Kb. 200 oldalam van még hátra az 1200-ból; közben megszakítások munka vagy utazás miatt, utazás (Berlin) alkalmából Heinrich Mann Ronda tanár ur-a, kötelező hetilapolvasás, ez is rengeteg idő (na meg az internet). De most újra belemerültem, és egy pár perce olvasott részlet annak illusztrálására, hogy miért nehéz - de egyben izgalmas, bámulatos, letehetetlen (még ha, mint fentebb kiderült, időnként le is tettem) könyv a Világló részletek.

"Több írásos jel utal arra, hogy organikus történelmi előmenetelében apánknak Gerő lehetett a mentora. Gerő bármilyen tisztségben vagy hivatalban működött, közlekedési miniszterként, később pénzügyminiszterként, belügyminiszterként, minduntalan kiépített magának egy jórészt fiatalabb emberekből álló szakértői gárdát, és szakismeret híján ezekre támaszkodott...

Minden bizonnyal az újjáépítés első éveiben kerültek kapcsolatba, amikor Gerő a hídépítés felelőse lett, s ebben a minőségében a kommunista pártpropaganda kezében ugyanakkor jelentős eszköz is. Gerő a hídverő. A hídverővel nemcsak az én tudatomban sikerült megkötniük Gerő nevét, hanem a hídjai híján szétválasztott Budán és Pesten magát a hídépítés fogalmát kötötték a kommunisták áldásos és heroikus tevékenységéhez vele. A romos Buda erősebben érezte Pest hiányát, mint Pest Budáét, Pest viszont a hegyektől, az erdőitől, a szabadságától, a levegőjétől volt megfosztva Buda nélkül. nyilvánvaló, hogy az újjáépített Margit híd avatóünnepségére nem hivatali kötelezettsége, hanem Gerő személye miatt kellett apámnak elmennie. A hídavatás emléke a hídverésen keresztül Gerő nevéhez volt kötve tudatomnak ebben az ősrétegében. A Dunába omlott híd képe a legfényesebb, tudatlanságom sötétségéből ragyog ki, halottakkal, korommal, sérült tárgyakkal van tele a rakpart, az évszázad leghidegebb telének háborús ragyogása fekszik e legmélyebb szedimentben, fagyott ragyogás, erre jön rá a hídépítés a cölöpverés zajával és apám erre vonatkozó megannyi magyarázatával, ezeken a képeken és hangzókon nyugszik a hídverés, a keszonépítés a szakmák heroizmusával és a cölöpveréshez hasonló, de átütőbb zajával, a páros rím, gerő, erő, merő, hídverő, a rím, mint olyan, a név, rímet lehet gyártani a névből, költő a rímgyár. A névhez pedig kifejezetten meleg tónusú, közeli érzetként társul Gerő személye, bizonyára találkoztam is vele. Ami egy következő tudatszedimentben attól is megerősödhetett, hogy Gerő Ernő a rímre álló két nevével hasonló vagy azonos gyapjúszövetből készült öltönyt viselt, mint amilyet az én apám, s így érzelmi azonosulásom megerősödhetett ezzel az idegennel, habár akkoriban már tudtam, hogy Párizsban ugyanezen személy korábban, az ostrom előtt, az illegalitás idejében, a mozgalom idejében, amikor ők dolgoztak a történelmi szükségszerűségen, konfliktusba keveredett Magda nagynénémmel. Eredetileg landlerista volt, de Moszkvában kunista lett, amit Aranyossiék soha nem bocsátottak meg neki. Holott tudva tudták, hogy a szovjet-orosz emigrációban az árulás a túlélés feltétele. Nincs más lehetőség. Néha még az egyszerű tisztességtelenség sem elegendő. Erről viszont sokáig, túl sokáig nem beszéltek hangosan, holott tudomásul vették.Feleségét, Fazekas Erzsébetet sem bocsátották meg Gerőnek. Ezt a gágogó libát. ezt a botcsinálta írót és semmilyen tudományban nem jártas egyetemi professzornőt. Ezt a született intrikust, ezt a cselédet, ezt a házmesternét, ezt a dilettánst. Hogy valaki a családi életét és a mozgalmi munkáját ennyire ne tudja egymástól elválasztani. Ez volt maga Gerő, aki nem tudja elválasztani. Tele voltam ilyen mondatokkal. Ami azt jelentette, hogy egy erélytelen, befolyásolható, nyámnyila, jellemtelen ember ez a Gerő, egy kukac, egy véglény.

