Petőfi jutott eszembe (szövegösszefüggésből kiragadva):
Európa csendes, ujra csendes,
Elzúgtak forradalmai...
Szégyen reá! lecsendesűlt és
Szabadságát nem vívta ki.
Magára hagyták, egy magára
A gyáva népek a magyart…
Vagyis hogy az EU – élén a cudar, megalkuvó/fáradt Merkel asszonnyal – nem vívta ki a mi szabadságunkat Orbánnal szemben, illetve ezzel lényegében a saját szabadságát, eszméit is megtagadta.
Boncolgatva az állítást, mindenekelőtt azt érdemes tisztázni, hogy mi az EU. Az Unió – és őse, az 1957-ben hat ország által alakított Európai Gazdasági Közösség – egyszerre és egymást feltételezve politikai és gazdasági projekt. Az alapító dokumentumokban megfogalmazott – és az évtizedek során megvalósulóban lévő – cél, a tagállamok mind szorosabb integrációja egyrészt a globalizáció adott fejlődési stádiumának, másrészt Európa és a világ általános politikai helyzetének felelt és felel meg. Az 1950-es években az volt a meghatározó szempont, hogy németek és franciák gazdasági egymásrautaltságának megteremtésével biztosítsák két világháború után a földrész békéjét. Sikerült. Nagyot ugorva most az időben:
2004-ben más kelet-közép-európai országokkal együtt csatlakoztunk az EU-hoz – jobban mondva, másfél évtizedes kitartó könyörgésünk és erőfeszítéseink eredményeként felvettek minket. Ebben is összefonódott gazdaság és politika. Az orbáni propaganda mostanában arról szól, hogy az EU a multi cégeken keresztül több pénzt visz ki az országból, mint amennyit „visszakapunk” a különböző támogatási alapok révén, de ez persze – mint általában Orbán minden állítása – hazugság. Ezek a cégek már az EU-csatlakozást megelőző 15 évben berendezkedtek nálunk – hála az Antall-, majd a Horn-kormány privatizációs politikájának –, az elmúlt tíz évben pedig Orbán csábítgatja olcsó munkaerővel, hatalmas adókedvezményekkel és állami támogatással ezeket a „kizsákmányoló” cégeket. (Ezek a cégek persze tényleg kizsákmányolók, de hát kapitalizmus van. És ahol kapitalizmus van…) A kapitalista globalizáció kiterjesztése Kelet-Európára kétségtelenül gazdasági projekt. Is. Erősítheti Nyugat-Európa pozícióját a világversenyben. Ennél azonban sokkal fontosabb volt, hogy a térséget szilárdan lecövekeljék a Nyugat mellett – szemben Oroszországgal. És a „Nyugat”, s benne az EU valóban képvisel történelmileg kialakult eszméket, elveket – liberális eszméket, elveket, de kiderült, hogy ezeket nem lehet kikényszeríteni – sem itt, sem a Közel-Keleten. Úgy tűnik, ezeket tényleg kétszáz évig kell „öntözni”. Magyarország meg a többi – Bibó szavaival – nyomorúságos kelet-európai kisállam nem a gyakorlattá vált elvek miatt került be a globális kapitalizmusnak ebbe a szervezetébe. Kellettünk – ne legyen félreértés: nekünk is kellett az EU, egyszerűen nem volt más választásunk a rendszerváltás után! – ott vagyunk, és – „eltartott kisujjal” – meg fognak tűrni minket, amíg nem sértjük nagyon a „nagyok”, a tényleges játékosok érdekeit.
Vagyis jó volna ismét tudomásul venni, hogy a mese nem elsősorban rólunk szól. Magyarország végül is perifériális tényező egy gazdasági és politikai világhatalmi játszmában.
A mostani költségvetési –helyreállításialapos– jogállamiságos játszmában Merkel és a többiek számára sokkal fontosabb szempont volt az EU működőképességének fenntartása, mint az, hogy mi van Magyarországon. A helyünket a világban méretünk, gazdasági erőnk és földrajzi helyzetünk határozza meg. Nem mi magunk döntöttünk erről sem 1945-ben, sem 1989–1990-ben.
Utolsó kommentek