1946. február 1-jén kiáltották ki a (második) Magyar Köztársaságot. Egy 2005-ös országgyűlési határozat a köztársaság emléknapjává nyilvánította ezt a napot. 

A köztársaság kikiáltása 1946-ban egyértelmű elhatárolódást jelentett a múlttól. A törvényjavaslatot a kormánykoalíció nevében a parlamentben előterjesztő Sulyok Dezső kisgazdapárti politikus a többi között a következőt mondta:

 „Az Egyesült Nemzetek bennünk még ma is azt látják, hogy mi voltunk esztelen, lelkiismeretlen és ostoba vezetőink intézkedései folytán az utolsó ország, amely a hitlerizmus mellett kitartott. Hiába mondjuk, hogy mi radikálisan megváltoztunk és a tegnapi félfasiszta vagy fasiszta rendszerű államból demokrata állammá alakultunk át, ezt szavakkal bizonyítani és erősíteni nem elég, ezt tettekkel kell bebizonyítanunk. Egy ilyen cselekedet, amely az egész világ felé félremagyarázhatatlanul dokumentálja a mi demokratikus elszánásunkat, a köztársasági államforma törvénybeiktatása.

Nekünk be kell bizonyítanunk kifelé, a világ felé, hogy a múlt után nemcsak betettük az ajtót, hanem be is falaztuk. Nincs közöttünk senki, aki ha a tisztességes magyar névre igényt tart, a múltat visszakívánná. Nem volt ebben a múltban a magyar nép javára semmi jó, nem volt ebben az ország egyeteme számára semmi értékes, nincs ebben a vonatkozásban – hangsúlyozom: ebben a vonatkozásban – semmi olyan, amit érdemes volna átmenteni a jövőre. Így tehát, amikor a köztársasági államformát ilyen imponáló módon, egyhangú elhatározással iktatjuk törvénybe, elsősorban az Egyesült Nemzetek felé akarunk tettekben megnyilvánuló dokumentumot adni arra vonatkozóan, hogy igenis demokraták vagyunk és nem is akarunk mások lenni, mint demokraták.”

És még egy gondolat Sulyok beszédéből, nevezetesen a Horthy-korszak ideológiai alapjául szolgáló úgynevezett „szegedi gondolattal” kapcsolatban:

„…a szegedi gondolat hamarosan átvette itt a birodalmát, hogy 25 éven keresztül egy olyan rendszert építsen ki, amely nem végződhetett mással, mint azzal a tragédiával, amelynek most mindnyájan áldozatai vagyunk.”

A törvényjavaslat parlamenti vitájában a kommunista párt nevében Rajk László méltatta a törvényjavaslatot; Rajk is meg a szociáldemokrata Kéthly Anna is lelkesült szavakkal beszélt az első Magyar Köztársaságról, az 1918. októberi forradalomról és Károlyi Mihályról.

(Az 1946-os parlamenti vita jegyzőkönyve)

*

És akkor most vegyünk egy nagy lélegzetet, s ha már emléknap, tegyük teljessé az emlékezést. Két hónap se telt el, és a kommunista, szociáldemokrata, parasztpárti Baloldali Blokk nyomására Sulyok Dezsőt 19 társával együtt kizárták a Kisgazdapártból; ezzel kezdődött az első demokratikus magyar választáson abszolút többséget szerző Kisgazdapárt „leszalámizása”, a kommunista hatalomátvétel előkészítése. Újabb másfél év múltán Sulyok Dezsőnek emigrálnia kellett. A szociáldemokrata Kéthly Anna négy évet töltött Rákosi börtönében, a kommunista Rajk Lászlót saját elvtársai akasztották fel 1949-ben.

Érvényteleníti-e vajon mindez visszamenőleg az 1946-ban elhangzott szavakat, az akkori szándékokat, célokat, netán magát a köztársasági gondolatot? Aligha. Ennek bizonyítéka, hogy a rendszerváltás emblematikus pillanata 1989. október 23-a, a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása, és hogy a rendszerváltás közjogi-alkotmányos kereteit kidolgozó politikusok – köztük Antall József, Sólyom László, Tölgyessy Péter, Orbán Viktor – éppen az 1946. évi I. törvényhez nyúltak vissza.

2005. szeptemberében az emléknapra vonatkozó országgyűlési határozat előterjesztője, Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere a többi közt azt hangsúlyozta:

„ A köztársaság azt jelenti, hogy tudjuk, miben áll az egyetértésnek az a minimális eszmei alapja, amely különbözőségeink ellenére egyetlen politikai közösséggé kovácsol bennünket. Ezt a közösséget a demokratikus jogelvek rendszere tartja össze.

A köztársasági eszme kifejezi, hogy egyetlen Magyarország létezik. A köztársasági gondolat magában hordozza a demokratikus politikai kultúra igényét, összekapcsolja a politikai és a civil szférát.

Ez azt jelenti, hogy a politikai hatalom nem hagyhatja figyelmen kívül a társadalomban létező egyéni és csoportos igények sokféleségét. A köztársaság tehát mint respublika a köz társulása, a köztársaság mindannyiunké. A köztársaság a vita és a társadalmi konszenzuskeresés kultúrájának közjogi alapja.”

*

József Attila:  Hazám  (részlet)

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő, dolgozó
nép okos gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mit bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!