Gondolom, Orbán tegnapi beszéde után - meg hát egyébként is - senkinek nem lehet kétsége az iránt, hogy ez az ember mindenre, bármire képes hatalma megtartása és az ellenfeleivel való leszámolás érdekében.

Németországban Hitlert 1933. január 30-án nevezték ki kancellárnak, de az NSDAP-nak (Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt), bár az 1932. júliusi választások nyomán messze a legerősebb párt volt a Birodalmi Gyűlésben (Reichstag), nem volt abszolút többsége. 1933. március 5-ére ezért újabb választást írtak ki. Február 27-én éjszaka kigyulladt a Reichstag - a többit tudjuk.

Én arra tippelek, hogy ha a felmérések (nem feltétlenül a nyilvános közvélemény-kutatások) a kétharmad veszélybe kerülését jeleznék, akkor április első napjaiban történik "valami" - a Fidesz jelenlegi fő témája alapján valami migráns-ügy, ami a kétkedő bizonytalanok számára "bizonyítaná", hogy a hazát, az emberek biztonságát tényleg veszélyeztetik a Soros által ideküldött "idegen kultúrájúak".

*

Választok 1. (A legerősebb ellenzékire kell szavazni!)

Választok 2. (Hip-hop)

Választok 3. (A sokszínűségről)

Választok 4. - Hódmezővásárhely

Választok 5. - A program: "Orbán, takarodj!"

Választok 6. - Kereszténydemokrata opció

Választok 7. - Bal - jobb

Választok 8. - A Jobbikról

Választok 8/a. - Minden másképp van?

Szerző: rás  2018.03.16. 11:31 16 komment

Címkék: választások provokáció Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr3113743098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P_o_c_a_k_o_s 2018.03.16. 17:32:39

@rás:
Azzal egyetértek, hogy valami „turpisságot” ki fog Orbán találni. Úgy, ahogy a világot, különösen az EU-t át tudta vágni, úgy ezt a választást is meg fogja nyerni „demokratikus úton”. Lásd az EU-s pénzek lenyúlása = az EU ellenőrizhette, hogy a közbeszerzési pályázatok korrektül zajlottak, arra viszont nem volt, és nincs ereje, apparátusa, hogy utána járjon: a nyertesek, a nyertes cégek mögött milyen családi összefonódások állnak.
Hasonló trükkre számítok április 8-án is. Gondolj a 2010-es választásra, ahol a már ismert „kékcédulás” technikát alkalmazta. Igen, emlékezz, vajon miért volt „hosszabbítás” (vagy éjfélig) Szanyi kerületében, Angyalföldön! Ott volt először zűr a „lakhely változtatás”-okból. Hirtelen rengeteg fiatal ostromolta meg a választóhelyeket, sokan Debrecenből jöttek! Erről, azóta sem beszél(t) senki, pedig számomra ez, a tipikus kékcédulás trükk volt.

A hitleri példádat pontosítanám. A ’32 júliusi választáskor egyik párt sem érte el a kormányzáshoz szükséges többséget. Elsősorban Moszkva miatt, mert Sztálin (mint Lenin jó és hű tanítványa) a Kominternen keresztül megüzente, mi több utasította a német kommunistákat, hogy szó sem lehet közös jelölttel indulni a szociáldemokratákkal! Így a hivatalos eredmény ez volt:

NSDAP 37,3
SPD 21,6
KDP 14.3
A parlamenti ülések megoszlása (balról jobbra) KDP = 89, SPD = 133, NSDAP 230.

Ezért 1932 novemberben meg kellett ismételni a választást! Ez volt az első eset, hogy a nácik a vártnál kevesebb szavazatok kaptak. Viszont a szovjetbarát kommunisták továbbra is nagyobb ellenséget láttak a szociáldemokratákban, mint a nácikban! Az eredmény ismert (csak Mo.-on nem!)

