Nagy élvezettel nézem, ahogy André Goodfriend hülyét csinál a magyar államból. Mondjuk, nem nagy kunszt. Tényleg jó barát. (Vida Ildikónak mondom: ez egy szóvicc volt az amerikai diplomata nevével.) Persze igaza van minden idők egyik legundorítóbb magyar „politikusának”, Rogán Antalnak, amikor tehetetlen dühében Guantánamózik, a magyar szuverenitás megsértéséről beszél, és egy igazi nagykövetet követel az ideiglenes ügyvivő helyett. Én azonban most az amcsiknak drukkolok – vagyis magunknak. Kicsit segítsenek már be, ha mi – Magyarország jövőjéért felelős magyarok – ennyire gyámoltalanok vagyunk, képtelenek arra, hogy kitermeljünk magunkból a Fidesz-uralommal szemben egy ütőképes politikai alternatívát. Goodfriend, az USA nem fog puccsot végrehajtani Orbánék ellen Magyarországon (mint mondjuk, az 1950-es években Iránban vagy Guatemalában), az amerikai hadsereg se fog bevonulni (mint Vietnamba, Irakba, Afganisztánba), de elég világosan demonstrálják – mindenekelőtt a mi számunkra –, hogy milyen kormányzatunk van: korrupt, inkompetens, szánalmas. Ezzel szemben áll viszont, hogy mi – mármint a szavazni hajlandó magyar állampolgárok relatív többsége – választottuk.

620-621. oldal:

"Arcuk az elfeketedő ablaküvegben, Andoré és anyámé, mint elsötétült film kockáin, most felváltva jelenik meg. Amikor ez a látomás évekkel később ismét megidéződik bennem, eszembe jut az a vélekedés, amely az emlékezetembe vésődött valahogy, miszerint a fekete-fehér fényképek, különösen a rajtuk különféle tónusban és kiterjedésben kiütő szürkék foltjai az élet és a halál közti zónák senki földjét ábrázolják, azt a sivatagot, amelyben a távozók hosszas bolyongásra vannak kárhoztatva, míg át nem vándorolnak a túloldalra. Ahonnan - ahogy Weisz Kóbi idézte - nemigen tért vissza T.-be még utazó.

Ha majd Orbán Viktort bíróság előtt elszámoltatják, a legfőbb vádpont (ami alapján remélhetőleg tényleges életfogytiglanra ítélik) nem az alkotmányos rend felszámolása vagy a családnak, barátoknak elsíbolt milliárdok lesz, hanem az oktatási rendszer szétverése. Egész egyszerűen hazaárulással ér fel - mert az ország jövőjét teszi tönkre - a félanalfabéta betanított munkások szintjére leszorított "szakmunkásképzés", amit Orbán a magyar fiatalok többségének szán. A gimnáziumi férőhelyek felére csökkentése - ezen belül az alternatív, alapítványi iskoláknak a jövő évi költségvetésben célul kitűzött megfojtása -, a közismereti tárgyaktól  - vagyis az esetleges későbbi továbbtanulást vagy akár a szakmaváltást megalapozó, készségteremtő általános műveltségtől - gyakorlatilag megfosztott szakképzési rendszer tízezrek (Orbanisztán fennmaradása esetén százezrek) jövőjét teszi tönkre, ítéli őket munkanélküliségre, a nyomort és kiszolgáltatottságot jelentő közmunkáslétre.

(Orbán mellett a másodrendű vádlott felbujtóként Parragh László, az Iparkamara elnöke lesz.)

Ami tragikus: az a fiatal (és idős) magyar középosztály, amely utcára vonult az internetadó ellen, most, úgy tűnik, közönyösen hallgat. Ahogy szenvtelenül nézte végig a rendszerváltás éveiben másfél millió ember munkától - vagyis életlehetőségtől való megfosztását, sokak szó szerinti utcára kerülését. Ahogy ennek a társadalomnak a többsége a szegényeket, cigányokat, munkanélkülieket magukat hibáztatja nyomorúságos helyzetükért.

Az én indulatos mondataim után az oktatási rendszer szétveréséről részletek - adatokkal, érvekkel - a többi között itt meg itt.

