Leültem a fotelba, hogy kiolvassam a Magyar Narancsot. De közben ránéztem az állandóan bekapcsolva tartott számítógépre, a Facebookra, ahol valaki megemlítette, az iskolában azt magyarázták neki, hogy József Attila nem volt kommunista. Elkezdett motoszkálni a fejemben egy verssor (az, hogy József Attila kommunista volt - sőt, egy időben az illegális párthoz is tartozott, nem kérdés), ami a közösségben való csalódásáról szólt, de nem ugrott be pontosan, így levettem a polcról a JA-kötetet és elolvastam jónéhány kedvenc versemet, míg kiderült, hogy az utolsó versében (Íme, hát megleltem hazámat...) szerepel:
Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.
Aztán előszedtem Szabolcsi Miklós monográfiáját és elolvastam, amit a versről ír (semmi revelatívat), meg amit - a családtagok, barátok emlékezése alapján - József Attila utolsó napjáról, utolsó óráiról, s ez érdekes volt.
Azután, mielőtt visszaültem volna a Narancshoz, megint egy pillantás a gépre, ahol éppen Szikra-beli ifjú(!) elvtársaim elmélkedtek, vitatkoztak az "elvtárs" szó lehetséges - vagy lehetetlen - használatáról, a szó és a fogalom tartalmáról, konnotációiról. Na persze ebbe bekapcsolódtam.
Akkor most megint megpróbálom olvasni a Magyar Narancsot...
Utolsó kommentek