búcsú¹ – fn. 1. Eltávozáskor, elváláskor szokásos köszöntés, ~t mond vkinek, vminek; ~t vesz vkitől, vmitől. 2. Elválás, búcsúzás. Fájó ~ (Magyar értelmező kéziszótár)

*

Két szemelvény a magyar költészet leghíresebb búcsúi közül (igen, tudom, barbárság így megcsonkítani őket, de hát...)

Janus Pannonius: Búcsú Váradtól (részlet)

A végtelen mezőket hó takarja
S a zöld berekre is, hol lomb virított,
Most téli zuzmarás lepel borul rá.
A Kőrös szép, de jobb, ha indulunk tán,
Soká tart, míg elérünk Ister úrhoz;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!

...

Búcsúzom tőletek, királyi szobrok,
A tűz sem foghatott ki rajtatok s a
Nehéz romok sem roppantottak össze,
Mikor vad lángok perzselték a várat
S a füstfelhőtől elborult az égbolt,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
S te is lovas király, rőt vértezetben,
Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen,
Kinek márványövezte síri szobrát
Kiverte egykor gyönyörű verejték,
Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk:
Fel hát az útra, társaim, siessünk!

(Berczeli Anzelm Károly ford. , a teljes vers: itt)

*

Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet (részlet)

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

...

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

...

Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

(A teljes vers: itt) 

*

És persze Hemingway. Búcsú a fegyverektől...

*

Búcsú ez is:

*

Két részlet a rendszerváltás politikai irodalmának egyik leghíresebb darabjából, Tamás Gáspár Miklósnak a – hivatalosan még mindig szamizdat, lényegében azonban már szabadon terjesztett – Beszélőben 1989. januárban megjelent Búcsú a baloldaltól c. esszéjéből.

"[M]iért lett baloldali a mi nemzedékünk Kádár és... Ceausescu, Husák, Tito... uralma alatt? Miért kezdeményezték nemcsak a magyar ellenzéket, hanem a Charta '77-et, a KOR-t volt marxista szocialisták, „jobboldali" revizionisták és radikális baloldali elhajlók? A magyarázat, úgy hisszük, a következő. A marxizmus XX. századi alternatívájának csak a kelet-európai – restaurációs vagy szélsőjobboldali-forradalmi – totalitarizmus tetszett. Ezen fölül a liberalizmust a hetvenes évek közepéig Nyugaton fölváltotta a tervező-etatista-„jóléti" keynesianizmus, a demokratikus szocializmus enyhe europoid válfaja, amelynek szürke bürokratikus renyhesége ellen lázadt '68 romantikus új baloldala és (bár az összefüggést tagadják) a nem kevésbé regényes újkonzervativizmus. A nyugati szellemi színpadot elborította a marxizáló szellemi baloldal tetszetős díszlete. A nem bolsevik szocializmus jeles képviselői a harmadik világ – elsősorban persze a maoista Kína – chiliasztikus tömeggyilkosságaiért lelkesedtek... De ami fontosabb: a marxista–leninista modernizáció egyesítette Kelet-Európát Nyugattal... Fél évszázada először volt olyan uralkodó discours, amely – bár szerintünk helytelenül – egyszerre tette leírhatóvá mind Kelet-, mind Nyugat-Európa problémáit, amely kiszabadulást jelenthetett a Bibó leírta mizériából, a provincializmusból, s amely a magyar baloldalon egyébként hagyományos neolabanc történetlátás alapján, a „progresszió" kizárólagosan magyar délibábos víziójára támaszkodva, olyan filozófiai korrekciókra nyújtott módot, amelyek eltakarták a nyomorú kelet-európai valóság csata utáni tájképét. A magyar új baloldal... a harmadikutasság új változatát dolgozta ki, a már bevett módon, az elvont „demokráciára" hivatkozva, amelynek szabadelvű variánsa kiesett az újbaloldali ideológusok látóköréből; igaz, nem sokáig. A marxizmus revíziójából kiábrándulva az új baloldal rálelt Bibóra és a nemzeti komplexusra; a szocialista harmadikutasság radikális-liberális elemekkel dúsult föl. A hamarosan elkövetkező hatósági üldözés és a nálunkfelé szokatlan morális helytállás az aktívabb politizálás felé terelte az új baloldalt: ennek folytán a gyakorlat és a konfrontáció, a szövetkezés és a kitekintés csupán genealógiai elvontsággá változtatta a marxizmusból való leszármazást („családi rokonság"): az új baloldalból eredő demokratikus ellenzék legfőbb teoretikusa és politikai vezéregyénisége, Kis János, „radikális" – azaz a liberalizmus és szocializmus között helyet foglaló, egalitárius – elméletet dolgoz ki, amely az emberi jogok konszenzuális képét módosító, hipotetikus-kritikai tételek halmazán alapul.