    A legfelső tudatszedimentben így aztán a barátságosra hangolt érzelemnek, azaz az öltöny anyagának meg kellett volna mérkőznie egy ellenségesre hangolt érzelemmel. mármint azzal az ítélettel, miszerint gyenge ember lenne, felesége pedig a kloakából bújt elő... S ha már a tudat ilyen mikroszkopikusan feltérképezett részleteinél tartunk, akkor nyugodtan elmondhatom még, hogy ez egy sportos szövet volt, mindig két különböző gyapjúszálból szőtték, millepoint-nak hívták, mert tényleg ezernyi pontocskából állt, de hogy még izgalmasabbá tegyék az öltöny szövedékét, a sötétebbik szálba szőttek egy rusztikusan ható színes csomócskát, pirosat vagy zöldet, ez pedig szabálytalan ritmusban bújt elő az öltönyök vagy kosztümök alapszínéből, a barnából, a szürkéből vagy a feketéből. Kizárólag a felső középosztályhoz, esetleg az arisztokráciához tartozó személyek viseltek ilyen gyapjúszövetből készült öltönyt, s olykor a sportosabb, ahogy ezekben a körökben mondták, sportif hölgyek angol kosztümöt. A tudat mikroszkopikus méretű és makroszkopikus méretű tartalmai között csak egy hierarchiáktól tagolt életrendben van minőségi különbség, de egy ilyen jelelgű különbség se az univerzumban, se az emberi testben nem működik, s ezért nincs olyan részlet, amit a realista szemlélet nélkülözhet..."

Gerő, landlerista, kunista, történelmi szükségszerűség, mozgalom, házmesterné... Vajon (esetleges) ifjabb olvasóim számára mondanak valamit ezek a nevek, fogalmak?

Szerző: rás  2017.07.23. 23:20 2 komment

Címkék: Nádas Péter Gerő Ernő

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr1012682319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2017.07.26. 00:36:10

rás:balga módon már kezdtem azt hinni, hogy feladtad. Már elolvastam mindkét kötetét, az első után egy maratoni vasalást csináltam, de felfüggesztettem minden agyament politikát és belehúztam a második kötetbe. Az első és második kötet között az a különbség, hogy a másodikban kevesebb a szavak jelentéstartalmi vonatkozása. A szüleim, anyósomék elbeszéléseiből ismerem az ország háború alatti és utáni borzalmait. Borzalmas lehet az az emlék, amit a kis Nádas a bombázáskor megélt, és annak látványa ahogy a szánkókon a halottakat szállítják. Olvastad , így nem akarom a történeteket felmondani, csak kiemelni pár dolgot, ami nagyon megfogott. Először is , hogy Istóczy és társai még a cionizmus megjelenése előtt küldené a zsidókat Palesztinába. A családi vonalon bemutatott keleti és nyugati zsidóság különbözősége. Egy interjúban olvastam, hogy az író eredetileg csak egy kötetben gondolkozott, de hát az anyag, egyébként az első kötet befejezése nagyon tetszik nekem. Egyébként nem lehet a szőnyeg alá söpörni azt a munkát, amit a szülők a nyugati emigrációban végeztek. Döbbenetes Nádas véleménye a kortárs francia nép holokauszthoz való viszonyáról. Az úgynevezett jóságról való elmélkedése is szíven ütött engem, én is mindig jó akartam lenni. A rákosista világ konspirációi és koncepciós pereinek, valamint a különböző társadalmi összetételű családok proletárosodása és a pártelit élete olyan tabló a korról, amit a fiataloknak is meg kéne ismernie. Végül figyelmedbe ajánlom az 56-os események értelmezését a második kötet végén, és annak levezetését, hogy a mi országunkban soha nem volt polgári forradalom. Boldog vagyok, hogy elolvastam.Jó olvasást!

rás · http://ras2.blog.hu 2017.07.26. 09:23:41

@egy nagyi: A kommented döbbentett rá, hogy tegnap technikai okok (=bambaság) miatt vázlatban maradt az a közleményem, hogy végére értem a Nádasnak. És ott láthatod, hogy engem is megragadott az 56-ról szóló rész. (Meg persze a többi, amiről írsz - és még sok minden.)
süti beállítások módosítása