Orbán: – Elmondom, hogy csinálta Bethlen Gábor Erdélyben. Körbement az országban, és azt mondta, el vannak hanyagolva a házak. Egy éve van mindenkinek, hogy rendbe hozza, és aki nem, az szorulni fog. Nem is, azt mondta: annak szoros lesz.
Tarlós: – Adsz ilyen jogosítványt?
– Ha ez jogosítvány kérdése, ha kapunk egy törvényjavaslatot, megfontoljuk. De ebben kéne valamit csinálni, ez egy komoly város azért.
– Még május után elkészül a módosító javaslat.
– Ezt egyébként a Szőcs Géza vissza akarta venni a portugáltól. Mert neki az volt a gondolata, hogy ide kell hozni a kultuszminisztériumot, ebbe az épületbe. De miután nem volt kultuszminisztérium, ugye, az ötlet elesett.
– Géza sok mindent mondott...

Részleteseben itt

A bejegyzés címe valójában hatásvadász blöff:  május elseje csak ürügy és az elmúlt napokat is jelenti,  a hardcore pedig azt takarja, hogy bal- szélsőbal- és ultrabaloldali gondolatokkal tömtem (tömöm) a fejem. A véletlen hozta így... Véletlen? Ugyan! Nincsenek véletlenek.

Már említettem, hogy egymás után olvasom a könyveket a spanyol polgárháborúról (Koestler, Ibárruri, Orwell, Vidal), most éppen Mihail Kolcov hallatlanul érdekes Spanyolországi naplójánál tartok. Az 1936-39-es spanyol polgárháború nemcsak a fasizmus és a baloldal első nagy, nemzetközi összecsapása volt, hanem a baloldalon (vagy a baloldalnak nevezett táboron) belül a sztálinista kommunisták és az anarchisták (anarchisták, tanács-kommunisták, szindikalisták, anarcho-szindikalisták – nem egészen ugyanaz! ahogy persze a "sztálinista" kommunisták is nagyfokú leegyszerűsítése a fogalmaknak) közti, Barcelonában véressé váló küzdelem. (És persze a dolog még ennél is bonyolultabb volt, hiszen ott voltak a népfrontban a szocialisták, republikánusok, katalán autonomisták is, de ez most mellékszál.) S mögötte ott volt az 1917 óta tartó – egyszerre teoretikus és nagyon is gyakorlati – vita, hogy vajon mi kell legyen a baloldal, a kommunisták közvetlen célja: a politikai hatalom megragadása és – a majdani társadalmi változások reményében – a hatalom bármi áron való megtartása, vagy maga a társadalmi forradalom. A sztálini bürokratikus szocializmus kiépülésével pedig (a sztálini mű megkoronázása: az új alkotmány, illetve a "nagy terror" pontosan a spanyol polgárháború idejére esik!) a társadalmi forradalom tartalma is kérdésessé vált: lehet-e alternatívája e rendszernek az autonóm közösségeken alapuló társadalmi önszerveződés?

A mitikus Midász király ha bármihez hozzáért, az arannyá változott. Az antimitikus, nagyon is valóságos Orbán és csapata kezétől - és szájától - minden szarrá változik. Különösen így van ez, bizonyos, társadalmilag, történelmileg respektált, erkölcsi tartalommal is felruházott fogalmak lejáratásával, értéktelenítésével.

A szarrá vál(toztat)ás első példája még a 90-es években a "polgár" szó volt volt. Legnagyobb áldozata pedig a nemzet fogalma lett. A dolog logikája egyszerű: a nemzet mint fogalom, hívószó a magyar társadalom jelentős része számára egyértelműen pozitív jelentéssel bír, sokakat mozgósít érzelmileg, de akár cselekvően is. Nosza, tegyük a nemzet szót a Fidesz szinonimájává, s akkor ez a pozitív, mozgósító tartalom átsugárzik ránk. Bocsánat, rájuk.

Ha egy nap késéssel is, de a Magyar Nemzet megemlékezett Lenin születésének 143. évfordulójáról: a lap vezércikkben tett hitet az egypártrendszer mellett.

"Ahol demokrácia van, meg jólét, ott egy párt is bőven elegendő, a pártosodás – miként 1989-ben is – a bomlás biztos jele" - írja a lap főmunkatársa, Ugró Miklós. Az alapvetés itt olvasható.

(Na, most majd megint kapok Szó-szórótól.)