...

A maroknyi új magyar konzervatív ezennel bejelenti különvéleményét.
A változások ütemét meghatározó, politizáló kisebbség konszenzusa, tudjuk, baloldali...

Ám figyelmeztetnünk kell mindenkit: az univerzalisztikus, száraz, racionális külszínű jakobinus demokratizmus emocionálisan nem kielégítő. Ezt a forrongó tömegek mindig és mindenütt heves és félelmetes nacionalizmussal pótolták ki.

A szabadelvűség persze elithagyomány, ma is csak az alakuló új („polgárosuló") középosztály ideológiája lehet. Éthosza – szembeszegülés az intézményi kényszerrel – azonban mindenkié lehetne. Sokat szidtuk a Kádár-rendszer apolitikus átlagpolgárát. Nincs azonban számunkra fölemelőbb és magasztosabb, mint a cívis kiáltása: hagyjanak békén!

Minimumra szorított állam, jogbiztonság, a lehető legkevesebb szükséges közügyi aktivitás, a „militantizmus" bukása: ez volna jelenlegi erőfeszítéseink értelme... A Kádár-rendszer időleges sikerének az volt a titka, hogy – bár torzan, hamisan és őszintétlenül – lehetővé tette, hogy a magánember úgyszólván nyugalomba vonuljon a parancsuralmi mozgósítottság állapotából. Ebből nem a permanens forradalom a kiút. Elég négyévenként politikai izgalomba jönni. A politikai szabadság csak eszköz; eszköz arra, hogy időnk legyen művelni kertjeinket (s ehhez kertre van szükségünk), morfondírozni, ráérősen végigtöprengeni gondolatainkat (s ehhez gondolatokra van szükségünk), lassan elszopogatni borainkat (s ehhez cirfandlira és juhfarkra van szükségünk), végre végigolvasni polcon porosodó könyveinket (s ehhez, mint minden előbbihez, pénzre és szabadidőre van szükségünk).

A demokratikus fölgerjedés hatására a szellemi Magyarország butább és mucsaibb, mint valaha. A hatalmi cselszövények most sajnos csakugyan számítanak, ezért többünknek és többet kell visszataszító és alacsonyrendű dolgokkal foglalkoznunk. A valódi szabadság végeredménye, hogy a politika szűk térre szorul. Ez csalódást okozhat kockázathoz szokott harcosoknak, de annyi baj legyen..."

*

búcsú² – fn. 1. Vall. < Kat.: bizonyos számú, napi> purgatóriumi büntetés elengedése. 2. Vall Templom v. egyházközség védőszentjének v. a templom fölszentelésének emlékünnepe. | Az ezzel kapcs. szórakozás, mulatság.

Ha google-ba beütöm a "búcsú" szót az elsők között dobja ki a csíksomlyói búcsút, amiről nekem a Csíksomlyói passió jut eszembe. Meg az, amit egyre kevesebben tudnak, hogy Kerényi Imre valaha nem (jól fizetett) udvari bolond volt, hanem tehetséges színházrendező. 1981-ben rendezte meg (és Balogh Elemérrel együtt írta) a Várszínházban az évtized egyik legnagyobb sikerű színházi előadását, a kedves, bumfordi, megható és szerethető Csíksomlyói passiót. A bemutatón Iglódi István játszotta Jézust, de ő rövidesen megbetegedett, és az akkor történetesen 33 éves (aztán tragikusan fiatalon, 48 évesen elhunyt) Ivánka Csaba ugrott be a szerepbe – s az övé is maradt a következő évtizedre. A "kezdő csapat" szereplői közt volt például Hámori Ildikó, Kubik Anna, Kézdy György, Kertész Péter. A színház, a társulat is érdekes volt: a Népszínház, amelyet 1978-ban hoztak létre, meglehetősen bizarr módon, a – falujáró, Csárdáskirálynőtől a Hamletig mindent játszó Déryné Színház és az avantgárd 25. Színház (írtam róla itt) összevonásával.

*

Ezzel a bejegyzéssel búcsúztam korábbi "lakásomtól", a Freeblogtól.

*

A sorozat korábbi darabjai:

Szóudvar 1. Egyenrangú  --  2. Ifjúkor  --  3. Őszinte  --  4.  Rend  --  5. Tükör  --  6. Gyász --

7. Fénykép  --  8. Utazás  --  9. Csend  --  10. Szó  --  11. Tárgy  --  12. Öl, ölés  --  13. Sakk --

14. Álom, álmodik  --  15. Boksz  --  16. Párbeszéd