyes „Helló, diktátor!”-ral köszöntötte a rigai EU-csúcson Orbán Viktort – ahogy állítólag régóta teszi. Pedig a helyzet egyáltalán nem vicces. Azt jelenti, hogy európai partnereink tudják, kicsoda és mit csinál idehaza Orbán Viktor, de különösebben nem izgatják magukat miatta. Végül is minden társaságban van egy fura, a normákat látványosan nem tisztelő alak, de hát valahogy úgy alakult, hogy ő is hozzánk tartozik…

"Akkoriban, a nagy háború előtt, amikor azok az események történtek, amelyekről e lapokon szó esik, még nem volt teljesen mindegy, hogy egy ember él-e vagy meghalt. Hogyha valaki a halandók sorából kihullt, nem lépett azonnal egy másik a helyére, hogy a halottat elfeledtesse, hanem helyén hézag maradt, és pusztulásának közeli és távoli tanúi elnémultak, valahányszor ezt a hézagot látták. Ha a tűz az utca során porrá égetett egy házat, az égés helye még sokáig üres maradt. Mert a kőművesek lassan dolgoztak és megfontoltan, és a közeli szomszédok éppen úgy, mint a véletlenül arra járók, emlékeztek még, ha az üres helyet megpillantották, az eltűnt ház formájára és falaira. Így volt ez akkoriban! Mindennek, ami nőtt, sok idő kellett a növéshez. És mindennek, ami elpusztult, sok idő kellett, hogy elfeledjék. De minden, ami egyszer megvolt, hátrahagyta a maga nyomait, és az emberek abban az időben emlékeikből éltek, mint ahogy ma abból a képességünkből élünk, hogy gyorsan és nyomatékosan el tudunk felejteni mindent." (Boldizsár Iván ford.)

*

(Joseph Roth regénye 1932-ben jelent meg.)

– Anya, mennyi pénzed van?

– Miért kérded?

– Szeretnék egy Barbie babát. Háromezer forint.

Elővettem a pénztárcámat, és megmutattam a lányomnak, hogy épp háromezer forintunk van. És elmondtam neki, hogy megvehetjük a babát, de akkor a következő két hétben nem veszünk tejet, kenyeret. Mondta, hogy akkor inkább ne. És azóta ha valamit szeretne, mindig megkérdi, hogy arra dologra van-e pénzünk.

Egy negyvenes szőke asszony meséli a kis történetet. Egy keserűen fáradt arcú roma nő replikázik:

– De ha a buszmegállóban látja, hogy a másiknak mi van, milyen édességet eszik, akkor nehéz azt mondani, hogy „nem”…

A tanácstalan kijelentés – költői kérdésként – a levegőben marad, a jelenlévőknek nincs rá jó válaszuk. Toldon, e többségében roma lakosságú, bihari zsákfaluban vagyunk – egy szegregátumban – az Igazgyöngy Alapítvány asszonyklubjában. A gyereknevelésről szóló sorozatban ma a 7-8 évesekről, az ő speciális problémáikról van szó: iskolába lépés, ami az óvodához képest óriási váltás, rendet, fegyelmet kíván. A beszélgetést vezető Ancsa szóba hozza az ebben a korban már kialakuló-kialakítandó felelősségtudatot – ebből aztán némi vita alakul ki, hogy például rá lehet-e bízni egy nyolcéves gyerekre a kistestvérét. A roma asszonyok egy részének álláspontját jól tükrözik a magukkal hozott csecsemők, kis gyermekek… Vissza az iskolához: le kéne ülni a gyerekkel tanulni, de hát gyakran a szülő nem is érti, mit tanul elsős-másodikos gyereke.

A falusi művelődési ház igencsak puritán nagytermében egy órán át igazi klubhangulat uralkodik, Ancsa időnként csendet, nagyobb figyelmet kér az éppen a „hivatalos” témáról hozzászóló számára, de hát a húszegynéhány asszony, plusz két férfi(!) meg az öt-hat gyerek természetesen másról is beszélget egymással. Van, akit nyilvánvalóan nem is nagyon érdekel, ami elhangzik, talán nem is érti, de eljött, mert a szomszéd is itt van, s mert legalább ennyit elvárnak tőle a klubfoglalkozás után kezdődő élelmiszerosztás (liszt, cukor, olaj, bab, száraztészta, májkrémkonzerv) fejében.

(Ott voltam másfél napot, és szándékaim szerint leszek is még.)

Igazgyöngy Alapítvány

A nyomor széle blog

Bécsi barátunk írta ma reggel:

mar hetek ota törtenik naponta valami a 2.vilaghaboru vegenek 70. evforduloja alkalmabol, ami egyben a fasizmustol valo megszabadulas es ausztria felszabadulasanak az ünnepe.
kiallitasok, koncertek, dokumentacio stb. nehez tema, mert ausztria tettes is volt, nem csak aldozat. de evvel szembe kellett es kell nezni.
tegnap csucs: az allamelnök delelött megkoszoruzta a szovjet katonai emlekmüvet, ami a becsben elesett 18 ezer(!) szovjet katonanak allit központi emleket (mert ezen kivül minden temetöben es mashol is van külön szovjet sarok). a koszoruzason együtt ott voltak a diplomatak a volt SZUbol, orosz, ukran, azeri stb mind együtt.
este pedig a heldenplatzon, ahol 1938-ban hitler ünnepeltette magat, az "öröm koncertje"; a becsi szimfonikusok, sztardirigens stb, persze a IX.szimfonia, hala a technikanak ma mar remek akusztikaval - mert ugy 15 eve meg visszhangos volt az ilyesmi. egy 87 eves neni beszelt, 1944 dec 24-iken lefejeztek(!) az edeanyjat, mert 2 dezertör wehrmacht-katonat (rokon gyerekeket) bujtatott.
erthetetlen, hogy ma is vannak nacikkal kacerkodok, rasszistak stb.

