"Egy viszonylag kicsi szélsőjobboldali csoportnak sikerült legitimálnia a cigánybűnözés fogalmát. De úgy, hogy ebbe a csapdába a pártok is beleestek, amit a miskolci eset is világosan mutat... A szocialista politikusok is vastagon benne voltak! ... A legijesztőbb pedig az, hogy nem látok olyan politikai és társadalmi erőt, amely a demokratikus alkotmány alapvető emberi jogi téziseivel a gyakorlatban is egyetértene, és tenne érte.
- Lesz rosszabb is?
- Lehet annál rosszabb, hogy egy ötéves gyereket megölnek? ...Már nyíltan lehet azt mondani és tenni, amit eddig csak szégyenkezve lehetett. Dübörög a gyűlölet. Akkor, amikor a Magyar Gárda bedobta a jelszót, abban bíztam, hogy a különböző szereplők rádöbbennek, sürgősen tenni kell valamit. Politikai konszenzusra volna szükség. És azt tágítani és tágítani. Hadd említsem példának a nagy egyházakat, amelyek csak potenciális hívekként tekintenek a cigányokra, de felelősséget már nem vállalnak értük oktatási és szociális téren. Vagy a nagycsaládosok egyesületére: ők miért nem törődnek velük? A fajelméleti diskurzus elterjedésének fő felelőse Bayer Zsolt és annak a lapnak a tulajdonosa, ahová ír. Úgy látom egyébként, hogy ebben az országban konszenzusos a cigányellenesség. Pedig az iskolák első osztályában rövid időn belül roma lesz a gyerekek fele, és akkor már nem lehet kikerülni a közös gondolkodást."

Állatok!

Meggyilkoltak egy 5 éves kisfiút és 27 éves édesapját Tatárszentgyörgyön. A faluvégi cigánysoron lévő házukra Molotov-koktélt dobtak, majd több irányból sörétes puskával lőttek be az épületbe.

A teljes hír itt

(És kérem, hogy senki ne kezdjen itt sztojkaivánozni.)

1./ Nyugat-Európa felmondja a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a jelenlegi pénzügyi válságot kezeli - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Bécsben. Mint mondta, a nyugati tulajdonosok nem juttatnak pénzt az itteni leánybankoknak, miközben "amíg a hasznot hozta a (magyar) bankrendszer, addig a profitot mindig zsebre tették".

2./ Közel 900 embert bocsát el a diósgyőri DAM 2004, így kétszáz év után végleg megszűnik a kohászat a városban.

Orbán Viktor téved. Nem volt ilyen megállapodás. Nálunk vágyak, illúziók voltak, náluk tudatos gazdasági és politikai pozíciószerzés és győzelmi mámor, a „történelem végének" (Fukuyama) hite. Volt persze naivitás, őszinte jószándék meg tudatos hazugság - itt is, ott is.

Két évtizede rendszerváltáson a magyarok azt értették, hogy rövidesen úgy fogunk élni, mint az osztrákok. Nem jött be.

Történetfilozófiailag Immanuel Wallerstein amerikai történész-szociológustól származik a centrum-periféria világrendszer-elmélet. Eszerint a globálissá vált kapitalista világban a gazdasági és társadalmi fejlődés magas szintjén álló központ koncentrálja a tőkét, a korszerű technikát, az információt, a tudományt, innen indulnak és terjednek szét az újítások. A külterület gazdaságilag elmaradott, jellemzője az agrártermelés, a kitermelőipar, vagyis a nyersanyag biztosítása a központ számára, az alacsony technikai színvonal és a társadalmi elmaradottság. Ezek - egyebek mellett - meghatározzák a centrum és a periféria bérei, jövedelmei, életkörülményei közti különbséget is. A centrum és a periféria közti árucsere a centrum számára előnyös cserearányokkal folyik. A két térség között gazdasági függőségi viszony alakul ki - természetesen a külterület hátrányára - amiben nagy szerepe van a központ külterületen befektetett tőkéjének. Ez a kettősség - országok, nagy földrajzi térségek egymáshoz kapcsolódó, de eltérő fejlődése - lényegében a 16-18. században alakul ki, de nyilvánvalóan nem egyszer s mindenkorra meghatározott: pl. a 20. század közepén a korábban a perifériához sorolt Skandinávia és Japán, a század végén (részben) Délkelet-Ázsia kerül be a centrumba, s változnak a centrumon belüli erőviszonyok is (Ny-Európa - USA). A sémát finomítja a 80-as évek végén a félperiféria fogalmának bevezetése: elsősorban a latin-amerikai és a kelet-közép-európai országokat sorolják ide, amelyek a tőke- és termeléskihelyezés révén már szorosabban kapcsolódnak centrumhoz, de megmarad alárendelt helyzetük, annak minden következményével együtt.

Magyarország: kívülről a félperifériára.

Figyelmen kívül hagyva most (az egyébként figyelmen kívül nem hagyható!) történelmi előzményeket - törökök, a Habsburg-birodalomban betöltött szerep, a mezőgazdaság „porosz utas" fejlődése a 17. században, megkésett, de gyors ipari fejlődés a 19-20. század fordulóján, Trianon stb. -, jelenlegi helyzetünk megértéséhez kb. 30-35 évet kell visszamenni. Akkoriban Magyarország a „szocialista tábor" részeként a kapitalista világrendszeren kívül található. A szovjet típusú szocializmus felfogható utopista kísérletnek, felfogható egyfajta (zsákutcában végződő) modernizációs kísérletnek, s felfogható persze esztelen önkényuralomnak is, de most elbeszélt történetünk szempontjából mindenekelőtt azt jelenti, hogy a „keleti blokk" országai egy második egy párhuzamos „világgazdaságot" építenek ki. S az 50-es, 60-as években úgy tűnt, nem is sikertelenül. A 70-es években azonban egy történelmi véletlen (az 1973-as arab-izraeli háború) következtében világgazdasági korszakváltás zajlik le (olajárrobbanás > energia- és nyersanyagigényes ágazatok háttérbe szorulása > ún. technológiai ágazatok előretörése > informatika fejlődése > globalizáció kiteljesedése) - nélkülünk. Utólag tudjuk, ekkor dőlt el a „szovjet-kommunista" kísérlet sorsa, azzal, hogy kimaradt ebből a korszakváltásból. Magyarország ráadásul úgy, hogy (szovjet) nyersanyag- és energiaimportőrként a „szocialista világgazdaságon" belül is romlik a helyzete. Az ország ekkor már kereskedelmének egyharmadát a Nyugattal bonyolítja, s egyre bátrabban adósodik el (kisebb az exportunk, mint az új beruházásokhoz - technika- és technológiaimporthoz - valamint a politikai okokból mesterségesen „magasan" tartott életszínvonalhoz szükséges árubehozatal, illetve hitelfelvétel), s 1982-ben - a szovjet blokkból elsőként - csatlakozunk a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és a Világbankhoz.

Hogy mi van? Nyilvánvalóvá válik egy alapvető, történelmi, történetfilozófiai ellentmondás: miközben a hivatalos ideológia - és az uralkodó gyakorlat - a gazdaságot még mindig alárendeli a politikának, vagyis annak, hogy a gazdaságnak a társadalom szükségleteit kell szolgálnia (és ebből a szempontból, elméletileg most teljesen mindegy, hogy ezt jól vagy rosszul tesz), aközben elkezdünk kapcsolódni egy olyan világhoz, amelyben a gazdaság, a hatékonyság, a nyereségesség az uralkodó szempont. E kapcsolódás kényszer: hiszen látszik, hogy az működik, meg nekik van pénzük. A kényszerhez azonban kapcsolódik egy a hazai mainstream közgazdaságban uralkodóvá váló felfogás: a piacgazdaság - az állam gyámkodásától megszabaduló, korlátozatlan piacgazdaság - az egyetlen megoldás. E hit, meggyőződés fontos előkészítője, motívuma lesz a rendszerváltásnak.

