A hajléktalanság problémájának megoldását sürgette vasárnapi Úrangyala-imádságában Ferenc pápa.

A pápai palota egyik ablakából a Szent Péter téren összegyűlt hívek tízezreihez intézve szavait a katolikus egyházfő felszólította a hatóságokat és a népjóléti szervezeteket, tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy minden családnak legyen saját otthona.

 „Oly sok család van fedél nélkül, részint mert sosem volt nekik, részint mert a legkülönbözőbb okokból elvesztették. Márpedig család és otthon együtt jár! Nagyon nehéz úgy boldogulni egy családdal, hogy nincs hol lakni” – hangoztatta a pápa.

Ferenc az előre megírt beszédétől eltérve foglalkozott a lakhatás gondjával, miután a téren összegyűlt tömegben meglátta a gazdasági megszorítások ellen tiltakozó Forconi (Vasvillák) mozgalom egy molinókkal tüntető csoportját.

Az egyházfő fel is olvasta az egyik transzparens szövegét: „A szegények nem várhatnak”, megjegyezve, hogy „ez szép”. Minderre a hívek tömege többször is tapssal reagált. Ehhez kapcsolódva kezdett beszélni a fedélnélküliség problémájáról.

A tüntetőket a pápa arra kérte, hogy ne erőszak, hanem párbeszéd útján igyekezzenek érvényt szerezni követeléseiknek. (A „vasvillások” kormányellenes megmozdulásai több alkalommal is erőszakba torkolltak Olaszországban.)

A mozgalom jelen lévő tagjai hitetlenkedve, de túláradó örömmel fogadták, hogy a pápa megszólította őket. „Ő a mi pápánk, a szegények pápája!” – lelkendeztek az ANSA olasz hírügynökség tudósítása szerint.

(forrás: mno.hu)

 

Szerző: rás  2013.12.23. 10:46 2 komment

Címkék: pápa hajléktalanság

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr935705390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.12.23. 19:04:17

@johnnymoore: Meg fogsz lepődni: nem jobb :))
Köszönöm a jókívánságokat.
süti beállítások módosítása