Alapvetek.

Nemzeti érdek, hogy jövőre elzavarjuk Orbánt és bandáját. Lehet, hogy nem fog sikerülni, de hát nem ez lenne az első eset a történelemben, hogy egy társadalom (nemzet) választási harakirit követ el. 1933-ban például jó ötletnek tűnt Hitlerre szavazni...

Szóval, e pillanatban egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy az imént általam nemzeti érdeknek minősített cél megvalósul. Ma két közvélemény-kutatás látott napvilágot (Tárki és Medián), mindkettő a Fidesz ismét növekvő fölényét mutatja. Miközben változatlanul az emberek többsége szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, és Bajnai népszerűbb, mint Orbán, Gyurcsány(!), mint Orbán "jobbkeze", Matolcsy.

És ezzel egyidejűleg újult erővel tört ki az egységhiszti a "bal"-nak vagy "balliberálisnak" nevezett oldalon, mert a Milla bejelentette, hogy továbbra is civil szervezetként fog dolgozni Orbánék elzavarásáért, bár tudomásul veszi, hogy egyes vezetői, tagjai belépnek Bajnai újonnan alakuló pártjába. Van, aki komolytalan óvodai cirkusznak, van, aki a szükséges "ellenzéki egység" megbontásának, sőt árulásnak, de mindenképpen politikai felelőtlenségnek tartja a Milla álláspontját. Én nem.

"Zsiga Marcellnek, Szijjártó Péternek és a többi parazitának a maga módján igaza van..."

"A bölcsészkart lényegében megsemmisítik."

"Nádasdyt csak egy idióta vagy egy politikai komisszár rúgja ki."

A mandineres Ariosto (szokás szerint lila ködbe burkolt) eszmefuttatása hívta fel a figyelmemet újból a dotoho blogra. "Csehszlovák kém" két bejegyzésében - itt és itt - egy német regény és film kapcsán azt igyekszik megérteni és megértetni, hogy mi állhatott a II. világháború végén a Vörös Hadsereg katonái által Németországban és Magyarországon állati kegyetlenséggel elkövetett tömeges nemi erőszak mögött. Ariosto ezen felháborodott és miután jól elveri a port a felvilágosodáson, a 19. századon és mindazokon, akik még ma is hisznek abban, hogy a valóság megismerhető, hatalmas csúsztatással - ábrándnak minősítve az objektivitást - a valóságot egy erkölcsi kategóriával, a szubjektív igazsággal azonosítja, a valóság megismerésére irányuló szándékot erkölcsi nihilizmusnak. A jegyzet vége faék egyszerűségű, hogy az átlag Mandiner-kommentelő is értse: aki a magyar katonák bűneiről - egyáltalán Magyarország második világháborús szerepéről - beszél, az a szovjetek, Sztálin kegyetlenségét mentegeti. Valóság nincs, csak igazság, egyetlen igazság, a mi igazságunk.

Javaslom mindhárom bejegyzés elolvasását. És talán a valóság - mind teljesebb - megismerésével annak megértését, hogy a történelemben nincs olyan, hogy "az" igazság; igazságok vannak, valóságos emberek, népek egymásba bonyolódó és gyakran egymást kizáró igazságai.

A napokban egy a magyar "keresztény-nemzeti" úri osztályhoz tartozó, művelt - természetesen diplomás, több nyelven beszélő, világlátott - huszonéves fiatalember magántársaságban kifejtette, hogy "Viktor nagyon jól csinálja": régen is csak az elithez tartozók tanultak az egyetemeken, és ez így van jól.

Az 1930–31-es tanévben a 18–23 éves korosztályból a nagy- és középbirtokosok gyermekei közül minden 6., az ipari tisztviselők közül minden 18., a kisbirtokos parasztok gyermekei közül minden 121., a munkások gyermekei közül minden 425., a föld nélküli szegényparasztok gyermekei közül minden 1320. járt felsőfokú iskolába.

Tizenötödik alkalommal tart évértékelő beszédet Orbán Viktor. Szokás ezt az amerikai elnökök - George Washingtonig visszanyúló - State of Union message-éhez hasonlítani - tévesen. Az amerikai elnökök ugyanis - politikai és közjogi felelősségüket kifejezve - a parlament, a Kongresszus két háza előtt mondják el beszédüket. Orbán viszont mindig barátok közt, egy magánbulin. Ezért is nekem más jut róla eszembe. (Mint Shakespeare óta tudjuk: "színház az egész világ".)

