"Kasmarin egy másik Szmurov-képet vitt el magával. Nem mindegy, milyet? Hiszen én nem létezem - csupán az ezernyi tükör létezik, amely engem tükröz. Minden egyes ismerőssel tovább nő a hozzám hasonló kísértetek száma. Valahol élnek, valahol sokasodnak. Csak én nem létezem. Viszont Szmurov még sokáig élni fog... És eljön a nap, amikor meghal az utolsó ember, aki emlékszik rám. Az én alakom is elhalványul és meghal az utolsó tanújában annak a bűnténynek, amelyet puszta létemmel elkövettem. lehet, hogy egy velem kapcsolatos esetet, egyszerű anekdotát, továbbad a fiának, vagy az unokájának, és így még egy ideig fel-felbukkan majd a nevem, a kísértetem. Aztán vége." (Szilágyi Mihály ford.)
2015.01.05. 21:20
Szólj hozzá!
Címkék: irodalom Nabokov
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr657045449
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek