Dávidnak
Az imént a Facebookon vitába – inkább csak szóváltásba – keveredtem egy felebarátommal. A kiindulópont egy általa megosztott bejegyzés volt, amelynek szerzője azon kesereg, hogy a kormány miatt szarul érezzük magunkat. Szépen sorra veszi, hogy a mindennapjaiba hol szól bele a politika, méghozzá szántszándékkal úgy, hogy neki, az egyszerű állampolgárnak rossz legyen.
Én röviden annyit reagáltam, hogy téves a megközelítés: nem a kormánytól kell várni, hogy jól érezzük magunkat; tenni kell érte, magánemberként is, állampolgárként is. Ismerősöm erre azt válaszolta, hogy tenni ez ellen már csak "törvénytelen" eszközökkel lehetne. Az pedig nem vezetne semmi jóra, senkinek nem hiányzik egy újabb 56.
Tényleg az undorodó beletörődés vagy a fegyveres lázadás lenne az alternatíva? Mit jelentenek a „törvénytelen” eszközök? A szervezett, békés állampolgári engedetlenség is az. A 60-as évek amerikai fekete polgárjogi mozgalma, Martin Luther King ugrik be azonnal. Utána meg az, hogy a győzelmükhöz valószínűleg kellett az is, hogy alternatívájukként ott legyenek a Fekete párducok, a Black Power, a nagyvárosok nyaranta lángoló gettói. És innen egyenes út vezet ahhoz a régi gondolatomhoz, hogy a magyarországi cigányok helyzete előbb-utóbb robbanáshoz, akár polgárháborúhoz vezethet (a bizonytalanságot kifejező „–het” rag illendőségből került a szövegbe). Hacsak…
Hacsak e téren is – és minden más minket irritáló dologgal kapcsolatban – nem vetjük be a mégiscsak rendelkezésre álló „törvényes” és „békésen törvénytelen” eszközöket. Szervezkedni kell, egyesületeket, mozgalmakat létre hozni, minél többekben tudatosítani, miért szar az életük, miért nem tudnak itt (meg)élni, vagy csak miért érzik rosszul magukat – kívülről, alulról kényszeríteni a politikát. Jobban mondva: ráébredni és ráébreszteni, hogy nem csak az Országházban (vagy Orbán Viktor házában) dől(het)nek el a dolgok, mi magunk is a politika alanyai vagyunk – lehetünk – nem csak tárgyai. Nem vagyok naiv (illetve lehet, hogy az vagyok), nem gondolom, hogy gyors, látványos eredményeket lehet elérni. Sőt, azt gondolom, hogy a hátralevő éveimet nagy valószínűséggel ebben a "szar" rendszerben kell leélnem. Mégse tilthatja meg senki, hogy gondolkozzam az alternatíván, s hogy a magam csekély eszközeivel (tanítás, önkéntesség vagy akár ez a blog) tegyek is valamit egy jobb, értelmesebb életért. Mondjuk, az öcsém, a barátaim gyerekeinek jövőjéért.
És ha állampolgárként teszünk valamit, akkor magánemberként nyugodt lelkiismerettel élvezhetjük a mindennapok mégis csak meglévő politikamentes örömeit is.
(Ez volt a vasárnapi igehirdetés.)
Utolsó kommentek