"[T]úl sokáig hagytam magam becsapni, saját magam által, túl sokáig nem értettem meg, hogy akármi történt a nagyapámmal és az apámmal, akármint is látták, élték át és élték túl ők maguk, egy adott ponton, ahol az anyanyelv már nem véd meg, amikor idegen nyelven kell valamit bevallani, kimondani, akkor azt kell majd mondanom, hogy ezek az emberek zsidók voltak. Angolul és németül ez azt jelentette, hogy olyan emberektől származom, akiket pusztán a születésük okán meg akartak ölni. S akkor én most miként, a beszélgetés melyik pontján álljak elő azzal, hogy én asszimiláns, nem zsidó zsidó vagyok? Aminthogy az vagyok. Az vagyok, vagy az voltam, mert ez a szöveg átír engem is, s mire a végére érek, nemcsak az apámra, de magamra sem ismerek rá többé. Az ártatlanság korának vége, és akiből csak szöveg maradt, az a nyelvtan foglya lett, az anyanyelve az otthona, amelyen megfogalmazták mindazt, ami boldogtalanná, otthontalanná tette."

Egy apakomplexus rávetítése a Kádár-korra, birkózás a kényszerzsidósággal, holokauszt- és holokauszttúlélés-interpretáció, kétségbeesett kísérlet egy generáció, az emlékezni vagy élni dilemmájának megértésére. (Még csak a felénél tartok.)

  

Szerző: rás  2015.01.10. 16:01 6 komment

Címkék: irodalom holokauszt zsidók György Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr277059067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.01.10. 18:30:06

Apakomplexus - apa-gyűlölet. Melyik a jobb? Vagy a gyűlölet is valamilyen komplexus?

rás · http://ras2.blog.hu 2015.01.10. 20:02:08

@EfPeti: Huhh. Az a probléma, hogy pontatlanul használtam a kifejezést. Most utánanéztem, és ez a pszichoanalitikus felfogásban a gyerekkori túlzott apatekintély - apaimádat - későbbi átvetítését jelenti, a tekintélykeresést a kapcsolatokban. Én a megjegyzésben azt értettem rajta, hogy fiatal korában nagyon ambivalens viszonya volt az apjához, aki otthagyta a családot, és ahogy értelmezem a könyvben írtakat, nagyon akarta szeretni, és nagyon akarta, hogy kölcsönösen megértsék egymást. Ezzel küzd egy sajátos témában, az átéltek, a zsidóság vállalásában vagy nem vállalásában.
Ami a kérdésedet illeti, szokás mondani - és gyakran van így -, hogy a gyűlöletet egy hajszál választja el az imádattól. Tudom, nálad nem ez a helyzet. De a komplexus kifejezés talán azért illik mégis rád, mert számodra is talán egész életedre kiható "élményt" jelentett az apád. (Jó, tudom, ostoba dolog egy blogkommentben pszichoanalízist végezni, bocsánat.)

2015.01.10. 20:42:54

@rás: Furcsa dolog az apa-fia kapcsolat, főleg akkor, ha közben még kisebbségi (etnikumi-faji stb.) problémák is zavarják.
Remélem, hogy egyszer én is megtudom. Ez is elég furcsa, mert ahhoz ismét háromszázhatvan fokos fordulatra lenne szükségem a magánéletben.
És nyugodtan analizálj, szeretem, ha velem foglalkoznak :-)
(Ez persze vicc, hogy élét vegyem a fent leírtaknak.)

rás · http://ras2.blog.hu 2015.01.10. 20:47:17

@EfPeti: Én meg szeretek analizálni, ha nem is ennyire nyilvánosan. :)

rás · http://ras2.blog.hu 2015.01.10. 23:26:45

@EfPeti: Ja, és ha 360 fokot fordulsz, akkor pont ide, a kiindulóponthoz jutsz vissza. Elégedj meg kevesebbel!

2015.01.11. 08:21:44

@rás: Egy kicsit túlpörögtem :)
süti beállítások módosítása