NSDAP 33,1
SPD 20,4
KPD 16,9
A parlamenti ülések megoszlása: KDP = 100, SPD = 121, NSDAP = 196
Végül az államelnök, Hindenburg közel két hónap hezitálás után Hitlert bízta meg kormányalakításra. Hitler első kormányában 1933. január 30-án mindössze 3, azaz három(!) náci párttag volt (Hitler kancellár, Wilhelm Frick belügyminiszter és Göring tárca nélküli miniszter). Másnap (febr.1-én) azzal az ürüggyel, hogy képtelen együttműködni a többi párttal kormányát feloszlatta és új választásokat írt ki március 5-re. Február 4-én vezette be a „Rendelet a német nép védelmében” ("Verordnung zum Schutz des deutschen Volkes"), miszerint a társadalmi rendre leselkedő veszély elleni védelem céljából betiltandó minden szociáldemokrata és kommunista összejövetel, megmozdulás, tüntetés, valamint ilyen jellegű újságok, folyóiratok, és ezeken keresztül a nyilvános kritika is. Ennek ellenére a március 5-i választáson a náci párt nem érte el célját, csak a szavazatok 43,9 %-át kapta meg, 88,9 %-os részvétel mellett. A szocdemek és szövetségesei a szavazatok 30.4 %-át kapták, míg a kommunisták 12.3 %-ot, pedig vezetőjüket (Ernst Thälmann) két nappal korábban letartóztatták.

Bocs, hogy hosszúra sikeredett, csak nem szeretem a hazai történelemrás pontatlanságait.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.03.16. 17:36:53

@P_o_c_a_k_o_s: Igen, bocsánat, köszönöm, amikor utánanéztem, átugrott a szemem a novemberi választásokon. (Pedig tudtam, csak öregszem, és egyre szenilisebb vagyok.)

egy nagyi 2018.03.18. 02:25:06

egyrészt az ellenzéki plakátok leszedésével beindultak, az én félelmem nem ez, hanem az, hogyha nem sikerül letörni a kétharmadoz, akkor jönnek a bosszúból fakadó koncepciós perek.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.03.18. 10:27:33

@egy nagyi: Ellenzéki plakátokat mindig is téptek - amúgy eleve sokkal kisebb felület áll számukra rendelkezésre -, koncepciós perek eddig is voltak, most Orbán megígérte, hogy még több lesz; én arról írtam, hogy mi lehet a végső eszköz a kétharmad bebiztosításához.

P_o_c_a_k_o_s 2018.03.23. 23:01:02

@rás:
Gondolom, ezt a fotót nem mutogatták Mo.-on. Ulbricht és Goebbels (baloldalon) együtt agitálják a berlini (közlekedési) munkásokat egy sztrájkra - a szociáldemokraták ellen 1931. januárjában.

www.alamy.com/stock-photo-ulbricht-walter-3061893-181973-german-politician-kpd-at-manifestastion-24439775.html

P_o_c_a_k_o_s 2018.03.23. 23:06:33

@rás:
Itt a szöveg, ahogy a szociáldemokraták (SPD) látták (már) akkor a weimari köztársaság megsemmisítésére készülő kommunista-náci összefogást. (szöveg németül)

www.150-jahre-spd.de/meilensteine/93830/1932_bvg_streik.html

P_o_c_a_k_o_s 2018.03.24. 09:19:16

@rás: Lelked rajta, ha így látod, érzed. Egy világégést hoztak össze, no meg népirtást, mert a szociáldemokrácia volt a közös fő ellenség, amiért képesek voltak embermilliókat feláldozni (legyilkolni). Majd képmutatóan (a mai napig) a nácik helyett a fasisztákra kenni. Az a választási eredmény, amiről "megfeledkeztél" jól mutatja, hogy egy baloldali (parlamenti) összefogás (SPD + KPD) sohasem engedte volna H. hatalomra jutását! Ernst Thälmann is életben maradt volna. Az ő "bűne", hogy a júliusi választás után (mint a Komintern Lenin és Sztálin-hű tagja) engedélyt kért Moszkvától, hogy a szocdemekkel közösen lépjenek fel a nácik ellen. E kérése miatt orrolt meg rá Sztálin, és nem kérte kiadatását Németországtól 1939-ben a Paktum részeként. Inkább hagyta, hogy 12 évi magánzárka után agyonlőjék.

