1959-es rádiófelvétel, "A 80 éves 6-os stúdió legendás felvételeiből" sorozat mai adása volt. Aida: Takács Paula, Amneris: Palánkay Klára, Radames: Simándy József, Amonasro: Svéd Sándor... A Rádiózenekart Vaszy Viktor vezényelte. Nem találok szavakat.

Itt hallható (19. 35-ös műsor)

Születésnapom van - inkább már csak volt, és nem csak a múló idő miatt sikeredett kissé kesernyésre. Hosszú évek óta először valaki nagyon hiányzott ebből a napból. (S persze nem csak ebből.) Öt éve a fenti címmel írt a blogomra, s küldött egy Szabó Lőrinc-verset.

Szun Vu Kung lázadása


Mikor Szun Vu Kung, a majmok királya,
kit kőtojásból keltett ki a vén
föld, ég, nap és hold különös szerelme
a gyümölcsök s virágok szigetén,

ki kőtestét mozgatni tanitotta
s viharként szállni a felhők felett
és megtanult minden emberfölötti
varázst és titkos bölcsességeket,

ki hős vezér és szent remete volt és
szívében mégis fenevad maradt,
és feldúlta a halál városát és
megette az égi barackokat,

az istenek eledelét, hogy ő is
örökké éljen, s lett mindenható,
kinek rőt fején a villám kicsorbult,
ki már-már isten volt, de lázadó

dühében a Legfőbb Trónt követelte
s leverte az égi seregeket
s a Menny Ura s a Célok és Erények
bénultan nézték, hogy közeleg -

mikor Szun Vu Kung már a trón előtt állt
és már senki se moccant ellene,
jött Buddha, és szelíd virágkezével
intett, hogy a fegyverét tegye le.

"Mint a gyászolók mindig, benne magunkat siratjuk.
A történelem nem ért véget, de Göncz Árpád halála arra késztet bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra. S kimondjuk, hogy kár érte. Kár, hogy meghalt Árpád, kár, hogy meghalt a 89-es demokrácia. Árpád csak most, a polgári demokrácia már régen.
Szerettük őt, s nehéz bevallani, hogy szerettük azt, ami jóvátehetetlenül elmúlt, s ami azt ígérte, hogy nemcsak szabadság lesz itt és jólét, hanem lesz ebben az új életben nagyság és szépség. Nem lett se szabadság, se jólét, se nagyság, se szépség. A magyar plebejusok szabad Magyarországából nem lett semmi. A vereség teljes.
Majd lesz itt más és új, olyan újdonság, ami furcsa lett volna Göncz Árpádnak. De ami lehetett volna, az elveszett – értékes és nagyszerű lehetett volna, ne szégyelljük siratni. S ne szégyelljük siratni ezt a jó embert abban a korban, amelyben a jóság nevetséges, az egyenlőség ábránd, a népjogok elképzelhetetlenek, a szelídség és a jámborság merő fantázia."

Nekrológ TGM-től

João Ubaldo Ribeiro – meg mertem volna esküdni, hogy soha nem hallottam (láttam) a nevét a tavaly elhunyt brazil írónak. Pedig csaknem harminc éve itt lapult a könyvespolcomon – időnként ráadásul átpakolva, tehát kézbe véve – zseniális kisregénye.

Már máskor is áradoztam róla (például itt), hogy kincseket rejtenek az egykori Rakéta Regénytár gondosan megvásárolt, de olvasatlanul maradt zsebkönyvei, amiket időnként békávézáshoz találomra emelek le a polcról.

Az 1971-ben írt és Székely Ervin kongeniális fordításában 87-ben magyarul megjelent Getúlio őrmester egy vadállati ember – vagy inkább a vadállatban, egy primitív, kegyetlen ösztönlényben megbúvó ember – története nyolc monológban. Kegyetlenség és konok vakmerőség olvad bele a brazil pampák, őserdők és mítoszok világába.

(A most következő részlet megértéséhez: parancsnoka megbízásából Getúlio elrabol egy ellenzéki politikust, kegyetlenül megkínozza, és bár a politikai helyzet fordult, a megbízás tárgytalan, ő cipeli magával, hogy leadja főnökének. Közben az elfogására küldött rendőrökkel vívott tűzharcban meghalt egyetlen társa, Amaro, valamint szeretője, Luzinete.)

Weöres Sándor : Vonzás

Hosszú a virágfüzér,
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér.
Átléptünk a hegyen,
fogjátok a füzért
mindkét hegyoldalon.
Lejtünk a tengeren,
fogjátok a füzért
mindkét partoldalon.
Szállunk az égen át,
a csillagok között,
hosszú a virágfüzér
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér.