Az ember néha furcsán gyászol, emlékezik. Egyikkel a másikra, holott a "másik" hat évvel az után született, hogy az "egyik" meghalt. Bennem találkoztak, így valójában magamat gyászolom. Mint mindenki.

Я хочу о тебе думать –
  я думаю о тебе.
Я не хочу о тебе думать –
  Я думаю о тебе.
Я хочу о другом думать –
  я думаю о тебе.
Я не хочу ни о чём думать –
  я думаю о тебе.

(Ennek, mondjuk, csak a hangját tettem volna föl, ha tudom, mert ez nekem egy kislemez 1970-ből meg 72-ből, meg hát ez gyászzene:)

 És egy régi bejegyzés

Nem lesz internetadó. Vasárnap is, kedden is ott voltam a tüntetésen, (vasárnap a Lendvay utcába már nem mentem el, de maximálisan egyetértek azzal, ami ott történt, azt se bántam volna, ha felgyújtják a Fidesz-székházat), tehát magamat is győztesnek tekinthetem. Nem vagyok naiv, tudom, nem elsősorban kétszer több tízezrünk érte el, hogy Orbán visszakozzon. Nagy volt a nyomás a gazdaság szereplői részéről, és még a Magyar Nemzet meg a Heti Válasz amúgy általában kormányhű publicistái is nekimentek. Talán sikerült megmagyarázni neki, hogy ez most nem volt jó ötlet, majd behajtják máshol, máshogy, másokon a stadionépítkezésekhez még hiányzó összeget. (Jó, ez demagógia volt, de nem olyan túl nagy, ahhoz képest...)

(Mondatok)

321. o.: "Egyik reggel munkába menet arra lesz figyelmes, hogy a hivatalnokok közül, aki csak teheti, a községháza balra eső szárnyát nem a kapubejáró felől. hanem a hátsó lépcsőn át közelíti meg. Ahogy benéz a verandára, látja, hogy miért: Ott ül a padon két idegen csendőr teljes díszben, láb közé állított szuronyos puskával, s úgy fogják közre foglyukat, aki nem más, mint a polgári iskola volt tanára, Martinecz Ernő. Aki Mariskát is tanította, s akinek ő a gépírástudását k9szönheti - így lehet, hogy a tanár úr máris fölismerte, ahogy ő odakíváncsiskodott. Mégsem ezért választja ezt az irodájukba vezető rövidebbik utat. S egy pillanatra még meg is áll a csendőrök előtt, és Martinecz felé fordul:

Nevezhetjük mazochizmusnak, nevezhetjük a széleskörű tájékozódás igényének: néha elolvasom Bayer Zsolt okádásait írásait. A mait is, amely magyar kormánytisztviselőknek az USÁ-ból való kitiltásával foglalkozik. A tárgyhoz méltó komorsággal. Az írás második fele, amely azzal az eshetőséggel foglalkozik, hogy valójában az Egyesült Államoknak a demokratikusan megválasztott magyar kormány megdöntésére irányuló kísérletéről van szó, Csurka legszebb napjait idézi. Viszont ha eltekintünk az előjeltől (amelyet a "büdös kurvanyjuk" fejez ki leghívebben), tartalmilag lényegében egybeesik liberális publicisták véleményével (pl. itt vagy itt vagy itt), hogy tudniillik itt egyáltalán nem csak a korrupcióról van szó (amely persze létezik, nagyon is), hanem arról, hogy a nyugati világnak és benne az USÁ-nak egyszerűen szólva tele van a töke Orbánnal. A vélemények legfeljebb abban térnek el, hogy képesek/hajlandók-e a magyar társadalom helyett véget vetni ennek a vircsaftnak. A szerintem józanabbak, a realisták szerint nem; nem képesek és nem is hajlandók. Viszont nagyon kellemetlen perceket - éveket! - szerezhetnek az Orbán-rezsimnek. Vagyis Magyarországnak, amely önként túszává vált ennek a gengszterbandának.

Béke porainkra.

A közmédia teljes hírszolgáltatását irányítja ezentúl a hírhamisító Papp Dániel. Részletek itt