Tamás Gáspár Miklós megint érdekes (és olvasható) cikket írt a Népszabadságban. Az általam hatásvadász módon a címben kiemelt fogalom - egy békés, szelíd és vidám forradalom - már a konklúzióhoz tartozó cél (én inkább vágyálomnak mondanám). Az írásmű egésze valójában a jelenleg uralkodó liberális - polgári, emberi jogi alapú - rendszerkritika bírálata, és ehhez alapul persze megint egy nagyszerű elemzés. Meg politikai programhirdetés: érdekegyesítés.

Néhány részlet a cikkből, amelynek teljes szövege itt olvasható.

"A világválság egyrészt klasszikus túltermelési és túlakkumulációs válság, másrészt technikai, foglalkoztatási, civilizációs, demográfiai és életformaválság. Ezeket az összekapcsolódó problémákat a baloldal világszerte külön-külön gondolja át: sőt, az egyes problématípusok leküzdésére külön, egymással vetélkedő mozgalmak keletkeznek. Ez rendkívüli mértékben megnehezíti az egyre represszívebb, egyre igazságtalanabb, egyre kevésbé liberális, egyre kevésbé demokratikus tőkés államrendszerek kritikáját és reformját.

Nálunk sincs ez másképpen. Az újraelosztás irányának és terjedelmének változása – a növekvő szegénység egyik fő oka – egyidejű a biopolitikai konfliktusok éleződésével: nemzedéki (nyugdíjak elleni támadás, családtámogatások átalakítása), faji-etnikai (cigánykérdés), egészségi (kórházválság, orvosemigráció, hálapénz, rokkantnyugdíjak korlátozása, gyógyszerdrágítás), ökológiai (levegőszennyezéstől a túlvegyszerezésig, a hulladékkrízistől az ipari katasztrófákig), demográfiai (lakosságcsökkenés, a roma gyerekek arányszámának növekedése, a közelgő elvándorlás és bevándorlás), szexuális (állami homofóbia), lakhatási (adósválság, kilakoltatások, a hajléktalanság büntetése) konfliktusok tornyozódnak egymásra. Ehhez csatlakozik a nemzeti kultúra haláltusája, amelynek főbb jelei: az eddig is diszkriminatív oktatás további szűkítése, a tudomány és a művészetek finanszírozásának csökkentése, az értelmiség és intézményei elleni támadás (forrásmegvonás, intézmények bezárása, világnézeti indítékú személycserék, az autonómia korlátozása vagy megszüntetése, az ideológiai és lejárató kampányok)…

…(M)eggyőződésem, hogy nincs visszaút az 1988/89 és a 2010 közötti rendszerhez, még ha a rendszer megtisztított, idealizált változatát tekintjük is, nem pedig a gyarló köznapi tapasztalatot. Amennyiben a széttartó ellenzéki erők nem látják be, hogy a kőbe vésett, igazságtalan adórendszer, a megszorítások és a leépítések miatt mind a dolgozók, mind a népjóléti rendszertől függők (s ez utóbbiak vannak többségben!) reáljövedelmének és szociális biztonságának süllyedése, a társadalmi igazságtalanság példátlan elharapózása összefügg az alapjogi garanciák fölfüggesztésével, akkor a magyar nép – joggal – közönyös lesz a közjogi küzdelmekkel szemben…

…(M)egosztott társadalomban, osztálytársadalomban az a kormányrendszer dolga, hogy a hátrányos helyzetűek beleegyezését megszerezze az uralkodó kisebbség hegemóniájához. Ezt a mai kormányok az egész világon a biopolitikai és az újraelosztási érdekmegoszlás kihasználásával érik el. Ameddig a munkások a munkanélküliek ellen uszíthatók, a fiatalok az öregek ellen, a fehérek a romák ellen, a férfiak a nők ellen, az egészségesek a betegek ellen, az „aktívak” a „segélyezettek” ellen, a „versenyszféra” dolgozói a közalkalmazottak ellen, a fogyasztók és utazók a sztrájkolók ellen, a heterók a melegek ellen (és így tovább), addig a pusztán részérdekeket képviselő vagy pusztán alapjogi garanciákat követelő ellenzékek ezt a sziklaszilárd, minden területre hihetetlen energiával behatoló új hatalmat nem tudják megingatni. Az érdekek és szükségletek szintézise, a népi részvétel kiszélesítése szükséges hozzá. Egy szóval: az egyenlőség politikája.