Ez volt az első vers, amit e-mailben küldtem neki, csaknem napra pontosan hét éve (a blogomon már korábban,  júliusban egy Radnótit, amit kommentben Kosztolányival viszonzott); aztán, jóval később, lettek a naponta küldött "hajnali versek" - kivéve, ha haragudtam rá és büntetni akartam. Mint egy évvel ezelőtt. A névnapjáról pedig szinte mindig megfeledkeztem, mert az én családom soha nem tart névnapot. Megsértődött.

Szombaton megtaláltam, felszedtem az első idei vadgesztenyét...

Mint az előző bejegyzés, mert az élet tényleg bonyolult.

Babits Mihály: A gazda bekeríti házát
(Új, barbár század jövetelére)

Léckatonáim sorban állnak már, pici
földem a földből kikerítve, könnyű szál
dzsidások módján állnak őrt, hatalmasan
igazságukban; ők a törvény, ők a jog,
erőm, munkám, nyugalmam és jutalmam ők,
s jel hogy vagyok; sün-életem tüskéi e
szakadt létben, kizárva minden idegent,
de átbocsátva ami még közös maradt
a testvérek közt: táj varázsát, távoli
egek pirosát, és a tejnél édesebb
levegőt; mostanában ugyan e szeles
október hidegét is, aki április
karmosabb öccse -
   

Hogy elszakadjak attól, ami valójában érdekel - ti. a Horgos-Röszke határállomás körül zajló tragédia és annak tévéképei (M1, Hír TV, Euronews) - leültem a számítógép elé (és ott [itt] is persze először a híreket néztem meg), szóval háttérzeneként rámentem a medici.tv zenei adóra, ahol gyönyörű zenét fogtam ki: a New York-i Carnegie Hall egyik áprilisi koncertjének felvételét: Charles Dutoit vezényelte az Egyesült Államok Nemzeti Ifjúsági Zenekarát, s az első szám egy kínai zeneszerző, Tan Dun műve volt - illetve van, mert éppen most szól -, amelyben tényleg külön szólama van a belengetett, világító mobiltelefonoknak. Emellett érdemes megnézni az USA Nemzeti Ifjúsági Zenekarának etnikai összetételét (illetve ami ebből látható). És persze szabad gondolkodni is...

A link: http://www.medici.tv/#!/charles-dutoit-yundi-tan-dun-beethoven-berlioz

A szerdai Népszabadságban jelent meg Ungváry Rudolf számos - valószínűleg megválaszolhatatlan - kérdést és - megoldhatatlannak tűnő - dilemmát felvető, gondolkodásra kényszerítő írása. Néhány bekezdés belőle, de javaslom az egész cikk elolvasását.

"Se az nem probléma, hogy a menekültek elveszik a munkát, mert szükség van új munkaerőre; se az, hogy hogyan viselkednek: nehéz „viselkedni”, ha valaki kimerült, fél, tanácstalan. Bűnözők, terroristák is lehetnek közöttük, akárcsak a magyarok között. Ezek az érvek csak azért kelthetnek visszhangot, mert Magyarország kormánya alantas emberi ösztönöket állít politikai szolgálatába. A tájékozatlan lakosság nem lebecsülhető félelmeiből kovácsol magának szélsőjobboldali politikai tőkét. A helyzetre adott eddigi baloldali és liberális válaszok hatástalanoknak bizonyultak…

… és a pánikban agyontaposott gyerekek fényképeivel lesz tele a világsajtó, Orbán Viktor elégedetten hátradől karosszékében: igen, ezt akartam. Most majd jönnek a szar ázsiaiakért a különvonatok Németországból, a magyar emberek meg láthatják, mitől védem meg őket, ezt a Jobbik se überelheti.

Az elmúlt hónapokban kialakult és most már óráról órára fokozódó káoszért sokan vádolják tehetetlenséggel, ügyetlenséggel, inkompetenciával a kormányt és a menekültügyben illetékes hatóságokat. Biztos van ilyen is. Én azonban a tények alapján úgy gondolom, hogy ezek a minősítések semmiképpen nem igazak Orbánra, Lázárra, a döntéshozók szűk körére. Ők tudják, mit és miért csinálnak.

Meghalt Fejes Endre, számomra (is) a 20. századi, már elsüllyedt Magyarország egyik legfontosabb írója. Nem csak fontos volt, szerettem az írásait. Szépen búcsúzik tőle Vári György a mai Népszabadságban