És akkor jött a rendszerváltás. Magyarország (és a többi kelet-közép-európai ország) önként és dalolva csatlakozott, integrálódott a - történetesen a reagani-thatcheri konzervatív forradalom és az internetforradalom révén ekkorra teljessé váló - neoliberális tőkés világgazdasághoz. Győzött a gazdasági észszerűség - hiszen ezt akartuk! -; bezárták a veszteséges nehézipari gyárakat, építőipari vállalatokat és utcára került másfél millió ember (lásd még cigánykérdés). Dőlt hozzánk a tőke, elsőként felvásárolta az élelmiszeripart - piacostul - az utolsó cukorgyárat tavaly zárták be. A távol-keleti - végső soron nagy nyugati cégeknek hasznot termelő - olcsó áruk dömpingjében csődbe jutottak az egész térségeknek munkaalkalmat biztosító magyar textilüzemek. Megjelentek viszont Magyarországon a nagy multinacionális vállalatok részegységgyártó, összeszerelő üzemei - ma ők adják a magyar export 80 %-át -, amelyek sorsa a külföldi anyacégen múlik, s amelyek gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból egyaránt szigetet, idegen testet jelentenek, már ha gondolunk valamit egy társadalom, egy gazdaság szerves fejlődéséről.

Egy elcseszett politika élet, egy balfasz kormányzat - no meg a gazdasági világrendszer válsága pedig hirtelen teljes szépségében mutatja meg a globális kapitalizmus félperifériájának helyzetét.

Ki-ki választhat, hogy Verdi Requiemjéből a Dies irae-t hallgatja meg

vagy Mozartéból a Lacrimosát

S közben elgondolkodhat társadalom és gazdaság viszonyán.

Tisztességes ember, azt hiszem, ma csak úgy írhat, mint Bächer Iván:

Nincs ihletem, indíttatásom "komolyabb" bejegyzést írni, de mégiscsak tartozom annak a napi 80-100 látogatónak, aki valamiért a blogomra kattint.

Hiú állat vagyok (én is), így a számítógépes reggelt a statisztika megtekintésével kezdem. (Tudom, megbízhatatlan, meg nem jelent semmit - de mégis.) Ennek talán legérdekesebb rovata a "kereső kifejezések". Egyes bloggerek nagy élvezettel idézik a hozzájuk vezető obszcén kifejezéseket, általában nem is értik a dolgot. Én egyszer betettem egy rövid részletet József Attila Szabad ötleteiből, így aztán hozzám is jutnak el "baszás" kulcsszóval. A listavezető azonban a "krisztusi kor" - és ettől egy kicsit mindig melegséget érzek a szívemben. A kifejezés önmagában is szép, de ráadásul ez a bejegyzésem egy nagyon fontos (el nem múló) barátság emléke bizonyítéka. És ezzel el is érkeztem - közhelyes - mondanivalómhoz: soha nem hittem volna, hogy virtuális ismeretségek ennyire valósak lehetnek. Barátaim lettek, vannak a blogvilágból; fontos lett számomra, hogy tudjam, ma éppen mi foglalkoztatja őket, milyen a hangulatuk, mit gondolnak arról a dologról, ami engem is foglalkoztat. Öröm hasonló érdeklődésű, gondolkodású emberekre találni, érdekes, izgalmas másként gondolkodókkal vitázni. (Figyelem! Gondolkodókat írtam, nem fröcsögőket.)

 Tudom: pótszer, nem helyettesíti a borozgatva/sörözgetve átdumált estéket - de mit tegyek, ha azok (szinte teljesen) megszűntek.

Ma este rátok/veletek iszom majd egy pohár whiskyt.

***

Február 19. a történelemben:

1674-ben ezen a napon írták alá a harmadik angol-holland háborúnak véget vető wetsminsteri békét. Ennek keretében a hollandok (a többi között) átadták New Amsterdam városát az angoloknak. Ebből lett New York. Már megvan a repülőjegyem május 3-ára, csak azt nem tudom, hol fogunk lakni.

1878-ban ezen a napon jegyezték be Edison találmányát, a fonográfot. A lemezjátszó az egyik nagyon fontos tárgy az életemben. (Ide akartam rakni a Fonográf együttes erről - is - szóló dalát, de nem találtam letölthető zenét, csak a szöveget.)

1942-ben kb. 250 japán repülőgép bombázta az ausztráliai Darwin városát. (A világ vége se biztonságos hely.) 1945-ben viszont ezen a napon 30 ezer amerikai tengerészgyalogos szállt partra Iwo Jimán.

1984. február 19-én mutatták be az EastEnders angol szappanopera első epizódját. (Nem nézek szappanoperát.)