Orbán Viktornak igaza van abban, hogy a piaci kapitalizmust korlátozni kell, hogy a közjavakat a nép ellenőrzése alá kell helyezni. Jól érzi a nép vágyát az igazságosságra és a biztonságra, amely nem gúnyt, hanem főhajtást igényel. Orbán Viktor ezt sajnos nem mondja őszintén, intézkedései és törvényhozói, államalapítói aktusai éppen az ellenkezőjét sejtetik. Szavakban és gesztusokban elutasítja a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság esztelen gazdaságpolitikáját, de ténylegesen végrehajtja, mi több: eltúlozza a legelőnytelenebb vonásait. Az „adóverseny”, amelyhez ragaszkodik, alacsony adókat jelent a multinacionális vállalatoknak, és alacsony béreket a magyarországi dolgozóknak. Orbán Viktor „gazdasági patriotizmusa” is merő látszat.

A szabadságot csak az egyenlőség mentheti meg.

…Az érdekegyesítés minden forradalom alapföltétele, amint azt már Kossuth is tudta (csak nem csinálta). Márpedig ezt a közjogilag megszilárdított antiliberális, antiszociális és antidemokratikus rendszert csak békés – vidám és szelíd – forradalom döntheti meg. Ez a békés forradalom nem lehet puszta reakció, reváns, visszatérés a balközép kormányok által lejáratott, plutokratikus és oligarchikus rezsimhez, amely mellett csak az szól, hogy békésen el lehetett takarítani. Az Orbán-rezsim esetében ez nem lesz ilyen könnyű.

…De amennyiben az érdekegyesítés nem lesz az ellenzéki politika középpontjában, akkor a képviseleti kormányzat (liberális polgári demokrácia) és a konzervatív autokrácia után a fegyveres szélsőjobboldal következik."

TGM cikke itt olvasható.

„Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat lecsukták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikor engem vittek el, már nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna." (Martin Niemöller 1892-1984)

Johnnymoore-nak szeretettel

Lásd még az "Alkotmányozók" c. bejegyzést és kommentjeit.

(A képet egyébként Bita Danitól emeltem el át.)

Az úttörők 12 pontja*

1./ Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.

2./ Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.

3./ Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.

4./ Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit.

5./ Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.

6./ Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.

7./ Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit és az idősebbeket.

8./ Az úttörő igaz, hű barát.

9./ Az úttörő bátor és fegyelmezett.

10./ Az úttörő szereti és védi a természetet.

11./ Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.

12./Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára.

x x x

* Az interneten ezt a változatot találtam, de emlékeim szerint ez némileg különbözik az 1957-es változattól. Például:

@ 1. pont: 1957-ben még elég volt a hűség, dolgozni nem kellett (lásd még gyermekmunka tilalma)

@ 3. pont: csak a mondat első fele volt

@ 4. pont: a "gyarapítja és védi" stimmel, de még nem volt szó - tényként - "szocialista társadalomról"

