Mi tagadás, otthon- (itthon)ülő nyugdíjasként internetfüggő lettem, és ennek nem tesz jót a kényszerű bezártság, az, hogy minden este (is) itt ülök a gép előtt, olvasom a híreket, ismerőseim bejegyzéseit a Facebookon. És kurvára elegem van abból, hogy utóbbin a Kövér Lászlóhoz és Schmitt Máriához hasonló szarháziakról szóló bejegyzések tömegét kell olvasnom. Kell? Nem kell - vagy legalábbis nem kéne, ha ki tudnék lépni közélet iránt érdeklődő magamból. Vagy ha inkább bombakészítésre adnám a fejemet.
Sok éve nem látott - a világ más, boldogabb táján élő - barátom ma felelősségre volt, hogy a blogom tele van Orbán Viktorral, miért nem "hozzám méltóbb" témákat választok. Tulajdonképpen igaza van. Mentségem csak annyi, hogy azért nem ez a posvány tölti ki (teljesen) az életemet. Ma délután például egy művészetkritikus barátom online előadását hallgattam meg, holnap is lesz részem valami hasonlóban; néztem-hallgattam operaelőadásokat, egy szenzációs Sevillai borbélyt a Metből és egy hihetetlenül erotikus Carment Párizsból (Garanchával), Távmoziban megnéztem a Láthatatlanokat, olvasom Garcia Márquez Szerelem a kolera idején című regényét, sétálok (egy hegyi ösvényen elesek, jól beverem a farokcsontomat, ami nagyon tud fájni)... szóval van élet a politikán túl is. De függetleníteni magam nem tudom tőle. Függő vagyok.
Utolsó kommentek