(Peti rám szólt, úgyhogy muszáj írnom. Végül is, ha az ember blogger - értsd: exhibicionista - ez a dolga). Szóval:

Valamikor már írtam róla, hogy ifjan (olyan ötvenéves koromig) azt gondoltam, mindent el kell olvasni. És évtizedeken át - értelmiségi kortársaimhpz hasonlóan - szinte mindent megvettem, ami érdekes és fontos (vagy annak hitt) megjelent, azzal, hogy ha "most" nem is jutok hozzá, egyszer majd (a tüdőszanatóriumban?) elolvasom.  Már nem vagyok hebrencs és álmodozó ötvenes, így már tudom, hogy nem fogok mindent elolvasni. Már jó ideje gyakorlatilag pillanatnyi, véletlen impulzusokon múlik, mit veszek a kezembe.

A közelmúltban meghalt Milan Kundera, és kötelességemnek éreztem, hogy újraolvassam valamelyik regényét. A polcomon sorakozó életművéből a talán leghíresebbet, A lét elviselhetetlen könnyűségét választottam. Az első oldalak után döbbenten jöttem rá, hogy én ezt a könyvet még nem olvastam. Most élvezettel megtettem, élmény volt. Gondoltam is, hogy kéne írni róla a blogon, de túl bonyolult feladatnak éreztem (maga a könyv bonyolult, ezért is érdekes), és győzött a lustaságom. Biztos voltam azonban benne, hogy korábban már írtam Kunderáról, ezért rákerestem a bal oldalsó sávon található keresőben, és jött a meglepetés: 2008-ban olvastam, és 2009 januárjában lelkendeztem is erről a könyvről: itt. Sőt, pár hónappal korábban, az 1968-as "prágai tavasz" eltiprásának évfordulóján a Kundera -regény néhány sorát beillesztettem egy hosszabb politikai-történelmi fejtegetésbe. (A morbid vicc: - Tudod, mi a jó az Alzheimerben? Annyi új arc mindennap!)

Januárban, 97 éves korában meghalt Deák István amerikai magyar történész, akinek most jelent meg Maratoni életem című önéletírása. A 370 oldalas könyv 160 oldalánál még csak ott tartunk, hogy 22 évesen túlélte a világháborút, a holokausztot; gondolom, később majd felgyorsít a mesélésben. Érdekes élete volt, érdekes emberek között, "érdekes" kor(ok)ban. Ezzel együtt a könyvet valósíznűleg soha nem vettem volna a kezembe, de egy barátomtól, Deák távoli rokonától kaptam ajándékba, aki a könyv bemutatójára Bostonból jött Budapestre (és egy ebéd keretében jót dumáltunk is). A Deák-könyv olvasását két napja felfüggesztettem, mert szükségem volt valami kisebb, könnyebb könyvre, amit villamoson is lehet olvasni. Az Európa Zsebkönyvek terjedelmes sorozatából Alan Sillitoe angol író nálunk 1970-ben (angolul 1958-ban) megjelent A hosszútávfutó magányossága című kisregényét választottam (amiből a 60-as években nagysikerű film is született). Mint kiderült a kötetben két kisregény van; a hosszútávfutót megelőzi, a hosszabb Szombat este, vasárnap reggel című. Egy angol iparváros prolikörnyezetében játszódó történet főhőse egy 21 éves, nagyivó és nőcsábász (így, ebben a sorrendben) fiatalember. Nagyon plasztikusan megrajzolt figurák és háttér: szinte érzed a gyárak füstjét, hallod a kocsmák zsivaját. Most éppen ezt olvasom. (Biztosan először.)

Ja, a két kisregényt Göncz Árpád fordította.