A napom jelentős részét a számítógép előtt töltöttem. Jelenleg a youtube-on az 1992-es londoni Freddy Mercury tribute koncertet nézem, hallgatom. Vasárnap estig érhető el. Másfél óra alatt világszerte csaknem félmillióan nézték-nézik. Előtte bő egy órán át a Partizánt (Gulyás Marci napi politikai műsora a youtube-on) néztem, három (plusz G. M.) értelmes baloldali fiatalember beszélgetését. Délelőtt hosszan cseteltem egy 16 éves bagi sráccal, akivel nyáron haverkodtam össze, és aki a legjobb úton van afelé, hogy sok ottani, telepi társához hasonlóan elkallódjék. Hiperaktív, nehezen kezelhető, a bagi iskolából el is távolították, Aszódról már ő maradt ki. Csak sejtéseim vannak arról, honnan van pénze, hogy a telefonja - Messengerrel, tehát internettel - szinte állandóan be legyen kapcsolva. Amúgy elég nyomorúságos körülmények közt él.

Ja, de ez mellékszál - lehet ez mellékszál?! -, mert valójában arról akartam írni, hogy hús-vér emberektől elszigetelve, színháztól, koncerttől megfosztva mennyire kitölti (egészségtelenül)  az életem jelentős részét az internet. Tegnap este a New York-i Metropolitan operaelőadását élveztem: Richard Strauss Ariadne Naxosban c. jópofa operáját. Éppen csak bele akartam nézni, kíváncsiságból, de aztán ott ragadtam.

(Megelőzendő a korholó kommenteket: azért olvasok is, főzök, sétálok is.)

Nagyon hiányzik. Normális esetben már több mint egy hete naponta a Külkerparkban úsznám az adagomat (1000 m). Májustól Külkerpark, szeptembertől a Lukács 22 fokos (nyitott) medencéje, télen is heti két-háromszor. Ott utána húsz perc a termálban.

A gyerekkorom a Csasziban (Császár uszoda, akkor még Komjádi nélkül) telt. Egyetemistaként - mert a Csaszi a Komjádi építése miatt bezárt - jött a Lukács. Később - leendő feleségemmel, eleinte még barátként - hajnalonta a szigeti Sportuszoda. Neki ott telt az ifjúkora, sportúszóként. Aztán egy téli ködös-párás hajnalon egy ugyanabban a sávban edző srác belecsapott a szemébe. Soha többé nem ment a Sportuszoda tájékára. Azóta járunk a Lukácsba.

Ja, és persze - főleg gyerekkoromban, családi alapon - volt Gellért, Palatinus. A hullámfürdők mint szenzációs kaland. Amikor egy évig Békásmegyeren laktunk, a Pünkösdfürdő. Aztán egy nyári napon már olyan húgyszaga volt a medencének, hogy oda se mentünk többé. 

Szóval az úszás hozzátartozik (tartozna) az életünkhöz, s ezt nem pótolja az itthoni torna meg a (szinte) napi rendszerességű egy-másfél órás séta.

A karantén bölccsé és türelmessé tesz: ma végre képes voltam olyan alaposan megmosni a spenótot - tegnap piacon voltam, szigorúan 12 előtt -, hogy ne ropogjon a fogam alatt a homok.

(Spenót tükörtojással + szilvásgombóc, utóbbi persze mirelit, de így együtt gyerekkori menüemlék)

Most meg a Figarót nézem, egy Metropolitan-előadást. Mert az élet alapvetően szép.

Ceterum censeo: Orbánék menjenek a p...ba!

Juszt is.

A kuriózum Toscanini-felvétel története a videó alatt olvasható angolul.

Mi tagadás, otthon- (itthon)ülő nyugdíjasként internetfüggő lettem, és ennek nem tesz jót a kényszerű bezártság, az, hogy minden este (is) itt ülök a gép előtt, olvasom a híreket, ismerőseim bejegyzéseit a Facebookon. És kurvára elegem van abból, hogy utóbbin a Kövér Lászlóhoz és Schmitt Máriához hasonló szarháziakról szóló bejegyzések tömegét kell olvasnom. Kell? Nem kell - vagy legalábbis nem kéne, ha ki tudnék lépni közélet iránt érdeklődő magamból. Vagy ha inkább bombakészítésre adnám a fejemet.

