utazás főnév, (tájszó, régies) útazás
Az utazik igével kifejezett cselekvés, az a tény, hogy vki (vmi) utazik. Belföldi, külföldi, föld v. világ körüli utazás; gyalog, hajón, kocsin, repülőgépen, vasúton való utazás; légi, sivatagi, szárazföldi, tengeri utazás; felfedező, üzleti utazás; kedvezményes utazás; utazás a Balaton körül; utazás a föld körül. „Hosszú utazás után ágyadban, ha behunyod a szemed, zakatolva futni kezdenek előtted hegyek és völgyek.” (Karinthy Frigyes) „Óh utazás, őrült szerelmem!” (Szabó Lőrinc)
Szóösszetétel(ek): 1. utazásszervező; 2. kéjutazás; körutazás; nászutazás.
(A magyar nyelv értelmező szótára, 1962)
*
Partir, c'est mourir un peu – ’Elutazni annyi, mint egy kicsit meghalni’. Nemzetközivé vált szállóige Edmond Haraucourt Rondel de l’adieu c. verse nyomán. http://fr.wikipedia.org/wiki/Edmond_Haraucourt#Rondel_de_l.27adieu
*
To travel hopefully is a better thing than to arrive – ‘Reményteljesen utazni jobb, mint megérkezni’. Angol szentencia R. L. Stevenson El Dorado című művéből.
*
Charles Baudelaire: Az utazás
Maxime du Camp-nak
1.
A kisdiák mereng mappán és tarka képen
s a Mindenség neki mint lelke éhe, tág.
Óh, mily nagy is a föld a lámpák fénykörében,
s ha már emlékezünk, mily kicsiny a világ!
Egy reggel indulunk, és velőnk teli tűzzel,
és fájó dac dagaszt, s keserü vágy izen,
megyünk, s a kósza kedv táncos habokra űz el,
ringatva végtelen lelkünk véges vizen.
Van, akit futni készt megútált hona szennye,
van, kit bölcsője zord titka űz, s van olyan,
ki csillagot figyelt, s behúllt egy női szembe,
s most vészes illatú Circéjétől rohan;
hogy ne bűvölje őt állattá a boszorkány,
fut és teret iszik, fényt és égi parázst,
húsába jég harap, s a réz nap, rája-forrván,
lassan lemossa majd arcán a csókmarást.
De igaz utazók azok csupán, kik mennek,
hogy menjenek, s szivük mint léggömb ring odább,
kik bolygó végzetük sodrától nem pihennek,
s ezt hajtják egyre csak, nem tudva mért: Tovább!
kikben száz alakot, mint a felhők szeszélye,
ölt a vágy, s mint ujonc harcost ágyúk heve,
vonz új és változó, titkos kéjek veszélye,
miknek még emberi nyelven nem volt neve!
…
(Tóth Árpád ford.)
Ez a vers első része – a nyolcból; akit az egész érdekel, itt találja
*
Maxime Du Camp (1822-1894), akinek a Baudelaire-vers ajánlása szól, francia író és az első amatőr fotográfusok egyike volt. Szenvedélyes utazó volt, 1849-51-ben Gustav Flaubert társaságában járta be Európát és a Közel-Keletet. Irodalmi lapokat szerkesztett és 1860-ban önkéntes volt Garibaldi Szicíliát elfoglaló seregében.
*
„Az utazás hasznos dolog, megmozgatja a képzeletet. A többi mind csak csalódás meg fáradság. A mi utazásunk teljesen képzeletbeli. Épp ebben van az ereje.
Az élettől visz a halál felé. Emberek, állatok, városok, tárgyak, minden a képzelet szülötte itt. Regény ez, vagyis kitalált történet. Így mondja Littré, aki pedig nem téved soha.
Meg aztán, ami a lényeg: mindenki utazhat így, ha akar. Elég, ha lehunyja a szemét.
Ez van az élet másik oldalán” (L-F. Céline: Utazás az éjszaka mélyére)
Céline könyvéről egyébként már írtam néhány hónapja: itt
*
S persze, ha utazás, akkor az az én (bölcsész) nemzedékem számára Semprun, A nagy utazás.
„Összezsúfolt testek a vagonban, nyilalló fájdalom a jobb térdben. S a nappalok. Az éjszakák. Minden erőmet megfeszítem, próbálom megszámolni a nappalokat, számolni az éjszakákat. Talán világosabban fogok látni. Négy nap, öt éjszaka. De úgy látszik, rosszul számoltam, vagy pedig vannak napok, amelyek éjszakává változtak. Túl sok éjszakám van: felesleges éjszakáim. Az bizonyos, hogy reggel kezdődött az utazás, igen, egy reggel..." (Réz Pál ford.)
*
Joseph Boyden: Három nap az út
„A matatoszovinban kellően forró a hőmérséklet. Amikor készen vagyunk, szorosan lezárom a ponyvaajtót. Tökéletesen sötét van.