„Az idei húsvét a magyaroknak különösen fontos. Jézus Krisztus feltámadásán és a természet tavaszi megújulásán túl ebben az évben Magyarország újjászületését is ünnepeljük. Éppen egy éve döntöttek a választók arról, hogy a múltba visszahúzó, a megújulás útjában álló erőket sosem látott egységben leváltják, és felhatalmazást adnak egy új korszak megkezdéséhez.Az egy év temérdek feladatot adott, és sok munkával telt mindannyiunknak. A számos megoldandó feladat közepette azonban nem feledhettük legsürgetőbb közös küldetésünket: a Magyarország újjászületése előtt álló akadályok lebontását. E munka kiindulópontja egy új, közös alaptörvény megalkotása volt. Kellő szerénységgel, de magabiztosan állíthatjuk: Magyarország új, húsvéthétfőn kihirdetendő alkotmánya a magyar újjászületés legfontosabb dokumentuma.” (Orbán Viktor cikke itt)

"Amióta az új alkotmánytervezet szövege nyilvánosságra került, a magyar dolgozó nép száz és ezer jelét adta annak, hogy az alkotmányt, mint új erő forrását, emelkedett hangulatban fogadják és lelkesen helyeslik. Országszerte érzik a dolgozók, hogy az alkotmány rengeteg munkájuk és szenvedésük eredményeképpen jött létre. Az egész magyar dolgozó népet áthatja az a felemlő és lelkesítő tudat, hogy nem voltak hiábavalók eddigi áldozatai, hogy a rengeteg nélkülözés, melyet az újjáépítés nehéz hónapjaiban, a pénzromlás idején, éhezve és fázva, de a jövőbe vetett bizalommal tűrt a magyar nép, most hozza meg dús kamatait... Most előtte az eredmény, a tengernyi erőfeszítés, a szívós munka, a dolgozó nép igazába és a szocializmusba vetett hit gyümölcse: a Magyar Népköztársaság Alkotmánya." (Rákosi Mátyás: A dolgozó nép alkotmánya. Beszéd az Országgyűlés 1949. augusztus 17-i ülésén.)

Úri életmódom részeként, a vasárnap déli séta és az azt követő uszoda után, a világgal harmóniában, ebédelek a Fény utcai piacon, a töröknél. Egy másik asztalnál, szemben velem egy keszeg, kopott férfi eszik, valószínűleg még ötven sincs, de már nagyon elhasználódott. Amikor leülök, jó étvágyat kíván. Zavarba jövök, nem szokás, egyébként se szívesen elegyedek szóba idegenekkel, ő meg aztán pláne nem olyan, aki érdekelne. De persze megköszönöm, én is jó étvágyat kívánok. Hál’ istennek nem akar beszélgetni.

Előbb kezdte, előbb is fejezi be, visszaviszi a pulthoz a tálcáját, aztán váratlanul odalép hozzám. Először nem is értem, mit motyog (kicsit süket vagyok), de azt hiszem, reflexből fölveszem az elutasító testtartásomat és arckifejezésemet, hiszen nyilvánvaló, hogy kéreget. Szavakat értek, köztük a „segítsen, kérem”-et, de némileg változik a szituáció, amikor előhúz a zsebéből egy kis szórólapot, odatolja elém:

Bármilyen házkörüli, kerti munkát, valamint ló és tehéngondozást, méhészeti munkát vállalok Budapesten és vidéken ottlakással.

Szabó Ferenc 06 1 238 95 77

(Kiemelés az eredetiben; a "ló" után pedig kötőjel kéne, de a bejegyzés most neme rről szól.) Ez az ember dolgozni akar, és ért is valamihez. Most már fölnézek a szemébe, szégyenkezés, alázatos könyörgés az arcán, motyog tovább, hogy „ha tudna...” meg „vacsorázni szeretnék…" Szó nélkül előveszem a pénztárcámat, adok egy kétszázast, de az ember nem hagyja abba. „Mutatok önnek valamit” – Jézus Máriám, mi a fenét akarhat, miért nem hagy már békén… A BKV-bérletét. „Tessék nézni, én mindig megveszem.” Elnézést kér, amiért megszólított, de hát szemben vele ettem, gondolta, illik jó étvágyat kívánni… Egy határozott „Persze. Minden jót kívánok!”-kal véget vetek az egyoldalú „beszélgetésnek”, és a tányéromba temetkezem.

