A Magyar Narancs legújabb számában elemzést közöl Csoóri Sándor egy verséről (Sáros a szívünk)*, s a cikk ezzel fejeződik be: „Csoóri nagy erejű időskori költészete a mai magyar líra egyik legimpozánsabb fejleménye."

Na és?

A MaNcs politikailag elkötelezetten liberális, kulturálisan az új, az ifjúsági, az avantgárd meg a pop irányzatok felé nyitott hetilap. Csoóri pedig... egyik sem.

Nem vagyok irodalomtörténész, sem kritikus, ritkán olvasok verseket (bármit hazudok is magamról a blogban), nem is értek hozzájuk; Csoóri sose tartozott kedvenceim közé, de tudomásul vettem, hogy vannak, akik a 60-es évek óta az „élő legnagyobbak" közé sorolják. Erről a versről azt gondolom, hogy jó, de semmi különös.

A vers egyébként az 1999-ben elhunyt Kiss Ferenc temetésére íródott, bár ez se lehet egészen biztos, hiszen először 2008 májusában jelent meg a (Csoóri által alapított) Hitelben. Rögvest adódik hát a kérdés, hogy kerül egy erről szóló kritika a 2009. január 8-i Narancsba, ráadásul a tárcarovatban (?) - ilyen se volt eddig.

Kitérő(?): Csoóri Sándor egy hónappal ezelőtt megkapta a Prima Primissima-díjat. Erről nincs szó a MaNcs mostani cikkében (annak idején közölték a díjazottak listáját), mint ahogy Csoóri akkor elmondott rövid - a világ szellemi katasztrófájáról szóló, Magyarországon pedig új rendszerváltást sürgető - beszéde is csak a Heti Válaszban olvasható.

Múltba révedés: a 70-es évek végétől Csoóri az úgynevezett (s akkor még a liberális „demokratikus" ellenzékkel együttműködő) népi ellenzék egyik vezéralakja volt, az MDF egyik alapítója (akit megkülönböztetett tapintattal kezelt a „diktatúra" is). Óriási megdöbbenést keltett, amikor 1990 szeptemberében a Hitelben megjelent Nappali hold c. esszéjében ő is rátért a zsidózás Csurka által feltört útjára. S ahogy az elmúlt húsz évben a liberális, baloldali sajtóban nem jelent meg elemzés Csurka drámáiról, úgy (a Magyarok Világszövetsége elnökeként is politikai figurává váló) Csoóri költészetéről se nagyon (legalábbis az én ismereteim és emlékezetem szerint).

Vissza a mába: továbbra se szeretem Csoórit, nem érdekelnek a versei se, de örülök a Magyar Narancs cikkének. A liberális hetilap nyilvánvaló gesztust tett; úgy csinált, mintha ez egy normális közélettel, normális kulturális élettel rendelkező, normális ország lenne, ahol egy vers - vers, ahol egy költő - költő, és egy verskritika - verskritika.

(De ez egyelőre nem az az ország.)

* A MaNcs honlapján egyelőre csak a vers olvasható, a kritika nem.