Sétálok a Belvárosban, és egyszercsak egy házon egy méretes Horthy-képet látok. Persze. Miért is ne, ez már hozzátartozik napjaink Magyarországához, akár tetszik nekem, akár nem. (Egyébként nem tetszik.) Közelebb menve kiderül, hogy Észak-Erdély visszacsatolásának évfordulóját hirdető plakát a kép, és már keresem, hogy milyen hazafias, nemzeti szervezet székháza előtt vagyok. Hosszú másodpercekig tart, amíg rájövök - észreveszem a táblát -, hogy ez a Centrális Galéria, a Közép-Európai Egyetemen (CEU) működő Nyílt Társadalom Alapítvány (OSA) kiállítóhelye. Szóval, akkor nem ünneplés, hanem kiállítás.
Meglepődésemet, értetlenkedő téblábolásomat azért írtam le, mert érzésem szerint sok látogatót, akinek semmit nem mond a CEU vagy az OSA vagy a galéria neve, a Horthy-kép és az Erdély meg a "visszacsatolás" varázsige csábít be a kiállításra. Legalábbis erről tanúskodik a vendégkönyv, amelyben egymást érik a lelkes beírások arról, hogy "Végre!", csakhogy végre beszélünk a magyar történelemnek erről a dicsőséges eseményéről, meg arról, hogy mennyire lelkesítő, mennyire hazafias szívet dobogtató, amit itt láttak. Attól tartok, nem értették, hogy mit láttak. Nem értik, hogy mi történt. Így aztán azt sem igazán érthetik, hogy ma mi történik, mi történhet, és mi nem. (De hát ezt a szélsőjobboldali vagy egyszerűen csak naiv, ködfaló vagy szimplán ostoba kiadványokból, honlapokról is tudjuk.)
Lehet, hogy ez így természetes, így van rendjén (szerintem nem), hiszen - a waterloói csatamezőn tébláboló Fabrizio del Dongóhoz hasonlóan - akkor se értették az emberek, hogy mi történik körülöttük, velük. A kiállítás talán legdöbbenetesebb dokumentuma ez a fénykép (elnézést a minőségért, mobillal fotóztam le): a kézdivásárhelyi ünnepségen a horogkeresztes (!) zászló előtt a helyi rabbi beszél. (Aligha érte meg a háború végét.)
A vendégkönyvbe író egyik látogató - akinek egyébként tetszett a kiállítás - azt kifogásolta, hogy az eseménytörténetet ismertető tabló miért hozza összefüggésbe Észak-Erdély visszacsatolását a világháborúval, annak kimenetelével, ily módon a "győztesek szempontjait" érvényesítve (?!). Aki ezt mondja, az nem fogja fel - vagy egyszerűen nem tudja -, hogy közvetlen kapcsolat van aközött, hogy Hitlertől (és Mussolinitől) kaptuk vissza (már megint ez a többes szám első személy!) a Felvidék és Erdély egy részét (meg a Kárpátalját, s Bácskát), illetve például aközött, hogy a Don-kanyarnál (a magyar határtól 2000 kilométerre) megsemmisül egy kétszázezres magyar hadsereg. A kiállításon egyébként látható két oldal Radnóti Miklós naplójából, aki első munkaszolgálatát éppen Észak-Erdélyben, Veresmart környékén töltötte 1940. szeptember 9-től.
Csak a rend kedvéért: az 1940. augusztus 30-án született második bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, benne a Székelyfölddel.
Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül 400 ezer magyar maradt.
Szóval. A kissé amatőr módon megrendezett kiállítás két tablón elmondja a történelmi tényeket, majd inkább csak illusztrál, fényképekkel, újságcikkrészletekkel, néhány dokumentummásolattal, emléktárgyakkal mutatja be mindenekelőtt azt a lelkesedést, amellyel az erdélyi magyarok fogadták bevonuló katonáinkat (nem érzem enyéimnek őket, nem is éltem akkor, de mégiscsak jogos az első személy, hiszen magyarként ez az én történelmem is). S persze (írott) szó - újságcikk, hivatalos feljegyzés - van arról is, hogy mekkora a csalódás, az elkeseredés a Dél-Erdélyben, román fennhatóság alatt maradt magyarok körében. No meg a románok körében. A kiállítást ugyanis - ezt már itthon, az internetről, a Galéria honlapjáról tudom meg - magyar és román történészek együttműködésével rendezték, „távolságot tartva a nacionalista propagandától”.
Amatőrnek minősítettem a kiállításrendezést, mert például a legnagyobb helyet egy fakalitka-installáció foglalja el, amelynek három falára 20 perces csúszással ugyanazt a 80 perces dokumentumfilmet vetítik, de úgy van megoldva, hogy egyszerre összesen hatan(!) nézhetik. Nem is fértem hozzá, így a NAVA site-ján található régi filmhíradó-részletekkel vigasztalódtam. Beágyazni nem tudtam, de itt a link.
A témához kapcsolódó korábbi bejegyzések:
Utolsó kommentek