Britannia bukása címmel jelent meg a Népszabadságban a talán leghíresebb ma élő francia értelmiségi, Bernard-Henri Lévy filozófus írása, amely azonban valójában a demokrácia csődjéről szól.
„A Brexit nem a nép, hanem a populizmus győzelme. Nem a demokráciáé, hanem a demagógiáé. A jobbszél győzelme a jobbközép felett, a radikális baloldalé a liberális felett. A xenofóbia győzelme mindkét oldalon, a belső ellenséget kereső rögeszméé és a régen lappangó gyűlöleté a bevándorlókkal szemben…
Ez a legavíttabb szuverenizmus és a legostobább nacionalizmus győzelme. A belterjes, poshadt Anglia győzelme a világra nyitott, dicsőséges múltjához méltó Anglia fölött. A Másik tagadása a fölfújt Én által. A komplexitás tagadása és a végletes leegyszerűsítés diktatúrája. Nigel Farage híveinek győzelme a ’politikai osztály’, a média és a ’globális elitek’ fölött, melyeknek ’Brüsszelből parancsolnak’…
Ez a Fritz Lang Metropolisában megjelenített tömeg győzelme. Meg a hajótörőké, a balos bunkóké, a részeg szkinhedeké, az írástudatlan hőbörgőké, a bikanyakú neonacionalistáké. Azok győzelme, akiket lenyűgöz Trump, amikor fölbőg: ’Amerikát ismét naggyá tesszük!’, és egy hatalmas falról álmodoznak, amit a muszlimok és maguk közé építhetnének. És a trumpi bőgést aztán lehet utánozni minden nyelven, nyelvjárásban, szlengben és zsargonban. Lehet vele hőbörögni, leordítani bárki fejét, elküldeni másokat a jó fenébe, visszarúgni a tengerbe, megtiltani nekik a visszatérést – gőgösen hajtogatva: ’Én, uram, angol vagyok!’ – vagy skót, francia, német, bármi.
A Brexit örök időkre a tudatlanság győzelmének példája lesz a tudás fölött. Az emberi állatságé az emberi szellem fölött. A pitiánerségé a nagyság fölött.”
A 20. századi történelmet tanító tanárként és politika iránt fokozottan érdeklődő állampolgárként régóta foglalkoztat a szavazati jog kérdése. A minden nagykorú állampolgárra kiterjedő általános választójogot a 20. századi demokrácia egyik alapvívmányának, alapértékének tartjuk. Nem ez az egyetlen illúzió, amivel valószínűleg le kell számolni – már legalábbis azzal, hogy kétségbevonhatatlan értéknek tekintsük, változtatni ugyanis aligha lehet rajta a következő világkatasztrófáig.
A kiegyezés és az I. világháború közti liberális Magyarországon Európa egyik legszűkebb választójoga volt érvényben, a lakosság 6-7 százaléka szavazhatott. (Nyugat-Európában 20-30 %). A nők ab ovo ki voltak zárva a választásokból, és a 20 éven felüli férfiak kb. egynegyede szavazhatott. A választójog alapja meghatározott földtulajdon vagy háromszobás városi ház, illetve 105 forint évi adóköteles jövedelem volt. Önálló iparosok esetében egy segéd jogosított választásra, az értelmiségieknél pedig a diploma és az annak megfelelő állás. (Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században). Vagyis az egzisztenciális önállóság volt a kritérium, feltételezve, hogy ez az önálló politikai véleményalkotás alapja. Hogy azért az önálló politikai véleményalkotást ne vigyék túlzásba, arról a nyílt voksolás – néhány nagyváros kivételével – 1938-ig fennmaradó intézménye gondoskodott. Miközben, a férfiaknál szigorúbb követelményekkel, a nők is szavazati jogot kaptak, a rendszer stabilitása alapvető szempont maradt a Horthy-korszakban is, például a választójogosultság 25 – nőknél 30 – évre emelésével, jövedelmi, iskolázottsági, 6-10 éves helybenlakási kikötésekkel.
Az általános, egyenlő és titkos választójogot Magyarországon végül is az 1945. évi VIII. törvény hozta meg, nőkre, férfiakra egyaránt 20 éves korhatárral és mindenfajta cenzus eltörlésével. (Hogy aztán ez a következő évtizedekben mire volt jó, más kérdés...)
A világon egyébként a rövid életű Korzikai Köztársaság (1755–1769) volt az első, amely minden 25 éven felüli lakosának választójogot biztosított. A következő a Párizsi Kommün volt 1871-ben. Az első nagyobb ország, ahol az általános választójog megvalósult, Új-Zéland volt 1893-ban. A második – Európában az első – pedig Finnország lett 1906-ban.
A jogi-politikai egyenlőséget jelentő általános választójognak – tehát a vagyontalanok (elsősorban munkások, föld nélküli parasztok), illetve a nők szavazati jogának – a megvalósulása azonban a történetnek csak az egyik szála. A másik, hogy az érintettek hogyan éltek/élnek – élhetnek – ezzel a joggal. A demokrácia szó az ókori Görögországból származik – de onnan származik a demagóg kifejezés is. A kettő összefüggéséről lásd Madách Imre Az ember tragédiája c. művének athéni színét. Lényegében a manipulációról van szó, amelynek lehetősége persze mindig megvolt, de az utóbbi évtizedek mediatizációjával, a gondolkodást, ítéletalkotást agyagba döngölő, mindenkit elérő, a mindennapokat átható propagandával már meghatározza a választások kimenetelét. Tömegeket képes befolyásolni, mozgósítani, akik számára a politika – egy párt, egy politikus, egy népszavazási téma stb. – ugyanolyan, tévéreklámban látott kívánatos árucikk, mint egy dezodor. Ez lenne a demokrácia, a népuralom?
Kínos dolog, de ismereteim szerint a Jobbik vetette fel a választójog korlátozását, bizonyos iskolázottsághoz kötve. Az a kínos, hogy egyetértek ezzel. Miközben továbbra is hiszem, hogy születésénél fogva minden embert azonos jogok illetnek meg, minden ember egyenlő, de már nem hiszem, hogy minden vélemény azonos értékű, függetlenül attól, hogy az adott ember mennyire képes megítélni azt, amiről véleményt mond.
Persze most már mondhatom, hogy Bernard-Henri Lévyvel értek egyet – s ez azért mégis szebben hangzik…
Utolsó kommentek