"Egy olyan országban, ahol a munkatermelékenység a nyugat-európai szintnek 66 százaléka, a munkabérek viszont a nyugat-európai szintnek csak 22 százalékát teszik ki, nevetséges az az érvelés, hogy a dolgozók túl sok bért és szociális juttatást kapnak...
Nézzünk még néhány összehasonlító adatot! Például a béreket. A listavezető Luxemburgban a minimálbérnek megfelelő összeg 1758 euró, Hollandiában 1424, Franciaországban 1365, Görögországban 863, Spanyolországban és Szlovéniában 748, Horvátországban 381, Lengyelországban 349, Csehországban 319, Szlovákiában 317, Magyarországon 281 euró. Ennél csak Romániában (157) és Bulgáriában (123) kevesebb...
Ami a magyarországi megélhetési költségeket illeti: ezek (talán a szolgáltatószektor kivételével) már nem jelentősen kisebbek, mint a nyugateurópaiak. Az EU átlagánál még alacsonyabbak az áraink, de az energiaárak már jócskán túlszárnyalták azokat. (A háztartási gázár esetében – vásárlóerő-paritáson számolva – sikerült „dobogós helyre” felkúszni.)
Ehhez képest a háztartások éves jövedelme az OECD-országokban átlagosan 22 300 dollár, míg Magyarországon ennek a fele. Ehhez az OECD-országokban átlagosan 1740 órát kell dolgozni, Magyarországon csaknem kétezer órát. A termelékenységi mutatót a hazai kis- és középvállalkozások „húzzák le”, és az itt termelő multik korrigálják valamelyest. Az elaprózott kis- és középvállalkozási szektor nem tud hatékonyan működni, nincs elegendő forrása a fejlesztésekre, rosszak a munkakörülmények, alacsonyak a bérek. Rontja a versenyképességet az alacsony foglalkoztatási ráta is..."

A fentebb idézett mondatok Bonifert Mária cikkéből valók, a teljes írás itt olvasható.

(Már tegnap be akartam linkelni az oldalsáv ajánlójába, de valami baj történt, a linkfal beragadt, módosíthatatlan - legalábbis az én IT-tudásommal.)