1959-es rádiófelvétel, "A 80 éves 6-os stúdió legendás felvételeiből" sorozat mai adása volt. Aida: Takács Paula, Amneris: Palánkay Klára, Radames: Simándy József, Amonasro: Svéd Sándor... A Rádiózenekart Vaszy Viktor vezényelte. Nem találok szavakat.

Itt hallható (19. 35-ös műsor)

Szerző: rás  2015.10.13. 22:15 1 komment

Címkék: zene rádió Aida

Születésnapom van - inkább már csak volt, és nem csak a múló idő miatt sikeredett kissé kesernyésre. Hosszú évek óta először valaki nagyon hiányzott ebből a napból. (S persze nem csak ebből.) Öt éve a fenti címmel írt a blogomra, s küldött egy Szabó Lőrinc-verset.

Szun Vu Kung lázadása


Mikor Szun Vu Kung, a majmok királya,
kit kőtojásból keltett ki a vén
föld, ég, nap és hold különös szerelme
a gyümölcsök s virágok szigetén,

ki kőtestét mozgatni tanitotta
s viharként szállni a felhők felett
és megtanult minden emberfölötti
varázst és titkos bölcsességeket,

ki hős vezér és szent remete volt és
szívében mégis fenevad maradt,
és feldúlta a halál városát és
megette az égi barackokat,

az istenek eledelét, hogy ő is
örökké éljen, s lett mindenható,
kinek rőt fején a villám kicsorbult,
ki már-már isten volt, de lázadó

dühében a Legfőbb Trónt követelte
s leverte az égi seregeket
s a Menny Ura s a Célok és Erények
bénultan nézték, hogy közeleg -

mikor Szun Vu Kung már a trón előtt állt
és már senki se moccant ellene,
jött Buddha, és szelíd virágkezével
intett, hogy a fegyverét tegye le.

Szerző: rás  2015.10.10. 21:33 4 komment

Címkék: Szabó Lőrinc Máté

goncz.jpg"Mint a gyászolók mindig, benne magunkat siratjuk.
A történelem nem ért véget, de Göncz Árpád halála arra késztet bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra. S kimondjuk, hogy kár érte. Kár, hogy meghalt Árpád, kár, hogy meghalt a 89-es demokrácia. Árpád csak most, a polgári demokrácia már régen.
Szerettük őt, s nehéz bevallani, hogy szerettük azt, ami jóvátehetetlenül elmúlt, s ami azt ígérte, hogy nemcsak szabadság lesz itt és jólét, hanem lesz ebben az új életben nagyság és szépség. Nem lett se szabadság, se jólét, se nagyság, se szépség. A magyar plebejusok szabad Magyarországából nem lett semmi. A vereség teljes.
Majd lesz itt más és új, olyan újdonság, ami furcsa lett volna Göncz Árpádnak. De ami lehetett volna, az elveszett – értékes és nagyszerű lehetett volna, ne szégyelljük siratni. S ne szégyelljük siratni ezt a jó embert abban a korban, amelyben a jóság nevetséges, az egyenlőség ábránd, a népjogok elképzelhetetlenek, a szelídség és a jámborság merő fantázia."

Nekrológ TGM-től

 

Szerző: rás  2015.10.06. 21:25 2 komment

Címkék: TGM Göncz Árpád

João Ubaldo Ribeiro – meg mertem volna esküdni, hogy soha nem hallottam (láttam) a nevét a tavaly elhunyt brazil írónak. Pedig csaknem harminc éve itt lapult a könyvespolcomon – időnként ráadásul átpakolva, tehát kézbe véve – zseniális kisregénye.

Már máskor is áradoztam róla (például itt), hogy kincseket rejtenek az egykori Rakéta Regénytár gondosan megvásárolt, de olvasatlanul maradt zsebkönyvei, amiket időnként békávézáshoz találomra emelek le a polcról.

Az 1971-ben írt és Székely Ervin kongeniális fordításában 87-ben magyarul megjelent Getúlio őrmester egy vadállati ember – vagy inkább a vadállatban, egy primitív, kegyetlen ösztönlényben megbúvó ember – története nyolc monológban. Kegyetlenség és konok vakmerőség olvad bele a brazil pampák, őserdők és mítoszok világába.

(A most következő részlet megértéséhez: parancsnoka megbízásából Getúlio elrabol egy ellenzéki politikust, kegyetlenül megkínozza, és bár a politikai helyzet fordult, a megbízás tárgytalan, ő cipeli magával, hogy leadja főnökének. Közben az elfogására küldött rendőrökkel vívott tűzharcban meghalt egyetlen társa, Amaro, valamint szeretője, Luzinete.)

Szerző: rás  2015.09.28. 21:38 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom Brazília Ubaldo Ribeiro

Weöres Sándor : Vonzás

Hosszú a virágfüzér,
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér.
Átléptünk a hegyen,
fogjátok a füzért
mindkét hegyoldalon.
Lejtünk a tengeren,
fogjátok a füzért
mindkét partoldalon.
Szállunk az égen át,
a csillagok között,
hosszú a virágfüzér
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér.

