Az ellenzék meg tudta akadályozni, hogy  - 4/5-ös szavazás révén kivételes eljárásban - már holnap elfogadják a kormányt, vagyis Orbán Viktort kivételes hatalomhoz juttató ún. felhatalmazási törvényt, de ez a jövő héten 2/3-os szavazással meg fog történni.

"Felhatalmazási törvény". A kifejezés a hitleri diktatúrát megalapozó 1933-as törvényt idézi, amely a parlament, a Reichstag kikapcsolásával törvényhozási joggal ruházta fel a kormányt, azaz Hitlert. A Fidesz által beterjesztett törvénytervezetnek nem ez a hivatalos neve, az rendkívüli jogrendről beszél, amelyet az egészségügyi veszélyhelyzet és annak elhárítása indokol. Meghatározatlan időre, mindaddig, amíg a kormány úgy nem dönt, hogy már vége a veszélyhelyzetnek. (Vö. 2016 márciusa óta folyamatosan az ország egész területére nézve érvényben van a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet".).A törvény értelmében a kormány például felfüggesztheti bármely törvény alkalmazását, rendkívüli intézkedéseket hozhat, nem lehet időközi választást tartani (ezek kimenetele a Fidesz számára ősz óta bizonytalan), és börtönbe csukható, aki a "védekezést akadályozó" rágalmat, - a kormány megítélése szerint - hamis hírt terjeszt, vagyis az az újságíró, aki megírja például, hogy nincs a kórházakban elég védőfelszerelés vagy a szükségesnél kevesebb vírustesztet végeznek. Mindennek kellő nyomatékot ad az Orbán által a parlamentben ma is részletezett katonai-rendőri készültség, a "létfontosságú" üzemek - már megtörtént - katonai irányítás alá helyezése.

Az ellenzéki pártok is indokoltnak tartják az intézkedéseket, csak azt kérték, hogy a rendkívüli helyzetnek legyen a törvényben meghatározott - például 90 napos - határideje, ami után persze az Országgyűlés dönthet úgy, hogy meghosszabbítja a rendkívüli jogrendet. Az ellenzéki szónokok nem titkolták, hogy az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján nem bíznak abban, hogy a tényleges egészségügyi válsághelyzetet a Fidesz - Orbán - nem a jogállamot lebontó hatalmának további kiterjesztésére használja majd fel. A Fidesz - Orbán - azonban nem alkuszik, a miniszterelnök - "vezér és kancellár" megmondta: nálunk az erő, mi döntünk.

Nem lesz határidő, s felkészülhetünk arra, hogy a "rendkívüli jogrend" lesz a rend a következő években. Háború lesz, háború van - a teljes vereségig, a vezérbunkerig.

Szerző: rás  2020.03.23. 18:06 4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr8215548534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dupla · https://doppeldupla.home.blog/ 2020.03.24. 20:49:50

Nem szeretem ezeket a hitleres, náci-németországos összehasonlításokat, mert valahol sántítanak. Elég súlyos önmagában is amit Orbán csinál, hasonlítás nélkül.
Egyébiránt, ha már hasonlat, akkor sokkal helyénvalóbb lenne illiberális jóbarátjával, Putyinnal összevetni.

rás · http://ras2.blog.hu 2020.07.04. 18:04:46

@Dupla: Ó, azt a kis időt már féllábon is... :(
süti beállítások módosítása