Szégyellem magam, mert rideg, elutasító voltam, de egyszerűen képtelen vagyok kezelni az ilyen helyzeteket. Attól tartok, a 200 forintot is azért adtam, hogy hagyjon békén.

És akkor most: a büdös k… anyját azoknak a politikusoknak – élükön a vezérrel – meg „mainstream” neoliberális közgazdászoknak, akik már a fél országgal elhitették, hogy az emberek azért nem dolgoznak, mert nem akarnak, lusták, paraziták, csak segélyből akarnak élni, azt akarják, hogy az állam tartsa el őket!

Ne legyen félreértés: tisztában vagyok vele, hogy ezt a rendszert nem Orbán Viktor és bandája hozta létre. Sőt, én emlékszem arra, hogy a rendszerváltás első éveiben a Fidesz szociálisan érzékeny volt – igen, azt gondolom, nemcsak mutatta, hanem az is volt. (1988. márciusban Kövér László még a szocializmust is be akarta venni célként a Fidesz alapító okmányába, de leszavazták.) Azt is tudom, hogy az ország súlyos gazdasági helyzetben van, amiért nagy felelősség terheli az MSZP-kormányokat. De az elmúlt hat évtizedben nem volt ennek az országnak olyan politikai vezető garnitúrája, amelyik ennyire cinikusan megvetette volna a szegényeket, amelyikből ennyire hiányzott volna a társadalmi szolidaritás és az elemi emberi együttérzés minimuma.

"Aki híve a jogállamnak, annak ma alkotmányellenesnek kell lennie!"

(Dénes Balázs, TASZ, az április 15-ei tüntetésen.)

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös elemzése szerint az Alaptörvény-javaslat ellehetetleníti a politikai váltógazdálkodást, gyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét, a választójog kiterjesztésével pedig indokolatlanul átalakítja a politikai közösség kereteit. Ha elfogadják az Alaptörvényt, az alapjogok a korábbinál alacsonyabb szintű védelmet élveznek majd, e jogok kikényszeríthetősége pedig súlyos csorbát szenved az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésével. A három szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel a sarkalatos törvények tartalma ma még nem ismert, az Alaptörvény elfogadása csupán az alkotmányozási folyamat kezdetét és nem a végét jelenti.

A három szervezet kritikája az alábbiakban foglalható össze.

1. Az alkotmányozás menete nem felel meg a jogállamiság követelményeinek, az Alaptörvény súlyos legitimációs hiánnyal küzd. Az Alaptörvény-javaslat egypárti alkotmányozás eredménye, az összesen kilencnapos parlamenti vita pedig lehetetlenné teszi annak érdemi megvitatását.
2. Az Alaptörvény-javaslat indokolatlanul szakít a politikai közösség eddig elfogadott meghatározásával, mikor lehetőséget teremt arra, hogy az országhatáron kívül élő magyar nemzetiségű személyek is választójogot kapjanak, és ezzel olyan politikai döntések meghozatalában vegyenek részt, amelynek következményeit nem viselik.
3. Az Alaptörvény-javaslat szakít azzal az alapelvvel, amely szerint az alapvető jogok az embert ember mivoltánál fogva illetik meg tekintet nélkül kötelezettségei teljesítésére, érdemeire vagy társadalmi hasznosságára. Az Alaptörvény az alkotmány szintjére emeli a jobboldali-konzervatív világnézet értékeit, azok jegyében is korlátozhatóvá teszi az alapjogokat, ezzel pedig jelentősen felpuhítja az alapjog-korlátozás kritériumait. A jövőben alapvető jogok korlátozásának alapjául szolgálhat például a „hűség, a hit és a szeretet”. Megszűnik annak a lehetősége, hogy a jogszabályok alkotmányellenessége utólagos vizsgálatát bárki kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál, így az alapjogok kikényszeríthetősége súlyos csorbát szenved.
4. Az Alaptörvény-javaslat gyengíti a kormány és az országgyűlési többség ellensúlyait, így az Alkotmánybíróságot és az ombudsmani intézményt. Az Alaptörvény-javaslat fenntartja az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását a költségvetést, a központi adónemeket érintő jogszabályok tekintetében. Az alkotmányozó a továbbiakban nem tart igényt a nemzeti és etnikai kisebbségek, a jövő nemzedék jogait védő ombudsmanokra és az adatvédelmi biztosra, így megszűnik az érintett jogok független intézményi védelme.
5. Az Alaptörvény-javaslat ellehetetleníti a demokratikus politikai versenyt és a politikai váltógazdálkodást. A központi költségvetés kikerül az Országgyűlés kizárólagos fennhatósága alól, az Országgyűlés pedig egyszerűen feloszlathatóvá válik. Az Alaptörvény-javaslat megfosztja a következő egyszerű többségű kormányt attól a lehetőségtől, hogy saját kormányprogramját megvalósítsa, hiszen olyan szabályozási tárgyköröket utal kétharmados többséggel elfogadható törvények körébe, mint az adótörvények vagy a nyugdíjrendszer.