Ja, és amiről ugyancsak nem szeretnek beszélni: miért hívják a szociáldemokrata Németországot, "weimari köztársaság"-nak? Segítek: mert Berlinben mindennaposak voltak a merényletek, amiket a kommunisták és szélsőjobboldaliak követtek el. Ezért kellett a parlamentet áttenni Weimarban.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.03.24. 10:18:21

@P_o_c_a_k_o_s: A bejegyzés a küszöbön álló magyar választásról szólt. Az általam idézett történelmi párhuzam szempontjából a (szerinted nyilván szándékosan elkövetett) tévedésemnek/hibámnak nincs relevanciája. Azt meg már rég tudomásul vettem, hogy olyan vagy, mint Móricka: mindenről "az" jut az eszedbe.

egy nagyi 2018.03.25. 00:39:23

@rás: egyelőre a gyúanyag a Simicska térfelén van. Sajnos a Fidesz részéről nem lesz tisztességes a választás, mint már eddig is látszik. A diákok büntetése nem azt mutatja, hogy ezzel segíteni lehetne a kétharmad bebiztosítását. Amit fentebb írtam az arról akart szólni, hogy eljutnak majd az úgynevezett illiberalizmusból a totális diktatúrához, még emberek fizikai megsemmisítése árán is.
Egyelőre én olyan kiábrándult vagyok mind a Fideszből, mind az összes ellenzéki pártból. Nem tudom mikor vagyok tisztességes, ha elveim ellenére szavazok, vagy ha egyáltalán nem szavazok, a jelenlegi helyzetben.

Akár mi lesz is a végeredmény, amíg itt minden sínre kerül megsínyli a gazdaság.
Mondjuk, ha nem jön össze a kétharmad, az igaz, hogy új eszement törvényeket nem tudnak kivitelezni, de a Fidesz is vétózni fog, s nem vagyok biztos a bejutó pártok esetleges támogatásáról a Fidesz javára.

Akárhogy lesz, így is, úgy is szar lesz.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.03.25. 14:51:20

@egy nagyi: Lényegében egyetértek az utolsó mondatoddal (meg persze az oda vezető elemzéssel is), azzal a különbséggel, hogy nem mindegy, egyre mélyebben süllyedünk a szarban, vagy megpróbálunk kimászni belőle.

api99 2018.03.26. 20:40:20

@egy nagyi:
"hogyha nem sikerül letörni a kétharmadot"

Ennek semmi köze a kétharmadhoz. 50%+1-el pont úgy veszik semmibe az országot és lakóit, mint eddig.

Ezt nem értik rengetegen és a kétharmados délibábba kapaszkodnak. Annak már nincs relevanciája igazán. És azt is láttuk, hogy amit nem lehet kétharmaddal, simán megszavazzák felesként - hogy nem alkotmányos?? nem érdekli őket.
Ezt kellene felfogni minden balosnak és liberálisnak, meg zöldnek stbstb

api99 2018.03.26. 21:16:40

egy érdekes link:
www.kireszavazzunk.hu/

talán segít megérteni, hogy mire gondolok

egy nagyi 2018.03.31. 00:29:25

@rás: talán egy kicsit szigorú vagy pocakossal, tudom én is bántottam, de egy hatodik érzékem azt súgja, miután konkrét
információm nincs a személyéről, de mégis úgy érzem, hogy egy nagy tudású, tőlünk sokkal idősebb akadémikussal beszélgetünk.

Ami pedig az általa említett szociáldemokratákat illeti, csak azt akarta kihozni éppen a választás kapcsán, hogy a magyar társadalomban jelenleg nincs meg,csak néha körvonalódzik valami egyes pártoknál.

AvPlaten · http://woed.blog.hu/ 2018.03.31. 18:13:26

Most nem olvastam végig az összes kommentet, de a második bekezdést egyszerűen kihagynám. Ugyanis az nem az, ami most van. Az ilyen párhuzamok felvillantása szerintem pont, hogy rossz irányba viszi a beszélgetést.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.03.31. 23:09:05

@AvPlaten: Neked akkor valójában nem a második bekezdéssel, hanem magával - a címmel kezdődő - bejegyzéssel van bajod. Márpedig nekem ez jutott eszembe, és leírtam. Legfeljebb nincs igazam.
süti beállítások módosítása