2008 - Fidel Castro ma egy éve mondott le hivatalosan Kuba elnöki posztjáról. (Másnap - még A vajszínű árnyalat blog vendégeként - megismételtem 2006. augusztus 2-i Cuba sí, yankee no c., vitatott - de meggyőződéssel vallott - politikai nézeteimről árulkodó bejegyzésemet. Ez most - némi nehézséggel - ezen a linken található meg.)

1. A tükör fényvisszaverő képességgel bíró, görbült vagy sík felület.

Ótörök eredetű szó lehet, a mai csuvas nyelvben a tükröt a töker szó jelöli. Ez valószínűleg a tárgy többnyire kerek alakjával kapcsolatos, és a török nyelvekben általános „kerek", „kerék" jelentésű tekir/teker szócsoportba tartozik (csagatáj tekir, oszmántörök és azeri teker), akárcsak a magyar teker és tér („visszatér", „megtér") szavak. A tükör neve latinul speculum. Ebből származik a „spekulálás" kifejezés, amely a régi magyar nyelvben a tudományos gondolkodást, vizsgálódást jelentette. A szó eredete valószínűleg az, hogy az egyik legmegbecsültebb tudomány, a csillagászat művelői az éjjeli égbolt kémlelésére különféle tükröket használtak, vagyis „spekuláltak". (Wikipédia)

*

Espejo Glindá Καθρέφτης Lustro Miroir Mirror 镜子 Spiegel Tükör Зеркало Zrkadlo

*

Amíg a tükör kevesek kiváltsága volt, addig a művészetben is nemes tulajdonságok kifejezőjeként jelent meg. A középkori és a reneszánsz művészetben a négy fő erény egyikét, a bölcsességet jelképezte. A Bölcsesség, illetve gyakran az Erény megszemélyesített alakját is általában tükörrel a kezében ábrázolták. Ennek eredete a Bibliára nyúlik vissza. A Bölcsességek könyve ugyanis a bölcsességet így jellemzi: „... az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása". (7:26)   A későbbi korokban viszont a tükör már inkább az emberi hiúság jelképe lett az ábrázolásokon. (Wikipédia)

*

Tükör lehet bármi, a legtermészetesebb a tó vagy a patak sima víztükre. A legrégibb (mesterséges) tükröket fémből - bronzból, majd ezüstből készítették. Kis-Ázsiában előkerültek obszidián tükrök. A foncsorozott tükrök Európában a 15. században terjedt el, az üveggyártás akkori központjában, Muranóban készítették először.

Tükör lehet bárki, akiben meglátom magam, akiben hatást, reakciót váltok ki, aki szeret, gyűlöl, megvet, átnéz rajtam, vagy éppen érdekesnek, izgalmasnak, szépnek tart. Akiben megmérem magam; de ez már egy másik eszköz, a mérleg (Mérleg).

A saját képmásába szerelmes Narcissus ezúttal a finn Magnus Enckel festményén.

*

Pál apostol első levele a korinthusiaknak (Károli Gáspár ford.)

1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. 2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. 3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. 4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, 6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; 7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. 8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. 9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: 10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. 11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. 12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. 13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. (1 Kor, 13)

*

Ingmar Bergman: Tükör által, homályosan (Sasom i en spegel)

"Az Isten alászáll, és befészkeli magát egy emberbe. Először csak olyan, mint valami hang, mint valamilyen súlyos dolognak a tudása, mint valami parancs. Fenyegető vagy kérlelő, visszataszító, de izgató is. Aztán egyre jobban megismerteti magát, és az ember próbára teheti az isten erejét, megtanulhatja szeretni, feláldozni magát érte, és eljuthat a teljes odaadásig és a teljes ürességig. Amikor eléri ezt az ürességet, az Isten birtokba veszi emberét, és vele végezteti el a munkáját. Aztán magára hagyja üresen, kiégve, megfosztva az evilági élet további lehetőségeitől. Az történik Karinnal. A határvonal, melyet át kell lépnie, a tapéta különös mintázata." (Bergman)

A film utolsó 10 perce (kéretik megvárni/megnézni/meghallgatni az utolsó kettőt is):

*

Tarkovszkij: Tükör (Zerkalo)

