A tegnap este kivételes élménye volt egy 1847-es készítésű Pleyel pianinó. Az olvasáshoz szokás szerint háttérként szolgáló Bartók rádió Intermezzo c. műsorában Szilasi Alex Chopin-noktürnöket játszott egy - ha jól értettem az Iparművészeti Múzeumban talált és saját maga által restaurált - Pleyel pianinón. Chopint hallgatni mindig jó, Szilasi nagyszerű zongorista, de most a nagy szám maga a hangszer volt, valami egész különleges hangzással. A feleségem, akit behívtam, hogy hallgasson bele, azt mondta: mintha egy templom lenne a zongorában...

A Pleyel zongorákról itt

A Bartók tegnapi (január 22.) műsora - 22 órára kattintva hallgatható meg (három hétig) Szilasi, Chopin és a Pleyel.

Eredetileg Nádas Péter tíz nap múlva záró fotókiállítását mentünk megnézni a Petőfi Irodalmi Múzeumba - az idejét nem tudom, mikor jártam utoljára ott. És tényleg van jó néhány érdekes és szép kép, különösen amelyek a fény-árnyék játékra alapoznak. Na meg persze feledhetetlen a Pilinszky-portré vagy a fiatal Jancsó Miklós és Mészáros Márta egy pesti bérház gangján, s akkor még nem beszéltem a híres körtefa sorozatról. Az igazi élményt, sőt szenzációt azonban nem a Nádas-fotók jelentették, hanem amin keresztül kellett menni, hogy odaérjünk: a PIM új (egyébként már csaknem másfél éve látható) Petőfi-kiállítása.

"Ki vagyok én? Nem mondom meg..." - egy játékos Petőfi-sor a tárlat címe; érdemes idézni az 1843-as vers teljes első szakaszát -

Ki vagyok én? nem mondom meg;
Ha megmondom: rám ismernek.
Pedig ha rám ismernének?
Legalább is felkötnének.

-, mert játékos pimaszsága a kiállításra is jellemző. Ne legyen félreértés:  el van mesélve a nemzeti ikonná vált költő életútja, pályája, láthatók kéziratok és egyéb dokumentumok, ereklyék - Petőfi pipája és kardja, Szendrey Júlia jegygyűrűje és halotti hajtincse stb. -, el van mesélve a Pilvax és Segesvár, sőt Barguzin is, megismerkedhetünk számtalan Petőfi-ábrázolással, köztük Orlai Petrics Soma festményével, a 19-20. századi bélyegekkel, pénzekkel és Szervátiusz Tibor gyönyörű faszobrával. Szóval minden együtt van ahhoz, hogy magasztos és nagyon unalmas kiállításon hajtsák végig a jobb sorsra érdemes iskolás csoportokat. A Petőfi-kiállítás azonban élvezetes, szórakoztató. "Petőfi választásai" az alcíme és fergeteges tempót diktálva vezet végig egy valószínűleg nehezen elviselhető és ugyanakkor nagyon szerethető fiatalember életszerepein, korán és utóéletén - apoteózisán -, informatív, de soha nem tudományoskodó feliratokkal, összefoglalókkal, meg persze a ma már elengedhetetlen érintőképernyős feldolgozásokkal. Különböző életkorú és különböző műveltségű látogatóknak egyaránt követhető, sokrétű, sokhangú tárlat, amelynek természetes módon része az 1840-es évek pesti irodalmi életének bemutatása, "P. Sándor" fegyelmezetlenségeinek, kihágásainak ismertetése és a youtube-on található zenei Petőfi-feldolgozások számbavétele - utóbbiakba természetesen éppúgy bele lehet hallgatni, mint élő és holt színészeink Petőfi-szavalataiba. Szóval, ajánlom mindenkinek.

Egyébként a PIM-ben jelenleg látható még egy Örkény-, egy Ottlik- és egy Magyar Műhely-kiállítás (ezekre most nem volt már energiám) - meg néhány napig még a Nádas-fotográfiák is.

A kiállításról a múzeum honlapján

Iszonyatos szakadék tátong a leggazdagabbak és a legszegényebbek között, a jövedelemkülönbségek ráadásul egyre nagyobbak – erről Ferge Zsuzsa szociológus beszélt a társadalmi egyenlőtlenségekről és annak politikai veszélyeiről tartott előadásában, a Politikatörténeti Intézetben.

Az elmúlt két-három évtizedben világszerte erősen növekszik a létbizonytalanság, még a jóléti államokban is. A jövedelmi egyenlőtlenségek a Thatcher–Reagan-korszak óta erősödnek, Kelet-Európában "iszonyú növekedést" mutat az ENSZ humán fejlődési indexe. A középosztály mindenütt lecsúszik és zsugorodik, a szegények tovább szegényednek, a leggazdagabb réteg pedig "elszállt": a statisztikák azt mutatják, hogy a nyertes még válságban is "mindent visz". A szociológus a világ összvagyonának eloszlását mutató piramissal illusztrálta az üvöltő különbségeket: a világ népességének felső 5 százalékánál összpontosul a vagyon 80 százaléka, miközben az alsó 70 százaléknak – 3 milliárd embernek – csak a vagyon 4 százaléka jut. A jövedelmi olló nyílását pedig egy legalább ennyire sokkoló adattal támasztotta alá: a válság előtt 500 dollármilliárdos volt a világon, most pedig 1200.

