Ha egy nap késéssel is, de a Magyar Nemzet megemlékezett Lenin születésének 143. évfordulójáról: a lap vezércikkben tett hitet az egypártrendszer mellett.

"Ahol demokrácia van, meg jólét, ott egy párt is bőven elegendő, a pártosodás – miként 1989-ben is – a bomlás biztos jele" - írja a lap főmunkatársa, Ugró Miklós. Az alapvetés itt olvasható.

(Na, most majd megint kapok Szó-szórótól.)

*"Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog" (Majakovszkij)

... avagy egy budapesti délután

Utazom a 6-os villamoson, Hetényi Zsuzsának az orosz-zsidó irodalomról szóló nagyon érdekes könyvét olvasom (Örvényben); a könyvből arra riadok fel, hogy valaki beszél hozzám: egy középkorú, fáradt arcú nő Fedél nélkült kínál, 200-ért veszek tőle. Könyvet becsukom, a hajléktalanújságot olvasom, interjú Udvarhelyi Tesszával, A Város Mindenkié csoport tagjával, aki jelenleg környezetpszichológiát tanuló, PhD-jét író doktorandusz - New Yorkban. Azt mondja (a többi között): "Most a város [Budapest] elsősorban azoké, akiknek sok pénze és hatalma van. Azok pedig csak éppen hogy meg vannak benne tűrve, akik szegények, elesettek, idősek, fizikai vagy egyéb fogyatékosságuk van, esetleg cigány magyarok."

A másfél órás előadás végén lemegy a függöny, a zsúfolásig telt Nemzeti Színházban (hál' istennek megint sok fiatal is) néma csend, nincs taps, aztán az emberek lassan elkezdenek kikászálódni. Kell néhány perc, míg meg tudunk szólalni.

Peter Weiss 1965-ben írt A vizsgálat című - műfaji megjelölése szerint - oratóriumának rövidített, felolvasószínházi változatát láttuk a magyar holokauszt emléknapján. 1963-66-ban zajlott Frankfurtban az auschwitzi haláltábor személyzetéből huszonkét beosztott parancsnok, őr, orvos SS-tiszt stb. pere. Weiss - akiről a magyar wikipedián nincs szócikk, ezért az angolt linkelem - végigülte a tárgyalásokat, és a per jegyzőkönyvéből írt drámát, amelyet egyazon napon 14 német színház valamint az angol Royal Shakespeare Company mutatott be. A frankfurti per - és a hatalmas botrányt kiváltó A vizsgálat - mérföldkő volt a (nyugat)német társadalom háború utáni eszmélésében, önismeretében, hozzájárulva egyúttal a "68-as nemzedék" formálódásához is. Nem elsősorban a perben és a darabban elhangzó borzalmak miatt, hanem annak az önáltató mítosznak a lerombolásával, hogy azért, ami történt, egyedül Hitler és a náci vezetők szűk köre felelős, mindenki más csak "parancsra cselekedett", és a német társadalom - "az emberek" - nem tudott a táborokról, emberek millióinak megsemmisítéséről.

A mai budapesti előadás - a többi között Alföldi Róbert, Básti Juli, Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Máté Gábor, Molnár Piroska, Nagy Zsolt közreműködésével - valójában demonstráció volt, rólunk szólt: tiltakozás a nácizmus, a gyűlölet újbóli megjelenése, s benne a tudatlanságon és az önfelmentő felejtésen alapuló holokauszttagadás ellen.

Némileg sarkítva azt mondanám, hogy TGM valamifajta vetésforgóban működik. Egyik héten a hozzám hasonlóan műveletlen, szűkagyú, közönséges halandó számára követhetetlen (és nagyon hosszú!) elméleti cikkeket ír; a másik héten - elsősorban tüntetések, politikai gyűlések alkalmával - végiggondolatlan ötletsziporkákat, ad hoc, vagdalkozó reflexiókat ereszt el; a harmadikon pedig hihetetlen pontossággal elemzi a magyar társadalom, politika és közgondolkodás alapvető kérdéseit. Most a harmadik héten vagyunk, és TGM az Élet és Irodalomban Az ellenzék tévútja címen írt alapvető fontosságú cikket. Nem először buzdítom ismerőseimet, olvasóimat az És (meg a Magyar Narancs) előfizetésére, hiszen online is csak előfizetők olvashatják a lap írásait, ezért most tiszta lelkiismerettel és  ha tetszik, reklámjelleggel idézek (lopok) bővebben a hangsúlyozott jogvédelem alatt álló cikkből.