Egy középkorú férfi visszaemlékezik életére, gyermekéveire, családjára, kapcsolataira. Az emlékezet mozaikcserepei, mint tükörcserepek hullnak szét az időben. Az emlékezés előhívja a múltból azokat az alapvető etikai és morális problémákat, amelyek a tudatalattiból törnek a felszínre. Tarkovszkij önéletrajzi elemekkel átszőtt alkotása hitvallás a művészetnek az emberi lélekre gyakorolt hatásáról és a művészek morális felelősségéről. (Port.hu)

*

A fürdőszoba-tükör előtt áll. Teste rendben, de ez most nem érdekli. Szembe néz, önmaga szemébe, hogy magába lásson. Fenyegetően kétségbeesett tekintet néz rá vissza. S közben a testén a (most inverz) tetoválás, a gyermekien dacos, sóvárgó MOLAZIB megelevenedik és a BIZALMATLANSÁG befonja egész testét.

Vajda János: A tükörbe néznek mások...

A tükörbe néznek mások,
Én a puszta kertbe járok,
És magamat látom abban
Egyre dúltabb, halványabban...

Árva hang sincs a bokorban;
Lombtalan cser megraboltan,
Hajadonfő néz az égre,
Mintha elégtételt kérne...

Besüvölt a szél a fűbe,
Mintha velem csúfot űzne,
A haraszttal körülöttem
Táncol a hűs levegőben.

Sárga leveleit szórva
Koszorút tesz homlokomra...
Részvét avvagy gúny van ebbe?...
Betekintek a szivembe...

És sohajtok, és ugy érzem,
Hogy e szél megérte engem...
És hogy ember e világon
Nem volt ily igaz barátom!...

***

 Szóudvar 1. Egyenrangú

Szóudvar 2. Ifjúkor

Szóudvar 3. Őszinte

Szóudvar 4. Rend

... és a létezés titkain töpreng.

József Attila: Eszmélet

(részletek a versciklusból)

1

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

***

A teljes vers

S bár kissé(?) modoros, érdemes megnézni, meghallgatni Latinovits Zoltán előadásában:

Politikáról beszélgettünk - a cigánykérdésről érveltünk, vitatkoztunk, arról, hogy tudatosan gerjesztik-e a politikusok, vagy „csak" cinikusan, felelőtlenül felhasználják, miután húsz éven át megfeledkeztek vagy hatszázezer magyarról, aki történetesen cigány. Ő vérfürdőt jósolt, én csak némi vért és ezt követő rendőrállamot, diktatúrát, diktatúrás rendet. Amiben egyetértettünk: ennek az országnak „annyi". Én csendben, lemondóan, ő dühödten, fájdalommal.

Fele annyi, mint én, de sokszor idősebbnek, a bátyámnak érzem. Tanulok tőle, mindenekelőtt őszinteséget. Most pedig hazaszeretet is. Éppen arra készül, hogy örökre elhagyja Magyarországot, mert szerelmes. Ezért hát készületlenül ér, amikor az „ennek az országnak annyi" tétel után, hirtelen szenvedélyes szerelmi vallomás következik: Magyarországról. A Dunáról, az Alföldről, városokról, tanyákról, házakról, erdőről, az égboltról. Hogy milyen gyönyörű - gyönyörű lehetne - ez az ország, ha nem tennék tönkre. Úgy beszél, olyan szavakkal, érzelemmel, ahogy azt én csak egykori iskolai ünnepélyek szónokaitól vagy hibbant agyú nacionalistáktól hallottam. Ami számomra utoljára talán Petőfitől volt hiteles. Vagy a magát magyarnak (és kereszténynek) valló, tudó és magyarok által meggyilkolt Radnótitól. „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent..."

Megnémulok.

Aztán abban értünk egyet, hogy ezt az országot az én generációm tette tönkre, a többi között azzal, hogy hit- és eszmenélkülivé, közönyös individualistákká nevelte a mai fiatalokat.

***

Aznap másodszor leckéztetnek meg, szembesítenek a felelősséggel, azzal, amiben valaha hittem, éltem, de amiből mára elegem lett, mert már tehetetlennek érzem magam, reménytelennek a jövőt. Drc blogján (már megint!) beszélgettünk a Lehet Más a Politika nevű kezdeményezésről (mozgalomról, protopártról), és én minden szimpátiám kinyilvánítása mellett is a rezignált, cinikus, hitetlen, öreg „bölcset" adtam. A vitapartnerek huszon- és harmincvalahány éves fiatalok. Némi remény. Hogy talán ők és nem a Jobbik fogja meghatározni ennek az országnak (ahonnan nekem nincs hova mennem) - a hazának? - a jövőjét.