Magyarországon a jövedelmi egyenlőtlenségek már a nyolcvanas években is lassan növekedtek, 1990–2000 között viszont ugrásszerűen növekedett, "széthasadt", majd a 2000–2007 közötti enyhe csökkenés után ismét tovább erősödtek az egyenlőtlenségek. Az elmúlt két évben pedig "nagyon jelentősen" nőtt a szegénységben, illetve mélyszegénységben élők aránya (a KSH adatai szerint 4 millióan élnek létminimum alatt), amihez a politikai intézkedések is hozzájárultak. Ferge Zsuzsa a közpolitikai intézkedéseket, szegénységpolitikákat vizsgálva arra jutott, hogy Magyarországon 2008-tól még "csak" nyíltan-óvatosan, 2010-től viszont már kimondottan szegényellenes politika jellemző.

Világtrend, hogy amikor növekszik a szegények száma, bűnbakká válnak.

Tudósítás Ferge Zsuzsa előadásáról: itt

"Sokan gondolják úgy, hogy Magyarország ma rosszabb állapotban van, mint három éve volt. Sokan fel vannak háborodva, és kétségbe vannak esve, ha nem is ragadtatják magukat olyan kifejezésekre, mint Bayer Zsolt. A szóban forgó írásból ugyanis nemcsak a sötét indulat süt, de az afelett érzett kétségbeesés is, hogy a Fidesz-kormány egyszerűen képtelen kezelni a közbiztonság kérdését. Amennyiben lehántjuk a nácibeszédet, az állatozást, és nem vesszük komolyan a kötelességszerűen elsorolt „mindenért a liberálisok, a jogvédők és a tolerancia a felelős” szöveget, akkor az utóbbi idők egyik legerőteljesebb belső bírálatát olvashatjuk. Bayer a párton belüli látens jobbikosok bánatát kiáltja a világba."

A hvg.hu írása.

Ez a bejegyzés sajnálatos módon csak elméleti állásfoglalás, minthogy az előző bejegyzésben érintett kérdéskör (lásd még szenilitás) folytán két órával korábban mentem a Lendvay utcába, ahol csak a Fidesz bayerzsoltos ronwerberes transzparensét csodálhattam meg. De - mint ebből is kitűnhet - részt akartam venni a DK által meghirdetett tüntetésen.

Szóval, nem szívesen tüntetek Gyurcsány Ferenccel, ahogy az MSZP-vel sem, mert ők tehetnek arról, hogy ma ez a gengszterbanda uralkodik Magyarországon. Cigányügyben pláne nem szeretem őket, mert részesei voltak két évtized érzéketlen sunnyogásának, majd a segélyezési rendszer 2006-os szűkítésével és a 2008-as "Út a munkához" programmal - egyszerre érvényesítve a neoliberális szemléletet és engedve a lecsúszó középrétegek diktálta ordas közhangulatnak - ők kezdték el a munkanélküliség és szegénység kriminalizálását, amelyet ma már Orbánék csúcsra járatnak. (Ennek részletes elemzését Ferge Zsuzsától lásd itt.)

Az alábbiakban lopott holmit teszek közzé; egy olyan blogról másoltam, ahova naponta ellátogatok - gyönyörködni, feltöltődni, vagy hogy képben, versben, zenében megerősítve lássam aktuális gondolataimat, hangulatomat. A blog gazdája nem nagyon szereti a nagy nyilvánosságot, ezért nem jelölöm meg a forrást.

*

Egon Schiele: Késő őszi fa

*

Oravecz Imre: Öregség

Ami fiatalon ismeretlen volt,

az most mindennapos,

ami játszi könnyű,

az nehéz, vagy lehetetlen,

ha leguggolok és felegyenesedem, a fejembe tolul a vér,

a magasban tériszonyom van,

ha varrni akarok, már szemüveggel sem tudom tűbe fűzni a cérnát,

beszélgetés közben a mondat közepén elfelejtem, mit akartam mondani,

ha változtatni kell a napirendemen, ideges leszek,

ha nem találok valamit, pánikba esem,

ha fáj valamim, mindjárt a legrosszabbra gondolok,

kaland lett az életem.

*

"...azzal mégsem tömhetem a derék orosz alattvaló fejét, hogy a zsidók a Messiást várják, ez sem a muzsikot, sem a földesurat nem érdekli. Várni várhatják, de akkor ezt úgy kell beadni nekik, hogy a zsebükbe vágjon.

   – És miért éppen a zsidókat veszi célba?

   – Mert Oroszországban zsidóból van sok. Ha Törökországban élnék, az örményekkel gyűlne meg a bajom.

   – Vagyis a zsidók vesztét akarja...

Mai okádás

"Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!" - tesz mozgósító-motiváló felkiáltójelet írása végére a szerző, akitől akkor ezúton kérdeznénk meg, hogy a fentebb állatoknak nevezett cigányok nemlétének eléréséhez milyen megoldást javasolna? Az azonnalt értjük, de ugye nem mindegy, hogyan, milyen eszközzel oldjuk meg nagyon sok ember gyors nemlétét, különös tekintettel a nyilván megcélzandó hatékonysági szempontra.

Kérdés, hogy a több mint félmilliós hazai cigányság hány százalékát tartjuk "jelentős résznek", hiszen ha ezalatt mondjuk csak a felét értjük, akkor is sok százezer ember azonnali és bármilyen eszközzel történő nemlétét kell valahogy megoldani, ráadásul EU-konform módon ugye a likvidálást ökológiailag vállalható módon kell lerendezni, még csak az hiányzik, hogy a tetemek elégetése miatt a Bizottság újabb eljárást varrjon a nyakunkba.

Seres írása

Persze boldog új évet is: békét, nyugalmat, egészséget, gyarapodást – vagy éppen kalandokat, kihívásokat, győztes küzdelmeket, kinek-kinek, ahogy jó neki. De most a retrospektív kívánsággal azt akartam mondani, hogy remélem, boldog volt 2012. Mindennel együtt, és mindennek ellenére.

És azt is remélem, hogy 2012 a jövő szempontjából is boldognak bizonyul – azzal, hogy valami elkezdődött. De erről kicsit később.