"Don Ricardo" nicknéven találkoztam vele a blogoszférában több mint egy évtizede. A híres, szivaros Guevara-kép volt az avatarja. Engem persze Guevara ragadott meg - őt a szivar. Sokáig kommentekben beszélgettünk, aztán találkoztunk is. Nem sűrűn, mert ő az ország másik végében élt. Barátok lettünk. Nem teljesen azonosan láttuk a világot, ő a hagyományos angolszász liberalizmus rendíthetetlen híve volt, én meg... de ez most nem érdekes.
Tegnap Covid-fertőzés következtében meghalt. (Igen, volt "alapbetegsége" is.) Nyugodj békében, Ricsi!
*
Ez egy tavaly októberi bejegyzés volt. Nekem ő a saját halottam. A 39 éves nyíregyházi tanár, akit napokig kifelejtettek a hivatalos statisztikából. Európa számos nagyvárosához hasonlóan ma délben Budapesten is egyperces csenddel emlékezünk a járvány áldozataira. Hetek óta nálunk vannak Európában lakosságarányosan a legtöbben, bármit hazudik is Orbán Viktor. Leírtam ezt a mondatot, és azonnal feltámadt bennem a kétség, szabad-e egy tragédiát - személyes és társadalmi tragédiát - politikával beszennyezni. Szabad? Kell! Tudatában kell lenni, hogy annak, ami ma történik a kórházakban (és azokon kívül), az a hatalmi gőg, az alkalmatlanság és a sima gonoszság következménye.
Utolsó kommentek