***

„...A nacionalizmus: a dühödt hazafiság. De még az sem. A patrióta nevet ugyan sokszor kompromittálták már, de még mindig szentebb fogalom köpenye, hogysem a nacionalizmust födhesse. A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua non-ja az embernek és a társadalomnak, hogy még fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá. A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló, becsületes, munkásemberek mind azok. Hazafiak, ha úgy tetszik. Aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli..." (Ady Endre: A nacionalizmus alkonya. 1905)

***

József Attila: Hazám

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mint bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan" dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. május

Tegnap az átlagos látógatószám dupláját sikerült produkálnom. A statgép által regisztrált leggyakoribb keresőkifejezések a "cigánybűnözés" "cigányok ellen" és más ehhez hasonlók voltak. Azt hiszem, csalódtak, és megjegyzés nélkül továbbálltak, amikor belenéztek még "Veszprém előtti" Cigánybűnözés - a szólásszabadság korlátai c. bejegyzésembe. Amelynek minden szavát fenntartom továbbra is; ezért nem írtam új bejegyzést. Önvédelemből már leszoktam arról is, hogy szélsőjobboldali - vagy egyszerűen csak ostoba - újságokat, újság- vagy blogírókat olvassak. Olvasom viszont - nagy érdeklődéssel - pl. a Kurvannyát, drc blogját, ahol valahogy normálisak a hozzászólók (na meg persze a tulaj is!), még azok is, akikkel nem értek egyet.

Most csak azért ragadtam számítógépet, hogy felhívjam a figyelmet arra, amit néha elfelejtünk: ebben az országban azért vannak normális emberek is. Illusztációként egy (egyoldalú) sajtószemle:

Veszprém (fideszes) polgármestere azt mondta: nem számít, milyen kisebbséghez tartoznak a véres bűntett elkövetői, mert a bűnösök is elsősorban magyarok. A demonstrálók kifütyülték. Interjú Debreczenyi Jánossal

A politika kivonult a cigányügyből, a roma elit túlságosan gyenge, a rendőrség agonizál, a miskolci botrány a szélsőjobb látványos győzelmét hozta - mondja Kállai Ernő kisebbségi ombudsman.

"Alapvető elvárás, hogy a rendőrség - származástól független - kapja el a bűnözőket, de a kiváltó okokat a politikának kell megszüntetnie. A politika azonban kivonult a cigányügyből. Eddig legalább látszatintézkedésekkel próbálták normális élethez segíteni azt a népcsoportot, amit a rendszerváltozás után magára hagytak. Ha nem engedik el a kezét annak a roma generációnak, amelyik a hetvenes évek fellendülésének köszönhetően valamilyen fokig belépett a munkaerő-piacra, ma nem itt tartunk. Mindegy, ez már a múlt. A jelen viszont az, hogy a romáknak a saját hajuknál fogva kellene kirángatni magukat a mocsárból. Ehhez egy ütőképes cigány értelmiségi elitre lenne szükség, ami nincs. Nehezen leküzdhető gátja a romák felemelkedésének, hogy nincsenek olyan karizmatikus cigány személyiségek, akik képesek az erős érdekérvényesítésre. Pártok mellé szegődött roma politikusok, persze, vannak, és ez nagyon is jó. A rossz az, hogy nincsenek mások. Az országban közben egyre nagyobb egyetértés kezd kialakulni arról, hogy a "cigányok érdemtelenül mindent megkaptak, de nem tudtak élni a lehetőséggel". Interjú Kállai Ernővel

„A megrendülés első mondata az 'ilyen még nem volt'. Hogy átléptünk egy határt. Pedig volt már ilyen. Régen túl vagyunk sok határon - igaz, megszokhatatlanul." Nagy N. Péter kommentárja a hétfői Népszabadságban, (ahol eredetileg az Álláspont rovatban jelent meg, a lap online archívuma azonban már - egyéni - Véleményként tartja nyilván.