"Szerencsétlenségükre azonban én évekig éltem Magyarországon, dolgoztam a magyar bírósági rendszerben, évtizedekig tanulmányoztam a magyar jogot, és kiismerem magamat a magyar jogi nyelvezetben. Ez az oka annak, hogy elég komolyan vesznek ahhoz, hogy megtámadjanak. Amióta elkezdtem Magyarországról írni, a gyűlöletmailek hegyeit kaptam, megtámadtak nem egyetemi és egyetemi szintű bírálattal, és annyi életveszélyes fenyegetést kaptam, hogy biztonságiakra van szükségem, ha elmegyek Budapestre. De nem veszem ezt személyes sértésnek. Csak történetesen az útjában állok annak, amit a Fidesz akar. Könyörtelenek és hajthatatlanok – de nem buták."

Kim Lane Scheppele válasza Gulyás Gergelynek (a teljes szöveg magyar fordítása)

Tudom, hogy a tanácsköztársasági bejegyzésem után ezzel magamra húzom a "komcsiság", sőt az egykori nevetséges "Forradalmi Ifjúsági Napok" felélesztésének vádját, de akkor is megismétlem az egy évvel ezelőtti bejegyzésemet.

„Április 4-ről szóljon az ének!”

***

Ez itt most nem akar objektív történelmi elemzésnek látszani. Bár...

Április 4-e 1950-től lett hivatalosan a Magyar Népköztársaság legnagyobb ünnepe; az április 2-i keltezésű 10. sz. törvényerejű rendelet nem csak a felszabadulás ünnepévé, hanem a „megbonthatatlan szovjet-magyar barátság” napjává is tette. Április 4-e – és az április 4-ikék – történetéről részletesebben lásd a Múlt-Kor történelmi portál cikkét

Tudom, az újlipótvárosi  "hivatásos rettegők", a "komcsi liberálisok", a világuralomra törő tudjukkik (meg a buzik) nemzetközi aknamunkája eredményeként, de tény, hogy világszerte egyre inkább mint valami bűzölgő trágyadombra néznek Orbán Viktor Magyarországára. Nem jó érzés annak sem (nekem), aki ugyan utálja és megveti ezt a társaságot, de magyarnak tartja magát, és ráadásul itt él, más választása nincs is, s ha lenne, akkor se biztos, hogy elmenne...

Két apropója is van ennek a bejegyzésnek. Az egyik osztrák és német színházi emberek felhívása az "Európa rothadó gócává váló" Magyarország "felszabadítására". Az eredeti szöveg itt.

A másik: egy – amúgy rendszerint józan kalkulációkra alapozó – barátom zaklatott kijelentése, hogy ha a baloldal nem fog össze a jövő évi választásokra, jönnek a fasiszták. Visszakérdezésre nagyjából világossá vált, hogy a rohamosan "jobbikosodó" Fideszre gondol.

Az első reakcióm mindkettőre az volt, hogy ez azért túlzás. Aztán elgondolkodtam. És arra jutottam, hogy komolyan kell venni a fasizmust mint alternatívát (feltéve, hogy azt nem azonosítjuk a koncentrációs táborokkal, Auschwitzcal).

- mondja Csepeli György.

Hat napot két kellemes kultúrországban - Ausztriában és Csehországban töltöttem -, a jó közérzethez persze a hírnélküliség is hozzájárult. Ma este hazaérkeztem, elkezdtem feldolgozni a hírleveleket, és rögtön belebotlottam ebbe az interjúba, amely persze semmi újdonságot nem tartalmaz.