Da zdravsztvujet nauka,da zdravsztvujet progresz, i mudraja polityika C. K.-a KPSZSZ! (Éljen a tudomány, éljen a haladás és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának bölcs politikája!)
Leningrád, Palota tér, 1972. május elsejei felvonulás, körülöttem egyetemisták skandálják a fenti jelszót. Mellettem Grisa röhög. Én is. Önként jöttünk felvonulni, én Pesten is mindig. De ő?
– Miért akarsz odamenni? – kérdezem. – Hiszen ez egy kommunista ünnep!
– Nem. Ez egy szép ünnep. Szeretem a május elsejét.
*
Ötödéves oroszszakosként féléves részképzésre jöttem Leningrádba. A háromágyas kollégiumi szobába lépve egy erősen kopaszodó, ritkás szakállú, értelmes tekintetű srácot találok, az ágyán fekszik, olvas. Bemutatkozunk egymásnak – András, Grigorij, Gérgely, teszi hozzá mosolyogva –, mutatja, hogy melyik lesz az ágyam, halvával kínál, teát készít, és tíz perc múlva már tudom, hogy van sors, van gondviselés. Nem tudom, hogy működik, de van.
*
Évfolyamtársnőm, Olga az előző szemesztert töltötte Leningrádban. Hazaérkezve lelkesen meséli, hogy beleszeretett egy orosz srácba, össze is házasodnak, és nekem feltétlenül meg kell ismerkednem vele, mert nekem való ember; ha lehet, költözzek az ő szobájába. Grisának hívják. Jó. A kollégiumba érkezéskor a komendant közli, ki hova; kérdésre, kívánságra nincs mód; nem baj, elvégre egymás közt majd cserélhetünk szobát, ha valamiért szükséges. Nem kellett. Ő volt az. És előtte őt se kérdezték meg, kit akar szobatársnak.
*
Grisa volt az egyetlen européer orosz fiatal, akit a 70-es években megismertem. Egyébként nem is orosz volt, hanem ukrán, nagyon rossz véleménnyel a szerinte nacionalista ukránokról, mint egy elharapott félmondatból kiderült, apjáról is. Én akkor még gátlásos voltam, nem kérdezősködtem.
Grisa anglomán és magyarmán volt; ragaszkodott mindig hozzá, hogy legyen magyar szobatársa, és lehetőleg magyar lányokkal járt. Emellett ismert minden Leningrádban tanuló angolt (tíz, ha volt belőlük) – s ennek következtében a politikai rendőrség is ismerte Grisát. Volt egy angol barátja, Jeff; amikor megláttam, felüvöltöttem: az ikertestvére, Nigel, a budapesti bölcsészkaron tanult.
*
Utálta a rendszert, utálta a kommunistákat – „Mindet fel kell lógatni az első fára – mondta dühödten egy sétánk alkalmával, merthogy nyíltan beszélni jobb volt az utcán. – Jó, téged nem – röhögött rám –, te más vagy.”
Viszont borzasztóan érdekelte Lukács György, akinek írásaihoz akkoriban a Szovjetunióban nem lehetett hozzáférni, revizionistának tekintették, Grisát épp ezért érdekelte. Mit tesz isten, Leningrádba magammal vittem az itthon frissen megjelent Lukács-kötetet, a Történelem és osztálytudatot. Megkért, hogy fordítsak le belőle neki valamit. Kiválasztottam a kötet elején lévő, legrövidebb írást (akkor még nem tudtam, hogy ez milyen híres és fontos): A bolsevizmus mint erkölcsi probléma; 1918 végén született.
*
Az, hogy „a bolsevizmus győzelme esetleg nagy kulturális és civilizatorikus értékeket semmisítene meg, sohasem lehet döntő ellenérv azok szemében, akik erkölcsi vagy történetfilozófiai okokból mellette döntöttek… Mert tudják, hogy ilyen horderejű világtörténeti értékkicserélődés nem mehet végbe régi értékek megsemmisülése nélkül”, s az új értékek majd bőven kárpótolják az eljövendő új emberiséget…
… „A bolsevizmus azon a metafizikai föltevésen alapul, hogy a rosszból jó származhatik, hogy lehetséges, mint Razumihin mondja a Bűn és bűnhődésben az igazsághoz keresztülhazudni magunkat.”
