A 470. oldalon feladtam; a regény 850 oldalas. Az elejétől szenvedtem vele, de kb. a 150. oldalnál mintha elkapott volna - vagy nagyon akartam, hogy elkapjon. Dosztojevszkij-rajongó vagyok, a Félkegyelmű meg a Karamazov testvérek legcsodálatosabb könyvélményeimhez tartoznak, de persze sok minden mást, novellákat, kisregényeket is olvastam tőle. Az Ördögök, noha tudtam, hogy a nagy regények közt tartják számon, kimaradt. Azt hiszem, (a terjedelme mellett) éppen a híre tartott távol mindeddig, az, hogy szinte bibliája lett a kommunistaellenességnek, azonosítva a terrorista anarchizmust - a nihilizmust - mindenféle szocialista vagy liberális eszmével, mozgalommal. Dosztojevszkij egy megtörtént esetet - egy orosz anarchista kör által besúgó hírébe keveredett egyik társuk meggyilkolását - felhasználva írt politikai pamfletet. Ez még akár érdekes és jó is lehetne. Na de 850 oldalas pamflet! Kortársak azt is tudták, a filológusok meg átörökítették (s jegyzetekben meg a könyvhöz írt utószóban felhívják a figyelmet), hogy melyik regényalak mögött mely valóságos személy - általában Dosztojevszkij által politikai vagy személyes okokból utált - személy rejtőzik (nem is olyan nagyon rejtőzik), például az általam ugyancsak kedvelt Turgenyev (egyetemistaként olvastam tőle sok mindent; legkevésbé a leghíresebb regénye, az Apák és fiuk tetszett. Az is politikai pamflet). Persze, ebben is feltűnnek - de csak egy-egy pillanatra - megragadó figurák, s van a Dosztojevszkij-specialitásból, a minden fontosabb szereplőt egybe gyűjtő nagyjelenetekből is, de az egész mégis valahogy vázlatos, széteső, mesterkélt. A figurák nem élnek, hanem az író beszél róluk, oly módon, hogy kétségünk ne legyen, mit kell gondolnunk róluk. Lehet persze, hogy a hátralévő majd' négyszáz oldalon kiderül, Sztavrogin tényleg az a démoni figura, akinek az irodalomtörténet leírja, de erről én már valószínűleg soha nem fogok meggyőződni.
Szóval, nagy csalódás - vagy mondjuk inkább, hogy az előítéleteim beigazolódása?
Utolsó kommentek