A hírmagyarázók többsége szerint Orbán egyszerűen a Jobbik szavazóit akarja elszipkázni a halálbüntetés felvetésével, valójában tisztában van vele, hogy a nemzetközi szerződések, kötelezettségek ezt lehetetlenné teszik. Ugyanezt a célt szolgálja az idegenellenesség felszítása, menekültek, "megélhetési bevándorlók" és terroristák fogalmi összemosása. Szerintem hatását tekintve lényeges különbség van a kettő között, és ez nagyon visszaüthet OV-re és a Fideszre. Mondjuk, mindkettőre vevő a magyar társadalom többsége, tehát könnyen lehet velük szavazatokat szerezni. Míg azonban a "megélhetési bevándorlók" elleni harc kimerülhet szavakban, látszatintézkedésekben, a halálbüntetéssel más a helyzet. Egy rövid ideig imponálhat, hogy lám, Orbán ebben a kérdésben is hajlandó felvenni a harcot a "68-as", liberálbolsi EU-val, de amikor kiderül, hogy mégse vezeti be, akkor világos lesz, hogy csak dumál, és mégis a Jobbik az, amelyikről hihető, hogy megteszi, tehát a "családját, munkahelyét, hazáját féltő" magyar rá fog szavazni. A Fideszből is.

Olyan mondatokban, mint például:

„Egyszer csak halálos vágyódás fogta el, olyan vágyódás, amilyent csak egészen fiatalon ismert, de ez reflektáltabb és égetőbb vágy volt: mert ifjúkorának a vágyódása után vágyódott olyan élesen, hogy fel kellett kiáltania.”

Vagy:

„[R]ossz volt a lelkiismeretem a két Ulpiusszal szemben. Úgy éreztem, hogy becsapom őket. Mert ami nekik természetes szabadság volt, nekem nehéz, görcsös lázadás. Túlságosan is polgár vagyok, és túlságosan annak neveltek otthon… Nekem nagy lélegzetet kellett vennem, és nagy elhatározásomba került, hogy a cigarettahamut a földre szórjam; a két Ulpius nem is tudta másképp elképzelni. Ha néha hősiesen rászántam magam, hogy Tamással együtt iskolát kerüljek, egész nap gyomorgörcseim voltak. Nekem olyan a természetem, hogy reggel korán felébredek, és éjszaka álmos vagyok, délben és vacsoraidőben vagyok a legéhesebb, szeretek tányérból enni, és nem szeretem a tésztával kezdeni, szeretem a rendet, és kimondhatatlanul félek a rendőröktől. Ezeket a tulajdonságaimat, egész rendszerető és lelkiismeretes polgári lényemet titkolnom kellett Ulpiusék előtt. Ők ugyan tudtak róla, meg is volt a véleményük, de finomak voltak, és nem szóltak, nagylelkűen elnéztek másfelé, ha a rendesség vagy a takarékosság olykor-olykor kitört belőlem.”

Vagy:

„Nem szeretem az olyan embereket, akik nem olyanok, mint más ember. Más ember is elég undorító. Hát még az, aki nem olyan.”

Az Utas és holdvilágot olvasom, Szerb Antal regényét, harmadszor vagy negyedszer. Nem tudom, a fiatalabbaknak jelent-e még valamit, az én korosztályom számára tinédzser korunktól (de legkésőbb húszas éveinktől) kultuszkönyv volt (mint, mondjuk, A Mester és Margarita vagy a Svejk) – és az is maradt. Nosztalgia a kamaszkor és legfőképp a kamaszkori barátságok után, Itália csodája; humor, érzelem és filozófia lebegő összefonódása…

Most azért vettem elő, mert a múlt heti Élet és Irodalomban összeállítást olvastam a regény amerikai fogadtatásáról, abból az alkalomból, hogy oda most érkezett meg, és gusztust kaptam. Legutóbb majd egy évtizede, egy toscanai-umbriai utazásra – s elsőrendűen Gubbióba – vittem magammal.

Tulajdonképpen minden jó könyvet többször is el kéne olvasni. Hogy Szerb Antalnál maradjunk, persze A Pendragon legendát…

*

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,

"Nemzeti konzultáció" a demagógia, a cinizmus és az idegengyűlölet jegyében

Ekkora gecit még nem hordott hátán a föld.

*

Az Örülünk Vincent blog nemzeti konzultációja

Az újságok, tévék csak két-három mondatot/20-30 másodpercet idéztek Orbán miskolci Habony-dumájából. Érdemes végignézni az Index videóját a gátlástalan hazudozás, demagógia felsőfokáról: