Róna Péter cikke a mai Népszabadságban gazdaságtörténeti összefüggésbe helyezi azt, ami most történik. Cikkének címe: Náluk is lesz rendszerváltás?

"A második világháború után a világ Amerika lábainál hevert. A világgazdaság össztermékének több mint negyedét az USA állította elő, és az egyetlen mindenhol érvényes nemzetközi fizetőeszköz a dollár volt. Amerika határozta meg a legfontosabb nyersanyagok világpiaci árait éppúgy, mint a végtermékekét. A világ akkor ismert kőolajtartalékainak közel 80 százaléka amerikai tulajdonban vagy amerikai ellenőrzés alatt állt, és a kitermelés legfejlettebb technológiája kizárólag az övé volt. Erre a két óriási pillérre, a dollár egyeduralmára és a nyersanyagárak, kiemelten az energiaárak fölötti ellenőrzésre épült hatalma, ereje. Az első lehetővé tette az olcsó belföldi hitelezést és az olcsó hitelből fakadó infláció exportálását a rögzített dollárárfolyamon keresztül. A második, amely segítségével ők határozták meg az árakat, azt jelentette, hogy a világ olcsón adta vagyonát és termékeit az USA-nak, az amerikaiak pedig drágán adták a világnak portékájukat, mondván, hogy az előbbi alacsony, az utóbbi pedig magas hozzáadott értéket tartalmaz.

Mára mindez szertefoszlott. 1950-ben egy hordó Coca-Cola ára megfelelt 23 hordó olaj árának. Ma az arány 1:1,8-3,1 között mozog. Az energiahordozók árát az USA már nem tudja befolyásolni, a világ ismert készletének mindössze nyolc százaléka van nála... Ma már a világgazdaság termelésének csak öt százaléka származik az USA-ból a korábbi 25-tel szemben, de ez a világ energiafogyasztásának mintegy negyedébe kerül. A sok-sok dollár, ami állítólag a világgazdaság likviditását hivatott biztosítani, valójában egy hanyatló reálgazdaság keresleti oldalának pezsdítési kísérleteiből fakadt. Az euró sikeres bevezetése után csak idő kérdése volt, hogy mikor veszíti el ez a dolláráradat mind egyeduralmát, mind pedig értékét..." A teljes cikk itt olvasható

 És ha már, akkor Almási Miklónak egy kb. tíz nappal ezelőtti, ugyancsak érdekes írása a dolgok mechanizmusáról: A lassú válság

Egy bekezdés a cikkből:

" Az öncsalás abban áll, hogy ebben a hitelkultúrában elképzelhetőnek véltek egy olyan gazdaságot, melyben a pénzügyi szféra önmaga termeli a GDP kétharmadát. Kenneth Rogoff, a Világbank volt közgazdásza szerint ebből annyi igaz, hogy a jövedelmek kétharmadát valóban ott generálják, de a GDP-nek csak pár százalékát... A Wall Street tézise szerint nem kell ipar meg termelési volumen, az mehet Ázsiába vagy a fejlődő országokba. A szolgáltató társadalomban a pénzügyi szféra önmagát és a gazdaságot fenntartó gépezet. Ráadásul világhatalmi eszköz. Hiszen egy cégfúzión vagy kivásárláson tízszer többet lehet keresni, mint egy cég normál működésén. (Münterfering, német SPD-főnök korábban sáskahadnak nevezte a cégeket felvásárló/széttrancsírozó hedge fundokat. Nagy felháborodás lett belőle. Ma - megtapsolnák...)"

Erre szombaton, azt hiszem, el kell menni. Erre, most. Bár kedves illúziónak tartom a százezres tömeget. De rajtam ne múljon! Gyülekező 2008. október 4-én 15.30-kor az Erzsébet téren, a Gödör Klubnál.

Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján

  Többtucat civil szervezet összefogásával pártfüggetlen tömegdemonstráció szerveződik az erőszak és a kirekesztés ellen Budapesten. A szervezők százezres tömeget várnak 2008. október 4.-re az Erőszakmentesség Világnapjához kapcsolódóan meghirdetett békés vonulásukra, az Andrássy útra és a Hősök terére.

Az alábbi olvasói levelet (szerzője egyébként - a pályáról leszorított - neves rádiós újságíró) a Népszabadság állítólag nem volt hajlandó közölni. Hozzám több áttétellel - szamizdatként - jutott el.

Kedves Csányi Sándor!

Minthogy a bank és az ügyfél kapcsolata nem működhet másként, csak
bizalmi alapon, kérem, válaszoljon az alábbi kérdéseimre, hogy felnőtt
és pénzügyeit tudatosan kezelő állampolgárhoz méltó döntést
hozhassunk.

Debreczeni József szombati írásában pontosan elemzi az UD Zrt.
vezetője és az Ön közt lezajlott telefonbeszélgetést. Úgy látja -
szerintem helyesen -, hogy ha Önt értesítik egy politikai célú
megfigyelési-adatgyűjtési ügyről, és Ön nem tiltakozik üvöltve, ez
egyértelműen azt bizonyítja, hogy nem először történt ilyesmi. Ami a
józan ész szabályai szerint azt jelenti, hogy Ön, ha nem is
megrendelője ilyen típusú kutakodásoknak-kémkedéseknek (ennek a
telefonbeszélgetésnek az alapján ilyesmi nem bizonyítható), legalábbis
nem veszi rossz néven, ha a titkosszolgálati módszereket alkalmazó
politizálás az Ön tudomásával folyik. Mi másért, mint hogy belelásson
a politikai kártyákba, nyilván, hogy alkalomadtán saját érdekei
szerint használja őket. Márpedig az ilyen kémkedéseknek más céljuk nem
lehet, mint a célszemély (jelen esetben Dávid Ibolya) majdani
megzsarolása, azaz kézbentartása, azaz más politikusok érdekei szerint
történő mozgatása. A demokrácia szempontjából ez a választók súlyos
megtévesztését jelenti, cselvetést, manipulálást, mélységes lenézését
minden elvnek, eszmének és állampolgárnak. Erkölcsi szempontból meg
azt jelenti, hogy egy ember magánéletébe tudtán kívül behatolnak,
szabad akaratát, mérlegelési lehetőségét, döntését elvonják,
megfélemlítik, kiszolgáltatottá teszik, eszközszerepbe kényszerítik.
Ez a legcsúfabb merénylet, amelyet szabad individuum ellen bárki
elkövethet. Kérem, világítson rá, hol sántít ez a logika. Ha netán nem
sántít, rátérhetünk a következő kérdéseimre, amelyek így szónak:

Hogyan bízhatok én egy olyan bankban, amelynek első számú vezetője
nagypolitikai (és gondolom, gazdasági érdekű) játszmák céljából
hajlandó - legjobb esetben is - tudomásul venni az én politikai
meggyőződésemet és erkölcsi érzékemet mélyen sértő, a bizalmamat
mélyen megrendítő módszereket? Honnan tudhatom, hogy ha a megrendelő
úgy kívánja - nevezzék Stumpf Istvánnak, Tombor Andrásnak vagy Almássy
Kornélnak, hogy a mögöttük vélhetően fellelhető politikai
erőcsoportokból ne is nevezzek néven senkit -, és az Ön érdekei is ezt
diktálják, nem szolgáltat adatokat rólam, az ügyfeléről? Nem
tájékoztatja a megrendelőt a pénzügyi helyzetemről, a bankkártyám
révén a világ bármely pontján nyomon követhető mozgásomról (hol
tankoltam, hol aludtam, hol vásároltam, hol fizettem étteremben és
feltehetően hányadmagammal vacsoráztam), bevételeimről és
kiadásaimról, vásárlási-fizetési szokásaimról? Mi a garancia ezek után
arra, hogy az Ön bankjában minden illetéktelen kutakodástól védve
leszek?

A kérdésem elvi, én egyelőre nem vagyok tétel a nagypolitikai
játszmákban. Ám ha az "alternatív titkosszolgálat" módszerei veszik át
az uralmat egy országban, nyilvánvalóan rám is sor kerül, hiszen a
kémkedés és besúgás logikája irracionális, ezért totális, amely még
egy olyan szép eszmét is simán maga alá gyűrt, amely az emberi
egyenlőségvágyra és az emberhez méltó élet iránti igényre épült.
Hogyne gyűrne maga alá egy ilyen eszmehiányos és vészterhes
ideológiákkal etetett országot, amilyenben évek óta élünk!

Ha egyetért azzal, hogy az OTP Bank legjelentéktelenebb ügyfele és Ön
közt - bármekkora szakadékok válasszák is el Önöket egymástól - a
bizalom szála az összekötő kapocs, amely nélkül semmiféle banki
kapcsolat nem működhet, kérem, tárja elém az Ön szerepének valós
magyarázatát - ha van más magyarázat, mint amire jutottam -, ha pedig
nincs, kérem, döntsük el közösen és nyilvánosan, melyikünk válik meg a
Banktól, Ön vagy én.

Üdvözli
Mihancsik Zsófia
OTP Bank-folyószámlatulajdonos

Bekezdések Szilágyi Ákos esszéjéből  (a teljes cikk itt olvasható)

"Minden bajunk - a magyar társadalmat kettészakító politikai ellenségeskedés, ádáz belviszály, a másik puszta létét is kétségbe vonó polgárháborús acsarkodás, a semmiben közös nevezőre, megegyezésre nem jutó áldatlan vita, az önsorsrontó gyűlölködés - abból származik, hogy nem rendelkezünk vitathatatlan tekintélyekkel...

(S)zabadságban élünk, ahol minden alapelv megkérdőjelezhető, minden tekintély kikezdhető, minden szabály vitatható, lévén az ésszerűségnek alávetve. Arról, ki kerül kormányra és meddig maradhat kormányon, szintén nem valamilyen vitathatatlan származási véletlen vagy hitbéli csoda dönt, hanem, hogy a választók többsége kit talál "legerényesebbnek", és meddig lát "legalkalmasabbnak" erre. Mivel pedig ez vitatható, rögvest hajba is kapnak rajta, kitör a zűrzavar, kezdetét veszi a hatalmi vetélkedés, amelyből személyes viszály, majd politikai lejárató és megsemmisítő háború lesz, amely mindaddig tart, amíg meg nem jelenik a vitathatatlan tekintély. Ámde mikor vitathatatlan egy tekintély? Akkor, ha senkinek nem lehet vele szemben igaza. És vajon miféle tekintély az, amellyel szemben senkinek nem lehet igaza? Isteni tekintély, mellyel bárkit ruháznak is föl, azzal az értelem és a szabadság törvénye fölé emelik. Így lép a minden tekintélyt deszakralizáló szabadság helyére a szakralizált önkény tekintélye.

De honnan érkezhetne e zűrzavaros politikai világba efféle kikezdhetetlen vagy vitathatatlan tekintély? Csakis a politika világán túlról. Végső soron a képzelt egek valamelyikéből. Egyfelől a transzcendens Isten Egéből szállhat alá, másfelől a politika világához képest szintén transzcendens Tudomány Egéből. Az egyik tekintély letéteményese a Tudós, a Szakember, aki számokkal operál, a másiké a Karizmatikus Hős, a Szent, a Küldetéses Ember, aki csodákkal nyűgözi le a szabadságtól megzavarodottakat...

Kell-e mondanunk, hogy e kétféle vitathatatlan tekintély összecsapásából melyiknek kell kikerülnie győztesen? Természetesen a vitathatatlanabbnak. Bármennyire igaz ugyanis, hogy a tudomány korunk új vallásává kezd kocsonyásodni, a tudományos igazság mégsem vetkőzhet ki teljesen eredeti természetéből. Márpedig a tudományos igazsághoz éppannyira hozzátartozik cáfolhatósága, mint az isteni igazsághoz cáfolhatatlansága. Az isteni igazságon kívül (vagy hiszel benne, vagy nem) csak a művészi igazság cáfolhatatlan még (vagy tetszik neked a mű, vagy nem), a tudományos igazság azonban vagy cáfolható, vagy nem tudományos igazság...

