Nevezhetjük mazochizmusnak, nevezhetjük a széleskörű tájékozódás igényének: néha elolvasom Bayer Zsolt okádásait írásait. A mait is, amely magyar kormánytisztviselőknek az USÁ-ból való kitiltásával foglalkozik. A tárgyhoz méltó komorsággal. Az írás második fele, amely azzal az eshetőséggel foglalkozik, hogy valójában az Egyesült Államoknak a demokratikusan megválasztott magyar kormány megdöntésére irányuló kísérletéről van szó, Csurka legszebb napjait idézi. Viszont ha eltekintünk az előjeltől (amelyet a "büdös kurvanyjuk" fejez ki leghívebben), tartalmilag lényegében egybeesik liberális publicisták véleményével (pl. itt vagy itt vagy itt), hogy tudniillik itt egyáltalán nem csak a korrupcióról van szó (amely persze létezik, nagyon is), hanem arról, hogy a nyugati világnak és benne az USÁ-nak egyszerűen szólva tele van a töke Orbánnal. A vélemények legfeljebb abban térnek el, hogy képesek/hajlandók-e a magyar társadalom helyett véget vetni ennek a vircsaftnak. A szerintem józanabbak, a realisták szerint nem; nem képesek és nem is hajlandók. Viszont nagyon kellemetlen perceket - éveket! - szerezhetnek az Orbán-rezsimnek. Vagyis Magyarországnak, amely önként túszává vált ennek a gengszterbandának.

Béke porainkra.

A közmédia teljes hírszolgáltatását irányítja ezentúl a hírhamisító Papp Dániel. Részletek itt

Ellustultam vagy elfásultam, vagy csak őszi fáradtság, spleen, nem tudom, de tény, hogy mostanában, ha gyakran át is fut a fejemen, hogy blogolni kéne, a gondolatot nem követi tett. "Ruki nye podümájutszja", ahogy az orosz mondja, azaz nem mozdul a kéz. A napokban egy kommentválaszban már megírtam az egyik lehetséges okot: exhibicionizmusomat mostanában - harmadik hónapja - a rádiózásban élem ki: Radio Q 99.5 (www.radioq.hu) vasárnap délután 4-től 6-ig (ismétlés hétfőn 2-től), Hordalék című, aktuális, közéleti magazin.

Egy lehetséges másik ok, hogy mindazok a bloggerek, akiket bő nyolc éve elkezdtem olvasni, s akik kedvet csináltak ahhoz, hogy 2008 nyarán magam is elkezdjem - pl. drc, Platen, bitadani, zolivagyok(zokni és egyéb neveken), w.m., Thomas, Kaptárlakó, Mesterszakács... időközben abbahagyták. Nem, én egyelőre legalábbis nem szándékozom, de a hév már nem a régi (én sem).

És akkor röviden azoknak valamit, akik a cím miatt klikkeltek a bejegyzésre. Bokros Lajos természetesen nem lesz Budapest főpolgármestere. Nem mintha nem lenne rá alkalmas, de ez nem szempont. Nincs mögötte szervezett erő, és nincs tömegtámogatottsága, de ezt sokan megírták/megírják ezekben a napokban, hogy tudniillik, szétesett, identitását egyelőre még csak nem is kereső, tehetségtelen, alkalmatlan vagy egyszerűen csak pszichopata figurák kicsinyes belső harcaiba merült "baloldal" (nem az), szánalmas ellenzék. Meg közönybe süllyedt "választópolgárok". Igen, és csaló választási rendszer, az állami pénzek, eszközök pofátlan lenyúlásán alapuló Fidesz-propaganda, de ez számít a legkevesebbet.

Szokás szerint kiállítások: három nap, négy múzeum, öt kiállítás. És két háború.

Az Albertinában Miró: a várt nagy élmény,de hatalmas meglepetés a korai korszaka (ez itt az 1921-22-es Farm). Utána, ha már ott vagyunk, megnézzük a szinte ikonikus osztrák festő, a 85 éves Arnulf Rainer kiállítását is. Őt nem sikerült megszeretnem, de ez nem is volt célja. A szokás szerint nagyon alapos (néha szájbarágós, de soha nem elvontan elméletieskedő) kísérő szövegek segítenek megérteni a két festő - és két korszak - különbségét. Mirónak az első világháború, Rainernek a második volt a meghatározó élmény. Az elsőben, a "nagy háborúban" Adyval szólva "minden egész eltörött", de ezáltal felszabadult a képzelet. A második elpusztította a képzeletet.

1.

Pozsonyi piknik a múlt vasárnap, séta, nézelődés, ismerősök, egyszercsak szembejön K. a férjével. K. a barátom volt, 1966-ban találkoztunk egy varsói villamoson, az egyik barátomnak, akivel autostoppoltunk  Lengyelországban, volt az egyetemi csoporttársa és barátja. (Ma már - tucat éve - nem barátom; stopos társaságunk harmadik tagja, a gimiben legjobb barátom, halott. De akkor még minden gömbölyű volt...) Szóval ott találkoztam K-val, akivel aztán nagyon közeli, szoros barátok lettünk (egyéb közeledési kísérletemet hárította). Kalandos élete volt, egyetem után férjhez ment Nyugat-Németországba egy "68-as" sráchoz, maoista lett, később pedig, hosszú időn át, az egyik vezető német lap munkatársa, politikai-társadalmi nézetei változtak.

