"...nem volt mást megölnie, mint saját magát. És nem bírta megtenni. Az istennek se bírt meghalni. Hogy tehette volna? Hogy mehetett volna el? Itt volt minden, amit utált."

Minden írásműben, legyen az újsághír vagy tudósítás, az utolsó mondat(ok) a legfontosabb(ak). Meg az első(k). A Sabbath színháza utolsó mondatai után most következzék az első bekezdés:

"- Esküvel fogadd, hogy nem baszol másokat, vagy vége a dalnak! - Így hangzott az ultimátum, az észbontóan hihetetlen, abszolút váratlan ultimátum, amelyet az ötvenkét éves kedves intézett könnyek között hatvannégy éves szeretőjéhez, tizenharmadik évfordulóján annak a hihetetlen szemérmetlenséggel zajló barátságnak, amely nem kevésbé hihetetlen módon kettejük titka maradt. és most, amikor apad a hormonfröccs, dagad a prosztata, amikor valószínűleg már csak pár évig bízhat úgy-ahogy a potenciájában, aminél talán az élet sem tart sokkal tovább, amikor közelget a mindenek vége, akkor parancsolnak rá, hogy kedvese elvesztésének terhe alatt bújjon ki a bőréből!?"  (Sóvágó Katalin ford.)

Régóta a fejemben volt, hogy végre olvasni kéne valami Philip Rothot, elvégre évek óta az egyik legfőbb Nobel-esélyesnek tartják - úgyhogy valószínűleg már nem fogja megkapni. A közelmúltban valahol valamit olvastam a Sabbath színházá-ról, már fogalmam sincs, hol és mit, de fel volt írva az olvasandó könyvek közé. Talán azt írták róla, hogy pornográfia, és erre haraptam rá. Minden lehet. Zavarba ejtő regény. Mellbevágó a szinte őrületig erotomán, perverz főhős kapcsolatainak leírása. Illetve nem is egyszerűen leírása, hanem belülről való kényszerű átélése. Woody Allent parafrazeálva: amit mindig tudni - tenni - akartál a szexről/ben, csak sose mertél... A könyv jó része első megközelítésben tényleg - magas színvonalú - pornó, például egy tízoldalas telefonszexszel. És nem tudom azt mondani, hogy ez csak a felszín. Nem, ez a lényeg. Vagy legalábbis a lényeg része. Amúgy pedig egy esendő, érzelmileg magára maradt, szeretetéhes ember története.