A civil szervezetek elemzése itt olvasható (pdf).

M. Pistával ültünk 1968. március 28-án, a Duna-parton, a Bölcsészkar (akkor még V. ker., Pesti Barnabás u. 1.) előtt, süt a nap, már tavasz van – és M. elsírja magát, mert akkor tudtuk meg, hogy meghalt Gagarin. Jó, persze, nem normális dolog, hogy egy nagyon művelt, több nyelven beszélő, húszéves bölcsész diák emiatt sírva fakadjon; M., – akivel a katonaságnál haverkodtunk össze – tényleg egy kicsit túlérzékeny volt, de mégis: ez az (amúgy foghíjas) memóriámban rögzült kép talán mindennél jobban bizonyítja, hogy mit jelentett számunkra az ŰRHAJÓS, az űrutazás – vagy ahogy akkor az újságok gyakran írták: a kozmosz meghódítása. Röviden megfogalmazva: a jövőt, a szüntelen fejlődést, a korlátlan lehetőségeket. A 60-as évek derűje, optimizmusa...

Ma 50 éve, hogy az akkor 27 éves Jurij Alekszejevics Gagarin őrnagy a Vosztok-1 űrhajón valamivel több mint másfél óra alatt tett egy kört a Föld körül. Egy űrrepülés – ha nem történik valami baj – ma már nem tud az újságok első oldalára kerülni, de akkor ez tényleg nagy dolog volt, egy új korszak szimbóluma, és nemcsak nálunk, a „szovjet birodalomban”, hanem a világon mindenütt. EMBER A VILÁGŰRBEN!

A Hírszerző portálról vettem le a mellékelt képet: Jurij Gagarin 1961. augusztus 20-án a Batthyány téren. (Mellette az autóban Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes, ő volt a hivatalos kísérője a háromnapos magyarországi látogatáson.) A mosolygó, integető embereket nem vezényelte ki senki. Közzétették az újságokban, hogy mikor és hol hajt végig Gagarin nyitott gépkocsiban a városon, és az emberek odamentek ünnepelni. Én is, a Mártírok útjára, mint arról majdnem pontosan egy éve egy (egyébként Szentendréről szóló) bejegyzésben megemlékeztem. Ünnepeltünk, talán nem is Gagarint, hanem önmagunkat, hiszen „mi” voltunk fenn az űrben. A mi kortársunk, egy kisfiúsan mosolygó fiatalember...

Oké. Párás szem megtörülve, a lírát felváltja a politika.