Ez volt az első vers, amit e-mailben küldtem neki, csaknem napra pontosan hét éve (a blogomon már korábban,  júliusban egy Radnótit, amit kommentben Kosztolányival viszonzott); aztán, jóval később, lettek a naponta küldött "hajnali versek" - kivéve, ha haragudtam rá és büntetni akartam. Mint egy évvel ezelőtt. A névnapjáról pedig szinte mindig megfeledkeztem, mert az én családom soha nem tart névnapot. Megsértődött.

Szombaton megtaláltam, felszedtem az első idei vadgesztenyét...

Szerző: rás  2015.09.21. 00:01 Szólj hozzá!

Címkék: vers névnap Weöres Sándor Máté

Mint az előző bejegyzés, mert az élet tényleg bonyolult.

Babits Mihály: A gazda bekeríti házát
(Új, barbár század jövetelére)

Léckatonáim sorban állnak már, pici
földem a földből kikerítve, könnyű szál
dzsidások módján állnak őrt, hatalmasan
igazságukban; ők a törvény, ők a jog,
erőm, munkám, nyugalmam és jutalmam ők,
s jel hogy vagyok; sün-életem tüskéi e
szakadt létben, kizárva minden idegent,
de átbocsátva ami még közös maradt
a testvérek közt: táj varázsát, távoli
egek pirosát, és a tejnél édesebb
levegőt; mostanában ugyan e szeles
október hidegét is, aki április
karmosabb öccse -
   

Szerző: rás  2015.09.16. 21:58 Szólj hozzá!

Címkék: Babits Mihály magyar finitizmus

Hogy elszakadjak attól, ami valójában érdekel - ti. a Horgos-Röszke határállomás körül zajló tragédia és annak tévéképei (M1, Hír TV, Euronews) - leültem a számítógép elé (és ott [itt] is persze először a híreket néztem meg), szóval háttérzeneként rámentem a medici.tv zenei adóra, ahol gyönyörű zenét fogtam ki: a New York-i Carnegie Hall egyik áprilisi koncertjének felvételét: Charles Dutoit vezényelte az Egyesült Államok Nemzeti Ifjúsági Zenekarát, s az első szám egy kínai zeneszerző, Tan Dun műve volt - illetve van, mert éppen most szól -, amelyben tényleg külön szólama van a belengetett, világító mobiltelefonoknak. Emellett érdemes megnézni az USA Nemzeti Ifjúsági Zenekarának etnikai összetételét (illetve ami ebből látható). És persze szabad gondolkodni is...

A link: http://www.medici.tv/#!/charles-dutoit-yundi-tan-dun-beethoven-berlioz

 

 

Szerző: rás  2015.09.16. 18:43 Szólj hozzá!

Címkék: zene Carnegie Hall Medici TV

A szerdai Népszabadságban jelent meg Ungváry Rudolf számos - valószínűleg megválaszolhatatlan - kérdést és - megoldhatatlannak tűnő - dilemmát felvető, gondolkodásra kényszerítő írása. Néhány bekezdés belőle, de javaslom az egész cikk elolvasását.

"Se az nem probléma, hogy a menekültek elveszik a munkát, mert szükség van új munkaerőre; se az, hogy hogyan viselkednek: nehéz „viselkedni”, ha valaki kimerült, fél, tanácstalan. Bűnözők, terroristák is lehetnek közöttük, akárcsak a magyarok között. Ezek az érvek csak azért kelthetnek visszhangot, mert Magyarország kormánya alantas emberi ösztönöket állít politikai szolgálatába. A tájékozatlan lakosság nem lebecsülhető félelmeiből kovácsol magának szélsőjobboldali politikai tőkét. A helyzetre adott eddigi baloldali és liberális válaszok hatástalanoknak bizonyultak…

Szerző: rás  2015.09.10. 10:26 9 komment

Címkék: menekültek Európa Ungváry Rudolf

… és a pánikban agyontaposott gyerekek fényképeivel lesz tele a világsajtó, Orbán Viktor elégedetten hátradől karosszékében: igen, ezt akartam. Most majd jönnek a szar ázsiaiakért a különvonatok Németországból, a magyar emberek meg láthatják, mitől védem meg őket, ezt a Jobbik se überelheti.

Az elmúlt hónapokban kialakult és most már óráról órára fokozódó káoszért sokan vádolják tehetetlenséggel, ügyetlenséggel, inkompetenciával a kormányt és a menekültügyben illetékes hatóságokat. Biztos van ilyen is. Én azonban a tények alapján úgy gondolom, hogy ezek a minősítések semmiképpen nem igazak Orbánra, Lázárra, a döntéshozók szűk körére. Ők tudják, mit és miért csinálnak.

Szerző: rás  2015.09.03. 18:22 2 komment

Címkék: migráció menekültek Orbán

Meghalt Fejes Endre, számomra (is) a 20. századi, már elsüllyedt Magyarország egyik legfontosabb írója. Nem csak fontos volt, szerettem az írásait. Szépen búcsúzik tőle Vári György a mai Népszabadságban

 

Szerző: rás  2015.08.28. 10:57 7 komment

Címkék: Vári György Fejes Endre

süti beállítások módosítása