A második történetben leírt vlagyimiri esemény előtt pár hónappal vagyunk. Koncz Zsuzsa koncert a Balatonnál - talán Földváron. 1969 nyara. A csúcspont - valójában az egyetlen, amire emlékszem az egészből - a "Ha én rózsa volnék..." kezdetű dal; akkor hallottam először. (Azóta egyfajta ellenzéki himnusz lett belőle, különös tekintettel a zászlóra, amely nem lenne játéka mindenféle szélnek. És már nem szeretem annyira.) A dalnak óriási hatása volt.

Megfejthetetlenül hülye az emlékezet. Legalábbis az enyém, mert alapvetően rossz a memóriám. A dalon, a hangulaton kívül arra emlékszem még, hogy valakinek elmesélem. Hogy kinek, arra nem. Azt mesélem, hogy az első versszak az csak egy banális szerelmes dal, de aztán jön, az ablak ("akkora nagy lennék, hogy az egész világ láthatóvá váljék"), a kapu ("akárhonnan jönne, bárkit beengednék") - ezek már igaz Bródy-szövegek; na de a csúcs az az utca: "És ha engem egyszer lánckerék taposna, alattam a föld is sírva beomolna." Nem egész egy évvel voltunk a "testvéri tankok" prágai bevonulása után.  (És hát persze ütött a befejező, a zászlós versszak is.)

Így emlékszem, legalábbis. De egyáltalán nem biztos, hogy akkor történt, lehet, hogy egy vagy két évvel később. Most ugyanis megpróbáltam utánanézni a dolognak, és azt találtam, hogy az 1973-as Jelbeszéd című Koncz-lemezen volt rajta először - ettől persze még íródhatott (és éneklődhetett) sokkal korábban is. De nem ez az érdekes.

Öt évtized múltán, egy (két?) rendszerrel errébb, megöregedve, "megbölcsülve", teljesen világos, hogy ez a dal szimptómája volt bő két évtizedes kognitív disszonanciámnak. Rendületlen hittel bíztam egy eszmében, amelynek - hogy úgy mondjam - megtestesülése volt az a "szocialistának" nevezett rendszer. Annak tartottam, annak kellett tartanom. Ugyanakkor nem voltam teljesen hülye és vak, tehát láttam, értettem azokat a tényeket, amelyek arra vallottak, hogy mégse. Elfogadtam, hogy két ideológiai-politikai-társadalmi rendszer van a világon, és ha ez így van - így volt -, akkor nem kétséges, hogy melyik oldalon állok. Amit tehetek, az annyi, hogy próbáljam belülről megváltoztatni - közelíteni az eszméhez. A lelkiismeretem tulajdonképpen tiszta, mert soha semmi olyasmit nem tettem, nem mondtam, amit ne vállalnék, és mindig elmondtam a véleményemet, amit nem mindig szerettek. De az eszemre nem lehetek büszke.

Egyébként nagyon szeretem e dal eredeti népdalváltozatát: "Megkötöm lovamat szomorúfűzfához..." Sokszor énekeltem tábortűznél.

***

A sorozat előző darabjai:

Guantanamera

Keresem a szót