*
Vért izzadtam, amíg lefordítottam az erősen hegeli nyelvezetű, filozófiai szöveget. Grisa elkezdte olvasni; rossz a fordításod, nagyon bonyolultak ezek a mondatok. Nyeltem egyet.
*
Kialakultak bizonyos rituáléink. Legalább hetente egyszer késő este (amikor a barátnőm már aludni ment) Grisával a folyosóvégi konyhában vacsorát készítettünk: a szkovoródkában (serpenyő) rémes szagú zsírban fagyott krumplit sütöttünk hagymával, néha sárgarépával is dúsítottuk, friss teát főztünk a csájnyikban (egyébként ötször-hatszor is felhasználtunk egy adag tealevelet). Vacsora után kimentünk a városba sétálni, beszélgetni. Mindenről. Aztán éjjel 2 körül mentünk a mosdóba bűnözni. Zuhanyozni.
A „diákvárosnak” nevezett kollégiumkomplexumban az 5-6 diákszálló között külön épület volt a fürdő, ahol – ha jól emlékszem – külön beosztás szerint lehetett zuhanyozni. Messze volt, kényelmetlen volt, néha rémesen koszos, gyakran várni kellett, hogy felszabaduljon egy zuhany… A városban azonban kapni lehetett mosdócsapra illeszthető, hosszú gumicsővel ellátott zuhanyrózsát. Először is eldugaszoltuk a mosdót, aztán megeresztettük a forróvizet. Kb. tíz perc múlva a kiömlő víztől felmelegedett az amúgy jéghideg helyiség, sűrű pára volt, és akkor boldogan lezuhanyoztunk. Szigorúan tilos volt, büntetés járt érte, de mi sose buktunk le.
*
Grisa közben szorgalmasan levelezett Olgával, s készült Magyarországra. Azonban – „antiszociális magatartás” miatt – nem kapott útlevelet, sőt a szervek azt is a tudomására hozták, hogy a magyar lánnyal való házasságát is meg fogják akadályozni. Akkor én már rég itthon voltam, és azt is tudtam, hogy Olga már nem is ragaszkodik ehhez a kapcsolathoz. Újabb félév múltán valaki levelet hozott nekem Grisától. Kiderült, hogy megpróbált disszidálni – Magyarországra; úgy vélte, hogy a szovjet-magyar határt biztos nem őrzik olyan szigorúan, átjut, és az itteni barátai – Olga meg én – majd segítünk neki továbbjutni Nyugatra. Mindannyiunk szerencséjére elkapták; mint kiderült, egy haverja beköpte. Ha megjelent volna Budapesten, valószínűleg nem tudtam volna neki mást tanácsolni, mint hogy együtt ugorjunk a Dunába.
Olcsón megúszta: kicsapták az egyetemről és két évre elvitték katonának. Utána mégis engedélyezték neki, hogy lediplomázzon, és esztétikát tanított egy középiskolában, a többi között Koncz Zsuzsa-lemezekkel. Aztán megnősült, és beállt fűtőnek egy bérházba, hogy szolgálati lakást kapjon.
1989-ben jártam nála: egy iszonyatos, kis, társbérleti lukban laktak kislányukkal. Elvittem Grisát egy étterembe – hetek óta először evett húst –, söröztünk és beszélgettünk. Aztán sétáltunk és beszélgettünk. S persze politizáltunk. Furcsa dolgokat mondott, és egyszercsak kitört belőle: „A zsidók tették tönkre Oroszországot, te el nem tudod képzelni, hogy mit csináltak itt a zsidók…” Nem kért bocsánatot, pedig tudta…
Az européer Grisa a Pamjaty – egy, az akkori felbomlás közepette már féllegálisan működő, nacionalista, fasisztoid szervezet – híve lett.
Búcsúzóul könnyezve megöleltük egymást. Sose hallottam többé róla.
- . -
*Az évszázad a 20., a cím pedig utalás Déry Tibor egykori tárcasorozatára, A napok hordalékára.
A sorozat korábbi darabjai:
Marihuána, Madrid, Attila
Gyuri, aki Jorge
November 7., Szása
Utolsó kommentek