*"Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog" (Majakovszkij)

... avagy egy budapesti délután

Utazom a 6-os villamoson, Hetényi Zsuzsának az orosz-zsidó irodalomról szóló nagyon érdekes könyvét olvasom (Örvényben); a könyvből arra riadok fel, hogy valaki beszél hozzám: egy középkorú, fáradt arcú nő Fedél nélkült kínál, 200-ért veszek tőle. Könyvet becsukom, a hajléktalanújságot olvasom, interjú Udvarhelyi Tesszával, A Város Mindenkié csoport tagjával, aki jelenleg környezetpszichológiát tanuló, PhD-jét író doktorandusz - New Yorkban. Azt mondja (a többi között): "Most a város [Budapest] elsősorban azoké, akiknek sok pénze és hatalma van. Azok pedig csak éppen hogy meg vannak benne tűrve, akik szegények, elesettek, idősek, fizikai vagy egyéb fogyatékosságuk van, esetleg cigány magyarok."

A másfél órás előadás végén lemegy a függöny, a zsúfolásig telt Nemzeti Színházban (hál' istennek megint sok fiatal is) néma csend, nincs taps, aztán az emberek lassan elkezdenek kikászálódni. Kell néhány perc, míg meg tudunk szólalni.

Peter Weiss 1965-ben írt A vizsgálat című - műfaji megjelölése szerint - oratóriumának rövidített, felolvasószínházi változatát láttuk a magyar holokauszt emléknapján. 1963-66-ban zajlott Frankfurtban az auschwitzi haláltábor személyzetéből huszonkét beosztott parancsnok, őr, orvos SS-tiszt stb. pere. Weiss - akiről a magyar wikipedián nincs szócikk, ezért az angolt linkelem - végigülte a tárgyalásokat, és a per jegyzőkönyvéből írt drámát, amelyet egyazon napon 14 német színház valamint az angol Royal Shakespeare Company mutatott be. A frankfurti per - és a hatalmas botrányt kiváltó A vizsgálat - mérföldkő volt a (nyugat)német társadalom háború utáni eszmélésében, önismeretében, hozzájárulva egyúttal a "68-as nemzedék" formálódásához is. Nem elsősorban a perben és a darabban elhangzó borzalmak miatt, hanem annak az önáltató mítosznak a lerombolásával, hogy azért, ami történt, egyedül Hitler és a náci vezetők szűk köre felelős, mindenki más csak "parancsra cselekedett", és a német társadalom - "az emberek" - nem tudott a táborokról, emberek millióinak megsemmisítéséről.

A mai budapesti előadás - a többi között Alföldi Róbert, Básti Juli, Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Máté Gábor, Molnár Piroska, Nagy Zsolt közreműködésével - valójában demonstráció volt, rólunk szólt: tiltakozás a nácizmus, a gyűlölet újbóli megjelenése, s benne a tudatlanságon és az önfelmentő felejtésen alapuló holokauszttagadás ellen.

Némileg sarkítva azt mondanám, hogy TGM valamifajta vetésforgóban működik. Egyik héten a hozzám hasonlóan műveletlen, szűkagyú, közönséges halandó számára követhetetlen (és nagyon hosszú!) elméleti cikkeket ír; a másik héten - elsősorban tüntetések, politikai gyűlések alkalmával - végiggondolatlan ötletsziporkákat, ad hoc, vagdalkozó reflexiókat ereszt el; a harmadikon pedig hihetetlen pontossággal elemzi a magyar társadalom, politika és közgondolkodás alapvető kérdéseit. Most a harmadik héten vagyunk, és TGM az Élet és Irodalomban Az ellenzék tévútja címen írt alapvető fontosságú cikket. Nem először buzdítom ismerőseimet, olvasóimat az És (meg a Magyar Narancs) előfizetésére, hiszen online is csak előfizetők olvashatják a lap írásait, ezért most tiszta lelkiismerettel és  ha tetszik, reklámjelleggel idézek (lopok) bővebben a hangsúlyozott jogvédelem alatt álló cikkből.

"Szerencsétlenségükre azonban én évekig éltem Magyarországon, dolgoztam a magyar bírósági rendszerben, évtizedekig tanulmányoztam a magyar jogot, és kiismerem magamat a magyar jogi nyelvezetben. Ez az oka annak, hogy elég komolyan vesznek ahhoz, hogy megtámadjanak. Amióta elkezdtem Magyarországról írni, a gyűlöletmailek hegyeit kaptam, megtámadtak nem egyetemi és egyetemi szintű bírálattal, és annyi életveszélyes fenyegetést kaptam, hogy biztonságiakra van szükségem, ha elmegyek Budapestre. De nem veszem ezt személyes sértésnek. Csak történetesen az útjában állok annak, amit a Fidesz akar. Könyörtelenek és hajthatatlanok – de nem buták."

Kim Lane Scheppele válasza Gulyás Gergelynek (a teljes szöveg magyar fordítása)