– Örülök, hogy itt vagy velem – mondom, elég hangosan ahhoz, hogy meghallja, miközben vizet locsolok a kövekre. Nyomban felsisteregnek, izzanak, és a felcsapó gőz körülölel minket. – Szólj, ha túl meleg van, vagy ha nem érzed jól magad!
Üdvözlöm a négy égtájat, azután a földet, a napot, az eget és a holdat, közben egy kis zsályát szórok a kövekre. Köszönetet mondok Gicsi Manitunak, amiért Öcsém visszatért. Ülök, és belélegzem a gőzt, kitárom magam a manituknak.
Tudom, hogy Öcsém nem fog mindent hallani, de nem érzem szükségét, hogy hangosan beszéljek. A meleg kellemes, pihentet, jól kezdődik. A kövek fénye kissé tompul, ezért megint vizet fröcskölök rájuk. Nézem őket, s megjelenik az a kép, amikor valamikor régen, egy reggel Öcsém Elijah-val elment. Varázsfüves zsákocskát kötök mindkettőjük nyakába, homlokon csókolom őket. Állok a folyóparton, a kezemet feléjük emelem. Xavier és Elijah evezés közben megfordul és mosolyog. Most én mosolygok a sötétben, ahogy emlékezem.
Amikor itt az ideje, a bejárathoz mászom, felnyitom a ponyvát, és kint fekszünk a hűvös talajon, mélyen beszívjuk a levegőt. Egy idő múlva megint kinyitom a ponyvát, és visszamászom. Öcsém utánam.
Újból üdvözlöm a manitukat, aztán megint öntök egy kis vizet a kövekre, hogy nagyobb legyen bent a forróság. Zsályát szórok a kövekre, szikrázik és táncol. Tudom, hogy Öcsém is az izzást nézi. Az imáimat kántálom, s közben felvillanásokat látok a sötétben, az örjöngés és az ölés kiáltásait. Zavart látok, haragot érzek, de leginkább félelmet. A felrobbanó bombák rezgésétől remeg a testem. Embereket látok, akik holtan esnek össze homlokukon golyó ütötte lyukkal, vagy hatalmas robbanás szakítja őket darabokra. Látom, ahogy zöld gáz kúszik a talaj felett, megtalál minden lélegző lényt, hogy megfojtsa őket. Fájdalom. Rengeteg fájdalom. De igazából a félelmük az, ami elgyengít. A homokzsákon átkúszók és az ellenségre rohanók félelme. Hangosan beszélek már, azt kérem, hogy bocsássák meg ezeknek az embereknek a hibáit. Megint vizet locsolok a kövekre, hogy a gőz elvigye mindezt.” (Hajdu András ford.)
*
Most jelent meg (fog megjelenni?) magyarul Cormac McCarthy zseniális – és reménytelenül nyomasztó – regénye, a The Road.
„With the first gray light he rose and left the boy sleeping and walked out to the road and squatted and studied the country to the south. Barren, silent, godless. He thought the month was October but he wasnt sure. He hadnt kept a calendar for years. They were moving south. There’d be no surviving another winter here.”
*
Ady Endre:
Kocsi-út az éjszakában
Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
*
Utazni – valahonnan valahova. El valamitől. Valamiért. El valakitől. Valakihez. Valakivel. Az utazás mint metafora: változás, kaland – az élet maga.
Aki utazik, az remél. Vagy menekül.
És aki marad? Ottmarad? Otthagyták?
*
"Azért mikor kinn ülök a folyó lerobbant rakodópartján napnyugtával, és az ég New Jerseynek nyúló sávját figyelem, és elgondolom, hogy az éggel egyközűen épp ilyen hosszü sáv föld ível a nyugati partig, és a földön út vonul, és az út hossza az álma mindenkinek, és lowában, tudom, a gyerekek ilyenkor sírnak, mert ott nem bánják, ha sír a gyerek, azért ne sírjatok, mondom innen, mert a csillagok feljönnek mindjárt, és nem tudjátok, hogy az Isten Micimackó? az ég pedig odébb a prérire hajlik, és hullajtja rá diadémjait, mikor alig tűzte még a fekete éjszakára, a föld áldására, a folyók csendesítésére, csúcsok sipkájául, és elrejti benne a végső part titkát, hogy senki ne tudja, mi lesz, csak az öregedés foszló ruháit tudja, azért ha ilyeneket gondolok, Dean Moriartyn jár az eszem meg az apján is-, a másik Dean Moriartyn, akit soha fel nem kutattunk: Dean Moriartyra gondolok." (Jack Kerouac: Úton, Bartos Tibor ford.)
*
A sorozat korábbi darabjai:
Szóudvar 1. Egyenrangú -- 2. Ifjúkor -- 3. Őszinte -- 4. Rend -- 5. Tükör -- 6. Gyász --
Utolsó kommentek