Sok éve nem látott - a világ más, boldogabb táján élő - barátom ma felelősségre volt, hogy a blogom tele van Orbán Viktorral, miért nem "hozzám méltóbb" témákat választok. Tulajdonképpen igaza van. Mentségem csak annyi, hogy azért nem ez a posvány tölti ki (teljesen) az életemet. Ma délután például egy művészetkritikus barátom online előadását hallgattam meg, holnap is lesz részem valami hasonlóban; néztem-hallgattam operaelőadásokat, egy szenzációs Sevillai borbélyt a Metből és egy hihetetlenül erotikus Carment Párizsból (Garanchával), Távmoziban megnéztem a Láthatatlanokat, olvasom Garcia Márquez Szerelem a kolera idején című regényét, sétálok (egy hegyi ösvényen elesek, jól beverem a farokcsontomat, ami nagyon tud fájni)... szóval van élet a politikán túl is. De függetleníteni magam nem tudom tőle. Függő vagyok.

Egy diktátor nem engedhet: most ragaszkodik a május 4-i érettségihez. A felelőtlenséggel szemben csak egy általános szülői-tanári bojkott segíthet. Vajon lesz-e?

150 éve, 1870. április 22-én született.

"A demokrácia nem azonos  azzal, hogy a kisebbség aláveti magát a többségnek. A demokrácia  - állam, mely elismeri a kisebbség alárendeltségét a többségnek, vagyis olyan szervezet, amely arra szolgál, hogy egyik osztály a másik ellen... rendszeres erőszakot alkalmazzon.

Mi végcélként az állam megszüntetését tűzzük ki, azaz minden szervezett és rendszeres erőszaknak, általában minden, embereken elkövetett erőszaknak a megszüntetését. Mi nem várjuk egy olyan társadalmi rend eljövetelét, amelyben nem tartják majd tiszteletben azt az elvet, hogy a kisebbség aláveti magát a többségnek. De amikor a szocializmus felé törekszünk, meg vagyunk győződve arról, hogy ez át fog nőni a kommunizmusba, s ezzel kapcsolatban általában megszűnik majd annak szükségessége, hogy emberekkel szemben erőszakot alkalmazzunk, hogy az egyik embert a másiknak, hogy a lakosság egyik részét a másiknak alárendeljük, mert az emberek meg fogják szokni, hogy a társadalmi együttélés elemi feltételeit erőszak és alárendelés nélkül tiszteletben tartsák.

Engels éppen azért, hogy a megszokásnak ezt az elemét kiemelje, új nemzedékről beszél, 'új, szabad társadalmi állapotok között felnőtt nemzedékről, amely képes lesz arra, hogy az egész államkacatot sutba dobja', - minden államkacatot, a demokratikus-köztársaságit is."

"A kapitalista társadalomban..., a demokratikus köztársaságban többé-kevésbé teljes demokráciát találunk. De ez a demokratizmus mindig a kapitalista kizsákmányolás szűk keretei közé van szorítva és ezért - lényegében - mindig a kisebbség, csak a vagyonos osztályok, csak a gazdagok számára demokratizmus. A kapitalista társadalomban a szabadság nagyjában mindig ugyanolyan marad, amilyen a régi görög köztársaságokban volt: szabadság a rabszolgatartók számára. A mai bérrabszolgákat a kapitalista kizsákmányolás feltételei következtében annyira nyomja a nyomorúság.és a szegénység, hogy 'nem demokrácián jár az eszük', hogy az események megszokott, békés folyása mellett a lakosság többsége ki van rekesztve a társadalmi és politikai életben való részvételből."

(Állam és forradalom. 1917. augusztus-szeptember).

Leírta már valaki, hogy az egyszerűen tömeggyilkosság, amit ezekben a napokban Orbán - a felhatalmazási törvény alapján most mindenért ő az egyszemélyi felelős - a kórházi osztályok kiürítésével művel?

Április 11., József Attila születésnapja, a költészet napja. (Volt..., de vázlatban felejtettem a posztot.)

József Attila: Eszmélet

1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

1933-1934 tele