Egy politikusnak a hatalom gyakorlására való alkalmasságát, kormányzásra való rátermettségét és egész politikai teljesítményét vagy a cáfolhatatlan vallási, vagy az éppannyira cáfolhatatlan esztétikai igazság alapozhatja csak meg.

Így a politikus és a politikai teljesítmény egyfelől műalkotássá, az állampolgári közösség esztétikai ízlésközösséggé válik, amelyben a tetszés/nemtetszés kritériuma mentén fogadnak el vagy utasítanak el valakit vagy valamit. Ennek felel meg a modern politikum - a politikai hatalom, a politikai vezetők, a politikai tettek és események - korántsem új keletű esztétizálása. Másfelől a politikus orákulummá, beavató pappá, zord prófétává, Felkentté, Isten Atlétájává, karizmatikus hőssé válik, akinek tekintélye csodán és isteni kinyilatkoztatáson alapul. Ennek felel meg a politika teológiai újraalapozása.

Az egyik választás a piaci tömegkultúra élmény- és látványosságformáiban valósul meg, a másik a politikai kategóriák teológiai átírásában (helyesebben: visszaírásában), közelebbről: az állam egyházzá változtatásában, a modern deszakralizált politikai hatalom reszakralizálásában és a nemzetvallás politikai liturgiájának élmény- és látványosságformáiban. A lényeg az, hogy a szabadság minden tekintélyi rendet aláásó, minden vitathatatlan tekintélyt szertefoszlató hatalma - a zűrzavar - mielőbb érjen véget, az élmény és az önkény vitathatatlan tekintélye pedig erősödjön meg, és foglalja el őt megillető helyét az államban. Kezdődjék a hipnózis, a varázslat, az álom. A nyulak már alig várják, hogy elindulhassanak a csörgőkígyó kitátott szája felé."

És még egy kis Szilágyi Ákos: Szittya-szótár

A közvéleményben, a politikai gondolkodásban igen elterjedtek a "jobboldali radikalizmust" jellemző vélekedések, határozottan jelen vannak a vélemények centrumában, s ha eltérő intenzitással is, de szinte valamennyi fontosabb politikai póluson. Így ezek ma már aligha nevezhetők szélsőségnek.Ez a legfontosabb - és a legijesztőbb megállapítása annak a felmérésnek, amelyet az MTA Szociológiai Kutatóintézete végzett a radikális jobboldali ideológiáról. A kutatást Tamás Pál ismerteti, a Népszabadság Hétvége mellékletében megjelent cikke itt olvasható. Néhány megállapítás: 

A megkérdezettek 75 százaléka szerint a "pártvitákat kizáró, erőskezű kormányzásra lenne szükség". Sőt, a válaszadók 52 százaléka úgy véli, hogy "a mai helyzetben egyetlen erős, a társadalmat egészében megjelenítő pártra lenne szükség". Az egypárti ötletet csak 28 százalék utasítja határozottan el. A megkérdezettek 75 százalék szerint "egy olyan határozott vezetőre van szükségünk, aki az országot erős kézzel irányítja". E kijelentést egyértelműen csak 10,4 százalék veti el.

Reggel hisztiztem itt, hogy nem találom a NOL-on TGM-nek a (papír) Népszabadságban megjelent cikkét, cenzúráról deliráltam - mint kiderült, tévesen. Bár abban biztos vagyok, hogy akkor még nem volt ott az interneten. (Ezt csak magyarázatul a kommentekhez.)

 Szóval, (megrögzött TGM-mániásként) felhívom a figyelmet a "tudományos kutató" kivételesen könnyen olvasható mai cikkére: Gyurcsány a hibás

TGM egyébként a többi között ezt írja:

"Gyurcsány a hibás.

Miben hibás? Abban, hogy az 1989 utáni magyarországi baloldal legtehetségesebb vezetőjeként mindezen (a cikkben taglalt neoliberális politikán - rás) nem változtatott semmit. Bukásával magyarország nem sokat veszít. A Magyar Gárda és más paramilitáris erők, a fütyülő-kereplő-köpködő-dobálozó kommandók asszzisztenciájával lefolytatandó választási kampány után olyan erők ölébe hull a kormányzás ajándéka, amelyek nem próbálnak majd demokratikus látszatokat kelteni. Valószínűleg épp úgy nem érnek el majd semmi érdemi gazdasági és szociális eredményt, ahogy Gyurcsány és Kóka sem ért el semmit, de ki tudnak szolgálni és a szekerükbe tudnak fogni néhány szörnyű előítéletet. A zűrzavar, a kapkodás, a tehetetlenség évei után majd rend lesz.

... A magyarországi dolgozók részvétlen közönnyel nézik a szavazatukkal kormányra segített szocialista párt beteljesedő végzetét. Ez a párt - és az összes magyarországi párt - megérdemli a nép keserű megvetését.

Üdvözlet a győzőnek."

Továbbra se tudom, hogy kell egy YouTube videót (vagy bármit) ide berakni, ezért csak így, linkkel Hála hphp-nak már tudom, hogy kell berakni ide egy videót!!

Ez itt egy öt és félperces videoklip arról, hogy hol élünk. Yko legújabb, Őszi napok című, csak egy napig élő "bejegyzésekkel" működő blogja hívta fel rá a figyelmet.

"Elfelejtettük, hogy miben különbözik az értelmesen érvelő beszéd az artikulálatlan és agresszív verbális cselekményektől." Így összegzi mondanivalóját Cseresnyési László nyelvész az Élet és Irodalom múlt heti számában megjelent, terjedelmes írásában (itt olvasható).

A cikk (második) fele egy, a júliusi melegfelvonulást követően elhangzott rádióinterjút és abban Vida Gábor genetikus akadémikusnak elképesztően primitív, homofób kijelentéseit elemzi. Számomra érdekesebbek azonban az esszé első felében kifejtett, általánosabb érvényű, illetve a mai magyar közéletet közvetlenebbül érintő megállapítások. Kedvcsinálónak a cikk elolvasásához most ezekből idézek:

 „Az a diskurzusfajta, amelyről beszélni kívánok, olyan helyzetekben fordul elő, amikor az elvárt érvelő, racionális beszédmód helyett valami mást kapunk: a beszélő csoportidentitásának jeleit, verbális petárdákat, indulatokat, sztereotípiákat stb. Bár ez a jelenség talán minden nyelvi kultúrában ismert, a mai magyar kommunikációban az ilyen beszédmód annyira gyakori, hogy már nevetni is elfelejtünk rajta. ...A magyar társadalmi-politikai diskurzus nem véletlenül lép olykor túl a józan ész határán, hanem azért, mert létezik egy olyan beszédmód, amelyben alapvetően más a "ráció" jelentése, illetve mások benne a kommunikáció normái. Ezt a diskurzust nevezem én törzsi nyelvnek, illetve a törzs szavainak... Mivel a törzs tagjai félszavakból is értik egymást, egy törzsi nyelv elsődleges funkciója nem az, hogy információt közöljünk és kérjünk vele. A törzs szavai főként érzelmeket váltanak ki, megmutatják, hogy kik is vagyunk, miféle embernek tartjuk a másikat - ezzel különféle (hierarchikus, rideg, bensőséges stb.) kapcsolatokat és kategorizációkat hozva létre. A törzs szavainak mindig sajátos, csakis a törzs hiedelemvilágának ismeretében értelmezhető jelentése van. A törzsi nyelvben a koherenciát, a mondatok érthetőségét a hátterükben álló vélekedések, előfeltevések és értékítéletek rendszere adja. A törzs szavait nem kell szigorú logika szerint rendezni, racionális érveléssé összefogni: töltésük a diskurzuson belül szinte akárhol érezhető."

1./ A Fidesz álláspontjának megfelelően rendkívüli parlamenti választások kiírása;

2./ Az SZDSZ álláspontjának megfelelően szakértői kormány felállítása MSZP-SZDSZ parlamenti többséggel;

3./ Gyurcsány álláspontjának megfelelően (meg nem határozott körből) többséget szerezni Gyurcsány „Megegyezés" programjához.

Nem bocsátkozom az előzmények taglalásába; akit érdekel, az úgyis tudja, mi van, akit nem, az már eddig se olvasta el a bejegyzést. Így hát csak saját Baloldali, Nemzeti Kibontakozási Programom ismertetésére szorítkozom. Vagyis: Mi a teendő? (Sapienti sat.)

Premisszák:

a./ Gyurcsány Ferencnek ebben az országban már egyetlen szavát nem hiszik el. (Tisztelet és részvét a vakon hívő kivételnek.)

b./ Az országban gazdasági, szociális, politikai és mentális válság van. (Annak ellenére, hogy a válság részét képező Orbán Viktor is ezt mondja.)

c./  A belátható időben (20-50 év) a globális kapitalizmusnak nincs alternatívája; az ehhez való alkalmazkodás kikerülhetetlen kényszer; e társadalmi-gazdasági rendszer  következményei, hatásai legfeljebb szelidíthetők.

d./ A mainstream baloldal számára a gyakorlati politizálás kereteit a c./ pont határozza meg. (Ettől függetlenül azonban gondolkodni szabad!)

e./ A következő választásokat nagy többséggel a Fidesz nyeri. Az egyetlen - lényeges - kérdés, hogy meglesz-e az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többsége. (Jó volna, ha nem lenne.)

Fentiek alapján, ha én lennék az MSZP (nem vagyok),

1./ Azonnal elzavarnám Gy. F-et a sunyiba, és keresnék egy (viszonylag) jó arcú, emberi nyelven beszélő, fiatal, nem budapesti, ismeretlen politikust a párt élére (akiről nem bizonyítják be két napon belül, hogy már lopott).

2./ Közölném, hogy az SZDSZ nevű, néhai párttal a továbbiakban semmi dolgom, ellenben tárgyalási ajánlatot tennék a Fidesznek egy kettőnk (nem én és a feleségem, hanem az MSZP és a Fidesz) parlamenti támogatását élvező szakértői kormány felállítására, amely a jövő tavaszra kiírandó előrehozott választásokig maradna hivatalban. Minthogy a Fidesz nem hülye, ezt a javaslatot el fogja utasítani, viszont az elkerülhetetlen jövő év eleji választásokig az MSZP propagandájában hivatkozhat a saját kompromisszumkészségére, konszenzuskeresésére, a nemzeti egységre (és egyéb jól hangzó blöffökre, amit szeretnek „az emberek"), illetve a Fidesz arroganciájára, felelőtlenségére, kizárólagos hatalomvágyára stb.

3./ Mielőtt teljesen lenullázódik a párt (és mellesleg az ország), tényleg kiírnánk a választásokat, annak tudatában, hogy irgalmatlanul elvernek (megérdemeljük), és elkezdeném a felkészülést a hosszú ellenzéki létre.

4./ Jövő tavasztól pedig ellenzéki páholyból röhögnék - és hörögnék - azon, hogy a Fidesz valósítja meg a Brüsszelből és Washingtonból jövő gazdasági szanálási instrukciókat. Természetesen élesen bírálnám a szociális érzéketlenséget, a globális nagytőke gátlástalan kiszolgálását, de örülnék, hogy valaki más végzi el helyettem a piszkos munkát. És közben:

5./ Hozzálátnék a megújuláshoz, a magyar baloldal újjáépítéséhez. Ez (lásd „Premisszák" c./ pont) nem jelentene lényegi társadalmi-gazdasági alternatívát, de jelenthetne önálló és hiteles szociális, kulturális értékrendet. Ez se lenne kevés.