Az Európai Bizottság november elsején hivatalba lépő új elnöke, Jean-Claude Juncker ma délben ismertette az új bizottsági tagok névsorát. A biztosjelölteket a következő hetekben meghallgatja az Európai Parlament illetékes szakbizottsága (ennek nyomán előfordulhatnak változások), majd az EP plenáris ülése egyben szavaz a bizottsági névsorról. A magyar kormány által jelölt Navracsics Tibor az ifjúságpolitikáért, kultúráért, oktatásügyért és uniós állampolgárságért felelős biztos lesz.

A dolog pikáns, ugyanis az Európai Unió ellen "szabadságharcot" vívó Orbán-kormány jelenlegi minisztere novembertől egy olyan portfólióért felel majd, amely talán a legfontosabb az egységes Európa - ha tetszik (vagy nem tetszik), az Európai Egyesült Államok - kiépítésének hosszú távú programja, a nemzeti elkülönülés meghaladása szempontjából. Az EU 2020-ig szóló Ifjúsági stratégiája - részletek például itt - ösztönzi a diákok, friss diplomások külföldi ösztöndíj-programjait, a fiatalok külföldi munkavállalását, tehát a migrációt. Az oktatásügy aktuális "szépsége", hogy az Orbán-kormány szinte minden lépése - a közoktatás centralizációjától kezdve a tankötelezettségi korhatár leszállításán át a diplomások arányának szándékolt csökkentéséig - diametrálisan ellentétes az Európai Unió politikájával. És hát az európai kultúra se a rovásírásról meg a turulról szól...

Semmi kétségem, hogy ki fog derülni, Navracsics a "globális SZDSZ" és a szabadkőművesek beépített ügynöke volt a Fideszben.

Végre! - kiáltanék fel örömömben, hogy végre akadt egy bíró, aki vette magának a bátorságot, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon a gazdaságba, gazdasági jogba és az igazságszolgáltatásba beavatkozó kormányzati önkény, a szinte statáriális eljárást előíró és ismételt fenyegetőzésekkel kísért devizahiteles törvény miatt. Örömre és bizakodásra viszont csak mérsékelten vagyok képes, egyrészt azért, mert a Fővárosi Törvényszék (részben sürgősséggel és meghatározott feladattal oda átcsoportosított) bíráinak többsége simán meghunyászkodott. És persze az Alkotmánybíróságban sincs már bizalmam. Másrészt viszont nem szívesen tűnnék fel a bankok, bankárok védelmezőjeként. Brechttel vallom: "Mi egy bankrablás egy bank alapításához képest?" Ugyanakkor persze egyetértek Széchenyi Istvánnal (Hitel), viszont szeretnék jogállamban élni.

Az élet bonyolult.

Tegnap volt az emberiség eddigi legszörnyűbb tragédiáját jelentő második világháború kitörésének 75. évfordulója. Megkerülhetetlen a megemlékezés az 50-52 millió halottról - köztük 900 ezer magyarról -, a népirtásról, a terrorbombázásokkal elpusztított városokról: Varsóról, Rotterdamról, Coventryről, Hamburgról, Drezdáról, Hirosimáról... Sztálingrádról, El-Alameinről, Normandiáról. Meg a háború egyik következményéről, Jaltáról, s ezzel kapcsolatban Magyarországnak az Európát kettéosztó vonal keleti oldalára szorulásáról. És még sok minden másról.

Volt is Budapesten "állami" megemlékezés: a Dohány utcai zsinagógánál, Navracsics Tibor külügyminiszter részvételével, a holokauszt áldozatairól.

Na már most: ha valaki valaha is egy sort olvasott tőlem, ami csak minimálisan is kapcsolódik a témához, nem tud antiszemitizmussal vagy akár a holokauszttal szembeni közömbösséggel, érzéktelenséggel vádolni. Viszont a II. világháború nem csak az elpusztított 6 millió zsidóról szólt. Magyarországon sem. Hanem - itthon maradva - szól például a felelőtlen irredenta politika jegyében, Hitler szövetségeseként a Don-kanyarba hajtott és ott pusztulni hagyott magyar hadseregről, a Hitler melletti végső kitartásról, arról a ma elsumákolt kérdésről, hogy a Horthy-korszak hogyan vezetett a pusztulásba. Ehelyett tegnap tartottak egy pótlólagos holokauszt-megemlékezést, ahol - "végre! végre!" - megtört a MAZSIHISZ bojkottja, és az Orbán-kormány képviselője együtt mutatkozhatott a zsidókkal... "A többi néma csend."

És még valami: ha már a zsidók, ha már holokauszt, miért a külügyminiszter képviselte Magyarország kormányát?! Mennyiben külügy a félmillió magyar zsidó pusztulása, a róluk való emlékezés?

Hülye gazemberek. A Magyar Országgyűlés súlyos mentális kihívásokkal élő elnöke vasárnap Országzászlót avatott Kispesten. Miután – az mno.hu tudósítása szerint leszögezte, hogy „a magyarok újraállított országzászlói nem a múlt kerekét akarják visszaforgatni, hanem irányt mutatnak, nyomvonalat szabnak a jövőre, emlékeztetett, hogy a most helyreállított kispesti országzászló 80 évvel ezelőtt egyike volt annak a több mint 700-nak, amelyek azt hirdették: az I. világháborút lezáró békeszerződésekben ’halálra, rabságra és felejtésre ítélt’ magyarság élni akar, szabadságot akar és emlékezni akar.” Remélem, világos: nem a múlt kereke, hanem nyomvonal a jövőbe.