"York napsütése rosszkedvünk telét
Tündöklő nyárrá változtatta át.
Családunkról már elvonult a köd
S alámerült az óceán szívébe.
Most homlokunkon győztes koszorú,
Diadalemlék csorba fegyverünk,
Vad riadónkból víg vacsora lett
És édes dallam szörnyű indulónkból.
Szelíden mosolyog a háború,
Nem lovagol páncélos paripán,
Hogy félénk ellenség szívét ijessze,
Ehelyett fürge lábakkal szökell
A hölgy-szobákban léha lantzenére.
De én, aki nem játszani születtem
Sem tetszelgő tükröknek udvarolni,
Kit durván véstek és szerelem fénye nélkül
S riszáló nimfák előtt nem feszíthet,
Kit megfosztottak minden szép aránytól
S a természet becsapott termetemmel,
Ki torzul, félig kész, s idő előtt
Küldettem el e lélegző világba,
Bénán s idétlenül, hogy a kutyák
Megugatnak, ha bicegek előttük -
Én ilyen fuvolázó békekorban
Nem is tudok egyébbel szórakozni,
Mint hogy a napon nézem árnyamat
És csúfságomat magam magyarázom:
Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,
Hogy eltöltsem e csevegő időt -
Úgy döntöttem, hogy gazember leszek..."

(III. Richárd, Vas István ford.)

Tegnap villamosozáshoz zsebre vágtam az olvasásra váró könyvek közül a legkisebbet, legvékonyabbat, Claudio Magris Egy másik tenger című regényét. Ha nem csak száz oldal, valószínűleg nincs türelmem végigolvasni. Furcsa könyv: egy filozófiai tétel lírai doku- és kalandregényként; főszereplője valójában nem is Enrico Mreule, akiről szól, hanem halott barátja, a 23 évesen öngyilkos költő és filozófus Carlo Michelstaedter, illetve az, ahogy Carlo filozófiai tételét Enrico saját életével megvalósítja. (Mindketten valóságos személyek!) A tétel lényege, hogy éljük át a jelent, ne áldozzuk fel a jövőért, ne legyenek vágyaink, álmaink, céljaink, mert azok megölik a jelent, az életünket. S ahhoz, hogy e jelennek élhessünk, és ezáltal lehessünk önmagunk, a világot is ki kell zárnunk, mármint az olyan efemer jelenségeket, mint történelem, politika - vagy a többi ember. Ami lényeges, ami az élethez kell, azt már megfogalmazták az ókori görögök, Homérosz, Szókratész, Platón, Parmenidész. S mindehhez a háttér az Osztrák-Magyar Monarchia olasz-horvát-szlovén-osztrák-zsidó szeglete, az Isztria - legalábbis Michelstaedter számára, aki 1910-ben vet véget életének. Azzal a pisztollyal, amit egy évvel korábban Argentínába távozott barátja, Enrico hagy ott neki.

Nem mesélem el a történetet, amely még vagy fél évszázadot ölel át, megteszi ezt Magris, nemcsak az Egy másik tenger-ben, hanem egy Michelstaedterről és a száz évvel ezelőtti Monarchia világáról szóló lebilincselő esszéjében - Michelstaedter és az "igazi életet" kereső közép-európai nagy generáció - meg egy tavalyi interjúban (annak második felében). Amiről viszont egyikben sincs szó, pedig a regény egyik fő motívuma: egy életre szóló - a fizikai halálon is túlnyúló - barátság ereje.

Már 343 ezer munkanélküli nem kap semmilyen ellátást.

A Menedzsmentfórum cikke

Továbbá: Már a közmunkáért járó 47 ezer forintos bér is elérhetetlen álom számos borsodi munkanélkülinek. Az Ózd melletti Farkaslyuk községben a szerencsésebbeknek is csak 1-2 hónapra jut egyszerre közmunka, az év nagy részében sokan ingyen dolgoznak, remélve, hogy ha "bizonyítanak", később jobb eséllyel juthatnak újra közfoglalkoztatáshoz. Farkaslyuki riport

Külszini fejtés

Egy hírportálon olvastam a Nemzeti Színház júniusban hivatalba lépő igazgatójának a szavait. Ízlés - meg persze politikai álláspont - kérdése, hogy ki mint vélekedik erről az ügyről, a Nemzetiről mint olyanról, a színház szerepéről a mai magyar társadalomban, a Nemzeti Színház elmúlt öt évéről, Alföldi Róbertről és Vidnyánszky Attiláról.

Nekem valójában csak annyi hozzáfűzni valóm van a dologhoz, hogy a kétségtelen művészi tehetség nem zárja ki a kétségtelen személyiségzavart, sőt a jellemhibát sem. A riportnál, Vidnyánszky szavainál azonban súlyosabbak a hozzáfűzött olvasói kommentek (pro és kontra), amelyek világosan mutatják, hogy milyen szörnyű országban élünk ma.

"Az ország házon kívül van" - találkozunk hétfő délután a Kossuth téren!

A Fidesz "Ron Werberei"

"És akkor jönnek ezek a húszéves gyerekek, és tisztességesek akarnak maradni. Nagy komolyan beszélnek dolgokról, amelyekhez nem egészen értenek, és kinevetik őket azok, akik egyáltalán nem értenek semmihez. A HaHa-s fiúk és lányok megpróbálják megérteni a világukat, olvasnak, vitatkoznak, azt teszik, amit a többiek nem tettek meg huszonhárom mocskos éve."

Megint örülök, Vincent...

És a molinószerelőkről