Hihetetlen propagandajelentősége volt a Szovjetunió, a szocializmusnak nevezett rendszer számára, hogy az első ember a világűrben egy szovjet-orosz parasztgyerek. Három héttel később Alan Shepard a Mercury rakétával 15 perces ugrást tesz az űrbe, ő az első amerikai asztronauta, de az első „igazi” amerikai űrhajós, aki meg is kerüli a Földet (háromszor) John Glenn, 1962 februárjában. (Ő majd még 77 éves korában tesz egy második űrutazást a Discoveryn.) Az első nő az űrben szintén szovjet: Valentyina Tyereskova 1963-ban.

1957. október 4., az első mesterséges hold, a Szputnyik felbocsátását, az űrkorszak kezdetét követő évtizedben számos alkalommal írhatják le, hogy az „első” valami vagy valaki szovjet. Nagy verseny ez, és majd csak 1969-ben, az Apollo Hold-utazásával, Neil Armstrong „kis lépésével” fordul a kocka. A verseny természetesen nem elsősorban propagandaküzdelem, és még csak nem is elsősorban az űrkutatásról szól. Az űrkutatás csak „mellékterméke” a fegyverkezési versenynek, mint a teflon, a nejlonharisnya vagy az internet. Az 50-es évek közepétől hosszú időn át a szovjeteké a legerősebb rakéta, a Szputnyik azért kelt riadalmat Amerikában, mert egyértelművé teszi, hogy a szovjetek bármikor elérhetik interkontinentális ballisztikus rakétáikkal az Egyesült Államok területét. Majd a 70-es évek végén egy világgazdasági és ezzel összefüggő technológiai korszakváltás, s benne az egyértelmű amerikai fölény teszi kérdésessé a sokezer szovjet atomrakéta mögött álló hadiipar és gazdaság értékét. De addig még ott lesz – másfél évvel Gagarin űrrepülése után – a világot az atomháború szélére sodró kubai rakétaválság…

Azt hiszem, mindez már olyan távol van egy mai huszon- vagy harmincvalahány évestől, mint a 30 éves háború. De én még láttam Gagarint.

***

OFF: Van egy blogger, aki a Gagarin nevet választotta nicknek. Mindig foglalkoztatott, de nem volt rá módom, hogy megkérdezzem, miért választotta egy most 33 éves fiatalember (már évekkel ezelőtt) pont ezt. Gagarin beteg, így hát (bár nem tudok róla, hogy olvasná a blogomat), ez alkalom arra, hogy szép, boldog éveket - életet - kívánjak neki.

József Attila születésnapja, a Költészet Napja. Szép, napsütéses, tavaszi nap, gyönyörködésre való.

Ehelyett viszont nekem az jut eszembe, hogy pont egy éve, 2010. április 11-én volt a keresztény-nacionalista-rendpárti kormányzatot hatalomra juttató választások első fordulója. Meg hogy ma, 2011. április 11-én egy bohóc (Schmitt Pál köztársasági elnök) és egy pszichopata gyűlölködő (Kövér László parlamenti elnök) beszéde után az Országgyűlés a módosító javaslatokról szavazva lényegében véglegesíti a köztársasági alkotmány helyébe lépő Orbán-alaptörvény szövegét.

Minden bűntudat nélkül mondom: én is részes vagyok abban, hogy így történt; egy éve, előre megfontolt szándékkal, szavazás helyett Galkó Balázst hallgattam, aki József Attila összes versét olvasta fel. (Írtam róla másnap: itt, 11-én pedig saját kampányom során a Hazámat tettem fel a blogra, ide) Most leginkább talán a Levegőt! aktuális. (A vers végén ott a dátum, 1935, a ma sok szempontból példának tekintett Gömbös-kormány időszaka.)

József Attila: Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. nov. 21.

*

Holnap, 2011. április 12-én, kedden, 17.30-kor a Kossuth Klubban (Bp., VIII. ker. Múzeum u. 7.) József Attila aktualitása címmel tart előadást Tverdota György irodalomtörténész.